Budapesti Közlöny, 1868. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1868-09-01 / 200. szám

Régészeti leleteink legalább, h­a nem is mindjárt­­ az ős, a palaeolyth korban, vagy kétségtelenül már­ az újabb, a neolyth kőkorban itt találják már az em­bert az ősállat csonthalmazok közt lelt kőeszközeivel és kőfegyvereivel. Sőt a következő réz- és bronzkorban a Mátra és Bükk hegység akkori dús érettet­etésének jeléül itt már öntő- és kohóműhelyeire, s népe főnökei fejedel­mi sírjaira is akadunk. De ezek még úgyszólván történetelőtti korának emlékei. Mire mintegy a vaskorral földünk történeti kora kezdődik, itt már nemzetünk őseinek földvárait is és földakotmányait találjuk. És mire már a történet beszél s a hagyomány szól, első szava, a­mit hallunk : hogy mennek át az Eger folyam partjain Árpádnak hadai és mikép foglalják el innét az egész vidéket: a Mátrától a Tiszáig s a Zagyvától a Kőrösig. Halljuk, hogy szállja meg nemzetünk egyik kiváló törzse a kunpalóczok, Örs és Bors, Ed és Edémén vezéreivel a Bükköt és Mátrát éjszaknak és keletnek. És mint jön később egyik régibb elszakadott ága nemünknek, a jászkunak, megtelepedve a megye nyugati s déli határain Mig annak kellő közepét, alföldje rónáit s a Tisza partjait a tiszta magyar népfaj zöme tartja. Melybe régibb s újabb szláv és germán lakók és gyarmatok, sőt görög és török népmaradványok szerencsésen el­vegyülve, adják Hevesmegyének hazánk azon két­ségtelenül legmagyarabb népét, melynek erős és deli férfiai, bájos és gyöngéd hölgyei annak rónáit és bér­ezett lakják. És ha igaz, hogy annak nagyobb tömege az élet gondjaival s a nemzet felett elvonult terhes idők és események viszályaival egyre küzdve, a művelődés­től messze elmaradt vagy csak annak felszínéig nem jutott, v úgy mégis java és zöme, magasljai és je­­leslejei az európai civilisatio minden áramlatát, min­denkor követve, bátran mondhatjuk, hogy a világ­nak nem volt oly epochalis, nem oly magas és sza­bad eszméje és ténye, mely köztünk idején meg nem fogamzott volna. Mindjárt a mint nemzetünk a kereszténység ál­dása által a világműveltség részesévé lesz, itt hir­deti az ország első királya s első apostola sz. István a megváltó igéjét. Ott az egri vár feletti Tetemvár­hegyen, a jelenig királyszéknek nevezett helyen ül, úgymond a hagyomány, a sz. király s építteti az egri várat s alapitja az egri egyházat. Melyről, miután azt főpásztorai századokon át nagyszerű művészettel felépiték s átalakiták, IV. Béla király, a hon új alkotója, lelkesedve mondja egyik okmányában, hogy az ország minden egyhá­zai felett nagyszerűen emelkedett, s mint a nemzet asszonya a szépség koronájával díszítve ült, úgymond, fenséges trónján az egri várban. De nemcsak mint valamely magán­álló műemlék­­emelkedett itt. Hanem mi több, nagyszerű művé­szete terjedt műgyakorlatot s egész műiskolát alko­tott szerte a vidéken, mint ennek nyomai végső mű­­maradványaiból még máig kivehetők. És nem kisebb volt, nem kisebb lehetett már ek­kor Eger tudományos iskoláinak is hite és jelenté­­kenysége: midőn már az ország törvénye Eger püs­pökét rendelte volt a királyi gyermekek egyike ne­velőjéül ; Eger káptalana pedig a királyi udvarnak jegyzőket, az országnak kanczellárokat egyre adott. Ezek egyike, dicső elődünk Kilit fogalmazta II. Andrásnak arany bulláját is, a magyar alkotmány ezen alaptörvényét, nemzeti szabadságunk ezen magna chartáját és hatszázados palládiumát. Így találkozunk ezentúl már mind sűrűbben Eger­nek mind hires férfiai, mind fényes monumentális művei szakadatlan sorával; mint állítanak nagy­szerű műveket, a nagy műalkotó Telegdy Csanád püspök és Csanádi Kelemen kanonok, a Rozgonyiak és Héderváriak, a Dócziak és Bakácsok; s a mint követve az európai nyugati civilisatio és műszlés áramlatát, így történt, hogy az egri fényes basilika egyszerre oly nagyszerű gótdómmá alakult át a XV-dik század vége felé, hogy immár az eddig is­meretes legnagyobbszerű csúcsív- alakításokkal, az amiensi és kölni remek dómokkal vetekednek. S Eger székesegyháza ez uj ízlés által is újra is­mét oly kitűnő központi műiskolává lön, hogy mű­­­gyakorlatának sugárai szerte a vidéken messze el­terjedtek. — Püspöki iskolája pedig s udvara a tu­dományok oly athenaeumává, hogy bámulva és meg­lepetve állunk a fényes kép előtt, melyet felőle e korszak egyik történetírója, az olasz humanista Bon­­finius a XV-dik század végén fest: mint járnak és kelnek Dóczy Orbán püspök udvarában az uj renais­sance kor humanista tudósai; mint képezik vendég­­szerető asztala körét a tudomány adeptusai; mint édesgeti a bőkezűn aranynyal s ezüsttel tetézett mű­vészeket s írókat hazánkba. Méltó valóban azon fé­nyes érczszoborra, mely halála után az egri székes­­egyházban hívei által nagyszerű ravatala fölé állít­tatott. S a művészet és tudomány e lélekemelő jelenetei­vel együtt karonfogva járt mindig, a minthogy ez nem is lehetett máskép, az ipar, s karonfogva s együtt a gazdászat. Virágzásának egyes nagy vonásait bír­juk még az egri egyes czéhek XV-dik századi sza­bályaiban, melyek a legélénkebb iparviszonyokról tanúskodnak. És bírjuk még az egri káptalan s a szomszéd apátfalvi zirczi szerzetesek versengésének okmányait, mint vetekednek Eger és környéke sző­lőhegyeit nemes franczia, burgundi eredetű bor ágá­val kiültetni, melynek máig Eger világhírű vörös borát köszönheti. De nem csak tudósok, nem csak monumentális mű­­alkotók, mestersége­s iparűzők,­­ hősök is és hon­fiak voltak ők, Heves és Eger lelkes fiai és lakosai! Ott küzdöttek főpásztoraik zászlói alatt Sajónál, s ott haltak hős halált, egykori püspök-vezéreik Rozgonyi Várnánál és Szálkán Mohácsnál. S e név, nemzeti nagylétünk nagy temetője Mo­hács, eszünkbe hozza még hőseink nagy sorát. Mert midőn már az ország nagy része török járomban nyögött, Eger mint az elveszett honnak végvára, hosszas, küzdelmes és véres ostromok közt fiai hősi­­sége és vitézsége által még mindig fentartá magát. De azért következő főpásztorai, még a tudós huma­nista írók is, mint Oláh Miklós s Veráncz, nem többé templomai és iskolái, de az általok egyre erődített egri vár köveibe vésték be neveiket. És említsem az erre már következett egri nagy hősök nevét: a hős Dobót és a vitéz Mecskeit, kiknek, tudja a hon s tudja a világ, hogy itt törtek rabigát karjaik. Itt zen­­ge az utolsó magyar vándor hegedős dalnok, Tinódi Sebestyén a lantos deák hős dalát, Eger városának hős ostromát, és buzditó lantja énekével harczza vi­tézeit. És szól még a dal és hangzik az ének, dicsőít­ve a hős egri nőt és az egri leányt, mindvégig örö­kíti a történet világhírét, és már a művészet is áb­rázolja dicső képét! Jön azonban már az ádáz végzetes sors is, és kér­­lelhetlenül elszakítja és elvágja a török iga alatt századokra Egernek is virágzása és művelődése fo­nalát. De félre sötét képek! Támad az újkor s jön hajna­lán Telekessy, összeszedi jámbor hívei kis csoport­ját. Állít nekik uj oltárt s épit uj iskolát. Majd meg­szólaltatja az elhallgatott magyar múzsát, és játszatja az uj jezsuita iskola színpadján a szigetvári Zrínyi hős halálát s a vitéz Dobó egri ostromát, a nemzet küzdelmes életének nagy drámáit! Mig ő maga is mint a Rákóczy-szabadságháboru tragoedájának egyik hőse lehanyatlik a szarvaskői vár romjai közt, mi­velhogy mint jó pásztor a vész idején el nem hagyta nyáját De a mag már el volt vetve, az alap le volt téve, utódai folytatják művét Erdődy püspök a szenvedők sebeit hegesztve állít irgalmas kórodát, Barkóczy a megyének is palotát; mig Eger tudós kanonokjai közül Ilosvay összeszedegeti az ország törvényköny­vének, a Corpus Jurisnak, elveszett vagy szétszórt lapjait s megalapítja annak szövegét; Batthyány a magyar egyháznak törvényeit. Foglár folytatva Te­lekessy iskoláját, Egernek az ország törvénye által beczikkelyezett jogtanodát emel. Jön végre Eszterházy, hogy állítson a tudomány­nak oly fényes palotát, im ezen monumentális csar­nokot, mely, uraim, ma önöket szerencsés termeibe fogadni — a minőnek párját, büszke önérzettel mond­hatjuk, hasztalan keresnek önök máig e honban, és messze túl annak határain is. Miért nem élhette meg házának mai fényes napját! ? Melyet mintha megálmodott volna, úgy festette, nézzenek fel uraim magas övezete kúpjaira, a tudományoknak Ma­gyarországban felébredését, a theologiától kezdve az összes természete s orvosi tudományokon át, egész a csillagászatig, a tudományoknak hazánkbani fejlő­dését itt épen oly remek művészi, a­mily lélekemelő hazai képekben állítva élőnkbe. S felállitá mindjárt ennek kezdetéül az egri hires csillagdát, az elsőt ak­kor és most is egyetlent hazánkban, sőt a gyulafe­hérvári mellett, melyet szintén ez egri iskola egyik neveltje Battyhány püspök állított, — egyszersmind a végsőt a világnak e tája felé. S akadályozta bár akkor a nemzetnek folytonos súlyos végzete a tudományok felébredését hazánk­ban, melyet Eszterházy ezen képe jelzett, s akadá­lyozta bár szándéka teljes kivitelét, hogy a palota egy újabb magyar tudományos egyetemmé legyen, miré azt nagy alkotója szánta, azt még­sem volt képes megakadályozni, hogy a tudományoknak, sőt a művészeteknek is egyik kitűnő hazai iskolájává ne váljék! Mert mindjárt létesültével, még maccenása me­legítő napjának sugarai alatt, virágzik fel sajátsá­gosan legelői benne a művészet. Kezdve már mint­egy a múlt század közepe felé egy két névtelen egri szerzetessel, Hurter és Kräcker, Sigrist és Zách, Czirkler és Maulpertsch, s az egriek: Hess, s a Ka­zinczy Ferencz által magyar festőül lelkesített Bal­­kay, majdnem folytonos festői iskolát képeznek Eger­ben, s a maga nemében úgyszólván az egyetlent hazánk eddig meg nem irt műtörténetében, mely­nek festői mintegy századon át Eger templomait és oltárait, zárdáit és iskoláit, sőt palotáit egyre hiszi­­ték fresco fal­­s olajfestményeikkel. És mig ezek remekei az iskola termeinek falain ragyogtak, addig tan- és szószékeiről az újabb kor elsőrangú magyar tudósainak szava hangzott. Tittel Pál az első magyar csillagásznak és Imre Jánosnak, a legnagyobb magyar bölcsészek egyikének, taní­tása uraim itt e termekben szólott; és Lonovics­­nak arany ajkairól remek ékesszólása itt e helyen hangzott. De Egernek még régi hírneves szentélyét kellett méltón helyreállitni. S jön egy koszorús dalnok mint főpásztor, hogy e fényes templomot itt a tudomá­nyok e palotájával szemben emelje, s e festői mű­remekek mellé még egy nagy képtárt is állítson a nemzetnek; és végre az újkor népnevelőinek is tano­dát, s a népirodalomnak is kitűzött díjakkal nyisson pályát. S ha még a legújabb korról, ha a jelenről is be­szélhetne már a történet, elmondanom kellene még e bemutatás befejezéséül, mit tett ama nagy férfiak nem kisebb mai utóda! Mint tetőzte be mindenfelé elődei alkotásait, mint nyitott új iskolákat, kezdve a néptanodáktól egész a helyreállított egri jogtanig. Mint adott az egri nőknek magasb képzőintézetet, mint adta sűrű maccenási kiadványai, a vallási és nemzeti irodalmi művek hosszú sora közt, a világ legnagyobb két könyvét, a Bibliát és Hornért méltó magyarításban a nemzet kezébe. És mint tette le a mai napon az önök kezébe tudományszeretete zálo­gául kettős, érseki és főispáni megyéjének ezen sike­rült ismertetését. De őt önök közbizalma és hódolata ezen nagygyű­lésük elnöki székébe ültetvén, előtte többet szólnom nemes szerénységének kímélete és tisztelete tilt. És lehet uraim, hogy a szerénység érzete eltiltha­tott volna talán attól is, hogy midőn önöket megyénk és városunk nevében üdvözölve, annak hódolatát bemutatom, dicséretét ennyire ne hangoztassam. De ha ezt valakinek szabadabban tennie lehet, úgy nekem legjobban illett tennem, kit ha­sonlón a távolból egyházi s­ tudományos pályám későbbi koromban hozott ide, e hely fényes kö­rébe. És ki midőn üdvözletünk s fogadásunk tolmácsa vagyok, nem tudtam e tisztemben méltóbban el­járni, mintha kimutatom önöknek azt, mennyire méltó e hely önök figyelmére, mily erős szálak kö­tik azt a nemzeti tudomány, művelődés és polgáro­sodás fejlődéséhez s általában is hazai kulturai vi­szonyainkhoz. Ám azért mutattam elő, távlati rövid­­létben bár, azon fényes történetnek nagy mozzana­tait, mely által szerezték e hely s annak lakói az egri névnek dicsőségét. És ha még igy is, mint valami panegyris, mint hizelgő dicsbeszéd hangzanék tán üdvözletem , vagy ha csak túl fényes és ragyogó színekkel festettnek vélnék önök a bemutatott képet, úgy ime itt van beszédem okmánya kezeikben. Itt e könyv a megye leírása, melyet önöknek átadunk, és melyben beszé­dem minden szavát adatokkal igazolva és kimutatva találandják önök,­­ kezdve a vidék dús természet­kincseitől, egész magasztos történetéig s a műem­lékekig. S ezzel, úgy hiszem, önöket, tudományos jellemek­­höz képest is a legmegfelelőbben köszönthettem. És miután üdvözöltem, engedjék meg, hogy mint önök egyik szerény társa, mint a tudomány egyik csekély adeptusa ejthessek még néhány szót társula­tunk magas czéljairól önök fényes nagygyűléséhez. Önök uraim zászlójukra a jelenkornak két legigé­* 2565

Next