Budapesti Közlöny, 1868. augusztus (2. évfolyam, 176-199. szám)
1868-08-01 / 176. szám
T\ ' ^ ■. . ■ .. 1. • T' 77 kérdés_az: vájjon azon eszközök, melyek e tjavaslat által indítványozhatnak, szükségesek-e azon , czél elérésére ? A harmadik: vájjon ezen tjavaslat elfogadása által nem rovunk-e oly terheket a nemzetre , melyek más intézkedések mellett ki lennének kerülhetők? A negyedik kérdés végre az: mennyiben áll azon állitás, melyet t. barátom Debreczen városa érdemes képviselője felhozott, hogy a jelenjavaslat az 1867. XII. t. sz. elveinek nem felel meg, s igy visszalépést foglal magában ? Mennyiben áll azon vád, melyet Sár-Keresztur képviselője tegnap előadott, hogy ajavaslat elfogadása veszélyezteti Magyarország függetlenségét ? Csak ha ezen kérdésekre, habár röviden, önmagunknak felelünk, akkor lehetünk tisztában aziránt, el kell-e fogadnunk azon törvényjavaslatot vagy nem. (Halljuk!) Ami az első kérdést illeti, t. i. fekszik-e érdekünkben, hogy azon birodalom, melylyel elvárhatlan kapcsolatban állunk, erős és védképes legyen ? teljes meggyőződésem szerint nézeteink nem igen térhetnek el egymástól. (Helyeslés) mert miután a pragmatica sanctiót államéletünk egyik alapjául elfogadjuk, miután a védelem közös kötelességét elismerjük, miután nem tagadhatja senki, hogy őfelségének lajthán túli tartományai és Magyarország a külföld előtt ugyanazon egy diplomatia által képviseltetnek, miután ennélfogva háború esetében saját biztosságunk, béke idejében az állás, melyet az egész állam elfoglal, ugyanazonos s melylyel minden anyagi érdekeink a legszorosb összeköttetésben állanak, teljes meggyőződésem szerint nem lehet senki, ki azt állítaná, hogy a birodalom hatalmi állása, azaz azon bizodalom védképessége, mely Magyarországból és ő Felsége többi tartományaiból alakult, reá nézve közönyös , hogy a birodalom védképességének fentartását saját magyar hazánk érdekében szükségesnek nem tartja. (Helyeslés.) s ezért a második kérdéshez térek át, ahoz, váljon azon eszközök, melyeket a törvényjavaslat indítványba hoz, szükségesek-e arra, hogy a birodalom oly állapotba helyeztessék, hogy magát minden lehető megtámadás ellen védeni képes legyen. Ajavaslat az összbirodalom haderejét 800.000 harcrosban határozza meg, és ez kétségkívül igen nagy szám, melynek fentartása nagy teherrel jár, mert aki ezen terheknél csak azon költségeket veszi tekintetbe, melyek a hadseregnek fentartására közvetlenül igényeltetnek, még az összes tehernek csak kis részét vette fel. A teher legsúlyosabb része az, hogy annyi munkaképes polgár élete legszebb éveiben a hasznos munkától visszatartatik. Teljes meggyőződésem szerint roppant felelősség terheli az emberiség előtt és még nagyobb azokat, kik ezen rendszert századunkban annyira kifejtették, hogy a művelődés és tudomány jelen korszakában Európa különböző államaiban milliókra megy azoknak száma, kik életök legszebb éveit fegyverforgatással töltik, hogy a népek szorgalmának gyümölcsei arra fordíttassanak, hogy a pusztítás eszközeit tökélyesítsék és tartsák fenn. (Ügy van!) De kérdem, váljon ezen állapot megszüntetése tőlünk függ-e ? És miután nem, ha a békének apostola maga itt köztünk megjelenne, kétségkívül nem fogná azt tanácsolni, hogy az állandó hadsereggel egészen hagyjunk fel: be kell látnunk, hogy állandó hadseregünk számát nem óhajtásunk, nem akaratunk határozza meg, hanem a várható megtámadtatásnak természete. Ezen kérdés felett nem mi, hanem azon államok határoznak, melyektől megtámadtatásunkat várhatjuk. (Helyeslés.) Egygyel, t. ház, a haza tartozik hadseregének, tartozik azoknak, kik a hazáért vérüket ontják és ez az, hogy midőn tőlük megkívánja, hogy többi polgártársaik jólétéért és a nemzet becsületéért vérüket ontsák, győzelmüket legalább lehetővé tegye. (Helyeslés.) Mai időben pedig, midőn a hadi tudomány tökélyesbülése által — bár nem is tudom, lehet-e ezt tökélyesbülésnek nevezni — de a hadtudomány mai állapotában azon előny, a melyet bizonyos seregnek és hála istennek, a magyar hadseregnek is vitézsége adott, a technikai tökély által ellensúlyoztatik, azon sereg, mely számra nézve nagyon alárendelt helyzetben jelenik meg a harcrtéren, a győzelem lehetőségét nem bírja. (igaz!) Ekképen tehát, miután körültekintve, más, a mienkhez hasonló birodalmakban oly hadseregeket látunk, melyeknek száma meghaladja a milliót, vagy legalább megközeliti, seregünk számát kisebbre nem határozhatjuk meg és így kénytelenek vagyunk e terhet elvállalni, és én részemről igen elhibázott, igen szerencsétlen takarékosságnak tartanám, ha hadseregünket — mint a tegnapi discussio alatt mondatott, — például 50—60 ezerre határozván meg, ezáltal megtámadtatásunkat mintegy kihívnék és egyszersmind önmagunkat a megtámadó visszautasítására képtelenné tennék. (Helyeslés.) Szükségesnek tartom tehát és czélszerűnek azon 800,00 harcros meghatározását, melyet a tvjavaslat magában foglal. A harmadik kérdés az, vájjon a tvjavaslat elfogadása által nem rovunk-e terheket a nemzet vállaira, melyek más czélszerűbb intézkedések által el lennének kerülhetők. A tvjavaslat, mint alapot az általános védkötelezettséget állította fel. Miután az előttem szólottak erre nézve nézeteiket előterjesztették és azok saját nézeteimmel megegyeznek, rövid lehetek, de mégis szólok a tárgyhoz, mert meggyőződésem szerint épen az általános védkötelezettség az, mi azoknál, akik nem elég részletesen foglalkoztak e kérdésekkel, talán legtöbb ellenszenvvel találkozik, és kétségtelenül vannak sokan, akik az általános védkötelezettségben egy új és felette súlyos terhet látnak, mely reájuk nehezül. Nézetem szerint általános jogelvként fogadhatjuk el, hogy az ország védelmének kötelezettsége mindig azt illeti, aki az ország hatalmában részt vesz; a történelem pedig azt bizonyítja, hogy az államhatalomban részt állandóan valósággal csak az vehet, aki az állam védelmének kötelezettségét viseli. Azon elv, hogy minden jog annyival biztosabb, amennyivel terhesebbek és nagyobbak azon kötelezettségek, amelyek e joggal járnak, sehol sem igazolja magát inkább, mint a védelmi kötelezettségnél. És ha az egész történelmen végig tekintünk, azon szoros összeköttetést fogjuk találni, melyben a védkötelezettség a politikai jogokkal áll. A mely mérvben az állandó hadseregek fölállítása által a nemességnek hadviselési kötelezettsége kevesbedett, ugyanazon mérvben kevesbedtek mindennemű jogai is. Az állandó hadseregekkel, melyek egykor csak a fejedelem sajátjának tekintettek, alapittatott meg az absolutismus is, mely ismét csak azon arányban enyhült, melyben a fejedelmek a hadak tartásának terhét maguk nem bírván, állandó hadseregeik fentartására a népek segedelmét igénybe vevék. Én tehát nagyon téves felfogásnak tartom azt, ha a védkötelezettség csak mint teher tekintetik. A védkötelezettség meggyőződésem szerint nemcsak kötelesség, de jogunk is, a legszebb, legbecsesebb és legszentebb joga az egész nemzetnek, mely — midőn az alkotmány által a jogegyenlőség kimondatott, ezen joggal együtt a kötelezettséget is magára vállalta, és épen ezen kötelezettség teljesítése által biztosítja alkotmányát s mindazon jogokat, melyeket alkotmánya által élvez. (Élénk tetszés.) Hogy az átalános védelmi kötelezettség egyes osztályokra, kik magukat eddig legalább gyakorlatilag ebből kivonhatták, nagy terheket ró, nem szenved kétséget; de kétségtelen az is, hogy a teher, mely ezen osztályokra az átalános védelmi kötelezettség által hárul, sokkal kisebb, mint azon előny, mely azoknak biztosíttatik, akikre nézve az átalános védelmi kötelezettség már eddig is létezett (ügy van!); kik — miután a mostani rendszer mellett, ha rosz sorsot húztak, családjaikból a hadseregbe átlépve, 6—8 évig minden rendes munkálkodástól távol tartottak, és ezen idő alatt egy család megalapításától visszatartóztattak, míg azok most 24 éves korukban, kötelességüknek eleget téve, családot alapíthatnak és ismét rendes dolgaikat folytathatják. Ez oly előny, mely azon hátránynyal, mely egyes osztályokat ér, semmi arányban sem áll, és e tekintetben a tvjavaslat csak azon általános irányt követi, mely egész politikánkat vezérli, mely abban áll, hogy a kiváltságokat megszüntetvén, az erőt, melylyel a haza rendelkezik, nagyobbá tegyük, egyszersmind pedig, hogy a teher, mely minden egyesre nehezül, kisebb legyen. (Helyeslés) E tekintetben tehát ezen törvényjavaslat nem más, mint következetes alkalmazása azon elveknek, melyeket 1848. óta mindenben követünk. (Helyeslés jobbról.) — Átmegyek a negyedik kérdésre. (Halljuk!) Tisza barátom, Debreczen városa képviselője monda, hogy a jelen törvényjavaslat az 1867-iki XII. törvénytől eltér és részben visszalépés. Sárkeresztúr képviselője pedig a tegnapi napon épen azt monda, hogy e törvényjavaslat veszélyezteti a nemzetnek függetlenségét. 2239 Igen fontos ellenvetés az, melyet 1. barátom Debreczen városa képviselője e törvény ellen felhozott; igen súlyos vád az, melyet Sárkeresztúr képviselője felvetett Teljes meggyőződésem szerint sem az ellenvetés, sem ezen vád nem áll. (Halljuk!) Ami először Debreczen városa képviselője állását illeti: ő a jelen törvényjavaslattal nem elégedhetik meg; először azért, mert abból valami kihagyatott, mi az 1867-ki 12-ik törvényczikkben foglaltatik; másodszor azért, mert valami belejött, mi az 1867-ki 12. tvczikkben nem volt. Nézetem szerint igen t. képviselőtársam mindkettőben csalódott. (Helyeslés jobbról, ellenmondás balról!) Az 1867-iki 12. t. czikk 11-dik §-sa szól a magyar hadseregről, mint a közös hadsereg kiegészítő részéről. És e szavakat nélkülözi fájdalmasan t. barátom újabb törvényjavaslatunkban. Felfogásom szerint erre nincs oka, mert én a hermeneutica szabályainak mindenféle nemeiről hallottam már, de azon szabályról, hogy ha valamely törvényben egyes szavak nem foglaltatnak, de az egész törvényre hivatkozás történik, s pedig minden kivétel,minden magyarázat nélkül s ezáltal a kihagyott szavak fogalma elmellőzöttnek tekintendő,nem hallottam. Az én felfogásom szerint a nézetek különbözők lehetnek, de az én felfogásom szerint—ha valaki nekem azt ajánlaná, hogy az új törvényjavaslat 11 -ik §-ában e szavakat felveszi: v egy magyar hadsereg, mint a közös hadsereg kiegészítő része", ellenben az ott idézett törvényeket ki akarja hagyni, akkor én abban nem haladást, hanem valóságos visszalépést találnék, melybe soha bele nem fognék egyezni (Élénk helyeslés); mert miután ajavaslat nem valami más tárgyról, hanem épen a védrendszerről szól, azon idézett szakaszoknak kihagyása oda magyaráztatnék, hogy a szakaszoknak azon kötelező ereje az újabb törvény által megszüntetett; holott én, miután az 1867. XII. t. czikkben a hadseregre nézve Magyarország részére reservált jogokhoz szigorúan ragaszkodni akarok, ezen értelmezést soha nem fogadhatom el. (Helyeslés.) Én tehát teljesen meg vagyok győződve arról, hogy Debreczen városa igen t. képviselőjének azon nézete, hogy újabbjavaslatunkban valami nem foglaltatik, az, ami ama t. czikkben bennfoglaltatik, nem helyes. Appellálok egész corpus jurisunkra, úgyis e tiszteletre méltó köteteket ritkán citáljuk , méltóztassanak a corpus jurison végig lapozni s méltóztassanak visszagondolni egész törvényhozói praxisunkra, várjon, ha valamely törvény minden interpellatio nélkül egyszerűen idéztetett, nem tekintette-e azt mindenki a törvény újabb megerősítésének, nem pedig abrogationak ? (Helyeslés.) Miután tehát a törvényjavaslatban az 1867. XII. törv. czikk 13, 14, 15-dik szakaszai idéztetnek, az én teljes meggyőződésem szerint ezen uj tvjavaslatuuk magában foglalja az utolsó betűig mindazt, a mi azon XII. t. sz. idézett szakaszában foglaltatik. Második aggodalma t. barátomnak az, hogy az előttünk fekvő törv. javaslatban valami olyan foglaltatik, a mi az 1867. XII. t. czikkben nem található s ez a hadügyministernek, a közös hadügyministernek megemlítése. Itt sem akarok felállítani hermeneuticai szabályokat , apellálok egyszerűen azokra, melyeket valamennyien követünk. Az 1867. XII. t. sz. 8 §-a közös, együttes ügynek állítja a külügyeket, a 9. §, mint a közös védelemnek másik eszközét a hadsereget hozza fel; a 10-ik azon költségekről szól, melyek a diplomatiára és a hadseregre szükségesek s a melyek e szerint közösek. A XXVII. igy szól: „Egy közös ministeriumot kell felállitani azon tárgyakra nézve, melyek, mint valósággal közösek, sem a magyar korona országainak, sem Ő Felsége többi országainak külön kormányzata alá nem tartoznak.“ Már kérem, ha egyrészről az mondatik, hogy a közös ügyekre nézve közös ministérium fog felállíttatni, másrészről ugyanezen törvény más szakaszaiban pedig kimondatik, hogy közösen csak a külügy, a hadsereg, és amennyiben azzal összeköttetésben áll, vagy ennek következése, a pénzügy, akkor kérdem, vájjon az 1867-diki törvény értelmében a közös ministérium alatt nem épen úgy értetik-e a hadügyminister, mint a pénzügy- vagy külügyminister, ámbár külön megnevezve nincs ? (Nyáryhoz fordulva.) Az igent, képviselő úr a közös hadügyminiszert czélszerűtlennek tarthatja, s amennyire emlékszem, nem is pártolta; de most nem ez a kérdés, hanem az, vájjon a hadügyminiszer létezése .