Budapesti Közlöny Melléklapja, 1872. június (6. évfolyam, 22-26. szám)
1872-06-02 / 22. számú melléklap
reztünk és nyitottunk, akkor az államgépezet működése felakad és zavar keletkezik, melyre az ámítók saját érdekükben számítanak. Én tehát a népnevelés, népoktatás fejlesztésére szükséges összegek megszavazásánál a korlátok legszélsőjéig kész leszek elmenni, és ha más irányban saját többségem kormányát takarékosságra fogom is serkenteni, a népnevelésre kívánt szükséges költségek tekintetében szívesen engedek neki a törvények által ellenőrzött szabad kezet. Szorgalmazni fogom a választási törvény javítását, hogy a választási jog gyakorlata szabatosan meghatározva, s a választási eljárás törvény által rendezve legyen , mert úgy, ahogy most élünk vele, kártékony, erkölcsi és anyagi romlásra vezet. Nem szükség ezt bővebben magyarázni, a mindennapi tapasztalás igazolja. Ezzel kapcsolatban szorgalmazni fogok egy oly törvényt is, mely az országgyűlés tartamát három év helyett öt évre terjessze ki. Általános indok erre az, hogy a három évi választás mozgalmai rövid időközökben tömérdek időt rabolnak el a szavazóktól, kivált midőn — mint most is — a legnagyobb munkaidőre esik a választás ideje, de különös és nem kevéssé fontos okok is vannak, melyek egy ily törvény alkotását sürgetik; hogy többet ne említsek, tény az, hogy az országgyűlés első éve nagyrészben az alakulási, igazolási, vizsgálati s több efféle, a választási mozgalmak hullámaiból felmerülő ügyek elintézésével telik el, míg a harmadik évet már ismét a következő választások előjátékai teszik terméketlenné, úgyhogy a három éves országgyűlésből tulajdonképen csak egy év fordítható komolyan a nyugodt munkára, pedig nekünk, teendőink özönében, sok és folytonos munkára van szükségünk, hogy a művelt világnak tudományban és műveltségben messze élőnkbe haladt népeit utolérhessük. Még egy oly törvény alkotását is fogom szorgalmazni, mely a házszabályok elégtelensége esetére lehetetlenné tegye azt, ami az utóbbi országgyűlés végén megtörtént, hogy a kisebbség megakadályozza a jogosult többség munkálkodását, és ily módon gúny tárgyává tegye az alkotmányos kormányzat fogalmát. • Még sokat, igen sokat felsorolhatnék, tisztelt választóim, miket idő és körülmények szerint szorgalmazni és istápolni fogok, mert hiszen szellemi és anyagi elmaradt helyezünkben teendőink oly számosak, mint az ég boltjának megszámlálhatatlan csillagai; elmondhatnám , hogy szorgalmazni fogom a tisztán hazai érdekeket képviselő, és máris oly szép virágzásnak indult honvédség fejlesztését, műszaki ésegyéb tekintetbeni felszerelését; szorgalmazni vagy pártolni fogom a vasúti rendszer tökéletesítését, s amennyiben csak lehetséges, a vasúti politikának a kormány kezébeni öszpontosítását; szorgalmazni vagy pártolni fogom a közlekedési fő- és mellékutak rendszerének megállapítását és •országos költségek javítását, kiépítését, mert a főerek — a vasutak — csakis amellékerekből nyerhetnek életfentartási táplálékot és felelhetnek meg hivatásuknak, mely nem lehet más, mint a hazai ipar és kereskedelem felvirágzása. De nem akarok tisztelt választóim türelmével visszaélni, hanem általában ígérem és isten szent színe előtt fogadom, hogy mindannak igénytelen, de hűséges munkája leszek, a mi édes hazánk javára és felvirágzására bárhonnan és bárki által indítványoztatni fog. Végzem tehát kissé hosszúra nyúlt beszédemet azon szívből fakadt kívánattal: Éljen és virágozzék a haza! Éljen a koronás fejedelem ! Éljen hazánk bölcse, Deák Ferencz! Horvát Boldizsár beszéde Szombathelyit máj. 21-én. Uraim, t. polgártársak! Még nem is volt időm s alkalmam köszönetemet kifejezni önöknek, uraim, azon bizalomért, amelylyel a múltban megajándékoztak, s máris újabb hálára köteleztek le engemet, amidőn e választókerület Deák-pártjának igen tisztelt elnöke által táviratilag arról értesítettek, hogy a jövő országgyűlésre e kerület képviselőjének ismét igénytelen személyemet jelölték ki. Minél nagyobb, minél megtisztelőbb reám nézve e bizalom, annál nehezebbé vált helyzetem, annál súlyosabbá lett feladatom. Azért j jelentem meg önök közt, hogy lerójam hálámat önök bizalmáért mind a múltra, mind a jövőre nézve. (Éljenzés.) Ámde érzem és tudom, hogy a valódi hála nem szavakban, bánom tettekben nyilatkozik,’ s hálánk hiányát az ékesszólás legfényesebb művészete sem palástolhatná el, ha nem mutathatunk föl tetteket, amelyekkel a bennünk vetett bizalmat igazoltuk S épen ezért szorult kebellel léptem e helyre fel. Ha önök bizalmára gondolok, amely politikai múltamnak a leghűbb és legbecsesebb szövetségese volt, aggódva kérdem magamtól: váljon daczára annak, hogy agyamnak minden gondolatát, szívemnek minden érvelését azon ügy foglalta el, amelynek szolgálatára vállalkoztam, — mégis, miután a politikai küzdelmek értékét leginkább s majdnem egyedül a siker után szokták megítélni, — ismétlem, aggódva kérdem magamtól: várjon ama félsiker, melyet erőfeszítéseim eredményeztek, elég lesz-e önök iránti hálám tanúsítására, hogy önök nem méltatlanra pazarolták bizalmukat? S ha a jövőbe tekintek, tudatával a küzdelmek súlya alatt meggyengült erőmnek s élénk, fájdalmas érzetével annak,hogy kedélyem ifjú rugékonyságának nagy része az élet csalódásainak esett áldozatul, — még nagyobb aggodalommal, még erősebb kételylyel állok meg azon kérdés előtt: vajjon miként leszek képes ezentúl önök bizalmának, várakozásának megfelelni. Elcsüggedve kellene elnémulnom e kérdések előtt, ha azon meggyőződést nem hoztam volna magammal, hogy önökben nem a szigorú és merev birót, aki a küljelenségekből meríti határozatának indokait, hanem tulajdonképen bajtársaimat, elvrokonaimat van szerencsém üdvözölhetni, akik rokonszenvükkel mindenütt velem, oldalamon voltak a küzdelmek napjaiban; akik együtt állták ki velem a csaták változó esélyeit, együtt örültek velem, midőn zászlónk a diadal szárnyain előbbre haladt, és szintoly hiven osztakoztak izgalmaimban, valahányszor azt a bukás vagy visszaesés veszélye környezé, (Úgy van!) a kik ennélfogva tudják, hogy valamint egyrészről az idő s a viszonyok kedvezése nélkül a legnagyobb erőfeszítés sem biztosíthatja egymagában a sikert, úgy másrészről a szándék tisztaságának, a czél helyességének s a becsületes munkának érdeméből nem vont le semmit azon körülmény, hogy elfordult tőlünk a szerencse mosolya. (Helyeslés.) E meggyőződés nyújt nekem bátorságot arra, hogy meghajolva önök akarata előtt, jövőre is vállalkozzam önök képviseletére (lelkes éljenzés), s hogy ekkér, mint önök jelöltje, feltárjam főbb vonásaiban nézeteimet az ország sorsát érintő főbb kérdésekről, helyzetünkről s a törvényhozás legközelebbi s legfontosabb eladatairól, eközben a múltat, amelynek eseményei s eredményei önök előtt úgyis ismeretesek, csak annyiban érintvén, amennyiben az e kérdésekkel közvetlen kapcsolatban áll. (Halljuk!) Nézeteim hazánk helyzetéről s azon feladatokról, amelyeket a jelen nemzedéknek kell késedelem és ingadozás nélkül végrehajtania, ha azt akarjuk, hogy Magyarország ezentúl is legyen, nem változtak. Tisztába kellett ezek iránt magammal jutnom, ha előbb nem, akkor, amidőn az alkotmány helyreállításával a fejedelem parancsára beléptem a korona tanácsába, s mint ilyen, a parlamenti kormányrendszer természeténél fogva, egyrészben kezdeményezője voltam az átalakulási munka azon irányának, amelyet a nemzet többsége lelkesedéssel tett magáévá. A kormány az 1848-as törvények alapján alakult. E kormánynak tehát fős alaphivatása nem lehetett egyéb, mint érvényt szerezni az 1848-iki törvényhozás nagy telveinek mindkét irányban; t. i. mind föl- és kifelé, mind pedig le- és befelé. E hivatását föl- és kifelé az által teljesítette a kormány, hogy a törvényhozás útján létrehozta azon törvényeket, a melyek visszaszerezték a nemzet államiságát s önrendelkezési jogát azon korlátok közt, a melyeket a pragmatica sanctión alapuló államjogi kapcsolat vont elénk. (Helyeslés). Az alak- és módozatra nézve, amint az eszközöltetett, lehetnek és vannak mindig eltérő vélemények az országban. Nem vagyok oly szigorú politikai ellenfeleim iránt, hogy palctát törjek nézeteik fölött, de annyi mégis bizonyos, hogy a szellemi és anyagi jólét fokozatos emelkedése, a haza fölvirágzásának ezernyi és ezernyi jelenségei, amelyekkel a közjogi kiegyezés óta találkozunk, oly megbecsülhetlen eredmények, amelyeket az alak mellékszempontjából kockáztatni nem volna politikai eszély. (Zajos helyeslés.) És hogy miként fogta föl hivatását a kormány a másik irányban, t. i. le- és befelé, — ennek legvilágosabb bizonyítéka a trónbeszéd, a melylyel ő felsége a király a lefolyt országgyűlést 1869. évi ápril 20-án megnyitá. Ama kormánynak, a melynek több mint négy éven át voltam szerencsés tagja lehetni, belügyi programmját leghívebben jellemzik a trónbeszédnek következő szavai: „Feladatunk a nemzet összes erejét gyorsan és határozottan a benső átalakulás nagy munkájára irányozni; helyrehozni az események által okozott mulasztásokat; szakítni a mait azon hagyományaival, amelyek a korszerű haladásnak útjában állanak; átalakítani az ország intézményeit a kor szelleméhez s az új viszonyok szükségeihez képest; minden irányban fejleszteni a nemzet szellemi és anyagi súlyát; hogy azon állást, amelyet az újabban rendezett közjogi alapokon az államok sorában elfoglalt, mint a nyugati kultura egyik éres tényezője, méltóan betölthesse.“ Mintha lelkem mélyéből fakadtak volna e szavak. Még ma is, midőn nem vagyok többé a kormány tagja, ugyanazon hűséggel és lelkesedéssel csüggök e programm minden szaván; még ma is azt súgja meggyőződésem, hogy sem kormány, sem törvényhozás, amely korának színvonalán, hivatásának magaslatán áll, attól egy hajszálnyira sem térhet el. (Helyeslés). Sok történt azóta, hogy a benső átalakulás nagy munkája a trónbeszéd szellemében megindult, ami közelebb hozza a nemzetet czéljához ; noha történtek viszont nem sikerült kísérletek is, vagy olyan alkotások, amelyeket a nemzet egy része aggodalommal fogadott De ez nem lényeges baj. Ott, hol a törvényhozás a nemzet kezeibe van letéve, nagyobb tévedések is időrőlidőre könnyen orvosolhatók s az orvoslat annál könnyebb és biztosabb akkor, ha már a gyakorlati élet tanúságai is érvet szolgáltatnak azoknak, akik valamely törvény javítását, módosítását indítványozzák. Szerintem sokkal nagyobb baj az, ha e tekintetben nem egy kitűnő tekintélytől térek el, hogy nagyon is aggályosak, nagyon is kicsinyeskedők vagyunk a részletek kérdéseiben, holott főteendőnk volna az alapelvek_ helyes meg- 171