Budapesti Közlöny, 1867. október (1. évfolyam, 167-193. szám)
1867-10-16 / 180. szám
1622-3503-2 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 44763. A pesti kir. e. b. váltótörvény- Ezéknek 1867. évi 44763. sz. a. kelt végzése szerint ifj. Heidlberg Mór felperesnek Boskovits Simon alperes ellen, ez ■utóbbitól lefoglalt ingóságokra, különösen ruhanemüek és kelmékre, az árverés 1080 frt tőke és járulékai erejéig elrendeltetvén, annak megtartására határnapul 1867. évi október 18-ka d. u. 3 órája ezennel a helyszínére (József-tér Visnye-raktár) kitüzetik, mire a venni szándékozók ezennel meghivatnak. Kelt Pesten, 1867. okt. 11. Decsy István, kik. végr. 1611—338 3—2 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 5762. Pest , Pilis és Soltmegyék közp. polgári törvényszéke tkkvi osztálya által közhírré tétetik, miszerint Herhof József békásmegyeri közgyám felperesnek ifj. Wéber János békásmegyeri lakos alperes elleni 267 frt 71 kis járulékaiból álló követelésére lezálogolt, a békás megyeri 346.székekben A. 4- 1124. hr. sz. alatt foglalt szőllő, mely 300 írtra becsültetett, 1867. évi október 18. napján d. e. 10 órakor, szükség esetében pedig 1867. évi november 20 napján d. e. 10 órakor Békás- Megyer községházánál árverés utján a legtöbbet ígérőnek, s pedig a második árverésen becsáron alól is. Király L. szolgabiró urnái megtekinthető feltételek mellett eladatni fog. Pest 1867. aug. 9. 1623—3463—2 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. A pesti kir. váltótörvényszék 43154. sz. végzése folytán Ritter Sándornak Kovacsevics Károly elleni 500 frt váltókövetelése iránti váltóügyében a lefoglalt különféle bútorok, s egyéb ingók elárverezésére. 1867. október 19-re d. u. 3 órakor (gyárutcza 37. sz. a.) kitüzetvén, ezek a legtöbbet ígérőknek készpénzfizetés mellett biróilag el fognak adatni. Kelt Pesten, 1867. okt. 11. Vaszilievits Vazul, kir. kik. 1626—3443—2 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. A pesti kir. e. b. váltótörvényszéknek i. é. 43701. sz. végzésével Dietzl Józsefnek Süssenbeck Károly elleni 90 frt 54 kr tőke s járulékai iránti váltóügyében az árverés elrendeltetvén, foganatosítására i. é. október 18 dik napjának d. u. 3 órája tűzetik ki, mely alkalommal az alperestől lefoglalt szobabútorok, ugyancsak alperes lakásán 2 sas utcza 15. sz. a. 14 ajtó, nyilvános árverésen a legtöbbet ígérőknek készpénzfizetés mellett eladatni fognak. Kelt Pesten, 1667. okt. 9. Vaszilievits Vazul, kir. kik. 1659—352 3—2 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 44749. A pesti kir. e. b. váltótörvényszéknek 1867. évi 44749. sz. a. kelt végzete szerint Ring Alajos felperesnek Boskovicz Simon alperes ellen, ez utóbbitól lefoglalt ingóságokra, különösen ruhaneműek és kelmékre az árverés 1000 forint tőke és járulékai erejéig elrendeltetvén, annak megtartására határnapul 1867. évi október 18 nak d. u. 3 órája a helyszínére (József-tér Visnya ur raktárába) kitüzetik, mire a venni szándékozók ezennel meghivatnak. Kelt Pesten, 1867. okt. 11. Decsy István, kir. kik. *2803—2 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 15716. Ezen hivatalos lap folyó hó 13. 178. számában közzétett hirdetmény, melylyel az árverés a bor és hús fogyasztási adónak Ráczalmás, Perkáta, és Herczegfalva községekben 1868. évben leendő beszedése iránt f. é. október 16-ra kiíratott, egész terjedelmében visszavonatik. Budán, 1867. okt. 13. Magy. kir. pénzügyi felügyelőség. 1675 3—1 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 50702. Szab. kir. Pestváros törvényszékének f. évi 50762. sz. a. végzése folytán ezennel közhírré tétetik, miszerint vagyonbukott Mahler Rudolf csődtömegéhez tartozó aktív követelések f. évi október 18., szükség esetében november 4. napján mindenkor d. u. 3 órakor a piaristák épületében lévő tárgyalási teremben nyilvános árverés útján azonnali készpénzfizetés mellett oly megjegyzéssel, hogy a fennemlitett activ követelések az első árverési határnapon csak az értékük Vioed részét tevő kikiáltási áron vagy azon felül, a 2-dik árverésnél pedig minden csekélyebb áron is eladatni fognak. Pesten, 1867. október 1. Hummer Mihály, tvszéki kik. 1606 3—3 HASZONBÉRI HIRDETMÉNY. 1339. Jászberény város közbirtokossága tulajdonát képező következő javadalmak, és kisebb királyi haszonvételek, u. m.: 1-er. A városbani italmérési jog az al- és felvégi, a zöldfa és morgó, úgy a kőpincze, nemkülönben az úgynevezett tized korcsmákban 1868. január 1-től két évre. 2 év. Egy 6 alól, és 6 felül csapó kerékre járó vízimalom a városban, és egy 4 felöl, és 4 alól csapó kerekű vízimalom a város alatt az 1868. évi január 1 -től tizenegy egymást követő évekre, és pedig : az italmérési jog f. é. október 17-én, a malmok pedig i. é. november 9-kén i. e. órákban Jászberény város községházánál nyilvános árverezés útján haszonbérbe fognak adatni; bérleni szándékozók az 1-ső pont alatti bérleményekre a kikiáltási ár 20%-jával, a második pont alattira pedig 1000 írttal mint bánompénzzel ellátva megjelenni tisztelettel meghivatnak. A bérleti szerződés feltételei a város főjegyzői hivatalában a hivatalos órák alatt bármikor betekinthetők, s kívánatra másolatban kivehetők. Kelt Jászberényben, 1867. évi október 5. tartott tanácsülésből. *267 33 ÁRLEJTÉSI HIRDETMÉNY. A közmunka- és közlekedési magas ministerium 1867. október 1-én 5222. sz. a. kelt leiratával a komárom-érsekujvári államut árvizek által okozott kárai helyreállítását 2749 frt 18 kv költség erejéig jóváhagyni kegyeskedett. A fentjelölt előköltségvetési összegben képviselve vannak: kőburkolat 171 frt 13 kr ácsmunka 203 frt 57 kr. A többi 2374 frt 48 kr földmunkát és kavics-kezelést illet. Ezen építkezés vállalkozásba bocsátására nézve egy írásbeli zárt ajánlatokkal párosult nyilvános szóbeli árlejtés fog a komáromi kir. mérnöki hivatal helyiségén 1867. október 17 kén pontban reggeli 9 órakor tartatni. Szíveskedjenek tehát versenyző urak akár jól pecsételt az „árlejtési bizottmányhoz“ czimzett írásban, akár pedig szóbeli részvétükben magukat 275 font bánatpénzzel ellátni. A határidőn túl ajánlat s részvétel nem fogadtatik. A tárgy e hivatalnál mindenkor megtekinthető. Komárom, 1867. október 4-én. Kir. mérnöki hivatal. 1614—3413—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 42047. A pesti kir. e. b. váltótörvényszéknek 42047 sz. végzése folytán Riesinger Lajosnak Streiling Bertalan elleni 188 frt s jár. iránti perében elrendelt árverés megtartására határidőül f. é. október 16. napjának d. u. 3 órája azzal tűzetik ki, hogy az alperestől lefoglalt bútor- s ruhaneműek és különböző könyvek a helyszínen (alperes kereszt utcza 29. sz. a. lakásán) a legtöbbet ígérőnek becsáron alól is el fognak adatni. Kelt Pesten, 1867. október 7. Vaszilievics Vazul, tvszéki kik. HIRDETMÉNYEK, 1669 3—1 HIRDETMÉNY. Maly szerint sz. kir. Pécs városa törvényszéke által ezennel közhírré tétetik, miként Catonelli Eugenius Leopoldus nevére kiállított, s 1867. évi julius 3-án 7723. sz. a. kelt 400 frt. szóló pécsi takaréktári könyvecske elveszett; ennélfogva felszólittatik az, hogy a ki ezen elveszett takaréktári könyvecskét birtokában tartja, a körözvényi hírlap első megjelenésének napjától számítandó egy év alatt, netalán igényeivel együtt ezen törvényszéknél annyival inkább benyújtsa, minthogy ellenkező esetben az semmisnek, és érvénytelennek fog biróilag kimondatni. Pécs sz. kir. város tvszékének 1867. oct. 4. tartott üléséből. 1609 31 HIRDETMÉNY. 1878. Szab. kir. N. Szeben városszéki hatósága részéről, vonatkozással a m. kir. igazságügyministerium 1867. évi September 7-én 8352. sz. a. kelt magas rendeletére, ezennel közhírré tétetik, miszerint dr. Mocs Frigyes kimutatott képessége s az ügyvédi eskü szabályszerű letétele után N.Szeben városában az ügyvédséget gyakorolhatja és ügyvédi irodáját Ferencrendiek utczájában 294. sz. a. 1867. okt. 1-én megnyitotta. N.-Szeben város törvényszéki hatósága 1867. okt. 5. *272 3—2 HIRDETMÉNY. 11064. Morgenstern Izidor Pesten nádorutcza 16. sz. a. üzletében levéljegyek és jegyes levélboritékok árulása felállittatott. Mi ezennel közhírré tétetik. Pesten, 1867. September 22. HIRDETMÉNY. 7594. Biharmegye tkkvi tyszéke részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Jasztrabszky Ignáczné szül. Kállay Rozáliának néhai Menszáros László örökösei elleni végrehajtási ügyében az id. terv szab. 127. s következő szakaszai értelmében az árverési feltételek megállapítása, árverési határnapok kitűzése, sa kielégítési sorrend meghatározása tekintetéből tárgyalási határnapul s. 1867. évi október 26. napjának d. e. 9 órája a fenti törvényszékhez 7594. 866. sz. végzés folytán kitüzetett, mire ismeretlen tartózkodás a következő érdekeltek, u. m.: Hodosy Miklós, Torma Lajos, Veér Amália, férj. Slach Károlyné, Menszáros Eszter, férj. Papszász Lajosné, Menszáros Albertina, Pécsy Tamásné, Menszáros Terézia, özv. Szilágyi Gáborné, Menszáros Flóra, férjezett Forsterné, Dobozy Piroska, férj. Gálóczy Gusztávné, Dobozy Róza, férj. Miksicsné, Dobozy István, Dobozy Mihály, Dobozy Róza özv. Báróné, Dobozy Teréz, férj. Fráter Mihályné, Radványi István, Radványi Lujza és Radványi Lajos oly kijelentéssel hivatnak meg, hogy a tárgyaláshoz annál bizonyosabban megjelenjenek, minthogy elmaradásuk esetére a fentebb sorolt megállapítások hivatalból is meg fognak tétetni, értesíttetvén egyszersmind a felől, miszerint érdekeik képviselésére gondnokul n.-váradi ügyvéd Lázár Mihály neveztetett ki Biharmegye tekvi tyszékének N.-Váradon 1867. augustus 19-én tartott tanácsüléséből. 1572 3—3 1466-282 3_2 HIRDETMÉNY. 9790. Pest-, Pilis- és Soltmegyék központi polg. törvényszéke telekkönyvi osztálya által közhírré tétetik, miszerint Linzer Károly felperesnek Bisofszky György és több érdektársa alperesek elleni 7137 frt és járulékaiból álló követelésére lezálogolt, a solmári 49. sz. tjkvben A. I. 50 népsorsz. 1550 frtra becsült */s telek és 2519. 2645. hrsz. 400 ftra becsült szőllők; a solmári 24. sz. tjkvben 25. néps. sz. zsellérház és 921. (2006. 2007.) 2062. 2663. hr. sz. 600 írtra becsült ingatlanok ; a solmári 54. sz. tjkvbeni A. I. 55. néps. sz. 1550 írtra becsült sa telek és 2166. 2640. hr. sz. 165 ftra becsült szőllők; a solmári 43. sz. tjkbeni A. I. 44. néps. sz. 1440 írtra becsült s/s telek és 2787. hr. sz. 15 írtra becsült szőllő; a solmári 15. számú tjkvben A. I. 15. nép. sz. 1850 írtra becsült 9/,e telek és 2776. hrsz. 40 írtra becsült szőllő; a solmári 91. sz. tjkvbeni A. I. 92. néps. sz. 1550 írtra becsült s/s telek és (2044. 2051.) 2326. 2588. 2615. hrsz. 320 írtra becsült szőllők, a solmári 177. sz. tjkvbeni A. I. 177. néps. sz. és telekből Wenzel Jánost illető 825 írtra becsült rész és 2459. hrsz. szöllőből ugyancsak az ő 20 írtra becsült illetősége, a solmári 733. tjkvbeni A. I. 123. néps. sz. */, telekből Pfeiffer József 775 ftra becsült illetősége; a sz.-iváni 46. sz. tjkvbeni A. I. 50 néps. sz. /s telekből Riholm Jánost illető 300 frtra becsült része; a sz.-iváni 49. tjkvbeni A. I. 53. néps. sz. */s telekből Brandhuber Teréziát illető 300 ftra becsült része ; a sz.-iváni 54 sz. tjkvbeni A. I. 71. néps. sz. 3/s telekből 600 frtra becsült és az A. II. 58. népssz. 200 frtra becsült zsellérségböl; végre a 619. 654. 825. 862. 922. hr. szöllökből Gábely Jakabot illető 150 ftra becsült része ; a sz. iváni 62 sz. tjkvbeni A. I. 66. népsorszám */s telekből 600 frtra becsült s az 1012. hr. sz. szöllőkből Brandhuber Jakabot illető 50 ftra becsült rész, a sz.-iváni 64. sz. tjkvbeli 327. 338. 340. 432. 779. 930. és 986. hrsz., úgy a sz.-iváni 241. sz. tjkvbeli 322. 361. hr. sz. szőllökből 400 ftra becsült, végre a sz.-iváni 241. tekrbeni A. I. 68. népsorsz. */s telekből Stocker Adámot illető 600 frtra becsült rész, solmári ingatlanok 1867. november 7-ik napján délután 3 órakor, szükség esetében pedig 1867. deczember 9-ik napján d. u. 3 órakor Solmár községházánál, a sz.-iváni ingatlanok pedig mindig a következő napon Sz.-Iván községházánál árverés utján a legtöbbet ígérőknek s pedig a második árverésen becsáron alól is, Kondor Lajos szolgabiró urnál megtekinthető feltételek mellett eladatni fog. Kelt Pesten, 1867. aug. 30. *253 3-3 HIRDETMÉNY. 3612. Folyó évi október 11-kén megkezdendi működését Sáros megyében fekvő Héthárs mezővárosában újonnan felállított magyar királyi postahivatal, mely közönséges levelek, valamint pénz és egyéb értékküldemények kezelésével fog foglalkozni, és összeköttetését a Kis-Szeben és Palocsa közt hetenkint négyszeri lovas küldöncz postajáratok által nyerendi. Ezen postahivatal kézbesítési kerületét e következő helységek képezendik: Balásvágás (Blazsov) Balásvágás-völgy (Dolina) Berzevicze (Brezovicza) Decső Péter-Mező pusztával, Dobó (Dubocza) Hamburg, Harcsár, Lucska, Héthárs (Lyptaus) Königh, Jakabvallja Jesztreb, Kisó, Krivján (Krivjani) Obrucsnó, Olysó, Pomikulász, Pólóm, Roskovány, Schönviz, Stelbach, Tarcza (Taricza) Tárkeő (Kamenica) Viszoka, Vörösalma. A postajáratok az alábbi rendben fognak közlekedni. Elindulás Megérkezés. Hétfőn, szerdán, csütörtökön és szombaton. Szebenről Héthársra reg. 7 ó. 15 perc Héthársról Palocsára reg. 8 ó. 30 perc Palocsáról Lublóra reg. 10 ó. 45 perc Héthársba reg. 8 ó. 15 perc Palocsán reg. 10 ó. 30 perc Lublón déli 12 ó. 30. perc Vasárnapon, kedden, csütörtökön és pénteken. Lublóról Palocsára d. e. 10 ó. Palocsáról Héthársra déli 12 ó. Héthársról Szebenbe d. u. 2 ó. 15 perc Mi ezennel nyilvános tudomásul hozatik. Kassán, 1867. október 1-én. Palocsán d. e. 11 ó. 45 perc Héthársra d. u. 2 ó. Szebenbe d. u. 3 ó. 15 perc Magyar kir. postaigazgatóság. *2433—1 HIRDETMÉNY a földtehermentesitési kárpótlási tőkék kirendelése tárgyában. 1804. Bereghmegye polgári törvényszéke részéről közhírré tétetik, hogy a magyar földtehermentesitési pénzalap kir. igazgatóságától e megyei tvszékhez átküldött utólagos kártalanítási határozat folytán a Gerzon Antal és Steinberger Izrael földbirtokosok által Beregh megyében kebelezett Bene község határában vesztett úrbéri birtokokra vonatkozólag a kárpótlási tőke kirendelésének teljesítése végetti eljárás az 1854. évi január 16-ki nyiltparancs értelmében megnyittatik, s erre nézve hirdetményi határidőül 1867. október 28., tárgyalási határnapul pedig 1867. október 29. napjának reggeli 9 órája Bereghszászban a megyei törvényszék tárgyaló teremében oly felszólítással tűzetik ki, hogy 1- er. Mindazok, kik ezen kármentesített javak vagy jogok iránti igényüket az 1852. évi november 29. kelt cs. nyilt parancs engedélyéhez képest, az 1854-ik évi ápril végével lejárt egy évi határidő alatt biróilag érvényesítették, az iránt magukat igazolják. 2- ér. Azok, kiket visszaváltási jogaik érvényesítésére még hosszabb határidő illet, ezen jogi követelést okiratos kimutatás mellett bejelenteni, vagy magukat a per megindítása iránt kimutatni tartoznak. 2079