Budapesti Közlöny, 1871. február (5. évfolyam, 26-48. szám)

1871-02-10 / 33. szám

B. EÖTVÖS JÓZSEF EMLÉKEZETÉHEZ. Az egyetemi templomban tegnap tíz órakor tartatott meg az ünnepélyes gyászisteni tisztelet az elhunyt báró Eötvösért. Korán reggel, a nagy hideg daczára, tömérdek nép lepte el az egyház környékét, s egymásután robogtak a kocsik az egyetemi térre. A templom nem tartozik a nagyobbak, hanem igeni a díszesebbek közé, mely magas boltíveivel, márvány falaival, pompás ékítményeivel a bemenőre meglepő hatást gyakorol. Ez most minden zúgában megtelt a hivatalos küldöttségekkel s a résztvevő néppel. A félhomályos templom hátterében,a sanctuariumon, mint valami fátyolon átderengő gyertyákkal körülvéve, a templom hajójában volt a magasra emelt és kivilágitott fekete ravatal, melyre fehér szövetből készült, aranynyal áttört selyem kereszt volt teritve, két végén babérkoszorúkkal, oldalain az Eötvös család czimereivel ; a halvány gyászoló arczok s a csendesen miséző pap félig elmosódó szavai valami megdöbbentő hatást tettek a belépőre. A sanctuanum felett az oratóriumon a gyászoló család foglalt helyet, az elhunyt özvegye, leányai Inkeyné, Návayné, és Mária, fia Lorand és sógora Trefort Á. egész családjával. A ravatal körüli emelvényen ültek a kormány képviselői : Andrásy, Kerkapoly, Szlávy ministerek, a másik oldalon Majláth György, a főrendiház elnöke, Pankovics munkácsi görög kath. püspök és Liszt Ferencz. A katsfalk közül jobbra ott láttuk még Somssich Pált, a képviselőház elnökét, Károlyi Györgyöt, Cziráky Jánost, számos főbb hivatalnokot és a törvényhozás tagjait, — balra ott volt az egyetemi tanárok testülete, az akadémia és Kisfaludy-társaság tagjai, Arany János, az akadémia főtitkára, a vallás- és közoktatási ministerium személyzete, gyászfátyollal lövegükön, a városi küldöttségek sat. A gyászszertartáson Ipolyi Arnold kellő segédlettel pontifikált. A zenekedvelők egylete és a nemzeti színház zenekara Mozart requiemét játsza, melyből a magánrészeket Ellinger, Bodorfi éneklék, s melynek művészi szépségeit az elhunyt más gyász alkalommal magasztalólag emelte ki. Az isteni tisztelet 722-ig tartott. Pest városa febr. 8-án tartott közgyűlésén Királyi Pál indítványára elhatározák, hogy egy b. Eötvösnek emelendő emlékoszlopra a város 5000 forintot fog adni. A közgyűlés felhívá egyszersmind az akadémiát és más testületeket, hogy pártolják ez eszmét. Pest városa a következő részvétiratot intézte Eötvös özvegyéhez: Nagyméltóságu báróné! Pest városának közönsége a legmélyebb fájdalommal gyászolja nagyméltóságod nemes férjének — hazánk egyik legkitűnőbb fiának, fővárosunk képviselőjének és nemzeti mivelődésünk hírneves bajnokának elhunytét. — Fájdalmát még súlyosabbá teszi azon tudat, hogy egy ilyenkölt szellem vesztesége még akkor is igen korán jött volna, ha a gondviselésnek a legvégsőbb határokig tetszett volna őt hazánk egén tündökölni s látni. A varázslant hangjával elnémultak örökre a nemzetiség, szabadság és egyenlőség látnoki bölcségéi; megszűnt örökre dobogni a szeretetteljes kebel, mely az egész világért hevült s mégis a hazáé maradt; a lant hatalma győzni fog időn és enyészeten, a magasztos eszmék élni és ragyogni fognak mint a verőfény ; és mig a szeretet nemtője el nem hagyja a földet, buzgón és gyöngé 70- ben fogja ápolni minden nemes kebel a legnemesebb szívnek áldott emlékét! Ily nagy és pótolhatlan veszteség érzetén, ha lehet még dúlóbb fájdalom egy nemzet fájdalmánál, úgy az csak azon egy szivé lehet, mely milliók fájdalmát egymagában egyesíti; a boldogító és boldogított hitvesé. De távol legyen tőlünk nagyméltóságodnak szent fájdalmait háborgatni! Pest városa közönsége csak legbensőbb részvétének kívánt kifejezést adni, midőn nagyméltóságodnak tiszteletteljesen tudomására juttatja, hogy azt köztörvényhatósági jegyzőkönyvében megörökíteni határozta, s ezt azon forró óhajtással teszi, vajha a mindenható nagyméltóságodnak és szeretett családjának erőt kölcsönözzön, magasztos fájdalmának elviselhetésére! Szeged, febr. 8 án. A városház tornyára múlt vasárnap kitűzték a fekete zászlót. A főgymn. igazgatóság még aznap elküldé a részvétiratot a gyászoló özvegyhez , s igy talán ez volt első a vidékről. Hétfőn reggel, vagyis febr. 6 án 8 órakor a főgymnasiumi tanuló ifjúság, tanáraitól kisérve gyászmiséken rótták le a tisztelet adóját, melylyel a fényes honpolgári érdemeknek tartozunk. S a főgymnasium „önképző köre" márczius 18-dikán gyászünnepélyt fog rendezni, mely alkalommal az ifjúsági dalárda közreműködése mellett emlékbeszédek, szavalatok az elhunyt koszorús iró műveiből fognak tartatni. Kolozsvárott gr. Péchy Manó kir. biztos követező felhívást tett közzé : Nagyméltóságu báró Eötvös József magy. ki vallás- és közoktatásügyi miniszer úrnak, a magys tudományos akadémia elnökének, s Buda város országgyűlési képviselőjének folyó hó 2-án bekövetkezett — a hazára és tudományra nézve egyaránt sajnos elhunyta alkalmából jelen hó 8-kár szerdán délelőtt 10 órakor a helybeli kegyesrendűek szentegyházában ünnepélyes gyászmise fo tartatni. Mindnyájan tudjuk és sajgó kebellel érezzü azon veszteséget, melyet a köztiszteletben álló, felejthetlen férfiú halála által szenvedtünk! Rójuk le irányában a végtisztelet kegyelete adóját, de egyszersmind véssük szivünkbe a milden erényekben tündökölt boldogultnak dics emlékét. Kolozsvárt, 1871. február 6-án. Eperjes, febr. 7. A gyászhirt b. Eötvös József haláláról a távirda hozta meg nekünk egy egész nappal előbb mint a hírlapok. Mint országszerte, úgy itt is, ha nem váratlan, de megdöbbentő volt, e hit ; őszinte és mély a részvét öregek és fiatalok, fér fiak s nők részéről is, nyilvános helyeken s családi körökben. A közfájdalomnak méltó szavaka kölcsönöztek a hírlapok, s azok hangjai visz hangra találtak sziveinkben. Gyászoljuk a dicsültet országos veszteség gyanánt. A városi hatóság ma tartotta meg a nagy templomban a gyás isteni tiszteletet, melyen a város minden rendű rangú és felekezetű lakosai, sőt — épen kisgyűlé tartatván, — a megyei bizottmányi tagok is számosan jelentek meg. Have pia anima!___/• VIRGILIUS ÜGYÉBEN. Veress Ignáciz) gymn. igazgató ur, Virgiliuseneise I—IV. könyvét iskolai használatra kiadván, „magyarázó" jegyzeteivel tanulót és tanító nyomoritott. Ennek bizonyitására törekedtem meg mai számához egy negyed iv főlap — és egy egész és három negyed iv „Magán-Hirdetés" és „Hiv. Értesítő" van csatolva. Ismertetni az érintett kiadásbeli jegyzeteket, előbb a „Buda-Pesti Közlönyében (1—149. v.), azután, több mint félannyival szaporítva (1—245. v.) a Prot. Egyházi és iskolai lapban. Az elsőre „czáfolat“-ot külde be V. ur, s azt a Közlöny, mint kellett, ki is adta. Csak azt sajnálom, hogy némi kihagyásokkal. Sajnálom pedig azért, mert bizonyos vagyok látatlanul is felőle, hogy a kihagyottakban a commentator — nem annyira engem, mint — magát még jobban megismertette volna a közönséggel, mint a kiadott részben. Abban, a mit olvashatok, a czáfolat fő érve az, hogy Szénássy S. ur is úgy magyaráz sokat, mint V. J. ur. No már tisztelet, becsület Szénássy S. urnak, a ki philologiai több jeles, tudós és terjedelmes értekezést sat. irt, a ki többek közt felfedezte, hogy „bucolicon bucolicustól" (görög genitivus, latin nominativustól) származik, meg hogy „a rómaiak azért nem használták a J. betűt, minthogy még nem volt feltalálva" , s a kitől — úti figura docet — magam is sokat tanulhatnék, amit nem tudok, ámde mindezek daczára Sz. S. ur még sem Pythagoras, kinek „ipse dixit“-je győzedelmes és döntő érvül szolgálhasson. Ezzel hát végeztünk volna, s most már azokhoz a pontokhoz szólok, amelyekben saját szakállára okoskodik a commentator. A 15. v. jegyzetére tett észrevételemet, úgy látszik, nem értette a cáfoló , mert különben nem igyekezett volna elég udvariatlan, de rosszul stylizált, és a dologtól elütő viszonzásával erőtelenítni.Az első jelzőt annyiban hagyom.A második azt bizonyítja, hogy kifejezése magyarnak ezt teszi: „terris, ablativus loci is lehet", holott azt akarja mondani, hogy „terris hely (inkább helység vagy tartomány) jelentésű is lehet." De nem az a bökkenő a „magis terris“-ben , mert itt a terra-t egyéb értelemben venni mint a helység, vagy tartomány, oly vastag tudatlanság lenne, milyent egy philologus társától feltenni legalább nagy praesumtió. Hanem a baj az, hogy a „magis" másod foktól függő ablativus nem „terris", hanem „omnibus terris", mi egészen más, bárha csekélynek is látszik első tekintetre a különbség. További megfontolása végett ajánlom Horatius locusát: „Nullos his malim ludos". Ami a 16. v.-beli „colo“-t illeti, czáfoló ámítja magát, ha azt hiszi, hogy a követelt magyarázatot megadta jegyzetében, melyet, úgy látszik, el sem olvasott újra, midőn czáfolatát írta. Az adott jegyzés legkevésbé sem nyelvtani, hanem pure pure archaeologiai, melyben alkalom szerint colonak mind a két értelme meg van említve, megkülönböztetés és a szövegbeli latin szóra való minden vonatkozás nélkül. 18. o. Ha a szöveget s a latin nyelv minden szótárát a Stephanusétól a Forcelliniéig s Calepinustól a kolozsvári latin szótárig mind „megtekintjük" is, sehol „fovet“-nek „óhajt" értelmét nem fogjuk lelni. „Desiderium fovet" igen is tehetné , tenné is azt; csak az a baj, hogy „desiderium" sem explicite, sem implicite nincs meg Virgiliusban. Nem is vonatkozhatik hát erre „fovet", hanem Carthagora s azt rajtam kívül Ovidius is épen úgy értette, kinek szavai: „Poenitent, quod non fövi Carthaginis arces, Cum mea sint ille currus et arma loco." (Fest. VI. 45.) épen a kérdéses szövegre emlékeztetnek. Végre a (19. v.) sédenim erőltetett magyarázata mellett ismét csak az „ipse dixit“-et hozván fel a „czáfoló", újabb vitatást nem igényel. Tud-Folytatás a mellékleten.