Budapesti Közlöny, 1871. október (5. évfolyam, 225-250. szám)

1871-10-12 / 234. szám

terjedelmes czikk olvasható ily czím alatt: „Csokonai V. Mihály emléke.“ Itt el van mondva, hogy „Csoko­nai fejfája elporladt, s hogy Debreczen városának érde­meket tisztelni és becsülni tudó polgárai már régóta készülnek egy közös költségen felállítandó síremlék által a költő örök nyughelyét bizonyossá és maradan­dóvá tenni. “ A czikk továbbá közli akkori jeles tanár Péczely József lelkes felhívását, melylyel a kollégium ifjúságát adakozásra szólítja. És ha meggondoljuk, hogy Csokonai sok szenvedésének és üldöztetésének okozói és okai épen a kollégiumban és e kollégium elavult rendszerében rejlettek, Péczelynek e felhivása s az ifjúság tömeges részvéte a legfényesebb elégtétel, mely a költők emlékét érheté. Mindamellett még ekkor is találkoztak az ügynek ellenzői s a tárgy nyilvános polémiára is okul szolgált, mint azt az 1836-diki „Raj­zolatok“ 48 dik számából láthatni; de a közvélemény s P­éczelynek kitartó lelkesedése győzött és a síremlé­ket ugyanazon év augustus első napjaiban fel is állítot­ták . A fenebb említett czikk végén e szavak állanak: „Felálland tehát Csokonai emlékoszlopa ; s ha a köz­kívánat teljesülend, nemcsak a távollevő temetői ma­gányban mutatandja hideg márvány a tisztelt költő po­rainak sírját az őt meleg kebellel keresőnek, hanem a város közepén, a nagy templom s iskola közti téren is sziv­elégülve fogja szemlélhetni minden széplelkű hazafi szeretett költőjének emlékoszlopát.“ Az ige, ha csak most harminczöt év után vált is testté, némi elégtételül szolgál a múltra s biztosítékul a jövőre, hogy az igaz, az életrevaló ügy előbb-utóbb diadalra jut. A HALÁLOZÁS. Ungvárról írják, hogy Torna Andor megye törvényszéki ülnök és volt honvéd, 46 ik évében tüdősorvadás következtében elhunyt. Tevékeny és mun­kás hazafi volt; ő alapította a kisdedóvodát, az ung­vári dalárdát, melynek elnöke, az ipar- és keresk­­bank­­nak pedig alelnöke volt. Temetésén sok ezer ember je­lent meg a dalárda és egy zenekar kisé­retében. Béke poraira! — A HIRES BRUCHSALI FEGYHÁZ, mint az „Alig. Ztg.“ Írja, f. hó 6 án egészen leégett. Az egyes czellák, úgy az iskola, a papok és tanárok lakásai, a könyvtár és a raktárak mind a lángok martaléka lett, csu­pán a négy fal áll még fenn. Mindezt egy fegyencz idézte elő. Schwäble würtembergi származású fegyencz, több rendbeli tolvajlás miatt súlyos börtönbüntetésre volt ítélve. Folyó hó 6-án sikerült neki éjjel megsza­badulni, és ez alkalommal fel is gyúrta az egész fegy­­házat olykép, hogy a templom tetejére mászott és on­nét szította a tüzet. A többi fegyenczek, úgy a fegyház­­ban lakó hivatalnokok is megmenekültek, a fegyenczek szigorú őrizet alatt tartva példásan viselték magukat. A lángok közepette észrevétetett Schwäble, ekkor egy másik fegyencz felmászott a ház tetejére és ott küzdött Schwäble-vel, ki álruhában, mint katona volt felöltözve és kardjával súlyosan meg is sérte a reá rohant másik fegyenczet. Ezen­ küzködés közt segélyre jött két katona Schwäblére rohant, és nagy nehezen sikerült a másik fegyenczet megszabadítani olykép, hogy Schwäble a tetőről letaszíttatott. Schwäble súlyosan megsérült. A rögtöni orvosi segély daczára is másnap meghalt sebei­ben, halála előtt bevallá gyújtogatását, mit menekülési kísérlet folytán követett volt el. — Hlatky KÁROLY megyei számvevő összeállí­­totta a biharmegyei iparosok teljes sorozatát; e szerint van Bihar megyében (Nagyváradot kivéve) : Csizmadia 422, czipész 149, tímár 68, szíjgyártó 13, szűcs 95, szűrszabó 6, kalapos 33, szabó 147, gubás 73, divat­­árusnő 1, fésűs 3, órás 6, czukrász 4, bábsütő 6, pék 13, kárpitos 5, kötélverő 22, takács 32, könyvkötő 5, festő 10, kőműves 94, ács 126, bodnár 229, asztalos 190, esztergályos 10, kovács 488, lakatos 57, bádogos 12, üveges 6, fazekas 264, kádár 66, mészáros 107, tarisznyaszövő 5, gombkötő 1, hentes 38, szappanos 10, virslis 1, puskaműves 1, pálinkafőző 4, molnár 210, aranyműves 1, rézműves 4, gépész 7, borbély 4, cserépmester 9, serfőzö 1, eczetfőzö 3, olajütő 4, mű­­kertész 4, szitás 7, faragó 16, mázoló 6.­­ A Gazette de Cologne szerint a porosz kö­vetnek 119,000 frk fizetése van Párisban és London­ban ; 112,000 Bécsben és 150,000 Szent Pétervárott. Az angol representatio kap Párisban 280,000 frkot, Bécsben és Szt.-Pétervárott 230,000-et. A franczia kö­vet 300,000 frankot húz Londonban és Szent-Pétervá­­rott és 200,000-et Bécsben. Oroszország 238,000 frankot fizet londoni követjének, 210,000 frkot a Pá­risban levőnek és 181,000-et a Bécsben levőnek. 6179 GAZDASÁG. A MAGYAR LESZÁMÍTOLÓ- ÉS PÉNZVÁLTÓ­ BANK 1871. ÉVI SEPTEMBER HAVI KIMUTATÁSA. A forgalomban levő pénztár­jegyek ............................... 725,300 frt —­kr. Fedezet. Pénztárkészlet . . . . . 137,474 , 36 „ Váltókban.......................... 226,444 „ 72 „ Értékpapírokra adott előle­gekben ...... . 1.223,471 „ 83 „ Összesen : 1.587,390 „ 91 „ A MAGYAR ÁLTALÁNOS HITELBANK 1871. Sept. havi kimutatása: Forgalomban lévő pénztárjegyek 447,000 frt. Fedezetül: Pénztárkészlet .... 141,366 frt 60 kr. Valtókban .... 8.488,424 „ 66 „ Értékpapírokra adott elő­legekben ....... 268,925 „ — „ Összesen 8.898,716 ft 26 kr. A GYŐRI KERESKEDELMI BANK SEPTEMBER HAVI KIMUTATÁSA. A kamatozó pénztári jegyek állapota 1871. évi sept. hó 30-dikán . Maradvány sept. 1 -én . 392,500 frt. Befizetések e hóban . . 263,300 „_____ Összesen . 655,800 „ Visszafizetések sept. hóban . 269,900 „_____ Mai állapot . 385,900 frt. Szombathely, oct. 6-án. Búza 85 fontos 6 ft — kr. 87 fn­ts 6 frt 20 kr. 88 fnts 6 frt 40 kr. Rozs 78 fontos 3 frt 30 kr. 80 fnts 3 frt 50 kr. — Árpa 69 fontos 2 frt 90 kr. 72 fnts 3 frt — kr. — Zab 48 fnts 1 frt 75 kr. 50 fnts 1 frt 90 kr. Ku­koricza — frt — kr.Fehér bab — frt — kr. Sárvár, October 2-án Búza. 5 frt 40 kr. — 6 frt 30 kr. — Rozs 3 frt 20 kr.— 3 ft 60 kr. — Árpa 2 frt 60 kr — 3 frt 20 kr. —Zab 1 frt 50 kr — 1 frt 90 kr. Kukoricza 3 forint 60 kraj­­czár — 4 frtig. Pécs, oct. 7-én. Búza jó 6 frt 30 kr, közép­szerű 5 frt 80 kr, gyengébb — frt­­- kr. Kétszeres jó 4 frt 80 kr, középszerű 4 frt 60 kr, gyengébb — frt — kr. Rozs jó 3 frt 80 kr, középszerű 3 frt 70 kr, gyengébb — frt kr. Árpa jó 3 frt — kr, középszerű 2 frt 90 kr, gyengébb — frt — kr. Zab jó 1 frt 75 kr, középszerű 1 frt 70 kr, gyen­gébb — frt — kr. Kukoricza 4 frt 40 kr, közép­szerű 4 frt 30 kr, gyengébb — frt — kr. Hajdina — frt — kr. Széna mázsája 1 frt 60 kr. Szalma mázsája 80 krajczár. Bern, oct. 11. A Gotthárd-vasút építési tőkéjé­nek előszerzése végett a berlini discontó-társulat­­tal, a darmstadti bankkal, a schaafhauseni bank­egylettel, a frankfurti Rothschilddal, a kölni Op­­penheimmal és berlini Bleichrederrel folytatott tár­gyalások egy nemzetközi consortium, és egy schweiczi-, olasz- és német vállalkozó consortium létesülésére vezettek. Berlin, oct. 11. Camphausen pénzügyminister és Delbrück elnök tegnap meglátogatták Pouyer- Quertiert, kinek délelőtt értekezlete volt a kül­ügyi hivatalban ; délben a császár által fogadta­­­tott. — A császár személyesen nyitandja meg a birodalmi gyűlést. Páris, oct. 11. A franczia-német vámszerződés feletti alkudozásokban a végső nehézségek abban által, hogy Bismark azt kívánta, miszerint a garantírozó bankárok kezességüket Francziaor­­szág politikai kormányzatának minden eshetősége mellett érvényesnek nyilatkoztassák ki. Bécs oct. 11. déli börze: 5%-­os metalliques 57.40 *•/,-a nemzeti kölcsön 68.— ; 1860-ik ál­lamkölcsön 97.—; bankrészvények 76.— ;hitel­intézeti részvények 287.—; London 118.75 ma­gyar földteherm. kötv. 79.50; temesvári föld­te­herm. kötv. 78.— ; erdélyi teherm. kötvény 74.— horvát-slavon földt. kötv. —.— ; ezüst 117.50; és arany 5.65. Bécs, october 11. Esti börze: Hitelrészvények 286.70; tramway 217.50 állampálya 382.50 észa­ki pálya 209.—; 1864-iki sorsjegyek 134.50 ; 1860; sorsjegyek 97.— ; Napoleon d’or 9.43—; magyar hitelbank 109.75; lombard 196.30 an­­gol-austriai bank 246.20; frankó-bank 117.25 galicziai 258.25. IV „Budap. Közlöny“ magántávirata. Bécs, oct. 11. A „Wiener Abp.“ kimutatja, hogy a cseh kiegyezési javaslat a deklaratióval szem­ben félre nem ismerhető haladást képez. A­míg a deklarátió a personal-unió álláspontjához ra­gaszkodott, a Magyarországgal való kiegyezést feltételesen ismerte el, és csak a tartomány­gyűlé­seket és kir. delegátiót ismerte, — a mostani ki­egyezési javaslat a reál­unió alapjára áll; a Ma­gyarországgal való kiegyezés feltétlen elismerését tartalmazza, és — részben kimondván az itteni közös ügyek feltétlen elismerését,­­ azoknak al­kotmányos intézésére orgánumot hoz javaslatba. Regensburg, oct. 11. A Mariortnál lévő új hid oszlopa 16 munkással a Dunába szakadt dig 3 halott és 6 sebesült huzatott ki. München, oct. 11. Az ultramontán „Vaterland“ szerkesztője az ó-katholikus egylet főnökén elkö­vetett becsületsértés miatt 8 napi fogságra és 25 frt bírságra ítéltetett. New-York, oct. 10. Chicagóban a romok közül már 40 halott huzatott ki; a tűzvész alatt foszto­gató nyolcz egyén felakasztatott; a dockok és gabonaraktárak megsemmisülése folytán nagy iz­­i­gatottság uralkodik. Bérlet 114. sz. NEMZETI SZÍNHÁZ. Pest, csütörtök, oct. 12-én, 1871. NORMA. Opera 2 felv. Irta Romani. Zenéjét szerzette Bel­lini. Fordította Szerdahelyi. Karnagy: Huber K. Személyek: Sever, római proconsul Hajós. Flavius, barátja Verbőczy . Oroveso, druidák főpapja Tallián. Norma, fotósnő, Balázsné. Adalgisa, fiatal druidanő Pauliné. Clotilde, Norma meghittje Human Alexa. Norma két gyermeke. Druidák. Bárdok. Kezdete 7 órakor, vége 10-edfélkor. Vízállás. Felelős szerkesztő : Salamon Ferencz. p Névszerint C fölött alatt -p­ -a 31—8 1­11 Pesten ....5 1­10Pozsonyban . . 4 10— n Marm.-Szigeten .2 5——I n Szathmáron . .2 7—— I,i Tokajban . . .I* * 120—— Szolnokon . . .9 9——­Szegeden . . .i 98—— Aradon .... —— N.-Becskereken .—_ Bezdánban . . . —_ Verbászon . . . . - -Barcson . . .— i­ Eszéken . . .4­5—_ Sziszeken . . .—_ Mitroviczon . .—_ Zimonyban —— 1­0-Orsován . . —— Időjár­ás száraz felhős n m­r esős felhős

Next