Budapesti Közlöny, 1867. augusztus (1. évfolyam, 117-141. szám)
1867-08-01 / 117. szám
gonosz kezek egyes részeket hidegenítettek róluk. Mint mindenkor, úgy ez alkalommal is a tűzhöz roppant tömeg futott nézni, dolgozni csak egy kis része szokott. A vértes-ezred ezredese gróf Schafgotsche, ki minden tűznél megjelen s buzdít az oltásra, e tűzesetnél a vadászzászlóalj legénységének maga mutató meg, a háztetőkre mikép kell felmenni, bontani s oltani, s e legénységnek valóban sokat köszönhetünk. A körülállók a derék ezredes méltó kifakadásait is hallhatták, hogy hol a polgármester, hol a főkapitány, vagy a tanács valamelyik tagja? Egy sem volt jelen. Ugyanő fölajánlta lovait is a vizipuskák és hordók szállítására, s általában kiérdemelte a lakosság köszönetét s elismerését. Mig itt javában égett, azalatt Rókuson a rigó-utczában Farkas nevű talicskakészitő ólja kigyulladt, azonban maga körül nem találván emészthetőt, csaknem észrevétlenül aludt ki. Pénteken délután 4 óra tájban ismét megszólaltak a vészharangok. A tűz a belvárosban a szabadkai utczában ütött ki s Kalánka Mihály házát pusztította el. Tegnap éjjel pedig a mellette lévő ház gyuladt ki, azonban az udvaron fekvő lakók észrevették s elfojtották a tüzet, miközben a fedél közt egy égő csóvát találtak. A gyanú a ház tulajdonosnőjét terheli, ki el is van fogva. — Bács megye Tisza-Földvár községéből tűzvészről értesítenek bennünket, mely 15 házat, több istállót és fészert, és igen sok gabnát tett hamuvá. Emberélet is esett áldozatul: egy kovácsmesternek másfél éves leánykája égett bele a kigyúlt házba. A tűzoltó szerek nagyon hiányosaknak mutatkoztak. — Vlíkovárott jul. 28-án nagy tűzvész volt. Táviratilag jelentik, hogy nyolcvan ház égett el. • Vay Henrik báró, volt kapitány, jul. 22-kén Tisza-Lökön elhunyt. 1283 * K Ü L F Ö L I). A „Moniteur“-nek már táviratilag említett cáfolata, mely az állítólag az éjszaki Schleswig ügyében Berlinié intézeti franczia jegyzékre vonatkozik, igy hangzik: „Nagyszámú német lapok azt állítják, hogy a franczia ügyviselő a schleswigi kérdés tárgyában egy jegyzéket nyújtott át a berlini kabinetnek. Ezen a lényegesen hamis tény iránti állításoknak, ha szinte nem az volt is czéljuk, szerencsétlenségre azon hatásuk lesz, miszerint a közönségnél a legzavartabb fogalmak számára szereznek hitelt, a két kormány közt létező viszonyok természetére vonatkozólag. Semmiféle jegyzék sem adatott át, se föl nem olvastatott a berlini kabinet előtt, se a schleswigi ügyek, se bármely más kérdés iránt.“ A „France“ ezen cáfolatot következő megjegyzéssel kiséri: „Nem most történik először, hogy a berlini félhivatalos sajtó önként kitevé magát ilynemű meghazudtoltatásoknak ; ez oly fogás, mely annál már megszokott dolog, s melynek ellenében nem lehet eléggé óvatosságra intenünk a francziaországi közvéleményt. Föltűnő dolog, hogy ha szinte a kérdéses lapok egyetértőleg állítják is a franczia sürgöny létezését, azok egészen különböznek egymástól azon horderőt illetőleg, melylyel az bírhat, s azon magyarázatok iránt, melyekre az alkalmat adhat. Ezen eltérésből világos, hogy valamely eszközt akartak maguk számára fönntartani arra nézve, hogy minden hivatalos, vagy csak félhivatalos beavatkozás eszméje eltávolíttassék, ezen hírnek általuk egyidőben történt közlését illetőleg. Ha a porosz lapok azon közlés által, hogy a franczia kormány éjszaki Schleswig tárgyában észrevételeket intézett a berlini kabinethez, felvilágosítást, vagy czáfolatot akartak előidézni, az eredménynyel meg lehetnek elégedve. Azonban csalatkoznának, ha ezen czáfolatnak más horderőt tulajdonítnának, egyszerű tény horderején kívül. Francziaország elég zálogait adó Dánia iránti rokonszenvének, arra nézve, hogy ne lehessen őt egy oly ügy cserbenhagyásával vádolni, mely a jog ügye. De ez nem az ő saját, hanem Európa ügye , s tudva van, hogy a londoni értekezletekben nem ő rajta múlt, hogy éjszaki Schleswig kérdése nem az ő politikáját sugalló s kormányzó elvek értelmében lön megoldva.“ A „Norddeutsche Allgemeine Zeitung“ közölvén a „Moniteur“ említett cáfolatát, azt állítja, hogy ez utóbbi lapnak a német sajtó elleni vádjait illetőleg félreértésnek kell léteznie, mivel — amenynyire ő tudja — a német lapok sohasem beszéltek jegyzékről, hanem sürgönyről, s ezen szót annyira hangsúlyozták, hogy a porosz félhivatalos lapot az austriai lapok e miatt még meg is támadták. Ennek bizonyítványául a porosz lap a bécsi „Presse“nek következő szavait idézi: „Sok időbe került, míg a porosz lapok el tudták magukat határozni annak bevallására, hogy létezik egy oly franczia sürgöny, mely a schleswigi kérdést tárgyalja. Sőt ami különös, még most is gyöngítni óhajtanák ezen lépés jelentősségét, ezért nem jegyzékről, vagy sürgönyről, hanem franczia „interpellatió“-ról beszélnek. Ez azonban a dolog lényegére nézve nem tesz különbséget. Elég az hozzá, hogy ezen ügyben egy franczia sürgöny létezése oly tény, mit nem lehet többé eltagadni. A sürgöny tartalmáról a porosz lapok még semmit közelebbi részletet sem tudnak közölni. A mi értesülésünk szerint, azt két pontba lehet összefoglalni. Ugyanis a sürgöny először is kifejti, hogy Francziaországnak érdekében s jogában, sőt kötelességében áll, a prágai béke végrehajtásáról gondoskodni. Amint maga Poroszország is elismeri, a prágai béke Francziaország közbenjárása mellett jött létre, s különösen az 5. czikk csupán Francziaország sürgetése folytán vétetett föl a prágai békébe. Azon indokok, melyek eziránt irányadók voltak, még jelenleg is fönnállanak Francziaországra nézve, áma szerződés végrehajtása tekintetében. Mint a sürgöny további folyamában kifejtetik, Poroszország éjszaki Schleswig egy részének átengedését azon föltételtől téve függővé, hogy garantiák adassanak a német nemzetiség fönntartása iránt. Ezen föltétel nem teljesíthető. Mivel, még ha fölteszszük is, hogy ilynemű garanciák nyujtathatnának, nem lehet tagadni, hogy ezáltal Poroszország számára alkalom nyujtatnék, folyvást beavatkozni a szomszéd állam belügyeibe, amiből minden percben újabb összeütközéseknek kellene eredniök. Ily módon a kérdés megoldása csupán el lenne halasztva.* Miután a „Pressernek ezen közlését idézte a porosz félhivatalos lap — igy ír: „Ha a „Moniteur* visszaemlékezik arra, hogy mi ezen igen határozott közlések ellenében még múlt szombati számunkban is kijelenték, hogy a sürgöny tartalmáról semmi közelebbi részleteket sem közölhetünk, igazoltnak látszik azon óhajtás, hogy a német sajtó ne vádoltassék azzal, mintha az „valósággal hamis tényt állítna“. Azon fölriasztó közlések, melyek ellen a „Moniteur“ egy második czikket hoz, (mely czikk tartalmát táviratilag közöltük) ezen ügyben sokkal inkább dán, mint német kútfőkre vihetők vissza, s fájdalomtámogatásra s viszhangra találnak azon modorban, melyben a franczia sajtó már régóta ír Német-, s különösen Poroszország ellen. Itt még azt sem lehet említés nélkül hagynunk, hogy a „Köln. Zig“-nak már 17-ről írták Párisból, hogy egy jegyzék intéztetett volna a porosz kabinethez. Mi már akkor kiemeltük ezen közlés alaptalanságát, s mindig csupán sürgönyről beszéltünk.“ A berlini „Börsen-Zig“ ugyanezen ügy iránt ezt írja: „Megerősíttetik azon közlés, hogy az itteni franczia ügyviselő Moustiernek hozzá érkezett sürgönyéből egyelőre csak néhány pontot olvasott föl Thiele állam-altitkár előtt, ki köztudomásúlag gr. Bismarcknak diplomatiai képviselője; később azonban az egész sürgönyt közlé a franczia követség több tagjával, kiknek utján aztán az további körökben is ismeretessé lett. Csak ezen megelőző események után nyujtatott át múlt kedden Thielének a sürgöny másolata. Ezen eljárás, mely homlokegyenest ellenkezik az érvényben álló diplomátiai szokásokkal, Francziaország jogosulatlan beavatkozását még kirívóbb színben tünteti föl. A franczia beleszólás erélyes visszautasítása annál biztosabban meg fog történni, mivel épen most a porosz kormány oly hiteles közléseket kapott, melyek szerint az új vámegylet létrejövetele előtt, a franczia diplomatia a dél-németországi udvaroknál egész befolyását fölhasználta , hogy azokat a Poroszországgal való vámszövetség megkötésétől visszatartóztassa.“ Érdekes még a „Französische Correspondenz“ következő megjegyzése is a „Moniteur“ említett cáfolatára vonatkozólag: „Ezen heves nyilatkozatot illetőleg két mozzanatot kell különösen kiemelnünk. Először, hogy a hivatalos lapnak azon szemrehányása, miszerint a közvéleményt a Franczia és Poroszország közti viszonyok iránt szándékosan félrevezetik, többek közt oly lapokat is sújt, melyek köztudomásúlag a berlini kabinethez közel állanak, mint p. o. a „Norddeutsche Allgemeine Zeitung-ot,s a „Kreuz- Zeitung“-ot; másodszor, hogy az esti „Moniteur“ gondosan kerüli, — amire pedig oly jó alkalma lett volna, — a berlini s párisi kabinetek közti viszonyoknak, habár csak egyetlen szóval való jellemzését is.“ — Az „Étendard is, — midőn a berlini lapok idevonatkozó nyilatkozatait összeállítja, — oly „mot d’ordre“-ról beszél, melynek Berlinben bizonyosan ki kelle adatnia.* Berlinből írják az augsburgiAllgemeine Zeitungénak jul. 25-ről: A „Kreuzzeitung“ még öt nap előtt tagadta a dán felelet létezését az utolsó porosz jegyzékre; a „Provinzial Correspondenz“ szerint az már több nappal azelőtt érkezett Berlinbe. Hogy miért nem említi meg a ministeriális lap a dán jegyzék átadási napját, s hogy miért nem szól annak tartalmáról, könnyen érthető. Jól értesült körökben állítják, hogy a kopenhágai kabinet már tizennégy nappal ezelőtt jegyzéke által kinyilatkoztatta, hogy Dánia a már egyszer megtagadott biztosítéki követelések megújítása által csak megbántva érezheti magát. Hogy ezen nyilatkozat szóval vagy jegyzékformában létetett e, mindekkoráig nem lehete kipuhatolni. Annyi bizonyos , hogy Abeken valtuk, követségi tanácsos július 10-én tett a királynak ez ügyben jelentést Emsben. A franczia kabinet jegyzéke, mely szintén megérkezett, s mely Dánia igényeit a legmelegebb szavakkal támogatja, azon újabb jelentésre adott alkalmat, melyet Abeken tegnap tett a királynak ugyancsak Emsben; valamint hogy a franczia jegyzéknek tulajdonítják azt is, hogy a porosz király és Bismarck között újabb értekezés tartatott. Arról, hogy Bismarck az ősz folytán Biarritzba fog utazni, mint Párisból távírják, mindekkoráig mit sem tudnak. Ha azonban ezen utazás mégis megtörténnék, úgy világos, hogy csak rendkívüli események által idéztethetett elő, mert augustusban tudvalévőleg a szövetségi tanács ül egybe, September havában pedig a birodalmi gyűlés és még ez év folytán a porosz követek háza. Persze, hogy a helyzet már ma is elég komoly, s az itteni tőzsde ma ismét a párisi és londoni hírek megsemmisítő befolyása alatt állt. A „France“ a „Moniteur“ jegyzékét hozván, így szól: „A kedélyek csak akkor fognak teljesen megnyugodni, ha a porosz kabinet magatartása a franczia kabinet lejális szándékainak megfelel. Hisz Francziaország békét akar és a németországi dolgok állását őszintén elfogadja, más oldalról Poroszországnak a prágai béke határai közt kell maradnia. El akarjuk mondani, mit értünk a béke fenntartása alatt. Németországban kétségtelenül sok sajnálatraméltó dolog van. Sadováig a nagy háborúknak, melyekben Francziaország szerepelt, nem volt más czélja az európai egyensúly fenntartásánál, más eredményük, mint a népek felszabadítása. Solferinotól úgy, miként Sebastopoltól hódítás nélküli győzelmekkel és nagyravágyás nélküli dicsőséggel tértünk vissza, mert a nagyravágyás meghomályosította volna dicsőségünket. Sadova óta a hódítás jön a katonai dicsőség díja; államok erőszakosan annectáltattak, szuverainitások elenyésztek, dynastiák elűzettek, szóval a legyőzött közjog helyére a diadalmaskodó erőszak lépett. Ha az erkölcsnek megvannak jogai, a politikának szintén megvannak a maga szükségletei. Francziaország nem akarja Poroszországnak majnai északi határát akadályozni, de soha sem tűri, hogy Poroszország egész Németországra kiterjeszsze uralmát, Bajorországot egyszerre csak elfoglalja, Landauig hatoljon és Badenben vesse meg lábát, hogy aztán onnan aggressív katonai diktatúrával nyomja a franczia határokat.“