Budapesti Közlöny, 1872. július (6. évfolyam, 148-173. szám)
1872-07-16 / 160. szám
val ismét minden elpusztult. A patak jelenleg a községi réten foly , régi ága görgetegekkel telt meg és teljesen be van temetve. 7 óra felé szűnni kezdett a zivatar, de az ég egyre borult maradt és a mennydörgés nem akart szűnni. Éjfél tájt ismét megeredt az ég,és az eső reggeli három óráig szüntelenül szakadt. — Gazdag LEVÉLTÁR. A Kállay család szabolcsi levéltára, melyet Pesty Frigyes akadémiai tag, Temesmegye monographiájához anyagot keresendő, átbuvárolt, elsőrendű az országban. Az érdemes tudós nem kevesebb mint 250 teljes szövegű okmányt másolt le, melyek mind Temes-Torontáll és Krassómegyékre vonatkoznak, és kivétel nélkül az Árpád-, Anjou és Zsigmondkorból valók. — Uj REMÉNY. Gróf Zichy Géza, mint a „F. L.” olvassuk, egy kötetes regényt irt „Az álmos regénye,a politika-társadalmi eszmével, melyben feltünteti szerző, Milyen lenne Magyarország, ha erőt vennének rajta azok a rontó befolyások, melyek most társadalmában mint körjelek tűntek fel. — A „KERESKEDŐ IFJAK TÁRSULATA” VÁLASZTMÁNYA tiszteletteljesen felszólítja a hozzá beküldött pályamunka szerzőjét, hogy azt a „jelige“ igazolása mellett, az egylet alelnöknéi Hanzély Ferencz urnái által venni, s a hozzácsatolt három bírálat értelmében átdolgozva, kiegészitve, a „keresk. ifj. társ.” választmányának mielőbb benyújtani szíveskedjék. Kelt a keresk. ifj. társ. választmányának 1872 ik évi julius hó 7-én tartott rendes üléséből. Mayer Miksa e. i. titkár. — A VAS-SOPRONI m. kir. 75 ik honvédzászlóaljnak julius 21-én véghez menendő zászlószentelési ünnepélyére a meghívók már szétküldettek. — Az OESZ. KÖZÉPTANODAI TANÁREGYLET II i. szakcsoportja kedden, f. hó 16-án d. u. 6 órakor az akadémia épületében ülést tart. Tárgyak: 1) Császár betűszámtanát bir. Bajusz M. és Lucz. tr 2) Kövi Imre: Útmutatás a természet után való rajzóláshoz. bir. Schindler és Ternyei F. tr. 8) Staub Móricz : A vicat alaprajzok alkalmazása a növénytan tanításánál. Pest, 1872. jul. 18-án. Torkos László m. titkár. — ELISMERŐ IRATOK, részint táviratilag, részint levelekben tömegesen érkeznek Bója Gergely tanfelügyelő úrhoz; igy Tapolcza város tanácsa ezeket irta a tanfelügyelő úrhoz : Nagyságos tanfelügyelő, kir. tanácsos ur! A lapokból értesültünk, mikép a magas kormány nagyságodat a pesti tankerület felügyelőjévé kinevezni méltóztatott; midőn e rég megérdemlett kitüntetés felett örömünket kifejezni szerencsések vagyunk, nem mulaszthatjuk el egyúttal tolmácsolni azon fájdalmas érzést , mely önkéntelenül felmerül szívünkben azon gondolatnál, hogy nagyságodat, ki városunk érdekében annyit fáradott, s kinek fáradságát oly siker koronázta a már engedélyezett felsőbb népiskola által, elveszteni fogjuk , hogy nagyobb, szebb működési tér nyílik nagyságod előtt, ez vigasztaló ránk, de fogunk-e mi városunk érdekeit annyira szivén hordozó férfiút kapni, ez lesújtó. De bizunk nagyságod nemes, feledni nem tudó szivében, s e bizalom bátorít fel bennünket, hogy a mellékleteket kegyes pártolás végett felterjeszszük. Midőn e sorokkal tán utoljára vagyunk szerencsések nagyságodat megkeresni, mint Zala megye tanfelügyelőjét, egyúttal bátrak vagyunk felkérni, hogy a távol főváros zajában se feledkezzék meg e szerény vidékről, mint mi soha feledni nem fogjuk nagyságod nemes, e vidék jövőjét megállapító fáradozásait, nem fogjuk feledni emberszeretetét s kívánjuk, hogy az ég nagyságodat, mint a tanügy legbuzgóbb előmozdítóját, a hazának soka tartsa meg. Teljes tisztelettel maradván nagyságodnak, Tapolczán, 1872 julius 10-én alázatos szolgái Handléry Mihály, városbiró, Marton Gáspár, h. biró, Árva Lajos, jegyző, Leczner Emanuel, Koblenczer Ignácz, Lessac Ferencz, Glázer János, Csetey Antal, városi képviselők. — CSOKONAY EOY LEVELE. Péchy Imre ur, a debreczeni főiskolai könyvtár rendezője, a „Tiszavidék*ben vándor költőnk következő levelét közli: „Nagy Bajom. Somogybál 4. Aug. 1798. Nagyérdemű Consiliarius ur, Tekintetes Uram ! Valahára talán (sic !) lehet szerencsém öszveszedni, s elkezdeni azt a hazafiúi iparkodásomat, a mely nem magyar szivem, hanem 1280 az időknek szomorú környülállásai miatt csüggedett el. Nálunk nem a hazának fijai változtak el, hanem egyéb . . boldog vagy kisded Erdély ! bár a csinos Európának legvégsőbb szélein fekszel is, boldog vagy és te fogod be a legutolsó magyarnak Szemeit, mikor mi már vagy Oesterreicherek vagy Rusznyákok leszünk ... De nem panaszolkodom. — Biztat engemet a szűk Erdély . . . biztat engemet ez a kis Tartomány, a melynek nemes törekedései a Duna s a Tisza négy tágas cirkulussait megszégyenitik. Vajha ti hozzátok, Bethlen fejedelem Tartományának nagylelkű polgárjai! — vajha tihozzátok csak egyszer beutazhatnék, akkor —oh akkor Volga és Caspium kiköltözött lakosainak édes elhunyt őseimnek ereklyéit bámulhatnám más nélkül való egyenességtekben ! Énnekem ez a szerencse — egy Bihar V. megyében születettnek — nem adatott. Hányt engemet a szerencse tulajdon hazámba és tulajdon hazámért és egyedül a nyugtatott engemet s a serkentgetett eddig, az ébresztett a munkára, hogy, ha nem tettem is, akartam, ha másért nem is, legalább a jövendőért. — Ti pedig más hazából való testvér Hazánkfiai! ti boldogultok, s legalább minket elkedvetlenedteket vigasztaltok. Nektek örülni fog a jövő — ama késő — emberi nyom, mi rajtunk pedig szánakozik. Éljetek szerencsésen a magyar Helvétziának szerencsésebb Polgárjai ; mi csak igyekezni akarnánk, tinektek pedig munkálkodni ts lehet : — munkálkodjatok ! Én magamat s csekély tehetségemet ajánlom a Tek. Consiliárius Urnak hiv tisztelője Csokonay Vitéz Mihály m. k. “ Enynyi a levél. Csokonayt 1798-ban az Erdélyi Nyelvmivelő Társaság, melynek titkárja Aranyka György volt, tagjává választotta, erre vonatkozik a megköszönő válasz, egy költeménye is van ez időből Csokonaynak: „Marosvásárhelyi gondolatok” czim alatt, mely ugyanezen eszméket más szavakkal, kötött alakban fejezi ki. Mindenesetre érdekes múltkori adalék, főleg Csokonayt illetőleg. — A SzeNT-LÁSZLÓ-TÁRSULAT f. hó 17-én, szerdán délután 4 órakor választmányi gyűlést tart. — Győrött EGY UJ KASZÁRNYA építése van tervben a lovas katonaság számára, melynek létesítése czéljából egy vegyes bizottság van kiküldve, mily múlt kedden a szükséges telket is megszemlélte. Hogy mily arányban fog a költségek fedezéséhez a város és megye közönsége járulni, még e fölött mindig folynak a tanácskozások. — A GŐZFÜRDŐK építése mind Kanizsán, mind Kaposvárott erősen halad előre. — A NÉMET HÍRLAPÍRÓK GYŰLÉSE ez idén Münchenben folyó jul. hó 27—29. fog tartatni következő Programm mellett. Pénteken , jul. 26-án esti 8 órakor ünnepélyes fogadás a polgáregylet termében. Szombaton s vasárnap az iskolaépület nagy termében tanácskozás a napirend felett, melyre öt tárgy van kitűzve. Jul. 29 én kirándulás a starnbergi tón. E kiránduláson kívül lesz még diszebéd, színházi előadás, kisebb kirándulások s mis kisebb ünnepélyek. — A KECSKEMÉTI RÓM. KATH. FŐGYMNASIUM ifjúsága folyó julius hó 4-én díszes közönség jelenlétében vizsgálatot adott a szavalatból, zene- énekből, s megmutatá, hogy a szorgalom, ha nem teremhet is mindenkor hervadhatlan virágokat, de elismerésben részesülhet, mint részesült ez alkalommal is mindazok részéről, kik e vizsgálatot jelenlétükkel szerencséltették. A szorgalmas ifjúság ez elismerést meg is érdemelte , mert minden részében az előadásnak megfelelt a várakozásnak, sőt némely részben azt fölül is múlta. Felolvastattak e vizsgálaton a főtanodában évenként kifűzetni szokott pályakérdések eredményei, a beérkezett művek közül több jutalomra és dicséretre érdemesittetett. Jutalmat nyertek a következő pályázók : Bodócs Gáspár 7-dik oszt. tanuló történelmi dolgozatáért; Götsch József, kr. u. p. 8 ik oszt. tanuló beszélykéje és erkölcstani dolgozatáért; Agárdy Jenő 8-ik oszt. tanuló beszélykéjéért; Nadhera Pál 8 ik oszt. tanuló, Bódogh János 7-ik oszt. tanuló szintén beszélykéikért; Tóth Gyula, k. r. n. p. s 8 ik oszt. tanuló erkölcstani dolgozatáért; Alleker Lajos k. r. n. p. s 8 dik oszt. tanuló kritikai dolgozatáért. Dicséretet nyertek különfaju dolgozataikért: Agárdy Jenő, Götsch József, Mólnár János 8-ik oszt. tanulók, kiket még a helyszínen dicsérő nyilatkozatával is megjutalmazott az elismerő közönség. — JÉGESŐ. Koltáról (Komárom megyéből) Írják: Tegnap délután jul. 10-én 2 órakor igen sötét felhő közeledett délkeletről határunkhoz és már messziről sejteté vészes voltát. A rendkívüli tikkadt levegő rögtön meghüvösödött és emberemlékezetet haladó jégeső sújtotta vidékünket, mely 2 óra hosszat oly irtózatosan dühöngött, hogy nemcsak a még csak félig learatott gabonáinkat porrá verte, hanem a learatott fél keresztekből, kéve és markokból igen sokat elsodort a jégzápor. Különösen a határunknak délnyugat és északi részén vége minden aratásnak, sőt még a kapanövényeket is egészen tönkre tette, elsodorta és eliszapolta. A szőlő tisztára megsemmisült, a dió nagyságú jégből 4—5 láb átmérőjű torlaszok képződtek, és mint tavaszkor a jégtáblák elborították völgyeinket, hol ismét kaszálóinkat tönkre tették. A kár iszonyú, és sajnos, kevés biztosított, emberélet eddig tudtommal nem esett áldozatul, hanem annál több kárt okozott az igavonó marhában, úgy szinte a juhban és sertésekben. A jégtorlaszok még ma is oly vastagok, hogy helyenkint még 1—2 láb átmérőjüek. — A PESTI VAKOK INTÉZETE növendékeinek nyilvános vizsgája kedden, 1872. évi jul. hó 23-án, délelőtt 9 órakor, a polgári lövölde nagytermében fog megtartatni. A tantárgyak rendsora következő: 1. Hittan Czár és ács, Lortzingtól Isten áld meg a magyart! Erkeltől, előadja az intézeti énekkar. 2. Magyar betűzés, olvasás és írás. Költő és panaszt, nyitány Soupétól, előadja az intézeti zenekar. 3. Zeneelmélet és összhangzatban. Lucia, 4 kézre, Dopplertől, zongorán előadják Andreska Teréz és Lakatos Róza. Mazurkák, 4 kézre, Chopintől, zongorán előadják Gerzi Magdolna és Zeiner Fáni. Magyar Ábránd, Vilburgertől, előadja zongorán Schieszl József. 4. Magyar nyelvtan. Aumourette, Schuberttől, gordonkán előadja Molnár János. Románcé, Dávidtól, hegedűn előadja Vedres Béla. Trauerwalzer, Beethoventől, s volán változatokkal, előadja Kopp Vilmos. 5. Földrajz és magyarok története. Polacca Brillante, Webertől, Magyar rhapsodia, Liszttől, zongorán előadja Illés Dezső. 6. Számtan. Kar és fuga, Haydntól. Kettős Mendelssohntól, előadja az intézeti énekkar. 7. Világtörténelem. Hallgató magyar, czimbalmon előadja Szente Lajos. Fölvirrad még valaha, czimbalmon előadja Néveri Gyula. 8. Német nyelv. Hunyadi László nyitánya, Erkeltől, előadja az intézeti zenekar. 9. Kézimunka. Délután 5 és órakor a vizsga az orgonálás és testgyakorlásból az intézet épületében folytattatik. Az orgonán előadandó művek a következők : 1. Előjáték, Rincktől, játsza Menkó István. 2. Előjáték, Rincktől, játsza Peterdy Móricz. 3. Előjáték, Fischertől és fuga Grauntól, játsza Vedres Béla. 4. Előjáték, Rincktől, fuga Telemanntól, játsza Molnár János. 5. Két szólamú gyakorlat, Haeringtől és fuga Haendltől, játsza Schieszl József. 6. Fuga Mendelssohn és Bachtól, játsza Illés Dezső. — A II.VÁRADI FŐGYMNASIUMI muzeum igen érdekes pénzgyüjteménynyel bir, úgy hogy a darabok száma megközelíti a 800 at, s köztük van egy Szent István király által veretett, igen ritka és becses ezüst pénz is, azonkívül több római és középkori. — Zalaegerszegen a tomnázáshoz szükséges helyiséget részben az iskolaszék, részben a szombathelyi püspök ajánlotta fel az egyletnek. Eddig 60 tagja ven. BeLICZAY IMRE, Pest városának egyik érdemes polgára, ki a közügyek minden térén nagy szolgálatokat tett, s egyik kiváló előharczosa volt minden közérdeknek, tegnapelőtt éjjel szélhüdés folytán meghalt. A temetés tegnap délután 5 órakor az ág. ev. hitvallás szertartása szerint ment végbe. Béke poraira is Szentgyörgyi Horváth Lajos, Vasmegyének 1860 il-ik évi első alispánja s e megye egyik kitűnő fia e napokban 52 éves korában elhunyt. Béke poraira! — A DOBLER JÁNOS-FÉLE BÜNPFR e hó 13-án tárgyaltatott a pesti kir. törvényszék előtt. Dobler Jánost, a király-utczán 20-ik szám alatt fekvő háromemeletes ház tulajdonosát Grün Miklós lakója beperle hamis eskü miatt. A lakó ugyanis állítólag Doblertel szóbeli szerződést nyert, hogy három évig lakhatik házában,és már műhelyét is fölállíttatta, midőn egyszerre Dobler másnak adta ki a lakást. Egyik és másik felállítása mellett is állíttattak tanuk. A törvényszék vádlottat bizonyítékok elégtelenségéből fölmentette. A kir. ügyész tiz hónapi börtönt indítványozott. Mindkét fél fölebbezte ügyét. — MERÉNYLET. A pesti távírdai főhivatalban 13-án éjfélkor Kunszt Antal pénztárnok a nyitott pénztár előtt egy nyakán ejtett sebből véreivé és eszméletlenül be-