Budapesti Közlöny, 1867. november (1. évfolyam, 194-218. szám)
1867-11-01 / 194. szám
Nem szükséges ez azért sem , mert ha szinte alapos volna is most vagy máskor egy ily vád, az még, mondom, ha alapos volna is, nem jogosítja fel a kormányt arra, hogy mielőtt azon vád felett a törvényes bíró ítélt, közigazgatási úton kimondja, hogy a vádlott bűnös, és bűnrészeseknek nyilvánítja mindazokat, kik a törvény szerint még csak a vádlott irányában bizalmat nyilvánítanak (helyeslés a baloldalon). Én soha sem tagadtam és nem tagadom a kormány azon jogát, hogy törvényes formák között, törvényes közegei által vád alá helyezhessen bárkit, de azt tartom, hogy maga az alkotmányosság alapelve megkívánja, hogy a vádlott felett egyedül a törvényes bíró ítéljen, és azon eljárás, midőn ezt be nem várva, a „bűnös“ közigazgatásilag mondatik ki, oly eljárás, mely a polgárok biztonságát megsemmisíti, a személyes szabadságot képzeletivé teszi; oly eljárás, melynek példáját az absolut kormányok körében kell keresnünk (Helyeslés a baloldalon.) Ez történt pedig, tisztelt ház, Eger városára vonatkozólag, mert a kormány vádat emelt, a bírói ítéletet be nem várta, hanem a vádat alaposnak közigazgatásilag kimondta, a vádlottat és azokat, kik iránta bizalmat szavaznak, bűnösöknek nyilvánítja (Egy hang a jobb oldalon: jól teszi!) . Ezeknél fogva az eljárásnak első része az alkotmányosságba ütközik; második része pedig, mely Heves megyére vonatkozik, a magyar törvényeket és törvényes gyakorlatot sérti meg. Nem tartom szükségesnek, hogy itten bizonyítgassam azt, hogy a vármegyéknek — a törvénytelennek tartott rendeletet végre nem hajtva — az ellen felírni joguk van ; nem tartom szükségesnek, mert még eddig legalább e házban azt senki sem tagadta, sőt amennyire tudomásom terjed, mind az igen tisztelt jobboldalnak, mind magának a ministériumnak egyes tagjai kisebb és nagyobb körben, sőt kevés kivétellel hírlapilag is a törvényhatóságok ezen jogát, habár oly megszorításokkal is, melyeket túlságosaknak tartok — még a jövendőre is fentartandónak véleményezték. Annyi pedig mindenesetre áll, hogy e törvényes gyakorlat még ma semmi után eltörülve nincs. Gyakorolták is e jogot a vármegyék mindig; nem csak 1848. előtt, hanem mindaddig, míg rendszeres állapotban volt az ország; gyakorolták 1848-ban is, és gyakorolták 1861-ben ismét; és nem tudom, hogy azon megyék is, melyekben az igen tisztelt jobboldalnak s magának a ministeriumnak tagjai adták az irányt, ezen jog gyakorlatát arra alapították volna, hogy collegiális kormány áll felettök; de mindnyájan arra alapították, hogy általában a megyének ahhoz joga van; gyakorolták e jogot, többet mondok, egész mostanig, 1867-ben is. Több példát tudunk, amelyekben oly törvényhatóságok , melyek nem tartoznak az elhíresztelt ellenzéki megyék közé, végre nem hajtották — vagy épen félretették, egy feliratban előadva indokaikat, a kormány oly rendeleteit, — például az adóügyben, —melyeket, tekintve az országgyűlés által adott indemnity-t, hitem szerint törvényesség szempontjából megtámadni alig lehet. Ily eset történt több vármegyében, történt Mármarosban, történt Békés megyében, történt, ha jól emlékszem, Ungban, és sok megyében még. Tudom én azt, hogy régibb időkben is küldött a kormány biztosokat a vármegyék ellen, de eljárása akkor mi volt? Én nem tudok rá esetet, midőn az alkotmány életben van, hogy azért, mert egy vármegye egyszer felírt valamely tárgyban, királyi biztos küldetett volna ellene; a kormány megnyitotta rendeletét ; ha nem volt sikere, királyi resolutiót eszközölt ki, s csak ha ennek sem volt sikere, küldött királyi biztost az ily renitens megyére, hogy érvényt szerezzen rendeletének. De még ekkor is a királyi biztos soha arra felhatalmazva nem volt, hogy egy egész vármegyét büntessen, — soha arra felhatalmazva nem volt, hogy a vármegyék gyűléseit felfüggeszsze. (Ellenmondás a jobb oldalon; élénk helyeslés a bal oldalon.) ellenkezőleg most Hevesvármegye felirt az Eger városára vonatkozólag kiadott alkotmányellenes rendelet ellen, a nélkül, hogy végrehajtotta volna ; felirt egyetlen egyszer és a kormány nem csak királyi biztost küldött ki rögtön, de a királyi biztost arra is felhatalmazta, hogy a bizottmányi ülések tartását betiltsa. (Helyeslés a baloldalon.) Én részemről, tiszt, hát, igazán fájdalommal mondom, mert nem hittem, hogy megértem, miszerint a kormánynak ezen eljárása által törvényeinket megsértve lássam. Azt mondotta tegnap a tisztelt belügyminiszer úr, hogy a ministériumnak Eger városa irányában kelletett volna a törvény teljes szigorával eljárnia, ők azonban a szelídebb utat választották, amenynyiben beérték a dorgálással és a rendelet megsemmisítésével. Fennebbiekben kimutattam, hogy a ministériumnak ezen eljáráshoz joga nem volt; most még hozzáteszem azt, hogy ha joga lett volna, vagy joga lenne a törvények alapján ily szigorú eljáráshoz, akkor ezen szigorú eljárás, melyet követnie kellett volna, ama szigorú eljárás, mely a vádlottat törvényes bírája elé helyezi, mert a kormánynak kötelessége, a törvényt teljesíteni; a kegyelem a fejedelem joga. (Tetszés a baloldalon.) Azt is mondotta a t. belügyminiszer úr, hogy Eger város már azáltal is megsértette a törvényt és így a szigorú eljárást maga ellen felvidítá, hogy, csak rendes tanácscsal ellátott város lévén, rendes hatáskörén túl, politikai tárgygyal foglalkozott, s a felett határozott. Megengedem, hogy e tárgyat törvényeink szempontjából vitatni lehet, de igen csodálkozom, hogy az a ministérium,ha ezen eljárás törvénytelenségéről meg volt győződve, már csírájában nem fojtotta el a bajt, hogy azt a rendezett tanácsú városoknak el nem tiltotta akkor, midőn a legelső ilyen eset fordult elő, midőn irányában bizalmat szavaztak. (Tetszés a baloldalon). Összevonva az eddigieket, kimutattam, hogy a ministériumnak Eger városa irányában követett eljárása, az ezen kérdéses tárgyban kiadott rendelet, az alkotmányos elvvel ellenkezik. Kimutattam, hogy a Heves vármegye irányában követett eljárás törvényeinkbe és a törvényes gyakorlatba ütközik. Ennélfogva bátorkodom indítványozni: INDÍTVÁNY a beügyministernek interpelatióra adott válasza tárgyában. Mondja ki a képviselőház, hogy miután kétségtelen alkotmányos elv az, hogy a bárki által, bárki ellen és bármi okon emelt vád alapját képező bűntény vagy vétség valóban elkövetése felett ítélni egyedül a törvényes bírónak lehet, és a bűntény vagy vétségnek ily módon tett megállapítása előtt azt kormányzati úton bebizonyítottnak állítani nem szabad, miután kétségtelen érvényes joga a törvényhatóságoknak , hogy a törvénytelennek tartott kormányrendeletet végre nem hajtva, az ellen felírjanak, Heves vármegye pedig az Eger városára vonatkozólag kiadott, a fentebbiek szerint alkotmányellenes ministeri rendelet irányában egyedül ezen jogával élt: — a ministeriumnak Heves vármegye ellen követett eljárását, mint törvénybe ütközőt nem helyeselheti. Mely indítványt a t. ház asztalára letéve, a tisztelt ház figyelmébe ajánlom. (Élénk hosszas éljenzés a baloldalon.) Nyári Pál képviselő hosszabb beszédben pártolja Tisza Kálmán képviselő indítványát. Midőn a megyék azelőtt sokszor nem helyeselhető útra tértek, mindig az volt oka, hogy a kormány nem volt felelős. Most máskép áll a dolog : midőn a megye a törvénynyel ellenkezőnek tart valamely rendeletet, felterjeszti nézeteit, s többször történt, hogy a kormány ennek folytán rendeleteit megváltoztatta, miáltal nem csökkentheti tekintélyét, mert senki sem igényelheti, hogy nem tévedhet. (A jobb oldalon: Csak a vármegye ! Patay képv, zajosan közbekiált: Halljuk! Általános derültség.) Heves megyével szemben a kormány nem hogy megváltoztatta volna nézeteit, vagy másodszor már felelősség mellett parancsolta volna rendeletének végrehajtását, de egy kis ostromállapotot hirdetett ki. Ez hiba az alkotmány és egyéni szabadság ellen. Hogy bizalmat szavazni, egy szóval véleményt nyilvánítni mindenkinek szabad, kétséget sem szenved. Más kérdés az, várjon amit kimondunk, törvénybe ütközik-e ? S ebben a tekintetben mindenki tudja, hogy felelősséggel tartozik. De felelősségre csak az vonhat valakit, ki arra törvény szerint jogosítva van. Eger városa is csak bizalmat nyilvánított, de nem mint hatóság, hanem mint alkotmányos joggal felruházott, egyéni szabadsággal bíró testület. (Zajos derültség, fölkiáltások a jobbról: Hisz ez ugyanaz!) Másfél év óta — most ugyan kissé szünetel — divatban volt a bizalomszavazás. De az, kit megilletett s talán legjobban megilletett a bizalom, Deák Ferencz, midőn egy ízben az elnök a házban akart egy hozzá intézett bizalmi nyilatkozatot előadni, kijelenté, hogy ez magánügy s nem hivatalos okmány, habár hatóságok nevében fogalmaztatott is. Tehát akár egy, akár 100 vagy több egyén nyilvánít bizalmat, az teljesen egyéni vélemény. Erre pedig ítéletet mondani nem a kormány, hanem a bíró van jogosítva. Szóló meg van győződve, hogy a ministérium azt, amit tett, nem az alkotmány felforgatása tekintetéből tette, (Derültség) és ezen okból ő sem pártolja Almásy Sándor indítványát; sőt többet mond : nem tartozik azok közé, kik azt hiszik, hogy egy állam életében nem jöhetnek elő oly rendkívüli esetek, melyekben a kormánynak joga volna a törvényhozás későbbi helybenhagyásának reményében rendkívüli eszközökhöz is nyúlni. De ez eset nem olyan, itt sokkal lágyabb, vagyis kevésbé szigorú módon érhette volna el ugyanazon czélt. Azt hiszi tehát, hogy nem csalatkozik, ha azt gondolja, hogy, ha a ministériumnak hasonló esetben még egyszer kellene ily lépést tennie, nem ezt azt utat követné, (Jobbról: Alighanem ! De igen !) azért sem, mert belátta, (Nem látta ba !) hogy körülbelül úgy járt, mint az absolutismusról egy szó mondja, hogy t. i. mint az amerikai vadak egy kis éretlen nyomorult gyümölcsért magát a fát vágják le. — Pártolja Tisza Kálmán képv. indítványát. B. Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszer ur : Tisztelt ház ! Mindenekelőtt megjegyzem , hogy miután Tisza Kálmán tisztelt barátom indítványát csak most tette le a ház asztalára, ezen indítvány nem képezi mai napirendünk tárgyát, hogy ennélfogva tehát azon okok, melyeket Nyáry Pál barátom ezen indítvány támogatására felhozott, csak annyiban tartoznak ide, amennyiben ugyanazon okok azon tárgyra is alkalmazhatók, mely mai tanácskozásunk tárgyát képezi. (Helyes a középen.) Én tehát t. barátom előadását így tekintem. Kimondottam tegnap és meggyőződésem ma, és az fog maradni mindig, hogy fontosabb tárgy, mint az, mely előttünk fekszik, alig kerülhet a t. ház tárgyalása alá; nem azért, mert ez miniszeriális kérdés, hanem azért, mert ezen speciális kérdés, mely itt előttünk fekszik, alkalmat szolgáltat arra, hogy a ház nézeteit mondja ki azon viszonyra nézve, mely a kormány felelősségének elve és a megyei rendszer között létezik. És épen azért tehát én ezen kérdést nem tekintem pártkérdésnek. Köztünk nem lehet senki, ki azt ne tartaná főérdeknek, hogy e viszonyokra nézve addig is, míg erről a törvény szabatosan határozni fog, fölvilágosítsuk egymást és tisztába jöjjünk. Nincs köztünk senki, a ki megyei intézményünket őseink egyik legbecsesebb hagyományának ne tekintené és ki azt ne akarná fentartani a jövőre nézve is (Zajos helyeslés a középen.) Egy rész tán lelkesebben nyilatkozott ez institutió mellett. A kormány, úgy hiszem, saját nézeteit bebizonyította azáltal, hogy első kötelességének ismerte : a megyéket helyreállítani. És az, mit a kormány a megyék nagy többségénél tapasztalt, nem adott semmi okot arra, hogy a kormány ebbeni nézeteit megváltoztassa; fenn akarjuk tehát tartani mindannyian a megyei intézményt; a különbség köztünk csak abban fekszik, vájjon ezen czélt akkor érjük e el biztosabban, ha a megyéknek oly hatáskört követelünk, minőt Hevesmegye magának követel ; vagy azáltal, ha ezen intézményünket öszszes alkotmányunkkal öszhangzásba hozzuk. (Helyeslés a középen.) Az 1848. 1. sz. világosan kimondja, hogy a megyei bizottmányok gyakorolni fogják mindazon hatóságot, mely törvény s alkotmány szerint a megyei közgyűléseket megilleti. Mi törvény és mi alkotmány szerint ? Az 1848-iki törvényhozás kétségkívül nem érthetett ezalatt más törvényt és más alkotmányt, mint melyet 1848-ban megalapított. A törvény világos szavai tehát a megyei bizottmányoknak csak azon jogokat biztosítják, melyek nem csak a régi magyar alkotmánynyal, hanem, melyek a 48-iki törvényekkel is megegyeznek. (Helyeslés a középen..) Hogy pedig, t. hát, ez azon felfogás, melyet nem csak az akkori törvényhozók, hanem melyet a magyar nemzet minden kivétel nélkül elfogadott, ezt bizonyítom én abból, hogy ámbár kérdésen kívül senki önök közt nem fogja kétségbe vonni. 2242