Budapesti Közlöny, 1871. július (5. évfolyam, 148-173. szám)
1871-07-26 / 169. szám
Intézetünk belésetét eddigelé a következőkben adhatjuk elő. Eredeti tervünk szerint az első évben csak 56 németül is tudó szegény fiút akartunk felvenni. Azonban a felvételért benyújtott számos folyamodásokban és a megvizsgált esetek között az anyagi és az erkölcsi nyomornak oly megrázó képeit láttuk, miként, megvalljuk, nem bírtunk elég kemények és szigorúak lenni a visszautasításban. (Átalában, kik azt vélik, hogy Magyarországon még nincs annyi elhagyatott nyomorgó gyermek, kiknek számára már most menházaknak kellene állani, ha csak néhány hétig volnának igazgató tanácsunkban jelen, és látnák a felvételre nagy számmal esedezők nyomorát látnák a belépő növendékeknek testileg és erkölcsileg ínséges állapotát, bizonyosan más nézetre térnének). Így történt, hogy már az első hat hónap alatt 17 növendék van tényleg benn az intézetben, s még más öt be van már véve, kiknek megérkezését naponkint várjuk. Tehát már 22 növendékünk volna, s igy 14 fiúnál több nem lehetvén egy családban, már a második családot alakítjuk. (Folytatjuk.) — Az ORSZÁGOS KÉPZŐMŰVÉSZETI TÁRSULAT az idén valósítja régibb üdvös tervét, melynél fogva a vidéki nagyobb városokban fióktárlatokat rendez. E fióktárlatok elseje legközelebb Aradon nyílik meg, egyidejűleg az orvosok és természettudósok nagygyűlésével, ami igen szerencsés gondolatnak mondható. Septemberben Nagyváradra, októberben Debreczenbe költöztetik a mintegy 70 darab szép festményből álló kiállítást, közöttük a kormány által vásárolt külföldi képek, s Weber Ferencznek az imént sorsolásra megvásárolt hatásos szép történelmi festménye : Szigetvár végperczei. A vidéki tárlatok rendezését az egylet buzgó titkára Telepy Károly vállalja magára. — KALOCSA Róza leánynöveldéjének vizsgálata a pesti ref. főgymnasium nagy termében zárünnepélylyel összekötve e hó 24-én d. u. folyt le. Az ünnepies fehérbe öltözött kis lánykák talpra esett feleleteket adtak nem csak a közönségesebb tantárgyakból, hanem még mythologiából, széptan- és élettanból is. Az ünnepély legkedvesebb részét képezték a szavalatok, melyek közt Csokonai Mihálynak már legtöbbek előtt feledésbe ment, de azért csinos versét „A tavasz, nyár, ősz és tél“ czíműt szintén elszavalta négy növendék : Andrásovics Gizella (tavasz), Makai G. (nyár), Egresits K. (ősz) és Tordy Eszti (tél). Sikerült szavalatukat a többnyire papákból, mamákból s ismerősökből álló hallgatóság jóakaratú tapsokban részesíté. ■j* Dr. TEGETHOFF Albert, a boldogult tengernagy legifjabb öcscse, s a fiumei tengerészeti akadémia tanára, f. hó 22-én éjjel alig 30 éves korában meghalt. Az elhunyt nagy tudományos készültséggel bírt s a tengerészeti akadémián a mennyiségtant és mértant tanította. A betegség már régebben kényszerité dr. Tegetthoffot, hogy szabadságra menjen s hazájában Sziriában keressen enyhet s üdülést. Gleichenbergbe ment, de ott két havi betegség után meghalt. A Tegetthoff nevet most már csak Tegetthoff Károly a Crenneville gyalogezred ezredes-parancsnoka viseli.- KnoCZ J. ministeri titkár Budán a városmajorutczában levő szállásán meghalt. Halála hirtelen, mondhatni pár óra alatt következett be : mint mondják egy a hátán támadt kelésnek (valószínűleg pokolvárnak) lett áldozata. Az EPERJESI COLLEGIUMBAN Otrokocsi Dániel választatott tanárul Kobialka János helyére, kit a miniszter külföldi utazásra küldött. — GAMPERL ALAJOS pestvárosi főpolgármestert szomorú csapás érte. Egyetlen leánya Laszkáry nógrád megyei földbirtokos neje, tegnap 24 éves korában Balassa Gyarmaton meghalt. — JÄGER PÉTER dettai néptanítót, tanítói pályája 46-ik évfordulója alkalmával polgártársai ezüst babérkoszorúval festve fáklyászenével tisztelték meg. — ZICHY Mihály hazánkfia az orosz czár udvari festésze, néhány napra Pestre jön rokonai látogatására. — Az EGYETEMI JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR tegnapi ülésében jövő évi dékánná Hoffmann Pál választatott. 3850 UJ KÖNYVEK. Közelebbről megjelent uj könyvek : Verstani vezéreszmék. (Vége.) Torkos László. — Hazai irodalom : a Deutsches Lesebuch für die unteren Klassen der Mittelschulen v. Josef Felsmann, I Theil. bir. Lipp Vilmos. Ugyanazt birálta Lederer Abrahám. b) Német nyelvtan. Irta Riedl Szende. Birálta Bándi J. Ugyanazt birálta Wessely Ferencz. c) Földrajzi vezérfonal. Irta Bellinger J. Németből forditotta Fényes E. Birálta Terner Adolf. Ugyanazt birálta Könyvey József. d) A csillagászati és természettani földrajz. Irta Szabó Ignácz. Bir. dr. Kondor Gusztáv Ugyanazt birálta dr. Abt Antal, e) Magyar olvasókönyv. Erdély Indali Pétertől. B. Névy L. Ugyanazt birálta Tömör Ferencz. f) Lapmértan. Tömörmértan. Irta Bajusz M. bir. Mayer J. Ugyanazt birálta Vész Albert, g) Lapi háromszögmértan. Gömbi háromszögmértan. Irta Bajusz Mihály. Bir. Mauritz Rezső. Ugyanazt birálta Ábel Károly, h) Elemző tértan a lapban. Irta Bajusz M. Bir. Schindler E. Ugyanazt birálta Heller Ágoston, i) Általános számtan és algebra. Irta Mauritz Rezső. Birálta Ábel Károly, k) Ugyanazt birálta Mendlik Ferencz. l) Mértan. Irta Ábel Károly. Ismerteti Mayer József, m) Welter, Világtörténelme. A magy. középtanodák használatára alkalmazta Füssy Tamás. Bir. Ribáry Ferencz. Ugyanazt birálta Tipold Özséb. Ugyan azt birálta dr. Cherven Flóris. — Külföldi irodalom: a) Zeitschrift f. math. u. naturwissenschaftlichen Unterricht von J. C. W. Hoffmann. Ismerteti Ábel Károly. b) Obermüller W. Zur Abstammung der Madjaren. Ismerteti P. Thewrewk Emil. c) Die Realschule (6. és 7. füzet) ; ism. Hofer K. — Hazai tudományos egyletek. a) Akadémia, b) Kisfaludy-társaság. c) Történelmi társulat. d) Természettudományi társulat. e) Földtani társulat. — Egyleti élet. — Vegyesek. — Nyilt tér. a) Felelet a tapasztalati lélektan és logika rövid vázlatára Steiner Sámueltől. A PHYSIKAI VILÁG COMMUNISTICUS IRÁNYZATA Szily Kálmántól. Előadatott a magyar tudományos akadémia 1871. május 20-án tartott közgyűlésén. Külön lenyomat a termésszettudományi közlönyből. — Szeretnék tudni miért nem látott ez érdekes akadémiai naggyülési felolvasás az akadémiai évkönyvekben világot ? Nagy 8 adr. 16. Szabad királyi Pestváros statistikai hivatalának KÖZLEMÉNYEI IH. Előleges jelentés az 1870. évi január 1-én történt pesti népszámlálás eredményéről szerkesztő Körösi József a pestvárosi statisztikai hivatal igazgatója. Négy graficus rajzzal. Ára 40 krt Az egyes rajzok a mivelődési viszonyokat szemlélőleg állítják elő. ErdŐTENYÉSZTÉSTAN irta Illés Nándor m. k. ideiglenes erdész és helyettes segédtanár a selmeczi m. kir. erdészeti akadémián. Kiadja az országos erdészeti egyesület. Ára 4 forint. Megrendelhető az országos erdészeti egyesület titkári hivatalánál Budán. 342 lap, igen diszes kiállítással számos magyarázó rajzzal. Ajánljuk e becses szakmunkát az erdészettel foglalkozók figyelmébe. Az ORSZ. KÖZÉPTANODAI TANÁREGYLETI KÖZLÖNYE Szamosi János távollétében, ideiglenes felelős szerkesztő Hofer Károly főreáltanodai rendes tanár. Negyedik évfolyam 1871. IX. és X. füzet tartalma e következő : A PESTI ÁGOST. HITV. GYMNASIUM ÉRTESÍTŐJE 1871I. Az iskolai értesítéseket következő értekezés előzi meg : Platon Phaedonjának tartalma gondolatmenete és czélja dr. Bászi Auréltól. — E gymnasiumban van 6 osztály 8 tanárral. A növendékek száma I. oszt. 65, H. oszt. 39, II. oszt. 42, IV. oszt. 38, V. oszt. 33, VI. oszt. 17. Az intézet igazgatója Szénássy Sándor a nyelvészeti irodalomból ismert alapos készületü tudós férfiú. — IPOLYI Arnold a pesti papnöveldében, melynek igazgatója, az idén egy kis kápolnát szerelt föl, mely olyan, mint valami középkori kis templom. Stylszerű benne minden. Az oltár, oltárszőnyegek, térítők, gyertyatartók,melyeket Ipolyi a Nürnbergben lakó Essenwein jeles művész által készíttetett), a mennyezet és minden egyéb alkatrész a XII. és XIII-ik század bizánczi ízléséből valók. — Az országgyűlési ifjúság testülete f. hó 30-án d. e. 11 órakor tartja ez ülésszaki utolsó administrationális közgyűlését az országházban. Tárgya : az „Új nemzedék“ szerkesztőbizottságában megürült helyek betöltése. Balogh Andor, elnök. — A RÁKOSON tegnap fényes hadiszemle volt Albrecht főherczeg jelenlétében, melyen gróf Andrásy Gyula is részt vett honvédezredesi egyenruhában. GAZDASÁG. A MAGYAR FÖLDHITELINTÉZET negyedévi kimutatása 1871. junius 30 án. Activum : 1. Jelzálogi kölcsönök(93.563,765 frt 77 krt érő jelzálogok által fedezve) a) zálogleveles jövedékjegyekben b) készpénzben (a 163. §. szerint) Passivum : 7. Több számla egyenlege 1. Záloglevélforgalom (87.359,814 frt 52 krt érő jelzálogok által fedezve) és pedig: frt. kr. a) sorsolás alá eső záloglevelek forgalma 29.986,100 — b) kisorsolt záloglevelek forgalma 297,100 — 30.283,200 — 2. 10 éves jövedékjegyek forgalma (2.771,409 frt 47 krt érő jelzálogok által fedezve) 234,600 — 3. Pénztári jegyek forgalma 258,485 — 4. Lejárt kamatszelvények forgalma : a) záloglevelek után 124,814 25 b) 10 éves jövedékjegyek után 3,462 — 5. Tartozás folyó számadásokban 6. Biztosítási alapok : a) kölcsönös jótállási alap : (a 108. §. szerint) b) alapitv. és tartaléktőke (az országos alap által befizetett o. é. 500,000 frt belefoglalásával) c) tiszta üzleteredmény 1870. deczember 31-ig 2.177,000 — 654,303 47 3.155,779 47 821,178 78 35.302,089 42 Lukács Antal, Trebitsch Ignácz, igazgató, főkönyvvezető. Jelen kimutatás a pénztári készletekkel és az intézeti könyvekkel összehasonlittatván, azokkal minden tételre nézve megegyezőnek találtatott. Gróf Károlyi György s. k., a felügyelő-bizottság elnöke. Harkányi Frigyes 8. k. Szitányi Adolf s. k. Wodiáner Albert s. k. a felügyelő-bizottság tagjai. Csengery Antal s. k. igazgató-titoknok. Szombathely, julius 21-én. Búza 89 fontos 5 frt 75 kr. 86 fnts 5 frt 60 kr. 84 fnts 5 frt 53 kr. — Rozs 80 fnts 3 frt 25 kr. 76 fnts 3 frt 2 kr. — Árpa 70 fontos 2 frt 30 kr. 65 fnts 2 frt 25 kr. — Zab 46 fnts 2 frt 25 kr. 42 fnts 2 frt 5 kr. Kukoricza 3 frt 40—60 kr. Fehér bab 4 frt 30 kr. Győr, julius 22. Búza 5 frt 80 kr —5 frt 40 kr. Rozs 3 frt — kr—2 frt 60 kr. Árpa 2 frt 60 kr 2. Rendelkezésre álló összegek■ a) készpénzkészlet b) váltókészlet c) különféle értékpapírok d) előlegek 3. A kölcsönös jótállási alap záloglevelei 4. Intézeti ház vételára 5. Felszerelés leszállított értéke 6. Alapítványi kötelezvények. frt. kr. 30.240,215 86 150,903 94 2.948,069 62 560,154 48 245,770 — 1.550,626 62 591,518 52 3.051,808 86 232,100 — 250,000 — 3,000 — 1.477,800 — 35.302,089 42 128,276 25 420,569 92 324,476 —