Budapesti Közlöny, 1870. december (4. évfolyam, 274-298. szám)

1870-12-01 / 274. szám

ság, hogy adja be mielőbb jelentését a községi rendezésről szóló tervjavaslat iránt, nyomattassa­­nak ki minél előbb a pénzügyi törvények, s a­mint ki lesznek nyomatva, tűzessenek ki tárgyalás vé­gett. (Élénk helyeslés.) Ho­rvát Boldizsár igazságü­gyminiszer: Én ar­ra vagyok bátor kérni a t. házat méltóztassék a vadászati törvény nyilvános tárgyalását elhalasz­tani. Okom,hogy az úrbéri birtokviszonyokról szóló törvjavaslatok tárgyalását az osztályok nem fe­jezték még be; három hét óta foglalkoznak e tör­vényjavaslattal, és mielőtt befejezhetik, még mint­egy három hét le fog folyni. Ha megszakasztjuk az osztályok tárgyalásait, és nyilvános ülésekben más tárgygyal foglalko­zunk, a tárgyalások sem­ ott, sem itt nem fognak azon gonddal és alapossággal folytattatkotni, me­lyet e törvényjavaslatok fontossága igényel. Nem tartanám tehát czészszerűnek az időt és erőt annyira elforgácsolni, hogy az osztályok tár­gyalásának befejezése előtt egészen másnemű tárgyat nyilvánosan vegyünk elő Mi miniszerek is nem vagyunk képesek azon kívánságnak meg­felelni, hog­y az osztályokban is, a nyilvános ülé­sekben is jelen legyünk, ha azok egyidejűleg tar­tatnak. Kérem tehát a t. házat, várja be, míg az osztá­lyok az ugyanazon jogviszonyokra vonatkozó törvényjavaslatokat befejezik, addig ne méltóztas­sék ülést tartani,­­ ha az megtörtént, nem lesz semmi akadály, hogy a törvényjavaslatokat a t. ház egymásután elővegye. (Élénk helyeslés.) Elnök : Tehát nem kíván a t. ház addig ülést tartani, míg az osztályok a hozzájuk intézett tár­gyakat be nem fejezték ? (Nem kívánunk !) A leg­közelebbi ülés határnapját tehát nem határozha­tom meg, hanem ha ülés lesz, az a szokott módon ki fog hirdettetni. Ülés vége d. u. 1 óra 40 perczkor. A IX. osztály deczember hó 1. napján délelőtt 10 órakor, esetleg az országos ülés után ülést tart. Tárgy: a telepitvényekről szóló törvényjavaslat Szilágyi Virgil, s. k. A VÖRÖS KÖNYV. Az 1 — 5 sürgönyök a porosz koronaherczegnek Bécsben, s Károly Lajos Főherczegnek Berlinben tett látogatására vonatkoznak. Az 1. sz. sürgöny­ben, melyet gr. Beret 1860. oct. 11-től gr. Wimpf­fen-hez, Berlinbe intézett, többek közt ez mon­datik : „Legkegyelmesebb monarchánk őszintén örült rajta, hogy a koronaherczeget, kinek tulajdonai Ő Felségénél eleitől fogva élénk nagyrabecsülésis barátsági érzelmeket gerjesztettek, —ismét, mint előbbi időkben, óhajtott vendégül üdvözölhető.“ A sürgöny további folyamában még ez mon­datik: „Egyébiránt könnyen észre lehetett venni, hogy valamint az udvar, úgy a többi politikai vi­lág is Bécsben, kellemesen volt érintve a porosz trónörökös megjelenése által, s abban örömest látta azon, nálunk átalánosan osztott óhajtás telje­sülésének zálogát, hogy monarchiánknak Poroszor­szághoz, s az éjszaki szövetséghez való viszonyai számára a baráti és jó szomszédi jellem megőriz­­tessék.“ A 2. sz. sürgönyben, melyet gr. Beast 1870. jan. 20-tól intézett gr. Wimpfen-hez Berlinbe — még élénkebb kifejezés adatik ama reményeknek, melyek a koronaherczeg látogatásához, a két állam politikai viszonyainak barátságosabbakká alakulása iránt kapcsoltatnak. A sürgönyben ez mondatik: „Austria Magyarország kormánya oly indokok által, melyek már nem lehetnének erősebbek, ha­tározott béke­politikára van utalva, s ezért nekünk legnagyobb megelégedésünkre kelle szolgálnia, hogy közvetlenül gr. Bismarcktól azon biztosítást nyertük, miszerint Poroszország is egészen békés szellemben fogja föl a jelenkor politikai helyze­tét. Nagy értékkel bír ránk nézve, a porosz poli­tika vezetőjétől azon nyilatkozatot hallani, hogy Poroszország meg van elégedve a kivívott új ha­talmi állással; hogy az egyelőre eléggé el van fog­lalva az éjszaki szövetség belső kiképzése­­s ki­egészítésével, s nem gondol arra, hogy működé­sének további kiterjesztése által újabb bonyodal­makat idézzen elő. Ha gr. Bismarck egyszersmind hatályosan tiltakozott azon állí­tás ellen, mintha ő még most is egy ellenfél érzületeit táplálná irá­nyunkban, s ha ő minden, ránk nézve veszélyes gondolatot messze visszautasított magától, s inkább önt biztosító monarchiánk csorbítatlan fönnmara­dása s virágzása iránti őszinte részvétéről : nem szükség mondanunk, hogy én az ő szavai fölött élénken örültem, s hogy itt azoknak a legkedve­zőbb jelentőséget tulajdonítják, a két hatalmasság közti viszonyok jövőjére nézve.“ Gr. Beust egyszersmind bejelenti Károly Lajos Főherczeg berlini látogatását, mely, mint kijelen­tetik, már gr. Wimpffen jelentésének megér­kezte előtt el volt határozva. Ezen alkalom hatályos módon használtatik föl arra nézve, hogy a Bismarck személyes magatartása fölötti meg­elégedésnek kifejezés adassék. A sürgönyben ez mondatik: „Azonban szerencsét kivánhatok magamnak azon körülményhez, hogy a Főherczeg utazása azon előnyös benyomások közt történik, melyeket itt gr. Bismarck nyilatkozatai idéztek elő, s ezért annál biztosabban előrelátható, hogy a császár testvérének a berlini kir. udvarnál való megjele­nése a legteljesebben elérendi azon czélt, hogy a helyreállított barátságos viszonyok fenntartas­sanak, s megszilárdittassanak.“ A 3. sz. sürgönyben, melyet gr. Bismarck 1870. jan. 21-én Schweinitz tábornokhoz intézett, azon benyomás rajzoltatik, melyet Károly Lajos Főher­czeg látogatása tett. „Ezen látogatás“ — ez mon­datik­a sürgönyben, — mint császár Ő Felsége ér­zületeinek jele, őszinte örömmel ü­dvözöltetett, s a közvélemény is abban megelégedéssel hivé ész­­revehetni az Austriával való barátságosabb viszo­nyok kifejezését, miknek helyreállása s megszi­lárdulása folyvást óhajtásaink tárgyát képezé— s melyekre a magas rokonoknak ezen kölcsönös közeledése szerencsés visszahatást fog gyako­rolni. Méltóságod ismeri politikánk vezéresz­méjét, s tudja, mily élénken óhajtjuk, hogy Éjszak-Németországnak a birodalomhoz való vi­szonyai mindinkább természetes ezéljokhoz, a szí­vélyes kölcsönös bizalom s jóindulathoz juttassa­nak el.“ A 4. sz. sürgönyben, — mely 1870. febr. - tól gróf Wimsifen-hez van intézve, — gr. Berst erre többek közt igy válaszol : „Hozzá kell tennem, hogy a császár s kormá­nyának szemében, e látogatás jelentősége nem szorítkozik csupán ama kedvező személyes em­­­lékekre, melyek a Főherczeg szívében, Berlinben töltött napjaira megmaradtak, hanem hogy az élénk megelégedésnek általános indoka is léte­zik azon tényben, hogy a két dynastia most már másodszor tünteté föl a világ előtt a kibékülés és közeledésnek szembeötlő bizonyítványát, s ezáltal egyszersmind a két kormány közti jó viszonyokat szerencsésen helyreállítottak gyanánt jelölé ki.“ Az 5. sz. sürgönyben, melyet gr. Bismarck febr. 5-ilvel Schweinitz tábornok­hoz intézett, ez mon­datik: „Én gr. Wimpffennek élénk köszönettel tarto­zom azért, hogy ő ezen okirat közlése által lehet­ségessé téve számomra azon n­agy megelégedést, miszerint a birodalmi kanczellár barátságos, s ékes szavait király ő felsége elé terjeszthetem. Nem kevesebb megelégedésemre szolgál méltósá­goddal közölhetnem, hogy mily örömmel fogadá király ö felsége e szavakat, s mily élénk örömé­re szolgált neki, azon érzelmekért, melyekkel ma­gas rokonához közeledett, m oly teljes viszon­zásra, találhatni ez utóbbinál, s császár (­Felségé­nél. Ő felsége szivének jól esett, abban annak megerősítését találhatni, hogy a Főherczeg örö­mest mulatott rokonai körében, s látogatásának barátságos emlékét őrzé meg, — s a koronaherczegi párnak különös megemlítése, mely ezen érzel­mekben a legteljesebb mérvben osztozik, még megerősítte e benyomást.“ 8178 ESKÜDTSZÉKI TÁRGYALÁS Pesten, neve 29 • Elnök : Sárkány József. Bírák: Polgár Ignácz és Paizs Andor. Jegyző: Giczey Gyula. Vádló: Rozgonyi Bertalan, közvádlói he­lyettes. Vádlott: Porutin János, a „Federatiunea“ szerkesztője. Védője: Stanesku Imre. (Vége.) Rozgonyi Bertalan, közvádlói helyettes : Ezt csak mellékesen és felvilágosításul hoztam itt fel, hogy önök­­, esküdt urak, egy pillantást vethessenek a szerző gondolatainak bensejébe, s hogy független meggyőződésüknek irányt ad­hassanak, mert azon czikk külön tárgyalás alap­ját képezendi. íme, vádlott hazánkfia, s e honnak levegőjét szívja, ennek alkotmányos jogait élvezi, köz­tünk él, köztünk mozog, de szive dobbanása nem a miénk. És ez még mindig csak saját bensejének, saját lelkiismeretének, ezen igazságos bírónak széke eleibe tartoznék, hogy szive nem ver azon hazá­ért, hol először Isten világitó napját megpillantó, s hol az első éltető lélegzetet beszivá; de midőn valaki azon haza ellen, melynek még tettleg fia és polgára, oly módon izgat, mint ezt vádlott czik­­kében téve, annak megbírálását minden további fejtegetés nélkül önök bölcseségére, igazságszere­­tetére és hazájuk iránti hűségekre bízom, mely­nek szent nevében önök figyelmét a politikai lát­határon mutatkozó terhes felhőkkel szemben nem­csak kötelmeim, hanem hazafiús érzelmeimnél fogva is felhívom, és kérem, hogy midőn hazájuk sorsáról van szó, legyenek önök függetlenek, fe­lülemelkedettek és spártaiak, jelmondatuk lévén: „A haza minden előtt!“ Hogy pedig a vád tárgyát tevő czikk egész tar­talma a törvény és törvényes felsőség elleni en­gedetlenségre lázítást foglal magában, bár azt hi­szem, hogy ennek igazságáról önök a czikknek egyszeri felolvasásából is meggyőződést meríthet­tek, mindazáltal, hogy nemcsak a czikkíró lelki kedélyének belsejébe behatoltunk, hanem ma­gának a czikknek száraz tartalmából is a czélt, a törekvést, és nemzeti életünk és fennállhatásunk­­­nak szent kihívást teljes mértékben és nyugodt elemzéssel megbírálhassuk, még az esetre is, ha­­ önök becses türelmével visszaélnék, a czikknek egyes részleteit idézni, és azokra észrevételeimet megtenni feleslegesnek — a tárgy fontosságát te-­­­kintve — nem találom. A vád tárgyát tevő czikk Európa jelenlegi vi­szonyairól, különösen pedig az osztrák-magyar birodalom állásáról értekezvén, felhozza azon ve­szélyt, melybe ez állam — a küzdelembe bele­vonatva — sodortatnék, és ennek folytán azt ipar­kodik bizonyítani, miszerint a románok állása e birodalomban nem olyan, mely őket annak védel­mére fegyvert fogni ösztönözhetné. Jelesül a czik­­ket ezzel kezdi meg: „Tegyük meg románokhoz illő kötelességünket, azután ne törődjünk azzal, mi fog történni. Mi jól ismerjük helyzetünket Osztrák-Magyarországban,a­hol mai napig az idegenek csinálták a politikát a mi rovásunkra, a­hol a zsarnokság tetszése sze­rint ide­s­tova rángatott, a hol eleinte a germani­­satio, most pedig magyarizálás fenyegette és fe­nyegeti nemzetiségünket, s a­hol is a román nem­zet megvetve volt, és van. Igen helyes, százszor ismételnünk az igazságtalanságokat, melyeket el­tűrünk, minthogy bármikor az osztrák állam, vagy osztrák-magyar állam veszélyben volt, vagy lesz, a kormány kérte, és kérni fogja a vérünk­ és va­­gyonunkkali áldozást.“ Ennekutána felhozva, hogy az osztrák-magyar birodalom ma minden oldalról fenyegettetik, s hogy a kormány mi jót sem várva sem a franczia, sem a porosz győzelemtől, fél, miszerint a háború localizálva nem marad,­ előadja a birodalom vé­delmére állítólag történt előkészületeket, és erre vonatkozólag a harmadik kikezdésben mondja: „Ha a háborúba nem hivatnának mások, mint a németek és magyarok, azaz : a souverain nem­zetek, mi nem szólnánk semmit, hanem jó ered­ményt kívánnánk nekik, de a kérdés egészen

Next