Budapesti Közlöny, 1867. október (1. évfolyam, 167-193. szám)

1867-10-01 / 167. szám

Ezen viszonyok közt más út és mód nem igen maradt hátra, minthogy mi, Pest város közönsége excellentiádhoz forduljunk, azon tökéletes biza­lommal, melylyel a nemzeti kormány iránt visel­tetünk, kérvén nagyméltóságodat, hogy bajaink kitelhető orvoslására segédkezet nyújtani kegyes­kedjék. Mert bajunk sokféle és mély, eszközeink pedig, melyekkel azokon segíthetnénk, kevesek és kor­látoltak. A városnak pénzügyi helyzete, röviden jelle­mezve, az, hogy napi szükségleteinek, a rendes közigazgatási ügykezelésnek kiadásait jövedel­méből csak alig fedezheti, úgy, hogy e téren is apró deficitek mutatkoznak , de mivel ilyen mó­don semmiféle befektetésre nem marad tőke, sem­miféle nagyobb reformot a város nem létesíthet, míg mégis létesítenie elkerülhetlen kötelessége, te­hát évről évre több-kevesebb hiányt kell adósság útján, vagy cselekvő tőkéinek felmondása és in­gatlanainak elárverezése által fedeznie, és mégis a halaszthatlan beruházásokat kénytelen elmulasz­tani, csakhogy magát a végképi eladósodástól megmentse. A közönség zúgolódik; a lapok tétlen­séggel és maradisággal vádolják a városházát; ko­rukat értő férfiak minden nap újabb és újabb ter­veket készítenek, melyek sokszor a legczélirányo­­sabbak és nélkülözhetlenek, de a hatóság mindezt nézni, tűrni és elhallgatni van kárhoztatva, mert ereje fogyatkoztában nem mozdulhat, s örvende­nie kell, ha a folyó közigazgatást zavartalan to­vább vezetheti. Ilyen állapot nemcsak tarthatlan , de sértő egy ország fővárosának méltóság­érzetére nézve. Nincs könnyebb feladat, mint számokkal bizo­nyítani be vallomásunkat s bizonyítani a kimért takarékosságot, melyre büszkék lehetnénk, ha teljes itlen feladatok nem szégyenitenék meg büsz­keségünket. 1859 ben a város nem költött sem a törvénykezésre sem a rendőrségre, s kiadásai 1.592,141 ftra rúgtak s 70,000 ft fölösleget hagy­tak a házi pénztárban. 1861 -ben,már kezeink közt volt a municipalis jognak e két főága, persze a­nélkül, hogy az állam visszaadta volna az an­­nakelőtte ama jognak és tehernek megfelelő jöve­delmi forrásokat s mégis kiadásaink nem mentek többre mint 1.697.446 forintra, mert a­mit költe­nünk kellett ezen közigazgatási ágakra, jövedel­meink kevéssel szaporodván, azt más kiadások megszorításával hoztuk be. 1866-ban kiadásaink csak 1.577.236 frtot tettek, s ezek fedezésére is az államnak 100 000 ft segélylyel kellett járulni, pedig ez évben már a felszaporodott adósságok kamatairól is kelle gondoskodnunk, mi szintén nem történhetett más módon, mint hogy elvontuk a do­tatiot a szükségestől, hogy kielégítsük a nélkülöz­­hetlent.Mert 1859. óta 1866. végéig a község adós­sága 710,203 frtról 1.410,961 frtra emelkedett, vagyis 700,757 frtnyiuj adósságot kötöttünk. Tel­keinket is áruba voltunk kénytelenek bocsátani, úgy hogy a hat utolsó év folyamában 390,023 ft ára vá­rosi fekvő tőkét fogyasztottunk el. Mindössze te­hát 1,090,780 ftra rúg azon nagyrészt idegen tőke, melyet kiadásainkra fordítani voltunk kénysze­rítve. Ezen veszteséggel szemben igaz, hogy a felépített rakpartra s a pompázó vigadóra utalha­tunk ; igaz, hogy ismételhetjük, miként községi­­leg kezeltük a rendőrséget és a törvénykezést, mely évenként vagy 300,000, a folyó évben 319,557 ftot vesz igénybe; de egyszersmind kell, hogy utaljunk kövezetlen utczáinkra, a rothadó szemétdombokra és posványokra, az öntözetlen járdákra, a porra, a vízszükségre, a roszul elhe­lyezett, összeszorult népiskolákra, az összeomlott és felépítetlen templomokra. És utalnunk kell arra is, hogy maga a közigazgatás is nem tökéletes, hogy börtöneinknél börtönrendszerről szólni sem lehet, hogy rendőrségünk nincs akként szervezve, mint azt ilyen nagy város igényei megkövetelik, és féll­al dúlva kell elmondanunk, hogy mindez irányban nem tehetünk semmit, mert a fáradozást nem támogathatjuk anyagi pénzerővel. Szaporítsuk-e az adósságot? Teszszük, mert tenni kénytelenek vagyunk, noha a legegysze­rűbb ész és az állam példája figyelmeztet, hogy ezt tennünk nem szabad. Szaporítsuk-e jövedel­meinket ? Új adókat vessünk-e a nép nyakába, vagy fölemeljük a régieket ? Teszszük ezt is, és nem tekintjük a panaszokat. A fogyasztási adók árszabályait fölebb emeltük s újraszerveztük az ellenőrzést; de mi haszna emelkednek az indirect­­ jövedelmek , mikor a közvetlen államadók után­­járó 33,3% községi pótlék után 1866. végével­­ 118,682 ftnyi hátralékot mutatnak fel szám­­­­könyveink ? ! íme most így állunk: Miután a költség-előirány­zat első fogalmazásában 446,227 ft deficitet mu­tatott fel, beláttuk, hogy ezen hiányt, ha lehet, ha nem, le kell szállítanunk. A törvénykezési kiadá­sokat az állam megtéríteni ígérte, s e végre ke­gyesen utalványozott is 128,000 ftot. A deficit azonban még mindig elviselhetlenül nagy volt egy olyan budgetben, melynek reális bevételei nem számíttathattak többre mint 1,298,065 ftra. En­nek következtében kitöröltünk az előirányzatból mindent, a­mit csak kitörölni lehetett, semmi na­gyobb mérvű kövezés vagy csatornaépítés nem vétetett munkába, s az ily kegyetlen megcsonkí­tás után is tapasztaltuk, hogy 101,208 ft költ­ségre nem vagyunk képesek fedezetet felmutatni. Ha tehát a kormány rajtunk nem segít, úgy da­c­ára annak, hogy semmit sem tettünk, mit tenni hivatásunk lett volna , ismét az adósság­csinálás­­hoz kell fognunk. S az ilyen állapot fog-e tart­ható lenni? Nem hordja-e magában az elmérge­sedés magvait ? Nem lesz-e az ország végre is kénytelen egyszerre nagy mértékben segíteni fő­városán, ha most, megtagadva kérésünket, nem térítené meg legalább részben azon költségeinket, melyeket éveken át kétes kötelezettségünk da­czára készséggel viseltünk, vagy melyek megté­rítését hiába szorgalmaztuk annyi időn át az ide­gen kormánynál ? Pedig nekünk nem 102.000 frt adósságot kel­lene csinálni az év végével, de sokkal többet. Megmagyarázzuk, miért. A boldogító királykoro­názás , melyet a város szerencsés volt falai közt láthatni, uj, inkább országos, mint városi terheket hárított pénztárunkra. Előleges budgetünk meg­­halt s váratlan 95,000 ft uj kiadást kelle tennünk. Ezt kölcsön utján fedeztük. Legújabban a köz­gyűlés döntőn nyomatékos indokokból elhatározta, hogy a vízvezetéket saját kezelésre építi föl, s a tőkét kölcsön útján teremti elő. Erre nézve első íz­ben 600,000 ft tőkét szavazott meg, noha a mű tel­jes keresztülvitele valószínűleg 1,500,000 ftba fog kerülni. A jövő évi deficitet tehát be sem számítva már­is 800.000 ft azon hiány , melynek fedezésé­ről gondoskodnunk kellene, így áll városunk ma. S jövőre? Jövőre vagy végkép le kell mondania nagyvárosi hivatásáról, mit nem tehet, vagy terhes és mindig terhesebb feltételekkel járó idegen pén­zekre szoruland, mi jólétét aláássa , vagy menekü­lést kell, hogy találjon az országnál, melynek annyi készséggel hozott áldozatot minden alka­lommal, ha ez tőle követeltetett. Mert való igaz, hogy e város nem segélyez­tetek mint más fővárosok mind az ország által, de sőt maga segítette az országot. Ez helyén volt, s tennie kellett, mikor az ország csak a nemzetben élt, de államilag szervezve nem volt. A város ha­zafi készséggel áldozott, s ha áldozathozatalát föl­említi, elismerést kíván nyerni, nem pedig kér­kedni akar teljesített kötelességeivel. Most Pest főváros alázattal folyamodik a haza kormányához, hogy kényszerűségét tekintetbe véve, fontosságát belátva, jövő nagyságát, melyben a haza nagysága tükröződik, előre érezve, megadja neki azt, a­mit méltányosan addig is, míg más után a czélnak megfelelő intézkedés tétezhetik, követelhet, hogy pillanatnyi szükségesnek megfelelhessen. A ma­gunk érdekében, és az ország érdekében szólunk és bízva reméljük, hogy kérésünket meg nem ta­gadja a magas kormány. Bizalmunk abban alap­szik, hogy a múlt szomorú időszakban, midőn mindenki érezte Pestnek nemzeti jelentőségét, mindenki, az egész közvélemény, előre szokta volt jósolgatni, hogy mivé fog átvarázsoltatni Pest városa, ha egyszer elérkezik az idő, hogy az or­szágnak nemzeti kormánya leend. Mi, a városi közönség, leghangosabban hirdettük ezen igét, s most tudjuk, hogy itt van a perez, midőn el kell kezdenünk megvalósítani a nagy Széchenyi álmait. Mi nagyméltóságodtól és a magas kormánytól re­méljük, hogy az áttörés nehéz munkájában gyá­­molóink lesznek. Pest városa számít az ország elismerésére. Mi­kor a nemzet alkotmányos szabadsága mellett küzdött, nemcsak fiait adta oda, de vagyonát is. A magánosok kárától eltekintve, a város mint község most is kimutathatja azon 1,760,477 ftnyi megtérítetlen kárt, melyet a kár. szolgálmányok fejében szenvedett. Az üllői laktanya építése 600,000 ftjába került. Az académiának féláron eladott teleknél 78,000 ft vesztesége volt. A ma­gyar színháznak a rakpart mentén átengedett telek értéke mintegy 160,000 ft. Az országháznak átengedett telek értéke 30,000 ft. Mostan az or­vosi klinikum számára ajándékozta oda a város azon telkeket, melyeket a szegény ház mellett birt. A koronázás alkalmából hozott pénzbeli áldo­zatokról már megemlékeztünk. Nem múlik el tehát alkalom, nincs olyan központi hazai ügy, melynél Pest város közönsége és hatósága fel nem fogná feladatát, hogy ne teljesítené örömest azt, mit kö­telességének hisz. És önző-e folyamodásunk ? Nem-e ép annyira hazai közérdek az, mit tervezünk, mint helyi ér­dek ? Nem szíve-e Pest Magyarországnak ? Nem képezi-e egymaga századrészét lakosságának? És országos szempontból mennyire nagyobb jelentő­ségű ezen, egy tömegbe gyűlt iparos népraj a vidék szétszórt földmiveleinél, ezen ipar- és kereske­désben oly hátramaradt országban? És hová akar­juk fordítani azon megtérítési előleget, melyért esedezünk ? Közigazgatásunk javítására abból csak a leg­kisebb rész fordíttatnék, mert ezen czéloknak ren­des jövedelmeink megközelítőleg megfelelnének, ha nem léteznének olyan kiadások, melyek a pénzt beruházásokra és országos érdekekre tőlünk el­vonják. Fővárosi jellemünk következtében, a vá­rosi rendőrség és törvényszék nagyrészt kivetkőz­nek helyi és municipális jellegükből s országos érdekűekké válnak, mi méltányossá teszi, hogy országos költségen szerveztessenek. Az utczák és utak jó karba helyezése sem tisztán helyi érdek, a rakpart sem nevezhető olyannak. És azon refor­mok , azon beruházások, uj művek és intézmé­nyek, miket létesíteni óhajtunk, azok is mind, vagy nagyobbrészt olyanok, hogy a városban az országnak szolgálandnak. Mielőtt ugyanis a felett határoztunk volna, me­lyik azon legkisebb összeg, mit az államtól, mint már a jövő 1868. évben folyóvá teendő megtérí­tést kérnünk kell, felsoroltuk magunk előtt legkö­zelebb létrehozandó feladataink és terveink költ­ségvetését. Mert tudtuk, hogy az állam sincs a pénznek bővében, s tehát felesleges , vagy nem teljesíthető követelésekkel lépni föl ildomtalan el­járásnak ítéltük. Csak a nélkülözhetlen mennyisé­get kérni határozók el. Tíz évet vettünk föl általánosságban, mely idő alatt jelenleg tervett teendőinket valósítani akar­juk. Gondoltuk, tíz év múlva majd lesz előttünk tervezet elég másik tíz esztendőre. Tíz évet föl­venni a számításba pedig kellett, mert egyszerre mindent létesíteni nem lehet. Számításunk a következő volt. Nekünk kell : 1. A rendőri és törvénykezési kiadások fedezésére évenkint 300 ezer ft, ez tíz éven át tesz . . . 3.000,000 ftot 2. 168 egészen kövezetlen ut­czának kövezésére...................... 540,000 , 3. 21 utcza kövezetének kiegé­szítésére ........................................... 21,000 „ 4. Több utcza kövezetének meg­újítása és javítására............ 200,000 „ 5. 67 utczában hiányzó csatorna építésére................................. 402,000 „ 6. Két főcsatorna építésére a Teréz- és Ferencz­városban. . . 180,000 „ 7. Tiz iskola, illetőleg paplak fölépitésére............................ 562,000 „ 8. Egy közvágóhíd építésére . 400,000 „ 9. Egy kényszerdologház építé­sére ................................................ 80,000 „ 10. Fenyítő-törvényszéki épü­letre börtönökkel................. 150,000 „ 11. A leégett német színház ki­épittetésére........................... 400,000 „ 12. A vízvezeték teljes kiépíté­sére ................................................ 1.500,000 „ 13. A Dunaszabályozásra a Reitter terv szerint........... 1.160.000 „ Összesen : 8.595.000 ft. Ezenkívül kültelki utainkat fog kelleni jobb karba helyezni és macadamizálni; be kellene fá­­sitani a közlegelőn található sok száz hold futó­homokot , melyet a szél felhő alakban hord be vá­rosunkba; boulevardokat és squareket kellene ala­kítanunk tágabb utczáink és tereinkből; dockso-

Next