Budapesti Közlöny, 1871. február (5. évfolyam, 26-48. szám)

1871-02-01 / 26. szám

lesz magyar consulok által képviselve, nem is lesz ott jól képviselve; elmondotta, hogy magyarok nem alkalmaztatnak a consulatusoknál,hogy a consulok nem lévén magyarok akkor, midőn összeütközésbe jönnek a mi érdekeink a lajthántuliak érdekeivel, azokét mozditják elő. — Ezek már oly vádak, melyekre néhány érvvel válaszolni kénytelen va­gyok. (Halljuk !) A­mi azt illeti, hogy nincsenek külön consulaink, ez nem fog a tisztelt képviselő úr előtt oly nagyon természetellenesnek feltűnni, ha meggondolja, hogy az osztrák tartományok­kal nem csak egy fejedelem alatt állunk, hanem egy vámszövetségben is vagyunk és tapasztal­hatja a t. képv. ur, hogy p. o. az észak-német szö­vetség, a­mely külön fejedelmek alatt álló álla­mokból van összealkotva, csakis egy és ugyan­azon consul által képviseltetik. Hasonlóképen áll a dolog Svéd- és Norvégiában, nem is említve az észak-amerikai státusokat, melyek mindegyike szintén nem külön consul által képviseltetik, noha — mint azt jól tudni méltóztatik — a déli államok érdekei az éjszakiakétól alkalmasint sok­kal nagyobb mérvben különböznek, mint a ma­gyar és osztrák érdekek. Ezeket kívántam felhozni arra vonatkozólag, hogy külön consulaink nem igen lehetnek. Hoz­záteszem, hogy most 100-ból harminc­at fizetünk, holott különben az egészet kellene fizetnünk, és kérdés, hogy az ennek folytán reánk hárulandó több­ költség megtéríttetnék-e azáltal, ha külön consulaink lennének. A­mi azt illeti, hogy a con­sulok nem teljesítik kötelességeiket, nem mutat­nak be jelentéseket, hogy azok közzé nem tétet­nek , bátor vagyok figyelmeztetni a t. képviselő urat, hogy időnkint a hivatalos Közlönyben — nem ugyan a t. képviselő úr által szerkesztett hír­lapban — (Derültség.) Kivonatilag megjelennek a tudósítások, azon kívül a fontosabb adatok éven­­kint külön füzetekben is megjelennek. Megengedem, hogy ezen tudósítások itt-ott hiá­nyosak, hogy imitt-amott jobbak is lehetnének , de hisz nincs emberi intézmény, mely tökéletes volna, hogy azonban a consulok a magyar érdekeket nem ignorálják, az iránt tökéletesen megnyugtatha­tom a t. képviselő urat, mert a consulok folytono­san érintkeznek a magyar kormánynyal , teljesí­tik megbízásait s tesznek jelentéseket. Azt mondá a képviselő úr : ha például szó van a borokról, ők nem fogják a visontait ajánlani, hanem a klosterneuburgit és ennek az a következése, hogy külföldön azt fogják fogyasztani, a magyar borok pedig itt fognak maradni. Ez ízlés dolga és ha több austriai bort visznek ki mint magyart, ennek, meg­lehet, az az oka, hogy az ausztriai bort jobban szeretik, habár én másban keresem ennek okát, abban, hogy szomszédaink jobban kezelik a bort, úgy hogy az kivitelre alkalmas, míg a mienk ar­ra nem igen alkalmas (Úgy van !) ; itt eszembe jut az, a­mit Simonyi Ernő t. képviselő úr mondott, hogy t. i. a magyar borkivitelnek főakadálya abban áll, hogy nálunk alig kapni egynéhány hordó egyforma bort, minek az ő nézete szerint szintén a kormány az oka. (Derültség). Kérdi ugyanis, miért nem állít fel a kormány docksokat, hol a hordókat összegyűjteni és összehalmozni le­hetne? Arra azonban a felelettel adós maradt, hogy azáltal, ha a különböző hordók a docksok­­ban összehalmoztatnak, egyenlőkké válnak-e. Vagy azt kívánja talán a t. képviselő úr, hogy a kereskedelmi ministérium concipistái által vegyít­­tesse a borokat ? (Élénk derültség.) E részben tö­kéletesen egyetértek az én speciális kollegámmal, t. Horn Ede képviselő úrral, ki ilyféléket a kor­mánytól nem is vár. De nem is teendője ez a kor­mánynak. Bátor vagyok azonban a t.­képviselő urat figyelmeztetni arra, hogy igenis van magyar bor­export. Miért exportál például Palugyai Ignácz Pozsonyból, kit a t. képviselő úr bizonyosan ne­véről is ismer, és kiről valószínűleg tudja, hogy ezer meg ezer akonyi bort szállít Indiába, és száz meg száz hordóval szállít Braziliába és Ame­rika egyéb részeibe. Bizonyosan tudni fogja a t. képviselő úr, hogy Jalics pesti borkereskedő mily nagy mérvű borkereskedést űz a külfölddel. Ha ezek eszközölhetnek kivitelt, miért ne lehetne másnak is ? Kétségkívül nem a kormány hibája és ennek nem a kormány tétlensége az oka, hanem­­ az, hogy nincs elég borkereskedőnk. Miután pedig ez tagadhatatlan, valóban nem vagyok képes meg-­­érteni, miért rója fel ezt a t. képviselő a kormány­nak hibául. Simonyi Ernő t. képviselő úr különben ellenke­zésbe jön önmagával, mert ha jól emlékszem, be­szédében azt mondá, hogy Horn theóriáját, me­lyet ez olyképen formulázott, hogy ő a kor­mánytól csak az akadályok elhárítását kívánja, tökéletesen osztja. Ha a képviselő úr ezen theó­­riát osztja, nem tudom, hogyan róhatja fel a kor­mánynak hibául, hogy mindezt nem tette. Magam is osztom Horn képviselő úr theóriáját, sőt még tovább megyek mint ő, s kész vagyok el­fogadni azt, a­mit Mátyus Arisztid képviselő úr mondott és a­mire Tisza Kálmán barátom azt mondá, hogy a kettő közt nincs különbség. Igenis van különbség, mert midőn Horn képviselő úr ké­sőbb specializálta az akadályok mikénti elhárítá­sát, akkor némi pozitív intézkedésekről is szólt. Ö t. i. az akadályokat háromfélékre osztotta, mond­ván, hogy lehetnek természetiek, lehetnek az em­berekben, és lehetnek az intézményekben rejlők. A természeti akadályokat illetőleg leginkább ki­emelte az utak roszaságát. Erre már részben meg­felelt az én­­. kollegám a közlekedési miniszer, előadván, hogy a kormány mit tett a vasutak és egyéb utak érdekében. Elismerem azonban, hogy alig van talán ország a civilisási Európában, mely az utak roszasága tekintetében versenyezhetne Magyarországgal. De itt sem helyesen tapogatódzik a t. képviselő úr, mikor engem vagy a közlekedési minister urat vagy általában a kormányt akarja„par excellence“ ezen utak roszaságáért felelőssé tenni. Ne méltóz­­tassék megfeledkezni, hogy az autonómiának egyik fő teendője az útcsinálás. (Helyeslés a jobb­oldalon. Nyugtalanság a baloldalon.) Móricz Pál : De nem adnak ám rá pénzt. Szlávy József miniszer: A t. képviselő úr ta­lán még sem fogja kívánni, hogy én és kollegáim a magunk pénzéből csináltassuk az utakat; a kor­mánynak nincs pénze erre, a kormánynak csak az a pénze van, a­mit a t. ház megszavaz. Horn tisztelt képviselő úr ugyan az utak jelen állapotát nem hasonlította össze azzal, a­mely­ben öt-hat évvel ezelőtt voltak, de aligha té­vedek , ha azt állítom, hogy most rosszabbak, mint voltak akkor. (Igaz! Úgy van­­ balfelől.) Már­pedig azt is méltóztatnak mondani, hogy a kormány ezekre nem ad pénzt. Miben áll a kü­lönbség a megyei utak készítésénél ma és ezelőtt 4 évvel? (Egy hang: az államutak is roszak!) Egyik másik államut rész lehet, de ezek min­denesetre az utaknak nagyon nagy kicsiségét ké­pezik. Mi tehát az utak csinálásában a különb­ség most és 1866. közt? Akkor igy történt: a megyéé volt minden közmunka; a megváltott köz­munkákért befolyt pénzt felküldötték ide a hely­tartótanácshoz és a helytartótanács ebből egyik­­másik megyének a szükséghez képest a maga be­látása szerint juttatott, de ennél többet semmit, és maguk­a­t. képviselő urak méltóztatnak elis­merni, hogy az utak most roszabbak, mint a­milye­nek akkor­ voltak. Hogy vagyunk e részben ma? Ma a kormány egyáltalában nem avatkozik ez ügybe. A megyék maguk vetik ki a közmunkát a megyék maguk veszik be a a váltságot, és csi­nálnak vele: . . . vajmi keveset! (Helyeslés a jobb oldalon.) Nem is itt rejlik a hiba. Az én ba­rátom, ki folyton bólintgat fejével, tagadni kíván­ván ezzel a­mit mondok, és oly jól tudja, mint én, hogy történik a közmunkának összeírása. Jól mél­tóztatik tudni, hogy épen az összeírás mikénti eszközlésében rejlik a baj. Tudomásom van róla, hogy vannak esetek, — és itt nem t. barátomról szólok, — melyekben a szegény ember 2 ökrét felírják; de az olyannak, kinek 24 ökre van, felír­nak hatot. (Helyeslés a jobbon.) Itt rejlik a hiba, és ha igazságosak akarunk lenni, el fogjuk is­merni, hogy történik ez nagyon gyakran olyanok részéről, kik folytonosan hangoztatják a szegény adózó nép terheit, de akkor, mikor a közmunká­ban kellene részt venni, a szegény adózó népre utalnak. Ez egyébiránt nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de miután Horn úr erről megemlékezett, bátor voltam néhány szóval oda mutatni, a­hol véleményem szerint a hiba van. Erre azt méltóz­tatnak mondani, mire való a kormány, tessék an­nak felügyelni. Ez utalással nagyon sokszor ta­lálkozunk. A múltkor is egy képviselő úr, mikor a himlőoltásról volt szó, a kormányt rótta meg, miért nem ügyel fel arra, hogy a himlőt oltsák. A kerületi és megyei főorvost a megye választja, el­járásuk fölött a megye őrködik. Miért nem mél­tóztatnak első­sorban ezeket felelősségre vonni? (Helyeslés jobb felől.) Így, ha a közmunka-összeírás, ha a közmunka­­teljesítés nem úgy történik mint kellene, ne mél­­tóztassék a közlekedésügyi miniszert, hanem leg­először is a municipiumokat kérdőre vonni, és nem is a municipiumokat, hanem méltóztassék kérdőre vonni a szolgabírót. Egyébként mindez még nem segít uraim, nekünk törvénynyel kell a bajt orvo­solni, igyekeznünk kell a törvény iránti tisztele­tet, és általában a kötelességérzetet a népbe és mindenkibe belecsepegtetni. (Tetszés). Hiába okol­ják önök a kormányt és municipiumot, míg az meg nem történik, sohasem fogunk semmire sem menni. (Élénk tetszés). Azt mondja továbbá az én speciális collegám, hogy az akadályok nem csak a természetben, ha­nem az emberekben is rejlenek,t.i. az emberek,— úgy méltóztatott mondani — nincsenek eléggé mű­velve, tehát ezeknek műveléséről kell gondoskod­ni. — Ez tökéletesen helyes és ebben tökéletesen igazsága van.— Teszi is a kormány e tekintetben mindazt, a­mit az adott körülmények közt tenni lehet. — A­mi specialiter az én tárczámat illeti, a mezőgazdasági művelés terére vonatkozólag nem tudom, melyike a t. képviselő uraknak méltózta­tott fölemlíteni azt, hogy aziránt még kérdés van, vájjon a földművesek kiképzése helyesebben tör­ténik a földműves iskolában vagy pedig azon mód szerint, mely más országokban, úgy tudom, külö­nösen Belgiumban van gyakorlatban, a­hol egyes farmerekhez, vagyis haszonbérlőkhöz adatnak több fiatal emberek gyakorlati kiképzés végett. Magam is nagyon practicusnak tartanám ezen módot és nagyon osztom azon német professornak mondását, kire­­. barátom Tisza Kálmán hivatkozott, hogy bár mindenki előbb gyakorlatilag tanulmányozná a mezőgazdaságot, s azután jönne iskolába. — Azt vagyok azonban bátor kérdezni: hol vannak Magyarországon azon bérlők, a­kikhez tanulás vé­gett lehetne valakit küldeni ? (Helyeslés: Felkiál­tások balról: Minden megyében). Méltóztatnak is­merni ilyeneket ? Én részemről vajmi keveset is­merek. (Felkiáltás : Igen­is vannak­. Nálunk bér­lők, a­kikhez fiatal embereket lehetne adni a vég­ből, hogy valamit tanuljanak, nem léteznek, és ha léteznek is, ezek erre nem vállalkoznak. Egyéb­iránt a gazdasági intézetek elégsége vagy elégtelensége iránt nem akarok itt bővebben szólni, mert lesz erre alkalmam akkor, mikor ezeknek költségvetése fog tüzetesen tárgyaltatni, és mikor köteles és kénytelen leszek, a­mennyire bírom, igazolni azon, Tisza Kálmán által reám rótt mulasztást, miért nem vettem fel a budgetbe még két felsőbb tanintézetnek költségirányzatát. Van­nak azonban más iskolák is, mint pl. ipar- és ke­reskedelmi iskolák. Ipar­iskolák, mint méltóztat­nak tudni, az egyes városokban keletkeznek , és azok által segélyeztetnek. Ezek nem annyira az én ressortomhoz tartoznak, mint inkább az okta­tásügyi ministeréhez ; azokról talán ö — ki fáj­dalom, beteg — fog bővebb felvilágosítást ad­hatni. Harmadszor azt mondá a t. képviselő úr, hogy az akadályok elhárításának nehézsége az intéz­ményekben fekszik, melyek roszak, s melyeket javítani kell. Engedje meg a­­ képv. ur azt mon­danom, hogy tán e részben nem vagyunk annyira kárhoztatandók, mint tán némelyek hinni méltóz­tatnak. Felhozatott itt egyebek közt, hogy még mindig a czélrendszer bilincseiben nyög az ipar. Engedelmet kérek, az én tudtommal ez nem igy van. — Az 1848—49-es években Klauzál gazda­sági és iparügyi minister adott ki egy rendeletet az ipar rendezése tárgyában a czéhrendszer alap­ján ; később a provisorium alatt keletkezett egy iparrendtartás, mely — azt hiszem, szabad elis­merni mindenütt a jót, — a legjobb rendeletek közé tartozik, melyek az idő alatt keletkeztek, és ha méltóztatnak azt összehasonlítani a legújabb iparrendtartásokkal, melyek Németországban fennállanak, azoktól bizonynyal kevésben tér el.­­ Midőn a magyar kormány s köztük a keres­kedelmi miniszer is, átvette teendőit, választania kellett a kettő között, vagy azt kell­ mondania, visszatérek ahoz, a­mit Klauzál adott ki, vagy elfogadom ideiglenesen azt, a­mi létezik, addig, 541

Next