Budapesti Közlöny Melléklapja, 1872. június (6. évfolyam, 22-26. szám)

1872-06-02 / 22. számú melléklap

reztünk és nyitottunk, akkor az államgépe­zet működése felakad és zavar keletkezik, melyre az ámítók saját érdekükben számí­tanak. Én tehát a népnevelés, népoktatás fej­lesztésére szükséges összegek megszavazá­sánál a korlátok legszélsőjéig kész leszek elmenni, és ha más irányban saját többsé­gem kormányát takarékosságra fogom is serkenteni, a népnevelésre kívánt szüksé­ges költségek tekintetében szívesen engedek neki a törvények által ellenőrzött szabad kezet. Szorgalmazni fogom a választási tör­vény javítását, hogy a választási jog gya­korlata szabatosan meghatározva, s a vá­lasztási eljárás törvény által rendezve le­gyen , mert úgy, a­hogy most élünk vele, kártékony, erkölcsi és anyagi romlásra ve­zet. Nem szükség ezt bővebben magya­rázni, a mindennapi­­ tapasztalás igazolja. Ezzel kapcsolatban szorgalmazni fogok egy oly törvényt is, mely az országgyűlés tartamát három év helyett öt évre terjes­­­­sze ki. Általános indok erre az, hogy a három évi választás mozgalmai rövid időközökben tömérdek időt rabolnak el a szavazóktól, kivált midőn — mint most is — a legna­gyobb munkaidőre esik a választás ideje, de különös és nem kevéssé fontos okok is vannak, melyek egy ily törvény alkotását sürgetik; hogy többet ne említsek, tény az, hogy az országgyűlés első éve nagy­részben az alakulási, igazolási, vizsgálati s több efféle, a választási mozgalmak hullá­maiból felmerülő ügyek elintézésével telik el, míg a harmadik évet már ismét a kö­vetkező választások előjátékai teszik ter­méketlenné, úgy­hogy a három éves or­­szággyűlésből tulajdonképen csak egy év fordítható komolyan a nyugodt munkára, pedig nekünk, teendőink özönében, sok és folytonos munkára van szükségünk, hogy a művelt világnak tudományban és mű­veltségben messze élőnkbe haladt népeit utolérhessük. Még egy oly törvény alkotását is fogom szorgalmazni, mely a házszabályok elég­telensége esetére lehetetlenné tegye azt, a­mi az utóbbi országgyűlés végén megtör­tént, hogy a kisebbség megakadályozza a jogosult többség munkálkodását, és ily mó­don gúny tárgyává tegye az alkotmányos kormányzat fogalmát. • Még sokat, igen sokat felsorolhatnék, tisztelt választóim, miket idő és körülmé­nyek szerint szorgalmazni és istápolni fogok, mert hiszen szellemi és anyagi elmaradt helyezünkben teendőink oly számosak, mint az ég boltjának megszámlálhatatlan csillagai; elmondhatnám , hogy szorgal­mazni fogom a tisztán hazai érdekeket képviselő, és máris oly szép virágzásnak indult honvédség fejlesztését, műszaki és­­egyéb tekintetbeni felszerelését; szorgal­mazni vagy pártolni fogom a vasúti rend­szer tökéletesítését, s a­mennyiben csak lehetséges, a vasúti politikának a kormány kezébeni öszpontosítását; szorgalmazni vagy pártolni fogom a közlekedési fő- és mellékutak rendszerének megállapítását és •országos költségek javítását, kiépítését, mert a főerek — a vasutak — csakis a­­mellékerekből nyerhetnek életfentartási táplálékot és felelhetnek meg hivatásuk­nak, mely nem lehet más, mint a hazai ipar és kereskedelem felvirágzása. De nem akarok tisztelt választóim türel­mével visszaélni, hanem általában ígérem és isten szent színe előtt fogadom, hogy mindannak igénytelen, de hűséges mun­kája leszek, a mi édes hazánk javára és felvirágzására bárhonnan és bárki által indítványoztatni fog. Végzem tehát kissé hosszúra nyúlt be­szédemet azon szívből fakadt kívánattal: Éljen és virágozzék a haza! Éljen a koronás fejedelem ! Éljen hazánk bölcse, Deák Ferencz! Horvát Boldizsár beszéde Szombathelyit máj. 21-én. Uraim, t. polgártársak! Még nem is volt időm s alkalmam köszönete­­met kifejezni önöknek, uraim, azon bizalomért, a­melylyel a múltban megajándékoztak, s máris újabb hálára köteleztek le engemet, a­midőn e választókerület Deák-pártjának igen tisztelt el­nöke által táviratilag arról értesítettek, hogy a jövő országgyűlésre e kerület képviselőjének is­mét igénytelen személyemet jelölték ki. Minél nagyobb, minél megtisztelőbb reám nézve e bizalom, annál nehezebbé vált helyzetem, annál súlyosabbá lett feladatom. Azért j jelentem meg önök közt, hogy lerójam hálámat önök bizalmá­ért mind a múltra, mind a jövőre nézve. (Éljen­zés.) Ámde érzem és tudom, hogy a valódi hála nem szavakban, bánom tettekben nyilatkozik,’ s hálánk hiányát az ékesszólás legfényesebb művé­szete sem palástolhatná el, ha nem mutathatunk föl tetteket, a­melyekkel a bennünk vetett bizal­mat igazoltuk S épen ezért szorult kebellel léptem e helyre fel. Ha önök bizalmára gondolok, a­mely politikai múltamnak a leghűbb és legbecsesebb szövetsé­gese volt, aggódva kérdem magamtól: váljon daczára annak, hogy agyamnak minden gondola­tát, szívemnek minden érvelését azon ügy foglalta el, amelynek szolgálatára vállalkoztam, — mégis, miután a politikai küzdelmek értékét leginkább s majdnem egyedül a siker után szokták megítélni, — ismétlem, aggódva kérdem magamtól: várjon ama félsiker, melyet erőfeszítéseim eredményez­tek, elég lesz-e önök iránti hálám tanúsítására, hogy önök nem méltatlanra pazarolták bizalmu­kat? S ha a jövőbe tekintek,­ tudatával a küzdelmek súlya alatt meggyengült erőmnek s élénk, fájdal­mas érzetével annak,hogy kedélyem ifjú rugékony­­ságának nagy része az élet csalódásainak esett áldozatul, — még nagyobb aggodalommal, még erősebb kételylyel állok meg azon kérdés előtt: vajjon miként leszek képes ezentúl önök bizal­mának, várakozásának megfelelni. Elcsüggedve kellene elnémulnom e kérdések előtt, ha azon meggyőződést nem hoztam volna magammal, hogy önökben nem a szigorú és merev birót, a­ki a küljelenségekből meríti határozatá­nak indokait, hanem tulajdonképen bajtársaimat, elvrokonaimat van szerencsém üdvözölhetni, a­kik rokonszenvükkel mindenütt velem, oldala­mon voltak a küzdelmek napjaiban; akik együtt állták ki velem a csaták változó esélyeit, együtt örültek velem, midőn zászlónk a diadal szárnyain előbbre haladt, és szintoly hiven osztakoztak iz­galmaimban, valahányszor azt a bukás vagy visszaesés veszélye környezé, (Úgy van!) a kik ennélfogva tudják, hogy valamint egyrészről az idő s a viszonyok kedvezése nélkül a legnagyobb erőfeszítés sem biztosíthatja egymagában a sikert, úgy másrészről a szándék tisztaságának, a czél helyességének s a becsületes munkának érdemé­ből nem vont le semmit azon körülmény, hogy elfordult tőlünk a szerencse mosolya. (Helyeslés.) E meggyőződés nyújt nekem bátorságot arra, hogy meghajolva önök akarata előtt, jövőre is vállalkozzam önök képviseletére (lelkes éljenzés), s hogy ekkér, mint önök jelöltje, feltárjam főbb vonásaiban nézeteimet az ország sorsát érintő főbb kérdésekről, helyzetünkről s a törvényhozás legközelebbi s legfontosabb eladatairól, eközben a múltat, a­melynek eseményei s eredményei önök előtt úgyis ismeretesek, csak annyiban érintvén, a­mennyiben az e kérdésekkel közvetlen kapcso­latban áll. (Halljuk!) Nézeteim hazánk helyzetéről s azon feladatok­ról, a­melyeket a jelen nemzedéknek kell kése­delem és ingadozás nélkül végrehajtania, ha azt akarjuk, hogy Magyarország ezentúl is legyen, nem változtak. Tisztába kellett ezek iránt magam­­mal jutnom, ha előbb nem, akkor, a­midőn az alkot­mány helyreállításával a fejedelem parancsára beléptem a korona tanácsába, s mint ilyen, a par­lamenti kormányrendszer természeténél fogva, egyrészben kezdeményezője voltam az átalaku­lási munka azon irányának, a­melyet a nem­zet többsége lelkesedéssel tett magáévá. A kormány az 1848-as törvények alapján ala­kult. E kormánynak tehát fő­­s alaphivatása nem lehetett egyéb, mint érvényt szerezni az 1848-iki törvényhozás nagy telveinek mindkét irányban; t. i. mind föl- és kifelé, mind pedig le- és be­felé. E hivatását föl- és kifelé az által teljesítette a kormány, hogy a törvényhozás útján létrehozta azon törvényeket, a melyek visszaszerezték a nemzet államiságát s önrendelkezési jogát azon korlátok közt, a melyeket a pragmatica sanc­­tión alapuló államjogi kapcsolat vont elénk. (Helyeslés). Az alak- és módozatra nézve, a­mint az eszkö­zöltetett, lehetnek és vannak mindig eltérő véle­mények az országban. Nem vagyok oly szigorú politikai ellenfeleim iránt, hogy palctát törjek nézeteik fölött, de annyi mégis bizonyos, hogy a szellemi és anyagi jólét fokozatos emelkedése, a haza fölvirágzásának ezernyi és ezernyi jelenségei, a­melyekkel a közjogi kiegyezés óta találkozunk, oly megbecsü­lhetlen eredmények, a­melyeket az alak mellékszempontjából koc­káztatni nem volna politikai eszély. (Zajos helyeslés.) És hogy miként fogta föl hivatását a kormány a másik irányban, t. i. le- és befelé, — ennek legvilágosabb bizonyítéka a trónbeszéd, a mely­lyel ő felsége a király a lefolyt országgyűlést 1869. évi ápril 20-án megnyitá. Ama kormány­nak, a melynek több mint négy éven át voltam sze­rencsés tagja lehetni, belügyi programmját leg­hívebben jellemzik a trónbeszédnek következő szavai: „Feladatunk a nemzet összes erejét gyor­san és határozottan a benső átalakulás nagy mun­kájára irányozni; helyrehozni az események által okozott mulasztásokat; szakítni a mait azon ha­gyományaival, a­melyek a korszerű haladásnak útjában állanak; átalakítani az ország intézmé­nyeit a kor szelleméhez s az új viszonyok szük­ségeihez képest; minden irányban fejleszteni a nemzet szellemi és anyagi súlyát; hogy azon ál­lást, a­melyet az újabban rendezett közjogi ala­pokon az államok sorában elfoglalt, mint a nyu­gati kultura egyik ére­s tényezője, méltóan be­tölthesse.“ Mintha lelkem mélyéből fakadtak volna e sza­vak. Még ma is, midőn nem vagyok többé a kor­mány tagja, ugyanazon hűséggel és lelkesedéssel csüggök e programm minden szaván; még ma is azt súgja meggyőződésem, hogy sem kormány, sem törvényhozás, a­mely korának színvonalán, hivatásának magaslatán áll, attól egy hajszálnyira sem térhet el. (Helyeslés). Sok történt azóta, hogy a benső átalakulás nagy munkája a trónbeszéd szellemében megin­dult, a­mi közelebb hozza a nemzetet czéljához ; noha történtek viszont nem sikerült kísérletek is, vagy olyan alkotások, a­melyeket a nemzet egy része aggodalommal fogadott De ez nem lé­nyeges baj. Ott, hol a törvényhozás a nemzet ke­zeibe van letéve, nagyobb tévedések is időről­­időre könnyen orvosolhatók s az orvoslat annál könnyebb és biztosabb akkor, ha már a gyakor­lati élet tanúságai is érvet szolgáltatnak azoknak, a­kik valamely tör­vény javítását, módosítását indít­ványozzák. Szerintem sokkal nagyobb baj az, h­a e tekintetben nem egy kitűnő tekintélytől térek el,­­ hogy nagyon is aggályosak, nagyon is ki­­csinyeskedők vagyunk a részletek kérdéseiben, holott főteendőnk volna az alapelvek_ helyes meg- 171

Next