Budapesti Közlöny, 1868. augusztus (2. évfolyam, 176-199. szám)

1868-08-01 / 176. szám

guk teljesíteni lennének kénytelenek. (Helyeslés) le­hetetlen, mert ezen az úton érhető el az, hogy a kato­naság ne képezzen egy oly különálló kasztot a nemzet kebelében, mely — miként a történelem tanúsítja — míg védelmül szolgált a külmegtámadások ellené­ben , addig számtalanszor a belszabadságnak legna­gyobb ellensége volt; lehetetlen, mert a honvédség­gel czélszerű kapcsolatba hozott általános védköte­­lezettség mellett érhető el az, hogy aránylag leg­nagyobb véderő álljon fel, aránylag legkisebb költ­ség mellett. Ezek szerint helyeslem én az általános védköte­­lezettséget a jelen viszonyok között; helyeslem a honvédség felállítását. Helyeslem ezen utóbbit azon­kívül, mit épen most elmondani szerencsém volt, nem csak azért, mert egy kegyeletes érzés rezgi át keblemet a honvéd név hallatára; de helyeslem azért is, mert meg vagyok arról győződve, hogy ha csak a kivitelnél a bizalomra fölemelkedni nem tudó szűkkeblűség vagy épen ellenséges indulat— mit föl nem tehetek — ezt meg nem hiúsítja, ha a nem­zet, mint remény­em, ezen intézményt teljes ere­jével felkarolja, meg vagyok arról — mondom — győződve, hogy mindenkit a legközelebbi idők ta­pasztalása meg fog győzni arról, miszerint az egyedül törvényes királyától és törvényes kormá­nyától függő, a haza földjén levő és ház­ája színei alatt sorakozó honvéd lesz mind az alkotmánynak, mind a trónnak, mind az ország épségének legbiz­tosabb támasza és legerélyesebb megvédője. (Álta­lános helyeslés). Midőn azonban, t. ház, ezt kinyilatkoztatom, egy­úttal nyilvánítanom kell azt is, hogy én a jelen tör­vényjavaslatot , midőn ezen két, általam is helyes­nek tartott elvet alkalmazza, sok tekintetben és sok pontjaira nézve közjogi szempontból sérelmes­nek és más irányban is czéliránytalannak tartom. Sérelmesnek tartom sok pontjait közjogi tekin­tetben , pedig nem azon nézpontból indulok ki, mit tartottam mindig és tartok ma is helyesnek a ma­gyar hadsereg ügyeinek elintézése tárgyában , nem ebből, mert látva, hogy az elveim és nézetem sze­rinti elintézésnek útjában álló, azzal ellenkező 67-iki XII. t. sz. megváltoztatásának ideje nem érkezett el, részemről is ezen most idézett törvény szempontjá­ból tekintem ezen javaslatot. Sérelmesnek, ama törvénytől hátralépésnek tartom ezen javaslatot annyiban, a­mennyiben itt nem Magyarország véd­­erejéről szándékoltatik törvény alkottatni, hanem igenis egy közös törvény alkotásáról van szó, már­pedig az általam idézett 67-iki XII. t. sz. 13-ik sza­kasza kimondja ugyan, hogy a védrendszer egyenlő elvek alapján állapítandó meg, de arról, hogy még magára ezen tárgyra nézve is közös törvényt kell alkotni — egy szót sem szól. XT 1-dik §-ában pedig még az egyértelműleg elin­­tézendők közöl is határozottan kiveszi az újonczkiál­­lítás föltételeinek, a szolgálati időnek meghatározását. Ezen törvényjavaslat által pedig mindezekre nézve 10 évre kötelezőleg egy közös törvény szándékoltatik alkottatni nemcsak, de mindezek még a 10 év eltel­tével is közös, egyetértő törvényhozás tárgyaiul jelöl­tetnek ki. Sérelmes ez és hátralépés az említettem törvény­től annyiban is, a­mennyiben a közös hadügyminis­­zert, ezen ama törvényben nem is említett közeget törvényesíteni szándékozik nemcsak, de annak hatás­körét azon körön túl, mely Ő Felsége alkotmányosan gyakorlandó jogai számára jelöltetett ki ama tör­vényben, még messze túl terjeszti ki. Messze túl­terjeszti ugyanis a közös hadügyminiszer hatáskörét azon jogkörön, midőn a XXI. §-ban arra, hogy ha­zánknak minő intézetei legyenek a főgymnasiumok­ és főreáltanodákkal egyenrangúaknak tekintendők, midőn arra, hogy mily hazánkbeli szegény tanulók legyenek az egyévi szolgálat jótéteményében része­­sülendők, ezen közös hadügyminiszernek határozó befolyást enged. De sérelmes és visszalépés szerintem annyiban is, a­mennyiben ezen törvényjavaslat a magyar hadse­reget, melyet még ama XII. törvényczikk is, habár korlátoltan említ, szóval sem említi. Igaz, te­hát! hogy hivatkozás van a 12-ik törvény azon gg-ra, melyek közül egyikben e kitétel: „magyar hadsereg" kimondva van; de ha meggondoljuk, hogy azon idő óta, midőn ama törvény alkottatott, a közös ügyi törvénynek az ő Felsége többi országai számára a reichsrathban elfogadott példányában a magyar hadsereg megemlítése mellőztetett; és ha meggon­doljuk, hogy most már a mi saját törvényeinkben is mellőztetik, valóban bajos ebben egyebet látni hátra­lépésnél; bajos ebben egyebet látni, mint annyit em­legetett önállóságunk igen keserves illustratio­­ját. (Élénk helyeslés a baloldalon.) De sérelmes végre, — mert ez alkalommal többet fölemlíteni nem akarok, — abban is, hogy egy összes biroda­lomról szól. Én, t. hát, ismerem a kötelezettségeket, melyeket az 1867. évi 12-ik törvényezik. Ő Felsége többi or­­­­szágai és tartományai irányában is reánk ruházott; s nincs is szándékom e kötelezettségek ellen szólani. I de kénytelen vagyok kifejezni azon meggyőződése­met, hogy magyar törvénybe ezen kifejezést:­­összes birodalom* beiktatni saját hazánk állami léte ellen véghetetlen hibának, hogy ne mondjam, bűnnek tartom. (Élénk helyeslés a balon.) Más tekintetben is, mint mondom, hibásak e tör­vényjavaslatnak némely szakaszai. Erre nézve csak egyet említek meg: hibásnak tar­tom részemről a 12 évi szolgálatidőnek felosztását a közös hadsereg és honvédség közt, a­mennyiben az elsőben tíz, a másodikban csak két évig lesznek azok, kik besoroztatnak, kötelesek szolgálni.­­ Nem akarom most e kérdésnek politikai oldalát fejtegetni, hanem egyszerűen államgazdászati és pénzügyi olda­lához szólok pár szót. Ezen törvény szerint a besorozott I0 álló eszten­deig, részint mint aktív szolgálatban lévő, részint mint tartalékos a közös hadsereg tagja;­­ezen tör­vény szerint ezen tartalékosok behívására nem hogy az országgyűlésnek, de magának a felelős magyar kormánynak is semmi befolyása nincs. Tíz­elló évig maradnak tehát e hazának fiai oly helyzetben, hogy saját kormányuknak tudta nélkül is, családi tűzhelyeiktől, foglalkozásaiktól bármely perezben elzavartathatnak. Nem akarok én itt sem rész, sem boszantási szán­dékot feltenni, de magát a helyzetet akarom szem­ügyre venni, a helyzetet úgy, a­mint az ma van. Tudjuk, hogy a magyar hadsereg legnagyobb ré­sze ma is külföldön van, és arra nézve, hogy ez ezen­túl máskép lesz, e törvényben semminemű biztosí­tékot nem látok. Mi lesz ennek következménye . A legkisebb háborús eshetőség felmerülésekor, hosszas idő lévén szükséges — a távolság miatt — a tartalékosok behívására, a tartalékosokat be fogják rendelni, és be fogják rendelni sokszor olyankor is, midőn, ha az egész rendezés máskép lenne, ha ők közel lennének ezredeik főhelyeihez, meglehet, a be­hívásra sem volna szükség, mert azon idő alatt, mennyiben későbbre lehetett volna a behívást ha­lasztani, már e háború esélyei el is múltak. Azt gondolom, nem szükséges pedig fejtegetni, hogy egyetlen egy ily behívása a tartalékoknak mily roppant kárt okoz, nem csak az egyes családoknak, hanem az egyes családok útján a rendes foglalkozás és az attóli elzavarás folytán magának az államnak is. De hasonlólag káros ez pénzügyi tekintetben is. Erre nézve nem szükséges egyébre utalnom, mint egyedül arra, hogy mennyibe fog ily módon az újonczok kiállítása, a szabadságosok hazaszállítá­sa, a tartalékosok behívása és visszaszállítása az államnak kerülni, úgy­hogy ezen módon, meg va­gyok róla győződve, nem hogy kisebbíteni lehetne a hadügy által ránk rótt terheket, de igen félő, hogy azok még magasabbra fognak növeltetni. Azonban, te­hát,nem óhajtok most több megjegyzést tenni, lesz erre mind az általam érintett pontokat, mind a nem érintetteket illetőleg alkalom a részle­tes tárgyalásnál, hol, ha és a­mennyiben szükséges­nek találandom, módosítványaimat is megteendem. Most egyszerűen csak azt nyilvánítom, hogy te­kintve az általam is helyeselt két fődolgot: az álta­lános védkötelezettséget és a honvédség fölállítását, ezekre való, és csak­is ezekre való tekintetnél fogva, nem ellenzem azt, hogy jelen­tőjavaslat a részletes vita alapjául elfogadtassák; természetesen az, hogy azontúl, midőn majd a ház tárgyalásán keresztül­ment, rá fogok-e szavazhatni vagy nem ? attól fog fü­ggeni, hogy az általam teendő vagy általam he­lyeselt módosítványok el fognak-e fogadtatni vagy nem? (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ivánka Imre, mielőtt a tárgyhoz szólana, a teg­napi discussiókra kimondja, hogy Kossuth és Görgei fölött a történelem s nem a ház feladata ítéletet mondani. Átmenvén a tárgyra, kijelenti, hogy­ a je­len­tvjavaslatok, habár azok nem egészen kielégítők, mégis egészben nagy haladásra mutatnak a kitűzött czél felé. Szónok előtt bizonyos, hogy el fog követ­kezni az idő, midőn a hatalmasságok kölcsönös eről­ködése következtében kénytelenek lesznek a nem­zetek az általános felfegyverkezéshez folyamodni. Ez azonban a nagy költségek miatt nem fog soká tarthatni s be kell következni az általános nép­fel­­fegyverkezésnek, összekötve erős állandó hadkere­tekkel. A szomszéd államok haderejéhez mérve Ma­gyarországnak legalább 500.000 emberre van szük­sége s ezt a jelen törvények alapján ki is lehet ál­lítani. Ugyanis az állandó hadsereg mintegy 160.000, a tartalék 170.000, a honvédség eleinte 70, később 120—130.000, s a határőrvidék 53.000 embert számlálván, kijön a­ szám, mely legkevesebb arra, hogy Magyarország államiságát fentarthassa. A javaslatban azonban különböző hiányokat ta­pasztalván, azokat következőkben foglalja össze: legelső a törvénynek külalakja. Mi itt — úgymond nem csak Magyarországnak, hanem Austriának is hozunk törvényt, s ez törvényhozásunkban e te­kintetben az első és szerintem veszélyes eset. Ily szellemben még az 1867. törvények sem vol­tak alkotva, s habár az 1867. XII. t. sz. 13. §. azt rendeli, hogy a honvédelem egyenlő alap­elvekre fektettessék, az korántsem jelenti azt, hogy a tör­vények egyenlő szavakkal, tökéletes és teljes egyen­lőséggel alkottassanak. Veszélyesnek tartja, hogy az ujonczállításba, a szolgálati idő megszabásához s más efféle rendelkezésekhez az egyik vagy másik ál­lam törvényhozásai kölcsönösen beleszólhassanak, valamint helytelennek, hogy oly előzmény nyujtas­­sék, melynek folytán egy más állam törvényhozó testülete hozzájárulásával sanctionálhassa azon tör­vényeket, melyeket Magyarország királyával együtt alkot. Egyenlő elvek tétele nem feltételez egyenlő törvényeket. Figyelmezteti a házat, hogy a jelen törvény el­fogadása által a közös hadügyminister törvényünkbe iktattatik, az 1867-diki törvényekben pedig erről nincs szó, s a 11. §. határozottan kimondja, hogy a főhadparancsnokság Ő Felségének személyes vagy azzal megbízandó főhadvezérének teendője. Azután a közös hadügyminiszer csak a delegátív által von­ható felelősségre, mit nagyon is megfontolandónak tart. Ezután szónok áttér a szolgálati időből s a hon­védség felállításából származó előnyökre, melyeket ő is elismer és fejteget. Végre elfogadja a javaslatot a részletes tárgyalás alapjául. Eötvös József báró, vallás- és közoktatásügyi mi­niszer : T. ház! Előttem­ szóló képviselő tiszt, bará­tom kijelenté, hogy ő a jelen kormány eljárását azért nem helyesli, mert azon irányban, melyet magának kijelölt, nem halad kellő erélylyel. Ezen törvényre alkalmazva ez általános tételt, valószínűleg e tör­vényre nézve is az a nézete­t, barátomnak, hogy a kormánynak iránya helyes, de hogy ezen helyes irányát nem helyesen, azaz nem eléggé követke­zetesen követi. Épen azért szükségesnek tartom elő­adni azon indokokat, azon okokat, melyek a kor­mányt e törvényjavaslatnak épen ily formában való előterjesztésére bízták. (Halljuk!) Az előttünk fekvő törvényjavaslat egyike a leg­fontosabbaknak , miután, fájdalom, a világon csak azon nemzet biztos szabadsága felől, mely azt meg­védeni bírja, a védtörvény az, mely az egész alkot­mányosságnak alapját képezi, s ezenkívül kétségte­len még az is, hogy e törvényjavaslat elfogadása a nemzet vállaira nagy terheket ró. Hj esetben köte­lessége a törvényhozásnak világosan kifejteni és megmutatni, hogy ezen terhek elkerülhetetlenek s hogy azoknak elvállalása a nemzet érdekében fek­szik , mert bármi korlátlan legyen is a törvényhozás hatalma, a törvényhozásnak morális hatáskörén kí­vül fekszik, oly terheket róni a nemzetre, a­melyek nem elkerülhetetlenül szükségesek. Az előttünk fekvő törvényjavaslatnak fő­ motivá­­ciója, sőt meggyőződésem szerint egyedüli motivá­­ciója tehát az, vajjon elfogadása szükséges-e arra, hogy a nemzetnek oly érdekeit biztosítsuk, melyeket veszélyeztetni semmi áron nem szabad ? Felfogásom szerint legjobb, ha ezen fontos kér­désről lehetőleg egyszerűen­­szólunk. (Halljuk!) Ezen­­javaslat elfogadása, felfogásom szerint, négy kérdés megfejtésétől függ. Első kérdés: fek­szik-e érdekünkben, hogy azon birodalom, mely­­lyel elvárhatlan kapcsolatban állunk, a magyar­osztrák birodalom, védelemképes legyen, és mint nagyhatalom állhasson meg? mert bármi mon­dassák is a nagyhatalmi állás kifejezése ellen, oly állam, mely a magyar-osztrák birodalom kiter­jedésével és népességével bír, máskép, mint nagy- i hatalom, nem állhat fenn. (ügy van!) A második 2238

Next