Budapesti Közlöny, 1870. december (4. évfolyam, 274-298. szám)
1870-12-01 / 274. szám
ság, hogy adja be mielőbb jelentését a községi rendezésről szóló tervjavaslat iránt, nyomattassanak ki minél előbb a pénzügyi törvények, s amint ki lesznek nyomatva, tűzessenek ki tárgyalás végett. (Élénk helyeslés.) Horvát Boldizsár igazságügyminiszer: Én arra vagyok bátor kérni a t. házat méltóztassék a vadászati törvény nyilvános tárgyalását elhalasztani. Okom,hogy az úrbéri birtokviszonyokról szóló törvjavaslatok tárgyalását az osztályok nem fejezték még be; három hét óta foglalkoznak e törvényjavaslattal, és mielőtt befejezhetik, még mintegy három hét le fog folyni. Ha megszakasztjuk az osztályok tárgyalásait, és nyilvános ülésekben más tárgygyal foglalkozunk, a tárgyalások sem ott, sem itt nem fognak azon gonddal és alapossággal folytattatkotni, melyet e törvényjavaslatok fontossága igényel. Nem tartanám tehát czészszerűnek az időt és erőt annyira elforgácsolni, hogy az osztályok tárgyalásának befejezése előtt egészen másnemű tárgyat nyilvánosan vegyünk elő Mi miniszerek is nem vagyunk képesek azon kívánságnak megfelelni, hogy az osztályokban is, a nyilvános ülésekben is jelen legyünk, ha azok egyidejűleg tartatnak. Kérem tehát a t. házat, várja be, míg az osztályok az ugyanazon jogviszonyokra vonatkozó törvényjavaslatokat befejezik, addig ne méltóztassék ülést tartani, ha az megtörtént, nem lesz semmi akadály, hogy a törvényjavaslatokat a t. ház egymásután elővegye. (Élénk helyeslés.) Elnök : Tehát nem kíván a t. ház addig ülést tartani, míg az osztályok a hozzájuk intézett tárgyakat be nem fejezték ? (Nem kívánunk !) A legközelebbi ülés határnapját tehát nem határozhatom meg, hanem ha ülés lesz, az a szokott módon ki fog hirdettetni. Ülés vége d. u. 1 óra 40 perczkor. A IX. osztály deczember hó 1. napján délelőtt 10 órakor, esetleg az országos ülés után ülést tart. Tárgy: a telepitvényekről szóló törvényjavaslat Szilágyi Virgil, s. k. A VÖRÖS KÖNYV. Az 1 — 5 sürgönyök a porosz koronaherczegnek Bécsben, s Károly Lajos Főherczegnek Berlinben tett látogatására vonatkoznak. Az 1. sz. sürgönyben, melyet gr. Beret 1860. oct. 11-től gr. Wimpffen-hez, Berlinbe intézett, többek közt ez mondatik : „Legkegyelmesebb monarchánk őszintén örült rajta, hogy a koronaherczeget, kinek tulajdonai Ő Felségénél eleitől fogva élénk nagyrabecsülésis barátsági érzelmeket gerjesztettek, —ismét, mint előbbi időkben, óhajtott vendégül üdvözölhető.“ A sürgöny további folyamában még ez mondatik: „Egyébiránt könnyen észre lehetett venni, hogy valamint az udvar, úgy a többi politikai világ is Bécsben, kellemesen volt érintve a porosz trónörökös megjelenése által, s abban örömest látta azon, nálunk átalánosan osztott óhajtás teljesülésének zálogát, hogy monarchiánknak Poroszországhoz, s az éjszaki szövetséghez való viszonyai számára a baráti és jó szomszédi jellem megőriztessék.“ A 2. sz. sürgönyben, melyet gr. Beast 1870. jan. 20-tól intézett gr. Wimpfen-hez Berlinbe — még élénkebb kifejezés adatik ama reményeknek, melyek a koronaherczeg látogatásához, a két állam politikai viszonyainak barátságosabbakká alakulása iránt kapcsoltatnak. A sürgönyben ez mondatik: „Austria Magyarország kormánya oly indokok által, melyek már nem lehetnének erősebbek, határozott békepolitikára van utalva, s ezért nekünk legnagyobb megelégedésünkre kelle szolgálnia, hogy közvetlenül gr. Bismarcktól azon biztosítást nyertük, miszerint Poroszország is egészen békés szellemben fogja föl a jelenkor politikai helyzetét. Nagy értékkel bír ránk nézve, a porosz politika vezetőjétől azon nyilatkozatot hallani, hogy Poroszország meg van elégedve a kivívott új hatalmi állással; hogy az egyelőre eléggé el van foglalva az éjszaki szövetség belső kiképzéses kiegészítésével, s nem gondol arra, hogy működésének további kiterjesztése által újabb bonyodalmakat idézzen elő. Ha gr. Bismarck egyszersmind hatályosan tiltakozott azon állítás ellen, mintha ő még most is egy ellenfél érzületeit táplálná irányunkban, s ha ő minden, ránk nézve veszélyes gondolatot messze visszautasított magától, s inkább önt biztosító monarchiánk csorbítatlan fönnmaradása s virágzása iránti őszinte részvétéről : nem szükség mondanunk, hogy én az ő szavai fölött élénken örültem, s hogy itt azoknak a legkedvezőbb jelentőséget tulajdonítják, a két hatalmasság közti viszonyok jövőjére nézve.“ Gr. Beust egyszersmind bejelenti Károly Lajos Főherczeg berlini látogatását, mely, mint kijelentetik, már gr. Wimpffen jelentésének megérkezte előtt el volt határozva. Ezen alkalom hatályos módon használtatik föl arra nézve, hogy a Bismarck személyes magatartása fölötti megelégedésnek kifejezés adassék. A sürgönyben ez mondatik: „Azonban szerencsét kivánhatok magamnak azon körülményhez, hogy a Főherczeg utazása azon előnyös benyomások közt történik, melyeket itt gr. Bismarck nyilatkozatai idéztek elő, s ezért annál biztosabban előrelátható, hogy a császár testvérének a berlini kir. udvarnál való megjelenése a legteljesebben elérendi azon czélt, hogy a helyreállított barátságos viszonyok fenntartassanak, s megszilárdittassanak.“ A 3. sz. sürgönyben, melyet gr. Bismarck 1870. jan. 21-én Schweinitz tábornokhoz intézett, azon benyomás rajzoltatik, melyet Károly Lajos Főherczeg látogatása tett. „Ezen látogatás“ — ez mondatika sürgönyben, — mint császár Ő Felsége érzületeinek jele, őszinte örömmel üdvözöltetett, s a közvélemény is abban megelégedéssel hivé észrevehetni az Austriával való barátságosabb viszonyok kifejezését, miknek helyreállása s megszilárdulása folyvást óhajtásaink tárgyát képezé— s melyekre a magas rokonoknak ezen kölcsönös közeledése szerencsés visszahatást fog gyakorolni. Méltóságod ismeri politikánk vezéreszméjét, s tudja, mily élénken óhajtjuk, hogy Éjszak-Németországnak a birodalomhoz való viszonyai mindinkább természetes ezéljokhoz, a szívélyes kölcsönös bizalom s jóindulathoz juttassanak el.“ A 4. sz. sürgönyben, — mely 1870. febr. - tól gróf Wimsifen-hez van intézve, — gr. Berst erre többek közt igy válaszol : „Hozzá kell tennem, hogy a császár s kormányának szemében, e látogatás jelentősége nem szorítkozik csupán ama kedvező személyes emlékekre, melyek a Főherczeg szívében, Berlinben töltött napjaira megmaradtak, hanem hogy az élénk megelégedésnek általános indoka is létezik azon tényben, hogy a két dynastia most már másodszor tünteté föl a világ előtt a kibékülés és közeledésnek szembeötlő bizonyítványát, s ezáltal egyszersmind a két kormány közti jó viszonyokat szerencsésen helyreállítottak gyanánt jelölé ki.“ Az 5. sz. sürgönyben, melyet gr. Bismarck febr. 5-ilvel Schweinitz tábornokhoz intézett, ez mondatik: „Én gr. Wimpffennek élénk köszönettel tartozom azért, hogy ő ezen okirat közlése által lehetségessé téve számomra azon nagy megelégedést, miszerint a birodalmi kanczellár barátságos, s ékes szavait király ő felsége elé terjeszthetem. Nem kevesebb megelégedésemre szolgál méltóságoddal közölhetnem, hogy mily örömmel fogadá király ö felsége e szavakat, s mily élénk örömére szolgált neki, azon érzelmekért, melyekkel magas rokonához közeledett, m oly teljes viszonzásra, találhatni ez utóbbinál, s császár (Felségénél. Ő felsége szivének jól esett, abban annak megerősítését találhatni, hogy a Főherczeg örömest mulatott rokonai körében, s látogatásának barátságos emlékét őrzé meg, — s a koronaherczegi párnak különös megemlítése, mely ezen érzelmekben a legteljesebb mérvben osztozik, még megerősítte e benyomást.“ 8178 ESKÜDTSZÉKI TÁRGYALÁS Pesten, neve 29 • Elnök : Sárkány József. Bírák: Polgár Ignácz és Paizs Andor. Jegyző: Giczey Gyula. Vádló: Rozgonyi Bertalan, közvádlói helyettes. Vádlott: Porutin János, a „Federatiunea“ szerkesztője. Védője: Stanesku Imre. (Vége.) Rozgonyi Bertalan, közvádlói helyettes : Ezt csak mellékesen és felvilágosításul hoztam itt fel, hogy önök, esküdt urak, egy pillantást vethessenek a szerző gondolatainak bensejébe, s hogy független meggyőződésüknek irányt adhassanak, mert azon czikk külön tárgyalás alapját képezendi. íme, vádlott hazánkfia, s e honnak levegőjét szívja, ennek alkotmányos jogait élvezi, köztünk él, köztünk mozog, de szive dobbanása nem a miénk. És ez még mindig csak saját bensejének, saját lelkiismeretének, ezen igazságos bírónak széke eleibe tartoznék, hogy szive nem ver azon hazáért, hol először Isten világitó napját megpillantó, s hol az első éltető lélegzetet beszivá; de midőn valaki azon haza ellen, melynek még tettleg fia és polgára, oly módon izgat, mint ezt vádlott czikkében téve, annak megbírálását minden további fejtegetés nélkül önök bölcseségére, igazságszeretetére és hazájuk iránti hűségekre bízom, melynek szent nevében önök figyelmét a politikai láthatáron mutatkozó terhes felhőkkel szemben nemcsak kötelmeim, hanem hazafiús érzelmeimnél fogva is felhívom, és kérem, hogy midőn hazájuk sorsáról van szó, legyenek önök függetlenek, felülemelkedettek és spártaiak, jelmondatuk lévén: „A haza minden előtt!“ Hogy pedig a vád tárgyát tevő czikk egész tartalma a törvény és törvényes felsőség elleni engedetlenségre lázítást foglal magában, bár azt hiszem, hogy ennek igazságáról önök a czikknek egyszeri felolvasásából is meggyőződést meríthettek, mindazáltal, hogy nemcsak a czikkíró lelki kedélyének belsejébe behatoltunk, hanem magának a czikknek száraz tartalmából is a czélt, a törekvést, és nemzeti életünk és fennállhatásunknak szent kihívást teljes mértékben és nyugodt elemzéssel megbírálhassuk, még az esetre is, ha önök becses türelmével visszaélnék, a czikknek egyes részleteit idézni, és azokra észrevételeimet megtenni feleslegesnek — a tárgy fontosságát te-kintve — nem találom. A vád tárgyát tevő czikk Európa jelenlegi viszonyairól, különösen pedig az osztrák-magyar birodalom állásáról értekezvén, felhozza azon veszélyt, melybe ez állam — a küzdelembe belevonatva — sodortatnék, és ennek folytán azt iparkodik bizonyítani, miszerint a románok állása e birodalomban nem olyan, mely őket annak védelmére fegyvert fogni ösztönözhetné. Jelesül a czikket ezzel kezdi meg: „Tegyük meg románokhoz illő kötelességünket, azután ne törődjünk azzal, mi fog történni. Mi jól ismerjük helyzetünket Osztrák-Magyarországban,ahol mai napig az idegenek csinálták a politikát a mi rovásunkra, ahol a zsarnokság tetszése szerint idestova rángatott, a hol eleinte a germanisatio, most pedig magyarizálás fenyegette és fenyegeti nemzetiségünket, s ahol is a román nemzet megvetve volt, és van. Igen helyes, százszor ismételnünk az igazságtalanságokat, melyeket eltűrünk, minthogy bármikor az osztrák állam, vagy osztrák-magyar állam veszélyben volt, vagy lesz, a kormány kérte, és kérni fogja a vérünk és vagyonunkkali áldozást.“ Ennekutána felhozva, hogy az osztrák-magyar birodalom ma minden oldalról fenyegettetik, s hogy a kormány mi jót sem várva sem a franczia, sem a porosz győzelemtől, fél, miszerint a háború localizálva nem marad, előadja a birodalom védelmére állítólag történt előkészületeket, és erre vonatkozólag a harmadik kikezdésben mondja: „Ha a háborúba nem hivatnának mások, mint a németek és magyarok, azaz : a souverain nemzetek, mi nem szólnánk semmit, hanem jó eredményt kívánnánk nekik, de a kérdés egészen