Budapesti Közlöny, 1871. március (5. évfolyam, 49-74. szám)

1871-03-01 / 49. szám

figyelmének tárgyát; ha azok nagyon éles voltuk­nál fogva némelykor mégis kitörnek, szükséges, hogy perczekre szorítkozzék azoknak felemlitése; szem előtt fogja tartani, szem előtt tartja, midőn azon élénk örömről megemlékszik, melyet egy igen tisztelt barátját, a kihez ugyanily élénk rokonszenv régóta köt, látta a tegnapi ülésben hosszasabb távollét után megjelenni, és öröm fo­kozódott, midőn az ülés végén igen tisztelt ba­rátja, ki sajnálatára nem mellette, de szemben ül vele, felkelt — és örült azért, mert megszokta, hogy tőle sokszor igen jókat és sokszor újakat hall. Megvallja azonban, hogy végig hallgatván beszédét, be kellett vallania, hogy reményében csalódott, legalább újnak el nem ismerheti azon mondottakat, mert ha emlékezete nem csal, még ma is fülében van egy 1861-ben hallott beszéd, a­mely igen sok czukros víznek felemésztésébe ke­rült, és melynek körülbelül ugyanez volt az iránya, rémséges megjósolása Ausztria legközelebbi vég­veszélyének. Igen­­, barátja nem emésztett fel czuk­ros vizet és ennek következtében beszéde har­­cziasabb és ridegebb kinézésű volt, de mint mondá, újat nem mondott, ismételte azokat, miket akkor hallottunk, ismételte most, mikor tán még kevésbé időszerűk voltak, mint voltak akkor. (Igaz!) Nem is kíván azon térre állni, hogy egy ily pa­­theticus és majdnem lehetetlen végű vitát elfogad­jon, váljon egy állam, legkevésbé pedig, hogy ezen állam fen fog-e állani vagy nem; de egynéhány észrevételt el nem hallgathatok. Igaza van abban, hogy nem ugyan a nemzeti­ségi érzés, mint ő mondá, mert hiszen ez sohasem tartotta össze a magyar-osztrák birodalom népeit, hanem az együvétartozás érzete némileg megin­­gattatott az utóbbi időben ; Bach-Schmerlingnek germanizáló centralisatiója ellen­hatásokat szült és ezen ellenhatások csökkentették azon népek­nek, melyekből a monarchia alakult, úgyszólván a kedvét ezen monarchia fennállásához. De meg­szűnvén az okok, már­is szemlélhetjük, hogy szűnni kezdenek ezen okok következései; nálunk azt hi­szem, alig található raisonabilis ember, ki ma a germanizálás veszélyeitől félne. (Berzenczey köz­beszól : Dehogy­nem ! Derültség.) Ha nekünk, t. hát, ellenben sikerülni fog meg­győzni a birodalom túlsó felében lakó németeket arról, hogy mi a paritást nem kívánjuk úgy értel­mezni, hogy mi legyünk az egyetlen urak a mo­narchiában, mert attól tartanak, akkor meggyő­ződésem szerint náluk is meg fog szűnni az aggo­dalom. Sőt ha található lenne mondja annak, hogy a két fél közvéleménye közvetlenebb módon és akadály nélkül érintkezhessék, a­nélkül, hogy az egyes részek jogai feláldoztassanak , azt hi­szi, hogy a megnyugvás mindinkább terjedne, és azon együvétartozás eszméje, mely hajdan erős volt, ismét erőssé lenne ma is. Igaz­­, ba­rátja ezt ugyan nem mondta, de implicite benne volt beszédében az, hogy nehézkes­ség ezután is maradni ezen monarchia szervezete. De kérdi Keglevich grófot: tud-e Európa e területén egyálta­lában egy monarchiát képzelni, mely ugyanazon hiánynál fogva, azaz mert sok kisebb nemzeti­ség alkotja, ugyanazon nehézségekben ne szenved­ne. Mindenik szerkezete kissé mesterséges, kissé nehézkes lesz, főleg pedig nem lehet nemzetiségi alapra fektetni. Azt hiszi, hogy egyáltalában igen veszélyes dolog, államok sorsát csupán ezen esz­mének erejére bízni akarni. Először is kénytelen tagadni, hogy Európában tisztán nemzetiségi esz­mékre lennének fektetve az államok. Nézzük El­­sasst, nézzük Svájczot, nézzük Svéd- és Norvégor­szágot, Angol-, Skótországot, Irhont, nézzük Orosz­országot, hisz ezek mind nem egy nemzetiségből alakultak. Ezentúl azonban valamint a nemzeti­ségi eszméről elismeri, hogy az sok nemesnek, nagynak, szépnek előmozdítója, úgy még­sem fe­­ledkezhetik meg arról, hogy igen sokban hasonlít az emberi szenvedélyekhez. Nagy embert nagy szenvedélyek nélkül képzelni és­ oly kevéssé le­het , mint életrevaló nemzetet nemzetiségének önérzete nélkül, és úgy , mint azon ember, ki csak szenvedélyei által vezetteté életét, nagy dol­gokat végezni alig fog: az állami életnek, ha egészséges akar lenni, sem szabad csupán a nem­zetiségi érzelmein alapulni és csupán ezekre hall­gatni. Képzelje magának­­, barátja minden zugá­ban Európának, minden kis apró nemzetiségben felkorbácsolva a nemzetiség önérzetét és csele­kedni e szerint ezen kis nemzeteket. Ezen állapot élénken fog emlékeztetni Attilának és Alarichnak korára, akkor is csak a nyers erők hatottak, ak­kor is csak a szenvedélyek, s a nemzeti önérzet működött. Kétszeresen veszélyesnek tartja pedig ez irány­zatra való kizárólagos hivatkozást, úgy mint azt barátja tegnap használta, ha nem is ezen monar­chiában, de Európának ezen részében, mert egye­dül a nemzetiségi ideán nem állhat fenn Austria, de nem állhat fenn Magyarország sem ; szüksé­ges, hogy a kötelességérzetnek, hogy az állami ideának tisztelete legalább is ugyanannyi erőt kölcsönözzön az államnak, s ugyanannyit konfe­­ráljon azon állapotok meghatározására, melyek­ben az létezik. Egy nagy állambölcsész mon­dotta valaha, szabadjon német fordításban monda­nom,más nyelven nem volt ma képes helyesen lefor­dítani : Kunst is des Menschen natur. Azt hiszi, hogy e mondás igen bölcs és igen helyes. Nem le­het mindent a természetes emberre visszavezetni. Az ember mesterséges lény, és fő része természeté­nek, hogy mesterséges. Nem csak a nemzetiségi érzet, melyet szivében érez, de azon képzetek, melyeket agya alkot, és úgy befolyásolják teen­dőit mint érzelmei. Gr. Keglevich jóslataiban — mint jós is lépett fel tegnap, — nemcsak Austriára nézve, hanem hogy súlya legyen jóslatainak, hivatkozott e té­ren eddig viselt dolgaira. Ö­­. i. előre látta az olasz egységet, előre a német egységet. Ezeket helye­sen látta előre, barátja következőleg nagyon saj­nálta, hogy nem ajándékozta meg őt azon jósla­taival, melyeket a szláv és román egység jövője felett tehetne. És nagyon érdekelné őt ezenfelül tudni, hogy hogyan gondoskodik, az Európában mostan divó a nem­zetiségnél talán még erősebb áramlatról, mert úgy hiszi, alig fogja tagadni, hogy a nagy államokba való csoportosulásnak áramlata legalább is oly erős Európában, mint a nemzetiségi. Hogy ez áramlattal szemben igen­­. barátja, miért látná közönynyel, ha egy nagy ál­lam kis állam készülne lenni, miért, hogy nagy hadsereg helyett kis vagy kisebb serege legyen, ennek magyarázatát igen szerette volna tegnap hallani. Szabadjon barátja még egy mondatára visszatérni. U t. i. emlékezetünkbe felhívta a képv. háznak a múlt nyáron tartott egy ülésének történelmét. Engedje meg, hogy e­mlékezetének segítségére jöjjön, mert ú­gy hiszi, hogy azon ülés története, melyben a képv. ház megszavazta az öt milliót, nem egészen úgy volt, mint ő azt mél­­tóztatott előadni. Ő úgy emlékszik a történtekre, — méltóztassék, ha netán tévedne helyreigazítani, — hogy Debreczen városa érdemes képviselő­jének interpellációjára az ülés elején felelt a mi­­nister­elnök úr; felelt egy szoros neutralitási nyi­latkozattal, így nyilatkoznak ily körülmények közt mindig a miniszerek. Így nyilatkoznak, ha ezen neutralitást a végletekig meg akarják tartani, így akkor is, ha ezen neutralitást csak eleve akarják értetni, s még nem hiszik az actio idejét elérkezettnek. Tagadja, hogy Andrásy grófnak nyilatkozata akkor egy bizonyos politi­kát már jelzett volna. — (Közbeszólva Andrásy Gyula gróf: Engedelmet kérek, igenis!)—jelezte csak a neutralitást. Ezen nyilatokzatnak támogatására felkelt utá­na — úgy emlékszik — Pest belvárosa nagy-ér­­­demű­ képviselője, valami hírlapi incidens folytán szólalván föl. Bocsássa meg igen­­, barátja és Deb­reczen városa érdemes képviselője is, ha ő, ki cseppet sem akar levonni azon súlyból, melyet az ő személyes tekintélyük képes minden ügynek kölcsönözni, melynek pártolására magukat elhatá­rozták, de támogatásról lévén szó, meg kell jegyeznie, hogy ezen támogatás, melyben Pest­belvárosa igen érdemes képviselője részesítette a kormányt, mély és még nagyobb súlylyal bírt. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Ezután következett a baloldal mélyen tisztelt vezérének és igen tisztelt barátja Keglevich gróf­nak nyilatkozata. Ezen urak azonban nem elég lettek, helyben­hagyni a miniszerelnökur neutralitási nyilatkozatát, hanem ők helyén látták még igen éles német sym­­pathiákat hangoztatni. Úgy hiszi, helyesen adta elő a történteket. (Úgy van!) Engedje meg Keg­levich gróf, hogy mindenekelőtt meleg köszöne­tet mondjon neki azért, hogy szives volt nyilváno­san elismerni, hogy ezen pártnak akkori hallga­tása és igy az ő csekély személye is még nem fog­lalta magában a később követett politikának he­lyeslését. Erre igen nagy súlyt fektetett. Érzi ugyan ennek nem értékes voltát, de hisz min­den egyén ragaszkodik meggyőződéséhez és ő nem igen szeretné, csak egy mákszemet is elvi­selni azon felelősségnek, melyet ezen később kö­vetett politika azoknak vállalta rá, a­kiktől az ered és a­kik támogatták. Szabadjon azonban még egy levonást tennie az akkor történtekből; fényes c­áfolatát látja ben­­nök a t. túloldalon nagyon kedvelt azon állítás­nak, hogy mi többnyire a nemzet sympathiával állunk szemközt, önök pedig rendesen azoknak ellen. Bocsássa meg neki a baloldal igen t. ve­zére, ha ő határozottan állítja, hogy azon percz­­ben, midőn oly sympathiáknak adott kifejezést, melyeknek következését oly messzelátó államfér­fin mint ő, előreláthatta; midőn tehát a német cae­­sarismus iránti sympathiájának adott kifejezést. (Mozgás a baloldalon. Csernátony közbeszól: Az invasio előtt! ) akkor nem állott az ország sym­­pathiai élén, hanem állott szemben. (Élénk helyes­lés a jobboldalon. Csernátony Lajos közbekiált: Az invasio előtt!) Szabadjon most néhány szót az előttünk fekvő kérdéshez szólnia. (Halljuk!) Mindenek előtt örömének ad kifejezést azon nála megszokott férfias nyíltság felett, melylyel az igen t. miniszerelnök úr ezen kérdésben nyilat­kozott. Az eszmék most sokkal könnyebben fog­nak tisztulni, és ezen kérdés egy újabb stádiumba fog lépni. Azon őszinteségnél fogva, melylyel a háznak és önmagának tartozik, nem hallgathatja el azon­ban azt, hogy ő igen óhajtotta volna, hogy ezen praecis nyilatkozatot már három évvel ezelőtt hallottuk volna (Andrásy Gyula gróf ministerel­nök közbeszól: Miért? Mikor?);­ azonban örül azon most is, és ő kész a központi bizottság ja­­vaslatához csatlakozni. Szóló ezután így végzi be­szédét : Mielőtt előadásomat bevégezném, t. hát, sza­badjon még két észrevételre reflectálnom, mely itt a múlt napokban létetett (Halljuk!) Igen t. bará­tom, Németh Albert a napokban megtámadott egy barátomat, ki a ház ezen oldalán ül, megtámadta, különösen nagyon sokat gondolva az ő testi ter­metével és ifjúságával. Én, t. hát, kénytelen va­gyok az ilyen irány ellen szót emelni (Helyeslés), és azt hiszem, hogy talán Németh Albert barátom is, hogy ha jól meggondolja a dolgot, eltér azon felfogástól, hogy az embereket réffel kell mérni. (Élénk derültség.) Igaz, hogy ezen mérték nagyon az ő előnyére üt ki (Derültség,) hanem hiszen neki nincs szüksége ezen mértékre, mert ő máskép is megüti a mértéket. A­mi pedig a kort illeti, erre nézve már nem szeretnék neki olyat felelni, a­mi sértő, mert ez távol áll szándékomtól, nem is ő rá értem, a­mit mondani fogok, hanem csak átalá­­nosságban, hogy t. i. vannak emberek, kik rövid idő alatt többet sajátítanak el, mint másik év­tized alatt. Az ifjukor előny arra nézve, ki abban része­sül, én szívesen odaadnám azon éveket, melyek engem idősebbé tesznek t. barátomnál, a kor te­hát soha sem hátrány, a­miért valakit meg kel­lene támadni, legfelebb irigyelni szabad azt. Még egy észrevétellel tartozom t. képviselő­társam Má­­tyus Aristidnek. A t. képviselő úr magasztalva Ernuszt Kelemen tisztelt képviselő úrnak magatar­tását a delegatio egyik ülésében, oly kifejezést használt, a­mely ellen kifogásom van. Szerinte t. i. Ernuszt képviselő úrnak kívánságára, hogy a katonaság szolgálaton kívül fegyver nélkül járjon, a had minister úgy a mint Mátyus képv. ur mon­dotta, szégyenteljes választ adott. Nincs semmi kifogásom az ellen, hogy Ernuszt Kelemen tisztelt képviselő­társam magasztaltas­­sék, de sőt hiszem, hogy Mátyus J. képviselő úr csalódik és meg vagyok győződve, e nyilatkoza­tomat Ernuszt tisztelt képviselő úr is helyben­hagyja, ha azt hiszi, hogy oly sok tábornokkal szemben, kik ott ülnek, eszmék hangoztatására és oly nagy bátorságra volna szükség. Ha a tisz­telt képviselő úr megtisztelt volna bennünket a delegativ karzatán, tapasztalhatta volna ezt. A­mit azonban rövid politikai pályámon eddig észrevet­tem, az az, hogy a népszerű divatos eszmék ki­mondására többnyire igen kevés bátorság szűk- 1064

Next