Budapesti Közlöny, 1869. június (3. évfolyam, 122-146. szám)
1869-06-01 / 122. szám
kor a Parlamentarismus, hová sülyedne a két állam egyenjogúsága, a paritás? (Élénk helyeslés jobbról.) Íme uraim, ezen pontban is önök salválni akarták a Parlamentarismus formáit, de compromittálták volna a Parlamentarismus lényegét, megtámadták volna az alkotmányosságot, inaugurálták volna in ultima analysiaz absolutismust (Élénk helyeslés jobbról). Mi ellenben megmentettük nem csak az alkotmányosságot itt és ott, hanem azt is, a mit paritásnak neveznek, a két állam teljes egyenjogúságát. Ha tehát némi hibát követtünk volna is el az 1867. XII. t. sz. elfogadása által, ezen hibát mindenesetre messze túlszárnyalja az a sokkal nagyobb érdem, mely abban áll, hogy megakadályozzuk azon roszabb javaslat elfogadását, mely önöktől eredt. (Zajos helyeslés a jobboldalon). . Én nem mondom t.hát, hogy idős tapasztalás nem fognak valami jobb módozatot létrehozni tudni, egyáltalában nem tartozom azok közé, akik a nemzetet akár a közjog, akár a belreformok terén stagnatiora akarják kárhoztatni; de annyi bizonyos, hogy amíg jobb módozatot nem találunk , mindaddig a közjogi alap feszegetése oly kísérlet, amelyre semmiféle parlamenti párt nem vállalkozható. Önök jól tudják, hogy a létező közjogi egyezmény, ha annak nem is kölcsönöztünk nemzetközi alakot, de lényegére nézve mindenesetre nemzetközi szerződés jellegével bír, mert annak tárgya nem kevesebb, mint Austria és Magyarország közt fenforgó államjogi viszony szabályozása. Tehát nem vonhatják önök kétségbe azt sem, hogy ezen alap megváltoztatására nem lenne elégséges a magyar király beleegyezése, hanem ahhoz a lajthántúli népek alkotmányos, hozzájárulása is megkívántatnék. És így bizonyos, hogy a közjogi alap feszegetése a közjogi harczot ismét megújítaná nemcsak itt, hanem a Lajthán túl is. És már most önök hazafiságára hivatkozom, és kérdem : várjon tanácsos volna-e itthon a közjogi harcz megújítása által háttérbe szorítani a belreformok égető kérdéseit, amelyektől a nemzet jövője függ; mert annyi kétségtelen, hogy Európa erkölcsi súlyúnkat, értékünket nem hangzatos szavak, nem üres phrasisok, nem hiú kérkedések után fogja megítélni, hanem azon tényleges érdemek után, amelyeket az európai eszmék elfogadása, meghonosítása és terjesztése által szerezni képesek leszünk. (Helyeslés.) Erre pedig legelső teendő az, hogy kibontakozva középkori előítéleteinkből, minél gyorsabban törekedjünk elfoglalni a cultura ama magaslatát, melyen azon nemzetek állanak, amelyeknek befolyásában Európa ügyeire oly örömest szeretnénk osztakozni. Továbbá kérdem és itt ismét önök hazafiságára hivatkozom, vájjon tanácsos volna-e a közjogi kérdések újabb felvetése által a Lajtán túl a consolidatiónak a dualisticus alapon kedvezőleg megindult folyamát ismét megakadályozni? (Helyeslés a jobboldalról.) Nem fogna-e ez káros visszahatást gyakorolni reánk is, amennyiben egyetlen szövetségesünk erővesztesége egyúttal a mi veszteségünk is, nem lévén veszélyesebb s kárhozatos a politika, mint saját erőnket az által nevelni akarni, hogy szövetségesünk erejét gyengítsük. Nem fogna-e egy újabb közjogi harci káros visszahatást gyakorolni ránk nézve annyiban, amennyiben halottaiból feltámaszthatná mindazon ellenséges elemeket, melyek 18 éven át államiságunk tényleges érvényesítésének útjában állottak, s amely ellenséges elemeket épen a létrejött közjogi egyezmény folytán sikerült szerencsésen a sírba temetnünk. Nem fogna-e az, kérdem, káros visszahatást gyakorolni hazánkra nézve is elvégre annyiban, amennyiben a természet törvényei szerint lehetetlen, hogy reputatióra tegyen szert, hogy maga iránt hitelt, bizalmat gerjeszszen oly nemzet, mely megindult nemzeti önállóságának, állami életének első feladatát épen abban keresi, hogy megtámadja, hogy felforgassa azon államszerződést, mely 18 évi szünetelés után visszaadta államiságát, visszaadta nemcsak, sőt azt oly sokra emelte, melyen az a lefolyt negyedfél század alatt nem állott soha. (Igaz! ügy van jobbról. Ellenmondás balról.) És ha ez most nem volna tanácsos, nem volna tanácsos akkor sem, habár azon jobb módozat, amelyet önök a közjogi alap helyébe fektetni akarnának, már önök zsebében készen volna. (Úgy van jobbról.) — Kérdem önöket uraim, szabad-e egy parlamentáris pártnak az oppositiót azon alap ellen intézni, amelynek felforgatása a mai consolidálatlan viszonyok közt okvetlenül kisebb vagy nagyobb válság kíséretében járna ? (Helyeslés jobbról). Nem uraim, egy alkotmányos opiositionak soha sem szabad oly elveket, oly jelszavakat tűzni zászlajára, amelyeket egyáltalában nem, vagy pedig csak a haza veszélyével érvényesíthetne. (Élénk helyeslés jobbról). Amint egy párt kormányra jutva megtagadja a maga elveit, akár azért, mert meggyőződött azok kivihetetlenségéről, akár pedig azért, mert azok érvényesítésének elnapolását a haza érdeei követelik, az ilyen párt tönkre tette a Parlamentarismust, sőt megtámadta magát az alkotmányosságot is, megingatván a hitelt és bizalmat a népben azok iránt, kik a nép bizalmának vállain emelkedtek a hatalom polczára, s ígértek, mig oda jutottak, mindent, de azután nem tudtak egyebet adni, mint keserű csalódást. (Élénk helyeslés jobbról, ellenmondás balról). Vajjon eddig is mit eredményezett önök közjogi oppositiója ? Elsősorban azt, hogy amis demarcationa is vonalt húzva a létező pártok közt, elkülönözte azokat, kik a belreformok kérdéseiben mint elvrokonok ültek volna együtt, és akik most, mint politikai ellenfelek küzdenek egymás ellen. (Élénk helyeslés jobbról, közbeszólás balról. Nem akadályozta.) Ha tehát nem akadályozta is meg, az legalább megneszítette egy nagy, hatalmas, egy életerős reformpárt alakulását, mely biztos kezességül szolgálathana a jövőre minden reaetio ellen, jöjjön az bármely oldalról. (Zajos helyeslés jobbról.) Mit eredményezett még önök közjogi oppositiója ? Azt, hogy megtámadta a parlamentarismus életgyökerét, a többség uralmát. Századokon át a nemzetnek az volt baja, hogy folytonos súrlódásban élt kormányával. Ennek természetes oka ott rejlett, hogy a kormány nem a nemzet kebeléből emelkedvén ki, nem a nemzet nézeteit és vágyait képviselvén, — eljárásában nem a nemzet akaratát vette zsinórmértékül, hanem egy látatlan hatalom titkos sugalmait követő. Hiába küzdött, a nemzet a baj ellen, hiába halmozott törvényt törvényre, a végrehajtás terén a nemzet akarata mindannyiszor hajótörést szenvedett, valahányszor a hatalomnak úgy tetszett, mert a végrehajtó hatalom nem állt a nemzet körén belül, sőt állott a nemzeten felül (Helyeslés jobbról) és a nemzet azt mulasztásaiért feleletre nem vonhatta. (Úgy van jobbról.) Ma hála Istennek, másként áll a dolog! Ma a kormány a többség kebléből emelkedvén ki s a többség nézeteit képviselvén, a többség akaratát van hivatva érvényre emelni és hogy azt pontosan és híven fogja teljesíteni, arra nézve a nemzetnek két biztosítéka van. (Halljuk !) Először az, hogy a kormány maga is tagja azon többségnek, mely a nemzetnek törvényeket alkot, és másodszor, mert az országgyűlésnek minden pillanatban felelős. (Úgy van!) Ez uraim! a legnagyobb horderejű vívmány mindazok közt, melyeket az 1848-ik törvényeknek köszönhetünk (úgy van jobbról) Ezen intézmény tulajdonképen az, mely a nemzet sorsát magának a nemzetnek kezébe teszi le; ezen alapot elvesztve lábaink alól, összes alkotmányunkat az első szélvész romokba döntheti; ezen alap megszilárdítása életfeltétele a valódi alkotmányosság kifejlesztésének.(Úgy van jobbról) És mitől függ ezen alap megszilárdítása ? Függ elsősorban önmagunktól, függ attól, hogy a kisebbség tisztelettel tanuljon meghajolni a többség akarata előtt. (Helyeslés jobbról, zajos ellenmondás balról.) Mert minden egyes polgárnak akaratát érvényre emelni a lehetlenségek sorába tartozván, a Parlamentarismus lényegét és alapelvét a többség uralma képezi. Ha azon eszmével nem tudunk megbarátkozni, ha a kisebbség nem tud, vagy nem akar a többség akarata előtt sem meghajolni,akkor viszatérhetünk ismét a régi jó időkre, amidőn a kormány nem hallgatott sem a többségre,sem a kissebbségre, hanem ráparancsolta a nemzetre azt, amit maga akart. (Felkiáltások a jobbon : Úgy van !) Nem vonom ugyan kétségbe, hogy a kisebbségnek is joga van a jövőhöz, joga van ahoz, hogy erkölcsi fegyverekkel leküzdje, meghódítsa a többséget; ámde a többség uralmát folytonosan gúny tárgyává tenni, a többség akarata ellen megvetést, majdnem gyűlöletet szitani s az általa többségnek, illetőleg a parliamentáris kormánynak hatályát, tevékenységét paralizálni, egyúttal pedig a többség alkotásai, a törvények iránti tiszteletet megingatni, ez, úgy hiszem, nem tartozik azon erkölcsi fegyverek közé (Zajos, hosszas éljenzés és helyeslés a jobbon, melyekre a pártérdek akárkit is feljogosíthatna. S önök még tovább mentek, megtámadták nem csak a parlamentáris kormányt, hanem magának az országgyűlésnek tekintélyét is. E szegény,zaklatott nemzet balsorsa legsötétebb napjaiban is úgy tekintette az országgyűlést, mint törvényének egyedüli horgonyát, mint az egyedüli forrást, melyből bajaira irt és enyhületet remélt , s önök most úgy álliták az országgyűlést a nemzet elé, mint egy lelketlen üres szavazógépet. (Igaz a szélső balon), úgy tüntették föl,mint egy oly testületet, mely a haza érdeke ellen szövetkezett Isten tudja, minő látatlan és titkos ellenségekkel. Nem fontolták meg önök azt, hogy amely nemzet előtt lerombolják a törvényhozás tekintélyét, amely nemzet kebeléből kiirtják a törvényhozás iránti hitet és bizalmat, azon nemzetet csak egy lépés választja el vagy az absolutizmustól vagy a forradalomtól.Élénk zajos helyeslés a jobbon. Nem fontolták meg önök azon nagy igazságot, amelynek Irányi Dániel képviselő úr adott kifejezést, amidőn azt mondta, hogy a culturának egyik főtényezője a munka és a szorgalom, s hogy ennélfogva nincs nagyobb ellensége a culturának, mint az, aki egyrészről beválthatlan csábigéretekkel és utólérhetlen ábrándokkal, másrészről pedig az elégedetlenség és elkeseredés magvainak széthintésével a népben a munka ösztönét és kedvét elöli. (Élénk tetszés és hosszas taps.) Uraim! mire használták fel önök ezen több mint 10 napi vita folyamat? Folytonos reeriminaciókra a kormány és többség ellen. Az ellenzék egyikő tagja, Vukovics Sebő képviselő ür, soknak tartja azt, ami a trónbeszédben foglaltatik, sokkal többnek, mint amennyire a ház egy évi ülésszak alatt a maga figyelmét, tevékenységét kiterjeszthetné, míg mások ugyanazon padokról egy hosszú lajstromot olvasnak fel mindazon sürgős és fontos teendőkről, amelyek a trónbeszédben nem foglaltatnak. A múlt országgyűlés alatt a baloldal egy igen tisztelt vezérférfia több ízben interpellálta a kormányt a hűbériség maradványainak eltörlésére vonatkozó törvényjavaslat iránt, és e vita folyamában ugyanazon ellenzéknek egy másik igen tisztelt vezérszónoka gúnynyal említi föl a vadászati törvényt, mint amely sem a sürgős, sem a fontos tárgyak közé nem tartozik, holott ez is a jogegyenlőség elvére akar fektetni egy oly viszonyt, amelynek eddig tisztán hűbéri alapja volt. A múlt országgyűlés alatt, midőn a hadbírósági törvény tárgyaltatott, Tisza Kálmán és Várady Gábor képviselő urak azon váddal léptek föl a kormány ellen, hogy ezen törvény által a kormány az egész országot egy kaszárnyává akarja alakítani, míg a napokban Ivánka Imre képviselő azt mondta, hogy őt csak az fogja megnyugtatni a haza biztosságára nézve, ha minden polgár katona, s egyik kezében az ekét, a másikban a kardot tartja. (Derültség és élénk helyeslés a jobb oldalon). Ily ellentétes ily egymással ellenkező recrimizatiókkal csak azon példátlan szerénységben és önzetlenségben találkoznak önök mindnyájan, hogy minden mulasztásért a kormány és a többség felelős, ellenben minden jónak, mi létrejött, érdeme és dicsősége egyedül a kisebbséget illeti. (Élénk derültség jobbról) Hallatlan tünemény te ház a Parlamentarismus történetében, ha csakugyan áll az, hogy minden szándékolt résznak eltávolítását és minden jót, ami létrejött, a kisebbségnek köszönhetünk; ha 1680