Budapesti Közlöny, 1871. február (5. évfolyam, 26-48. szám)
1871-02-01 / 26. szám
lesz magyar consulok által képviselve, nem is lesz ott jól képviselve; elmondotta, hogy magyarok nem alkalmaztatnak a consulatusoknál,hogy a consulok nem lévén magyarok akkor, midőn összeütközésbe jönnek a mi érdekeink a lajthántuliak érdekeivel, azokét mozditják elő. — Ezek már oly vádak, melyekre néhány érvvel válaszolni kénytelen vagyok. (Halljuk !) Ami azt illeti, hogy nincsenek külön consulaink, ez nem fog a tisztelt képviselő úr előtt oly nagyon természetellenesnek feltűnni, ha meggondolja, hogy az osztrák tartományokkal nem csak egy fejedelem alatt állunk, hanem egy vámszövetségben is vagyunk és tapasztalhatja a t. képv. ur, hogy p. o. az észak-német szövetség, amely külön fejedelmek alatt álló államokból van összealkotva, csakis egy és ugyanazon consul által képviseltetik. Hasonlóképen áll a dolog Svéd- és Norvégiában, nem is említve az észak-amerikai státusokat, melyek mindegyike szintén nem külön consul által képviseltetik, noha — mint azt jól tudni méltóztatik — a déli államok érdekei az éjszakiakétól alkalmasint sokkal nagyobb mérvben különböznek, mint a magyar és osztrák érdekek. Ezeket kívántam felhozni arra vonatkozólag, hogy külön consulaink nem igen lehetnek. Hozzáteszem, hogy most 100-ból harmincat fizetünk, holott különben az egészet kellene fizetnünk, és kérdés, hogy az ennek folytán reánk hárulandó több költség megtéríttetnék-e azáltal, ha külön consulaink lennének. Ami azt illeti, hogy a consulok nem teljesítik kötelességeiket, nem mutatnak be jelentéseket, hogy azok közzé nem tétetnek , bátor vagyok figyelmeztetni a t. képviselő urat, hogy időnkint a hivatalos Közlönyben — nem ugyan a t. képviselő úr által szerkesztett hírlapban — (Derültség.) Kivonatilag megjelennek a tudósítások, azon kívül a fontosabb adatok évenkint külön füzetekben is megjelennek. Megengedem, hogy ezen tudósítások itt-ott hiányosak, hogy imitt-amott jobbak is lehetnének , de hisz nincs emberi intézmény, mely tökéletes volna, hogy azonban a consulok a magyar érdekeket nem ignorálják, az iránt tökéletesen megnyugtathatom a t. képviselő urat, mert a consulok folytonosan érintkeznek a magyar kormánynyal , teljesítik megbízásait s tesznek jelentéseket. Azt mondá a képviselő úr : ha például szó van a borokról, ők nem fogják a visontait ajánlani, hanem a klosterneuburgit és ennek az a következése, hogy külföldön azt fogják fogyasztani, a magyar borok pedig itt fognak maradni. Ez ízlés dolga és ha több austriai bort visznek ki mint magyart, ennek, meglehet, az az oka, hogy az ausztriai bort jobban szeretik, habár én másban keresem ennek okát, abban, hogy szomszédaink jobban kezelik a bort, úgy hogy az kivitelre alkalmas, míg a mienk arra nem igen alkalmas (Úgy van !) ; itt eszembe jut az, amit Simonyi Ernő t. képviselő úr mondott, hogy t. i. a magyar borkivitelnek főakadálya abban áll, hogy nálunk alig kapni egynéhány hordó egyforma bort, minek az ő nézete szerint szintén a kormány az oka. (Derültség). Kérdi ugyanis, miért nem állít fel a kormány docksokat, hol a hordókat összegyűjteni és összehalmozni lehetne? Arra azonban a felelettel adós maradt, hogy azáltal, ha a különböző hordók a docksokban összehalmoztatnak, egyenlőkké válnak-e. Vagy azt kívánja talán a t. képviselő úr, hogy a kereskedelmi ministérium concipistái által vegyíttesse a borokat ? (Élénk derültség.) E részben tökéletesen egyetértek az én speciális kollegámmal, t. Horn Ede képviselő úrral, ki ilyféléket a kormánytól nem is vár. De nem is teendője ez a kormánynak. Bátor vagyok azonban a t.képviselő urat figyelmeztetni arra, hogy igenis van magyar borexport. Miért exportál például Palugyai Ignácz Pozsonyból, kit a t. képviselő úr bizonyosan nevéről is ismer, és kiről valószínűleg tudja, hogy ezer meg ezer akonyi bort szállít Indiába, és száz meg száz hordóval szállít Braziliába és Amerika egyéb részeibe. Bizonyosan tudni fogja a t. képviselő úr, hogy Jalics pesti borkereskedő mily nagy mérvű borkereskedést űz a külfölddel. Ha ezek eszközölhetnek kivitelt, miért ne lehetne másnak is ? Kétségkívül nem a kormány hibája és ennek nem a kormány tétlensége az oka, hanem az, hogy nincs elég borkereskedőnk. Miután pedig ez tagadhatatlan, valóban nem vagyok képes meg-érteni, miért rója fel ezt a t. képviselő a kormánynak hibául. Simonyi Ernő t. képviselő úr különben ellenkezésbe jön önmagával, mert ha jól emlékszem, beszédében azt mondá, hogy Horn theóriáját, melyet ez olyképen formulázott, hogy ő a kormánytól csak az akadályok elhárítását kívánja, tökéletesen osztja. Ha a képviselő úr ezen theóriát osztja, nem tudom, hogyan róhatja fel a kormánynak hibául, hogy mindezt nem tette. Magam is osztom Horn képviselő úr theóriáját, sőt még tovább megyek mint ő, s kész vagyok elfogadni azt, amit Mátyus Arisztid képviselő úr mondott és amire Tisza Kálmán barátom azt mondá, hogy a kettő közt nincs különbség. Igenis van különbség, mert midőn Horn képviselő úr később specializálta az akadályok mikénti elhárítását, akkor némi pozitív intézkedésekről is szólt. Ö t. i. az akadályokat háromfélékre osztotta, mondván, hogy lehetnek természetiek, lehetnek az emberekben, és lehetnek az intézményekben rejlők. A természeti akadályokat illetőleg leginkább kiemelte az utak roszaságát. Erre már részben megfelelt az én. kollegám a közlekedési miniszer, előadván, hogy a kormány mit tett a vasutak és egyéb utak érdekében. Elismerem azonban, hogy alig van talán ország a civilisási Európában, mely az utak roszasága tekintetében versenyezhetne Magyarországgal. De itt sem helyesen tapogatódzik a t. képviselő úr, mikor engem vagy a közlekedési minister urat vagy általában a kormányt akarja„par excellence“ ezen utak roszaságáért felelőssé tenni. Ne méltóztassék megfeledkezni, hogy az autonómiának egyik fő teendője az útcsinálás. (Helyeslés a jobboldalon. Nyugtalanság a baloldalon.) Móricz Pál : De nem adnak ám rá pénzt. Szlávy József miniszer: A t. képviselő úr talán még sem fogja kívánni, hogy én és kollegáim a magunk pénzéből csináltassuk az utakat; a kormánynak nincs pénze erre, a kormánynak csak az a pénze van, amit a t. ház megszavaz. Horn tisztelt képviselő úr ugyan az utak jelen állapotát nem hasonlította össze azzal, amelyben öt-hat évvel ezelőtt voltak, de aligha tévedek , ha azt állítom, hogy most rosszabbak, mint voltak akkor. (Igaz! Úgy van balfelől.) Márpedig azt is méltóztatnak mondani, hogy a kormány ezekre nem ad pénzt. Miben áll a különbség a megyei utak készítésénél ma és ezelőtt 4 évvel? (Egy hang: az államutak is roszak!) Egyik másik államut rész lehet, de ezek mindenesetre az utaknak nagyon nagy kicsiségét képezik. Mi tehát az utak csinálásában a különbség most és 1866. közt? Akkor igy történt: a megyéé volt minden közmunka; a megváltott közmunkákért befolyt pénzt felküldötték ide a helytartótanácshoz és a helytartótanács ebből egyikmásik megyének a szükséghez képest a maga belátása szerint juttatott, de ennél többet semmit, és magukat. képviselő urak méltóztatnak elismerni, hogy az utak most roszabbak, mint amilyenek akkor voltak. Hogy vagyunk e részben ma? Ma a kormány egyáltalában nem avatkozik ez ügybe. A megyék maguk vetik ki a közmunkát a megyék maguk veszik be a a váltságot, és csinálnak vele: . . . vajmi keveset! (Helyeslés a jobb oldalon.) Nem is itt rejlik a hiba. Az én barátom, ki folyton bólintgat fejével, tagadni kívánván ezzel amit mondok, és oly jól tudja, mint én, hogy történik a közmunkának összeírása. Jól méltóztatik tudni, hogy épen az összeírás mikénti eszközlésében rejlik a baj. Tudomásom van róla, hogy vannak esetek, — és itt nem t. barátomról szólok, — melyekben a szegény ember 2 ökrét felírják; de az olyannak, kinek 24 ökre van, felírnak hatot. (Helyeslés a jobbon.) Itt rejlik a hiba, és ha igazságosak akarunk lenni, el fogjuk ismerni, hogy történik ez nagyon gyakran olyanok részéről, kik folytonosan hangoztatják a szegény adózó nép terheit, de akkor, mikor a közmunkában kellene részt venni, a szegény adózó népre utalnak. Ez egyébiránt nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de miután Horn úr erről megemlékezett, bátor voltam néhány szóval oda mutatni, ahol véleményem szerint a hiba van. Erre azt méltóztatnak mondani, mire való a kormány, tessék annak felügyelni. Ez utalással nagyon sokszor találkozunk. A múltkor is egy képviselő úr, mikor a himlőoltásról volt szó, a kormányt rótta meg, miért nem ügyel fel arra, hogy a himlőt oltsák. A kerületi és megyei főorvost a megye választja, eljárásuk fölött a megye őrködik. Miért nem méltóztatnak elsősorban ezeket felelősségre vonni? (Helyeslés jobb felől.) Így, ha a közmunka-összeírás, ha a közmunkateljesítés nem úgy történik mint kellene, ne méltóztassék a közlekedésügyi miniszert, hanem legelőször is a municipiumokat kérdőre vonni, és nem is a municipiumokat, hanem méltóztassék kérdőre vonni a szolgabírót. Egyébként mindez még nem segít uraim, nekünk törvénynyel kell a bajt orvosolni, igyekeznünk kell a törvény iránti tiszteletet, és általában a kötelességérzetet a népbe és mindenkibe belecsepegtetni. (Tetszés). Hiába okolják önök a kormányt és municipiumot, míg az meg nem történik, sohasem fogunk semmire sem menni. (Élénk tetszés). Azt mondja továbbá az én speciális collegám, hogy az akadályok nem csak a természetben, hanem az emberekben is rejlenek,t.i. az emberek,— úgy méltóztatott mondani — nincsenek eléggé művelve, tehát ezeknek műveléséről kell gondoskodni. — Ez tökéletesen helyes és ebben tökéletesen igazsága van.— Teszi is a kormány e tekintetben mindazt, amit az adott körülmények közt tenni lehet. — Ami specialiter az én tárczámat illeti, a mezőgazdasági művelés terére vonatkozólag nem tudom, melyike a t. képviselő uraknak méltóztatott fölemlíteni azt, hogy aziránt még kérdés van, vájjon a földművesek kiképzése helyesebben történik a földműves iskolában vagy pedig azon mód szerint, mely más országokban, úgy tudom, különösen Belgiumban van gyakorlatban, ahol egyes farmerekhez, vagyis haszonbérlőkhöz adatnak több fiatal emberek gyakorlati kiképzés végett. Magam is nagyon practicusnak tartanám ezen módot és nagyon osztom azon német professornak mondását, kire. barátom Tisza Kálmán hivatkozott, hogy bár mindenki előbb gyakorlatilag tanulmányozná a mezőgazdaságot, s azután jönne iskolába. — Azt vagyok azonban bátor kérdezni: hol vannak Magyarországon azon bérlők, akikhez tanulás végett lehetne valakit küldeni ? (Helyeslés: Felkiáltások balról: Minden megyében). Méltóztatnak ismerni ilyeneket ? Én részemről vajmi keveset ismerek. (Felkiáltás : Igenis vannak. Nálunk bérlők, akikhez fiatal embereket lehetne adni a végből, hogy valamit tanuljanak, nem léteznek, és ha léteznek is, ezek erre nem vállalkoznak. Egyébiránt a gazdasági intézetek elégsége vagy elégtelensége iránt nem akarok itt bővebben szólni, mert lesz erre alkalmam akkor, mikor ezeknek költségvetése fog tüzetesen tárgyaltatni, és mikor köteles és kénytelen leszek, amennyire bírom, igazolni azon, Tisza Kálmán által reám rótt mulasztást, miért nem vettem fel a budgetbe még két felsőbb tanintézetnek költségirányzatát. Vannak azonban más iskolák is, mint pl. ipar- és kereskedelmi iskolák. Ipariskolák, mint méltóztatnak tudni, az egyes városokban keletkeznek , és azok által segélyeztetnek. Ezek nem annyira az én ressortomhoz tartoznak, mint inkább az oktatásügyi ministeréhez ; azokról talán ö — ki fájdalom, beteg — fog bővebb felvilágosítást adhatni. Harmadszor azt mondá a t. képviselő úr, hogy az akadályok elhárításának nehézsége az intézményekben fekszik, melyek roszak, s melyeket javítani kell. Engedje meg a képv. ur azt mondanom, hogy tán e részben nem vagyunk annyira kárhoztatandók, mint tán némelyek hinni méltóztatnak. Felhozatott itt egyebek közt, hogy még mindig a czélrendszer bilincseiben nyög az ipar. Engedelmet kérek, az én tudtommal ez nem igy van. — Az 1848—49-es években Klauzál gazdasági és iparügyi minister adott ki egy rendeletet az ipar rendezése tárgyában a czéhrendszer alapján ; később a provisorium alatt keletkezett egy iparrendtartás, mely — azt hiszem, szabad elismerni mindenütt a jót, — a legjobb rendeletek közé tartozik, melyek az idő alatt keletkeztek, és ha méltóztatnak azt összehasonlítani a legújabb iparrendtartásokkal, melyek Németországban fennállanak, azoktól bizonynyal kevésben tér el. Midőn a magyar kormány s köztük a kereskedelmi miniszer is, átvette teendőit, választania kellett a kettő között, vagy azt kell mondania, visszatérek ahoz, amit Klauzál adott ki, vagy elfogadom ideiglenesen azt, ami létezik, addig, 541