Budapesti Közlöny, 1867. október (1. évfolyam, 167-193. szám)

1867-10-01 / 167. szám

— Florenczből Írják September 26-ról éjjeli 1 2 órakor. Tegnap este Genuában demonstratio készült Garibaldinak szabad­lábra helyezése miatt. A praefectushoz egy küldöttség ment, mely előadta a nép óhaját. A praefectus késznek nyilatkozott a kérelmet a ministerium elé terjeszteni. A demonstratio ez okból elmaradt. Majlandban két helyen csoportosult össze a nép, de csak egy helyen állott ellen a fegyveres hata­lomnak. Sienában, Veronában, Pistoia­ és Nápolyban szintén voltak kisebb demonstratiók, a csoportok azonban maguktól oszlottak ismét szét. Hire járt, hogy Angolország erélyesen támo­gatná Garibaldit Róma elleni vállalatában. Az an­gol lapoknak ez ügyben való maguktartása s azon egyhangú nyilatkozatok, melyekkel az olasz kor­mány eljárását helyeslik, e kósza híreket elég vi­lágosan c­áfolják meg. Íme itt közöljük a neve­zetesebb lapok véleményeit. A „Standard“ mint a conservativek közlönye, szerencsét kíván a florenczi kabinetnek ezen eré­lyes és gyors fellépéséért, mely adott szavának megtartásáról tesz bizonyságot, s az országot vészt­­hozó bonyodalmaktól mentette meg, mert majd­nem bizonyos, hogy az önkéntesek, megfosztva főnöküktől, csakhamar fel fognak hagyni betörési terveikkel a római államokba. A „Morning Star“, radikális lap, szintén be­vallja, hogy az olasz kormány bölcsen cselekedett e tekintetben, s hogy a becsület kötelességévé tette a septemberi conventió fenntartását, mely a római terület megvédését bízta reá minden betö­rési kísérletek ellen. E föltétel alatt, s csak is ezen föltétel alatt húzódtak vissza a franczia csa­patok Rómából. A „Daily News“, mely a fentebbi két szélső lap közt a középen jár, örvend Garibaldi elfogatásá­­nak. Igaz, úgymond, hogy Florenczben zavargá­sok támadtak, de ez előrelátható volt. Hiszi, hogy az olaszok józansága csakhamar be fogja látni, hogy a kormánynak nem maradt egyéb válasz­tása. A „Times“ véleményét már ismerik olvasóink. A „Sun“ azt mondja, hogy az olasz kormány teljesen fel volt jogosítva arra, mit Garibaldi ellen elkövetett; neki nem volt más módja e dilemmá­ból kibontakozni. Fölötte boldognak érzi magát, hogy az olasz kormány nem habozott elhatározá­sában , miáltal nagy szerencsétlenségnek vette elejét. A támadásnak sept. 28-án kellett volna megtörténni , reméli azonban, hogy Garibaldi el­­fogatása az expeditiója iránt táplált illusiókat vég­kép elenyésztette. Reméli, hogy ezen tanulság nem lesz minden benyomás nélkül reá, s hogy ezután több tapintattal lesz. A „Daily Telegraph“ kinyilatkoztatja, hogy most, miután Garibaldi el van fogva, bátran vet­hetni fátyolt rajongására, Róma iránt táplált áb­rándjait illetőleg. Addig, míg a pápai sereg hű marad, semmiféle rendetlen csapat, sem a fellá­zadó lakosság nem lesz képes Rómát felszabadí­­tani. Egy fél tuc­at rendes ezreddel Garibaldi győzedelmeskedhetett volna a pápai kormány ellenállásán ; e segély azonban hiányzott neki, s így a­helyett, hogy a fölkelőket Róma ellen ve­zetné, fogolylyá lett. Az olasz kormány szerinte jól tette, hogy megtartotta adott szavát a fran­czia kormány irányában, s hogy mindent elköve­tett egy teljesen megérett lázadás meghiúsítására. Genuából írják September 27-ről. Tegnap este ismét demonstrativ volt. A katona­ság a lőtereken volt öszpontosítva. Az összecsődült csoportok a városháza felé vonultak, hogy ott a fegyvertárt megtámadják s kiürítsék, de nem hatolhattak be, miután a nemzetőrség uttokat állotta. A csoport ezután eloszlott. Számos befogatás történt. Modenában szintén történtek demonstrálók. Nápolyban több száz ember gyűlt a toledoi ut­­czában össze­s, kiáltozta: -Éljen Garibaldi!“ A franczia követ lakása felé is húzódtak zajongó csoportok, de egy század lovasság eláltotta utja­­feát, mire eloszlottak. Az esti „Moniteur“ azon hírt említi, mely sze­rint az olasz kormány legközelebb összehívandja a parliamentet, hogy indemnity-bilit kívánjon a ministerium magatartásáért, a Garibaldi-féle vál­lalatra vonatkozólag. A „France“-ban Garcin úr rendkívül érdekes leveket közöl „a közvélemény Francziaországban“ czim alatt, melynek legközelebbi Vl-ik czikke „béke vagy háború“ czim alatt a legfontosabb függő kérdést veszi tolla alá. „Felmutatom ma — mondja — azok véleményét, kik a háborúban hisznek s azok érzelmeit, kik a béke fenntartá­sára számítnak.“ De mielőtt e fontos kérdést tár­gyalná, megjegyzi, hogy a háború csak három ka­pun át törhet be : a keleti, a római, a német kér­dés kapuján. „A keleti kérdés nem tegnap szüle­tett , s mai fontosságát csak onnan nyerte, mert az orosz ambitió és porosz ambitió közt összeköt­tetést feltételeznek. A római kérdés különösen Franczia é s Ola­szországra tartozik s oly termé­szetű, mely alkalmasabb a kormányokat zavarba hozni s fájdalmas erkölcsi felháborodást okozni, mint nagy nemzetközi összeütközést idézni fel. Csak a német kérdés zárja magában a helyzet legközelebbi veszélyét azon rohamosság által, me­lyet az események magukra ölthetnek. A más kettő csak ezzel kapcsolatban tűnik fel ma rette­netesnek. A közvélemény nem csalódik: azon hatalom, melynek nagyravágyása a békét fenye­geti azáltal, hogy más nagyravágyásokat felkelt és felbátorít, ez — Poroszország. Hogyan lehetne a békét fentartani ? A porosz ambitió ellen ott van a prágai béke. Az orosz ambitió ellen ott van párisi béke. Az olasz ambitió ellen ott van a sept. 15-diki szerződés. Tartsák e három pontot tiszteletben s a háború kilátása el fog tűnni. De a hullámok e három kér­dés hajója körül naponként nőnek s minden pilla­natban rést törhetnek azon. Itt tűnik fel a béke és háború kérdése a maga egész nagyságában, mely a közvéleményt foglalkoztatja Párisban és mindenütt.“ Garcin úr ígéri, hogy mind azoknak, kik a há­borút lehetlennek s mind azoknak , kik azt elke­­rülhetlennek tartják, okoskodásait közölni fogja. Az utóbbira nézve írja: „A háború és béke kér­dését nem kell elvont philosophiai módon tekin­teni , hanem az emberi realitás közepébe kell hely­­hezkedni s feltenni magának a kérdést, hogy mit kell tenni a nemzetnek, mely meg akarja őrizni füg­getlenségét, biztositni állását a világban s fenn­tartani igazságos befolyását.— Francziaországban ezeken kívül még más tekintet is számításba veendő: az, hogy a császárság hagyományai és helyheztetése által mindenekelőtt a nemzeti gloire-t és külső tekintélyét képviseli. Bizonynyal lehet a császári kormány szabadel­vű, s még szabadelvűbb is mint elődjei; de min­denekelőtt a nemzeti büszkeségnek kell eleget tennie, e szót helyes értelmében vévén. S a csá­szári kormánynak mindenekelőtt nem szabad el­nézni, hogy a külső tekintély csökkenjen. De fen volna-e tartható e külső tekintély, ha tétlenül, ke­zünkben fegyverrel néznék a porosz hatalom minden lehető fejlődését . Hagyhat-e a császár ellenségeinél ürügyet ily rettenetes panaszra : ön csinálta a német egységet. Híjában történnék hivatkozás az események ellenállhatlanságára, megmaradna az első benyo­más, mert Francziaországban nem tudják fel­fogni, hogy Európában lehet némely dolog nélküle és ellenére is. S különben is, kicsoda hivatkozhat­nék a dolgok erejére mint enyhítő körülményre? Sohasem volt kevésbé önkéntes háború az 1866-di­­kinál, mely ellen egész Németország tiltakozott. S a sadowai csata megváltoztatta a helyzetet, de megváltoztatta a franczia politika érdekeit s köte­lességeit is. Francziaországnak nem közömbös, ha így ma­rad e Németország vagy elnyeletik-e a porosz dictatura által ? mert ha egész Németország egye­sül s Európa szívében roppant katonai hatalmat alkot és Poroszország minden német házat elnyel, akkor az európai egyensúly minden feltétele el­veszett. Mi — írja Garcin úr — tiszteljük a német egy­séget , de nem zavarjuk össze a porosz ambi­­tióval. Bismarck a déli németeknek az idegen táma­dás fantomját tüntette fel, —de ez nem­ más, mint taktika, mely mutatja, hogy a népekkel a leg­alaptalanabb dolgot is elhitetheti az, ki önszerete­­tének hitele­s féltékenységét felkelti. Kik azt tanácsolják a császárságnak, hogy el­lenállás nélkül engedje, hogy Poroszország czél­­jait végrehajtsa, egyet felednek : hogy a gloire ná­lunk néha napján nemes kárpótlás volt a szabad­ságért, de a szabadság soha sem kárpótolta a di­csőséget, így gondolkodnak azok, kik a háborút elkerül­­hetlennek tartják. Hallgassuk most meg a béke védelmezőit. „De ezt Garcin úr közelebbi levelére halasztá. Egy badeni levelező tudósítja a „France“-t azon benyomásról, melyet Bismark gróf körlevele és a Vilmos királynak tulajdonított szándékok Dél-Németországban tettek. A levél itt következik: „A porosz körlevél kihirdetése, mely Franczia­országban oly kellemetlen viszhangot keltett, nem eredt indiscretióból; a nevezett körlevél egyenesen közöltetett az augsburgi „Alig. Zig“­­gal s a „Schwab. Merkur“-ral, hogy azon hatást, melyet a király beszédei Dél-Németországban az exaltált parlamenti tagokra s egységesekre gya­koroltak, mérsékelje. Bismarck úr valószínűleg nem hitte, hogy sza­vai oly élénk ellenzékre fognak találni kü­lföl­­dön; azzal kecsegtette magát, hogy azáltal, ha minden kifogás nélkül elfogadja a szerződési föltételeket, szándékai nem fognak félreértetni sem Párisban, sem Bécsben; s hogy az azokban nyújtott kilátásoknak csak másodrangú fontossá­got fognak tulajdonítani. A porosz okmány opportunitása Dél-Németor­szágban sok vitatkozásra adott alkalmat, és Stuttgartban s Münchenben úgyszólván egyenes felhívásnak tekintették a kormányok részéről, hogy azok az északi szövetségbe való felvételüket kérjék. Bismarck úr ugyanazért, mint hírlik, dél-német követeihez egy újabb körlevelet szándékozik in­tézni, melyben igyekezni fog igazolni magát azon szemrehányás ellen, mintha ő morális pressiót kivánt volna gyakorolni szövetségeseire s őket kényszeríteni akarta volna, hogy akaratuk ellenére is az északi szövetségbe lépjenek. Ezen körlevél főleg arra volna szánva, hogy Dél-Németország kormányait megbékítse, s hogy a September 7-ei porosz sürgöny által keltett rész benyomást a külföldön némileg kiegyenlítse. A „Times“ philadelphiai levelezője az amerikai pártok áldásáról sept. 13-ról következő érdekes adatokat közöl: „A hét legkiválóbb eseményei: Az arany agró­­jának újabban történt tetemes emelkedése, s a kereskedelmi körökben a nemzeti politika irányá­ban érzett bizalmatlanság feltűnő növekedése. Ezek a legújabb amerikai állami választások ered­ményei által idéztettek elő, melyek oda mutatnak, hogy ezentúl az ország két politikai pártja sokkal egyenlőbb erővel fog bírni, mint a legutóbbi évek­ben. Az eszközlött választások mindegyikében a demokraták határozott előnyben voltak. Calif­or­niában a változás elég tetemes volt arra nézve, hogy az állam a demokraták kezébe juttassák. Montanában — mely állam kevéssel később sza­vazott — a demokraták 1500 főnyi többséget nyertek, s e szerint nagyobbat, mint előbb bármi­kor. Vermontban a republicanus többség 22,000-ről 13,000 re szállott le, míg Mainéban 27,238-ról a folyó évben 12,000-re csökkent. Mainéban s Cali­­forniában a republicanusok soraiban egyenetlen­ségek léteztek, miknek következtében némelyek a demokratákhoz pártoltak át, s mások egyáltalában nem akartak szavazni. Ezen viszonyok onnan eredtek, hogy amaz államban, a republicánus kormányzat alatt a szeszes­ italok árulása szigo­rúan tilalmaztatott, mi tetemes elégületlenséget okozott. Ugyanazon ok miatt hihetőleg a novem­berben leendő massachusettsi választásoknál is csökkenni fog a republicanus többség. Míg Maine­­s Calif­orniában mellékes kérdések okozták ezen változásokat, s míg a republicanusok azt állítják, hogy ők az általános politikai kérdés iránt most is szintúgy egyesülve vannak, mint valaha , mégis jelentékeny dolog, hogy ezen mellékes kérdések képesek voltak fölbontani a párt cohaesióját. aa 1907

Next