Budapesti Közlöny, 1867. augusztus (1. évfolyam, 117-141. szám)

1867-08-01 / 117. szám

gonosz kezek egyes részeket hidegenítettek róluk. Mint mindenkor, úgy ez alkalommal is a tűzhöz roppant tömeg futott nézni, dolgozni csak egy kis része szokott. A vértes-ezred ezredese gróf Schafgotsche, ki minden tűznél megjelen s buzdít az oltásra, e tűzesetnél a vadászzászlóalj legény­ségének maga mutató meg, a háztetőkre mikép kell felmenni, bontani s oltani, s e legénységnek valóban sokat köszönhetünk. A körülállók a derék ezredes méltó kifakadásait is hallhatták, hogy hol a polgármester, hol a főkapitány, vagy a tanács valamelyik tagja? Egy sem volt jelen. Ugyanő fölajánlta lovait is a vizi­puskák és hordók szállí­tására, s általában kiérdemelte a lakosság köszö­netét s elismerését. Mig itt javában égett, azalatt Rókuson a rigó-utczában Farkas nevű talicska­­készitő ólja kigyulladt, azonban maga körül nem találván emészthetőt, csaknem észrevétlenül aludt ki. Pénteken délután 4 óra tájban ismét megszó­laltak a vészharangok. A tűz a belvárosban a sza­badkai utczában ütött ki s Kalánka Mihály házát pusztította el. Tegnap éjjel pedig a mellette lévő ház gyuladt ki, azonban az udvaron fekvő lakók észrevették s elfojtották a tüzet, miközben a fedél közt egy égő csóvát találtak. A gyanú a ház tulaj­­donosnőjét terheli, ki el is van fogva. — Bács megye Tisza-Földvár községéből tűz­vészről értesítenek bennünket, mely 15 házat, több istállót és fészert, és igen sok gabnát tett hamuvá. Emberélet is esett áldozatul: egy kovácsmesternek másfél éves leánykája égett bele a kigyúlt házba. A tűzoltó szerek nagyon hiányosaknak mutat­koztak. — Vlíkovárott jul. 28-án nagy tűzvész volt. Táviratilag jelentik, hogy nyolc­van ház égett el. •­ Vay Henrik báró, volt kapitány, jul. 22-kén Tisza-Lökön elhunyt. 1283 * K Ü L F Ö L I). A „Moniteur“-nek már táviratilag említett c­á­­folata, mely az állítólag az éjszaki Schleswig ügyé­ben Berlinié intézeti franczia jegyzékre vonatko­zik, igy hangzik:­ „Nagyszámú német lapok azt állítják, hogy a franczia ügyviselő a schleswigi kérdés tárgyában egy jegyzéket nyújtott át a berlini kabinetnek. Ezen a lényegesen hamis tény iránti állítások­nak, ha szinte nem az volt is czéljuk, szerencsét­lenségre azon hatásuk lesz, miszerint a közönség­nél a legzavartabb fogalmak számára szereznek hitelt, a két kormány közt létező viszonyok ter­mészetére vonatkozólag. Semmiféle jegyzék sem adatott át, se föl nem olvastatott a berlini kabinet előtt, se a schleswigi ügyek, se bármely más kér­dés iránt.“ A „France“ ezen c­áfolatot következő megjegy­zéssel kiséri: „Nem most történik először, hogy a berlini fél­­hivatalos sajtó önként kitevé magát ilynemű meg­­hazudtoltatásoknak ; ez oly fogás, mely annál már megszokott dolog, s melynek ellenében nem lehet eléggé óvatosságra intenünk a francziaországi közvéleményt. Föltűnő dolog, hogy ha szinte a kérdéses lapok egyetértőleg állítják is a franczia sürgöny létezé­sét, azok egészen különböznek egymástól azon horderőt illetőleg, melylyel az bírhat, s azon ma­gyarázatok iránt, melyekre az alkalmat adhat. Ezen eltérésből világos, hogy valamely eszközt akartak maguk számára fönntartani arra nézve, hogy minden hivatalos, vagy csak félhivatalos beavatkozás eszméje eltávolíttassék, ezen hírnek általuk egyidőben történt közlését illetőleg. Ha a porosz lapok azon közlés által, hogy a franczia kormány éjszaki Schleswig tárgyában észrevételeket intézett a berlini kabinethez, felvi­­lágosítást, vagy czáfolatot akartak előidézni, az eredménynyel meg lehetnek elégedve. Azonban csalatkoznának, ha ezen czáfolatnak más horderőt tulajdonítnának, egyszerű tény horderején kívül. Francziaország elég zálogait adó Dánia iránti ro­­konszenvének, arra nézve, hogy ne lehessen őt egy oly ügy cserbenhagyásával vádolni, mely a jog ügye. De ez nem az ő saját, hanem Európa ügye , s tudva van, hogy a londoni értekezletek­ben nem ő rajta múlt, hogy éjszaki Schleswig kér­dése nem az ő politikáját sugalló s kormányzó el­vek értelmében lön megoldva.“ A „Norddeutsche Allgemeine Zeitung“ közölvén a „Moniteur“ említett c­áfolatát, azt állítja, hogy ez utóbbi lapnak a német sajtó elleni vádjait ille­tőleg félreértésnek kell léteznie, mivel — a­meny­nyire ő tudja — a német lapok sohasem beszéltek jegyzékről, hanem sürgönyről, s ezen szót annyira hangsúlyozták, hogy a porosz félhivatalos lapot az austriai lapok e miatt még meg is támadták. En­nek bizonyítványául a porosz lap a bécsi „Presse“­­nek következő szavait idézi: „Sok időbe került, míg a porosz lapok el tudták magukat határozni annak bevallására, hogy léte­zik egy oly franczia sürgöny, mely a schleswigi kérdést tárgyalja. Sőt a­mi különös, még most is gyöngítni óhajtanák ezen lépés jelentősségét, ezért nem jegyzékről, vagy sürgönyről, hanem franczia „interpellatió“-ról beszélnek. Ez azonban a dolog lényegére nézve nem tesz különbséget. Elég az hozzá, hogy ezen ügyben egy franczia sürgöny létezése oly tény, mit nem lehet többé eltagadni. A sürgöny tartalmáról a porosz lapok még sem­mit közelebbi részletet sem tudnak közölni. A mi értesülésünk szerint, azt két pontba lehet össze­foglalni. Ugyanis a sürgöny először is kifejti, hogy Francziaországnak érdekében s jogában, sőt köte­lességében áll, a prágai béke végrehajtásáról gon­doskodni. A­mint maga Poroszország is elismeri, a prágai béke Francziaország közbenjárása mellett jött létre, s különösen az 5. czikk csupán Fran­cziaország sürgetése folytán vétetett föl a prágai békébe. Azon indokok, melyek eziránt irány­adók voltak, még jelenleg is fönnállanak Fran­­cziaországra nézve, áma szerződés végrehajtása tekintetében. Mint a sürgöny további folyamában kifejtetik, Poroszország éj­szaki Schleswig egy részének át­engedését azon föltételtől téve függővé, hogy garantiák adassanak a német nemzetiség fönntar­tása iránt. Ezen föltétel nem teljesíthető. Mivel, még ha fölteszszük is, hogy ilynemű garanciák nyujtathatnának, nem lehet tagadni, hogy ezáltal Poroszország számára alkalom nyujtatnék, foly­vást beavatkozni a szomszéd állam belügyeibe, a­miből minden perc­ben újabb összeütközéseknek kellene eredniök. Ily módon a kérdés megoldása csupán el lenne halasztva.* Miután a „Pressernek ezen közlését idézte a porosz félhivatalos lap — igy ír: „Ha a „Moniteur* visszaemlékezik arra, hogy mi ezen igen határozott közlések ellenében még múlt szombati számunkban is kijelenték, hogy a sürgöny tartalmáról semmi közelebbi részleteket sem közölhetünk, igazoltnak látszik azon óhajtás, hogy a német sajtó ne vádoltassék azzal, mintha az „valósággal hamis tényt állítna“.­­ Azon föl­riasztó közlések, melyek ellen a „Moniteur“ egy második czikket hoz, (mely czikk tartalmát táv­iratilag közöltük) ezen ügyben sokkal inkább dán, mint német kútfőkre vihetők vissza, s fájdalom­­­támogatásra s viszhangra találnak azon modor­ban, melyben a franczia sajtó már régóta ír Né­met-, s különösen Poroszország ellen. Itt még azt sem lehet említés nélkül hagynunk, hogy a „Köln. Zig“-nak már 17-ről írták Párisból, hogy egy jegyzék intéztetett volna a porosz kabinet­hez. Mi már akkor kiemeltük ezen közlés alapta­lanságát, s mindig csupán sürgönyről beszéltünk.“ A berlini „Börsen-Zig“ ugyanezen ügy iránt ezt írja: „Megerősíttetik azon közlés, hogy az itteni fran­czia ügyviselő Moustiernek hozzá érkezett sürgö­nyéből egyelőre csak néhány pontot olvasott föl Thiele állam-altitkár előtt, ki köztudomásúlag gr. Bismarcknak diplomatiai képviselője; később azon­­ban az egész sürgönyt közlé a franczia követség több tagjával, kiknek utján aztán az további kö­rökben is ismeretessé lett. Csak ezen megelőző események után nyujtatott át múlt kedden Thie­­lének a sürgöny másolata. Ezen eljárás, mely hom­lokegyenest ellenkezik az érvényben álló diplomá­tiai szokásokkal, Francziaország jogosulatlan be­avatkozását még kirívóbb színben tünteti föl. A franczia beleszólás erélyes visszautasítása annál biztosabban meg fog történni, mivel épen most a porosz kormány oly hiteles közléseket kapott, me­­lyek szerint az új vám­egylet létrejövetele előtt, a franczia diplomatia a dél-németországi udvaroknál egész befolyását fölhasználta , hogy azokat a Po­roszországgal való vám­szövetség megkötésétől visszatartóztassa.“ Érdekes még a „Französische Correspondenz“ következő megjegyzése is a „Moniteur“ említett c­áfolatára vonatkozólag: „Ezen heves nyilatkozatot illetőleg két mozza­natot kell különösen kiemelnünk. Először, hogy a hivatalos lapnak azon szemrehányása, miszerint a közvéleményt a Franczia é­s Poroszország közti viszonyok iránt szándékosan félrevezetik, többek közt oly lapokat is sújt, melyek köztudomásúlag a berlini kabinethez közel állanak, mint p. o. a „Norddeutsche Allgemeine Zeitung-­ot,s a „Kreuz- Zeitung“-ot; másodszor, hogy az esti „Moniteur“ gondosan kerüli, — a­mire pedig oly jó alkalma lett volna, — a berlini s párisi kabinetek közti viszonyoknak, habár csak egyetlen szóval való jellemzését is.“ — Az „Étendard is, — midőn a berlini lapok idevonatkozó nyilatkozatait összeál­lítja, — oly „mot d’ordre“-ról beszél, melynek Berlinben bizonyosan ki kelle adatnia.* Berlinből írják az augsburgi­­Allgemeine Zeitungénak jul. 25-ről: A „Kreuzzeitung“ még öt nap előtt tagadta a dán felelet létezését az utol­só porosz jegyzékre; a „Provinzial Correspondenz“ szerint az már több nappal azelőtt érkezett Ber­linbe. Hogy miért nem említi meg a ministeriális lap a dán jegyzék átadási napját, s hogy miért nem szól annak tartalmáról, könnyen érthető. Jól értesült körökben állítják, hogy a kopenhágai kabinet már tizennégy nappal ezelőtt jegyzéke által kinyilatkoztatta, hogy Dánia a már egyszer megtagadott biztosítéki követelések megújítása által csak megbántva érezheti magát. Hogy ezen nyilatkozat szóval vagy jegyzékformában léte­tett e, mindekkoráig nem lehete kipuhatolni. Annyi bizonyos , hogy Abeken val­­tu­k, követ­­ségi tanácsos július 10-én tett a királynak ez ügy­ben jelentést Emsben. A franczia kabinet jegyzé­ke, mely szintén megérkezett, s mely Dánia igé­nyeit a legmelegebb szavakkal támogatja, azon újabb jelentésre adott alkalmat, melyet Abeken tegnap tet­t a királynak ugyancsak Emsben; valamint hogy a franczia jegyzéknek tulajdonítják azt is, hogy a porosz király és Bismarck között újabb értekezés tartatott. Arról, hogy Bismarck az ősz folytán Biarritzba fog utazni, mint Párisból távír­­ják, mindekkoráig mit sem tudnak. Ha azonban ezen utazás mégis megtörténnék, úgy világos, hogy csak rendkívüli események által idéztethe­tett elő, mert augustusban tudvalévőleg a szövet­ségi tanács ül egybe, September havában pedig a birodalmi gyűlés és még ez év folytán a porosz követek háza. Persze, hogy a helyzet már ma is elég komoly, s az itteni tőzsde ma ismét a párisi és londoni hírek megsemmisítő befolyása alatt állt. A „France“ a „Moniteur“ jegyzékét hozván, így szól: „A kedélyek csak akkor fognak teljesen megnyugodni, ha a porosz kabinet magatartása a franczia kabinet lejális szándékainak megfelel. Hisz Francziaország békét akar és a németországi dolgok állását őszintén elfogadja, más oldalról Poroszországnak a prágai béke határai közt kell maradnia. El akarjuk mondani, mit értünk a béke fenn­tartása alatt. Németországban kétségtelenül sok sajnálatraméltó dolog van. Sadováig a nagy hábo­rúknak, melyekben Francziaország szerepelt, nem volt más czélja az európai egyensúly fenntartásá­nál,­­ más eredményük, mint a népek felszabadí­tása. Solferinotól úgy, miként Sebastopoltól hódítás nélküli győzelmekkel és nagyravágyás nélküli di­csőséggel tértünk vissza, mert a nagyravágyás meghomályosította volna dicsőségünket. Sadova óta a hódítás jön a katonai dicsőség díja; államok erőszakosan annectáltattak, szuve­­rainitások elenyésztek, dynastiák elűzettek, szó­val a legyőzött közjog helyére a diadalmaskodó erőszak lépett. Ha az erkölcsnek megvannak jo­gai, a politikának szintén megvannak a maga szükségletei. Francziaország nem akarja Poroszországnak majnai északi határát akadályozni, de soha sem tűri, hogy Poroszország egész Németországra ki­­terjeszsze uralmát, Bajorországot egyszerre csak elfoglalja, Landauig hatoljon és Badenben vesse meg lábát, hogy aztán onnan aggressív katonai diktatúrával nyomja a franczia határokat.“

Next