Budapesti Közlöny, 1869. július (3. évfolyam, 147-173. szám)
1869-07-01 / 147. szám
szolgáltatásnak módját képes vagyok feltalálni a municipiumok körében is, és nem állítom absolut elvi ellentétbe a bírói választást a birói függetlenség lehetőségével; (helyeslés a baloldalon) mert ha ezt tenném, megtámadnám alkotmányunknak sok százados múltját, melyben a birói hatalom, vagyis annak lényeges része a municipiumok körébe menekült, a midőn a bírák választottak. (Helyeslés a baloldalon.) De én valamint e tárgyban, úgy más tárgyban is, melyek a törvényhozás elé kerülnek, első és főszempontnak — ellenkezőleg és eltérőleg Rónay J. barátomtól — a politikai czélszerűséget és a politikai szükségességet veszem tekintetbe és azt vizsgálom a jelen esetben is, váljon azon helyzet, melyben az igazságszolgáltatás jelenleg létezik, összhangzásban van e társadalmi állapotunkkal, a társadalom kívánalmaival? És miután ezt vizsgálom, azért jövök azon rezultatumra, hogy nincs sem alkotmányunk többi részeivel, sem társadalmi állapotunkkal egy színvonalon. Azért hiányos ez intézmény és szükséges mindenekelőtt, hogy összhangzás hozassák létre. De mikép hozassák létre az összhangzás? — Magyarország törvényhozása előtt egyetlen egyszer volt azon kérdés feltéve : válaszszatok az önkormányzat, a municipiális rendszer további megtartása vagy pedig a parlamenti, az államélet inauguratiója közt. — A nemzet — én bátran hiszem, hogy nem meggondolatlanul, hanem hosszú évek során át érett meggyőződés folytán — választott 1848-ban; és miután választott, abban nincs igazsága Nyáry Pál tisztelt barátomnak, hogy bevégezte, vagy azokkal, amiket előidézett, már egészen betöltötte és elosztotta volna az államhatalom teendőit különböző kezekbe ; — nem osztotta el ezen munkát, hanem meghatárzta csupán, hogy egyedül a törvényhozás joga gyakoroltathatik az állam által és annak hatásköréből kizáratik minden eddig gyakorolt municipális hatóság; de nem intézkedett a birói hatalom iránt; ezt tenni a mi feladatunk és kötelességünk, pedig valamint a törvényhozást függetlenné tettük a municipiumtól, és letettük a nemzet kezébe, úgy véleményem szerint a bírói hatalmat is vissza kell tenni a nemzet kezébe, mely azt annak idejében a municipiumok kezébe tette át. Ezen szempontból kiindulva fogadom el azon törvényjavaslatot, melyet az igazságügyminiszer úr a mi praxisunktól eltérőleg ugyan jónak látott, elvekben formulázva beterjeszteni. Ha azt vizsgáljuk, tehát, hogy a bírói hatalom mikép hozható öszhangzásba az alkotmánynyal és társadalmunk igényeivel, — vagy ha visszamegyünk a történelemre , azt tapasztaljuk, hogy minden állam amaz időben néha elkésve, de a maga kárára elkésve, öszhangzásba tudta hozni az alkotmánynyal, úgy mint azt Rónay képviselő úr is említette, a bírói hatalom gyakorlását, — mert a mi ezeréves alkotmányos életünkben is volt többféle forradalom, és a bírói hatalom gyakorlata mindig az alkotmány és az államélet igényei szerint módosult, és ahhoz ragaszkodott. Míg az oligarchák kezében volt a hatalom , míg ők voltak öt-hat megyének főispánjai, addig ők gyakorolták ott mint királyi kinevezett tisztviselők, az igazságszolgáltatást. Később, midőn a nemesség ellenhatást gyakorolt, a nemesség vindicálta azt maga és igy az első századokban, midőn — a mint tanúskodik törvénykönyvünk, azon már most köztünk nagyon elfelejtett corpus juris — az Universitas nobilium képezte a törvényszéket, és csak később ment az a juris nobilis táblára, mely a maga idejében szintén megtette hatását. Ha öszhangzásba akarjuk hozni alkotmányunkkal a birói hatalmat, nyilvánítanunk kell, — és itt fekszik véleményem szerint a kérdésnek súlypontja — nyilvánítanunk kell, hogy a birói hatalom” gyakorlásának joga, sőt kötelessége az államot illeti. (Úgy van jobbról.) És ha ezen jogot elismerjük, akkor kénytelenek leszünk elismerni annak a következményét is, ami nem más, mint hogy a birói egyéneknek kineveztetését azon hatalom gyakorolja, mely az állam nevében intézkedik és ez nem megrablása a szabadságnak és lét jogainak, ez csak azoknak máshová való áthelyezése. A nemzet áthelyezi ugyanis ezen jogot azon kezekbe, hol azt czélszerűnek látja. (Úgy van jobbról.) Arra nézve, ami itt a megyékről általánosságban mondatott, azon véleményben vagyok, hogy nem lehet egy institutiót, t. i. a megyét sem megölni, sem azt még a törvényhozásnak is eltemetni azon esetben, ha azon institutio megfelel a kor kívánalmainak. Ha a megye a múlt időkben betöltötte hivatását, méltán mondhatjuk azt, hogy politikailag szükséges intézmény volt. Hogy azonban a jelen alapon lehetne fentartani a megyéket, azt még az ellenkező oldalon sem állítja senki és én úgy vagyok meggyőződve, hogy a megyét csak önmaga a megye buktathatja vagy semmisítheti meg, és hogy arra a törvényhozásnak sincs képessége és hatalma. (Úgy van jobbról.) Minden intézmény tárgyában először azon egyének és factorok mondják meg az illetékes véleményt, kik felett sem a tobozásnak, sem más testületnek szava nincs, megmondja ugyanis a tudomány, megmondják a szakférfiak. A tudomány, a szakférfiak a jövőre nézve is legilletékesebben mondják meg véleményüket a rendezett megyéről. Mit mond ugyanis ezen megyéről a turista? Azt mondja, hogy e megyék továbbá nem gyakorolhatják az igazságszolgáltatást, mert azok kellőleg meg nem felelnek a kor kívánalmainak ; a technikus azt mondja, hogy az útépítészetet és ami ahhoz tartozik, nem eszközölheti a megye, mert nem képes azt czélszerűen fentartani; hasonló kép:az orvos azt mondja, hogy az egészségügyi politika nem hagyható továbbra is a megyénél. Ha mindezeket a jövőre szervezendő megye meg nem fogja cáfolni, bizonyára nem lesz hatalom, bármint szándékoltatnék is, mely ezen institutiót fentartsa. (Helyeslés jobbról.) míg ellenkezőleg az institutio igenis fenn fogja magát tartani, hogy ha oly módon lesz kifejlesztve, hogy minden illetékes igényeknek megfelel. Ez a feladatunk most e téren s mindenütt. Én azt gondolom, tisztelt ház, hogy ha, miután a nemzet véglegesen határozott a fölött, hogy a magyar állam a parlamentáris rendszert fogadja el, ami a súlypontot, a parlamentáris rendszer súlypontját minduntalan megtámadni és a súlypontot másfelé billenteni akarnék, ez véleményem szerint nem csak az alkotmányt, de magát a nemzetet is sértené. (Helyeslés jobbról.) Hogy vájjon fenn fogjuk mi e rendszert tarthatni, hogy vájjon a parlamentáris rendszerhez érettek vagyunk-e, azt a következés fogja megmutatni. Ha áll, mit tisztelt képviselőtársam tegnapi beszédében mondott, hogy nekünk, a magyar nemzetnek, jelleménnek alapját az egyéni értékesítés képezi, t. i. hogy minden egyes egyén magát minden áron értékesíteni akarja; ha mondom áll ez, a mi véleményem szerint nem annyira nemzetünk jellemének alapja, akkor azt összevetve egy igen híres angol írónak elméletével szomorú kilátásunk volna arra nézve, hogy képesek leszünk fenntartani a parlamentáris rendszert. Ezen angol író ugyanis azt mondja, hogy mi szükséges arra, hogy egy nemzetben a parlamenti kormány megerősödjék, s miután megvizsgálta volna, miszerint a világ minden államai azt már megkísértették, és sehol sem sikerült, csak Angliában, azt keresztülvinni és megtartani, elszámlálja az egyes nemzeteknek jó tulajdonságait, attribútumait, azt mondván : mindez megvan nálunk, megvan a civilisatio, csak egy hiányzik, ami az angolban megvan, és amit ő így fejez ki, hogy : „deferentiális nemzet.“ — Megvallom, én nem tudom azt magyarul kifejezni, de szükségtelen is, mert hisz értik azt önök, midőn azt mondom, hogy deferentiális nemzet. Ha bennünk azon nemzeti alapvonás volna feltételezhető, amit Ivánka képviselő úr felállított, — azaz hogy úgy mondjam — ,ki a legény csárdában ?É, aminek persze az a következése, hogy a legény többnyire ki is vitetik a csárdából, (derültség) akkor valóban mi nem volnánk deferentiális nemzet. De én e tekintetben sem esem kétségbe, tehát, haett én úgy hiszem és úgy tapasztalom az életben s a történetben, hogy amint a képviselő testületek, és hogy úgy mondjam az állam bizonyos irányt követ, úgy követi azt a nemzet is, és — hogy úgymondjam — még annak jellemvonása is módosul. Íme megmutatta már 3—4 év óta azon párt is, melyhez tartozni szerencsém van, hogy bennünket a differentiális nemzet elnevezése szintén illet, és hogy nemzetünk jellemével ez nem ellenkezik: igenis megmutatta, mert azon férfiú kinek szerénységét s csaknem a históriában páratlan önzetlenségét mindenki ismeri, kit mi deleválva követtünk s követtük úgy, hogy nagyon ritka azon eset nálunk, melyről kép. ul nem tudom milyen pletyka utján értesülhetett (Ivánka közbeszól : A lapokból mindenki tudja, nyilvános titok, semmi pletyka) hogy mi hetykélkednénk azzal, hogy „Ki a legény a csárdában“( Helyeslés a jobboldalon) De azért sem esem én kétségbe, mivel az. ellenzék is követi a szép példát és ő is deferentiálispárt, (Helyeslés a jobboldalon) és tán nem akarom ezzel sérteni, sőt iránta tiszteletem fejezem ki, midőn azt mondom, hogy mégis, pedig mi a mi vezérünket fölebb helyezzük azon vezéreknél, mégis láttuk a legközelebbi napokban is, azon szomorú napon, mily deferentiával viseltetik e párt vezére felállott, és a paragraphusok köpenyegébe burkolózva üresen hagyta e tért. (Helyeslés) nem azért, hogy elenyésszék, letörölje azon sötét pontot, mely törvényhozásunk és parlamentáris életünk eddig tiszta lapjairól többé letörölhető nem lesz, hanem azért, hogy ezen sötét pontot még sötétebben illustrálja, ha lehet. (Úgy van a jobboldalon, gúnyos nevetés a baloldalon). Uraim, én reményem, hogy a nemzet is fog tudni deferentiálás lenni, mert ha egy ily nagy kérdésben egy nagy párt deferentiális tud lenni, bizonyosan megtanulja a nemzet oly irányban, melyet a parlamentáris élet igényel. Ezt tehát én is reményem. Neki ott van köztünk a különbség, hogy ha felismertük az alkotmány súlypontját, mely most tagadhatatlanul és minden kétséget kizárólag nem a mi érdemeinkből nem mi hibáinkból, de mindenesetre a központi palament nyilvános ítéletében és a kormány felelősségében van letéve, ha felismerjük ezen súlypontot, akkor magunk ellen és alkotmányunk ellen vívunk, döngetjük annak bástyáit, midőn ezen súlypontot helyéből ki akarjuk mozdítani, és így más alapra akarjuk helyezni az állam súlypontját, oly intézményre, amelyet elérni többé lehetetlen. Mert az tisztán a lehetetlenségek közé tartozik, hogy mi visszamehetnénk bármi körülmények között a municipális életre. Ez a lehetetlenségek közé tartozik. Minthogy tehát e tekintetben, mint mondom, már előbb választott a nemzet, ez kérdés tárgya többé nem lehet, sem ezen, sem a jövő törvényhozás előtt. Választás többé nem lesz, hanem vagy meg tudjuk védeni parlamentáris rendszerünket és központi hatalmunkat, vagy azt fel fogja váltani az absolutismus, vagy nem tudom mi ? (Nevetés balról, helyeslés jobbról. Ezek azon politikai indokok, melyek engemet arra bírtak, hogy nem is vizsgálva a speciális indokokat, melyek igen számosak, de melyek már előttem kifejtettek, a ház asztalán fekvő törvényjavaslatot elfogadjam, éspedig annál inkább, minthogy az ellennézet a felismert súlypontot egy ütéssel le akarja dönteni, midőn azt mondja, hogy feladtuk jogainkat, feladtuk a népnek választási jogát, holott nem adtunk fel semmi jogot, hanem gyakoroltatjuk azon hatalom által, mely a népnek csak kifolyása. (Élénk helyeslés jobbról.) Azért is nem fogadhatom el azt, mert a lehetetlenségek sorába számítom azt is, hogy keresztülvihetnék minden következményeiben a birói hatalomnak a municipiumok általi gyakoroltatását, pedig előrebocsátottam, hogy én ezt nem tartom elvileg ellenkezőnek a birói függetlenséggel Nem lehet, mondom, véleményem szerint ezt gyakorlatilag keresztülvinni. Tudjuk , hogy ha municipiumainknak — és ide kell számítani természetesen nem csak a megyéket, hanem a városokat is, sőt még azon városokat is, melyeket most municipiumoknak nem ismerünk el,de melyeket bozási végzések mégis felruháztak az első bíróság jogával,legalább polgári ügyekben, ha ezeknek át kellene adnunk a bírói hatalom gyakorlását, akkor lehetetlen volna a teritoriumnak ezélszerű felosztása ; akkor ismét továbbra is fenn kellene tartanunk azon anomáliát, hogy p. o. Szepes megyében 18 túszék mondja az igazságot, mig a sokkal nagyobb Somogy megyében csak egyetlen egy. Mi a municipális jog fogalma? az, hogy saját ügyeit önmaga igazgatja, saját ügyei felett rma- 2049