Budapesti Közlöny, 1872. augusztus (6. évfolyam, 174-198. szám)

1872-08-01 / 174. szám

B. A buszállítás. 1. §. Átmenet egyik pályáról a másikra. Az áruk szállítása, a teherforgalomra berende­zett bármely állomásról és állomásra eszközölhető, a­nélkül, hogy az átmeneteleknél egyik pályáról a másikra, külön közvetítőre volna szükség. 2. §. Az áruk átvétele. A vaspálya nem köteles olyan árukat szállítás végett átvenni, melyek czélszerűen, vagy egyál­talában begöngyölve nincsenek, eltekintve attól, hogy azok természeteknél fogva a vaspálya belá­tása szerint, — föntartva e részben az elhatározó bírói ítéletet — szállítás közben megsérülés, vagy elveszés ellen oltalmas begöngyölést igényel­nének. Ilynemű jószág kivételesen elszállítható, ha a küldő a begöngyölés hiányát, vagy hibás voltát saját aláírásával ellátott s a szállitó­levelen is is­­métlendő nyilatkozata által elismert; e nyilatko­zatban az egyes málhadarabok leírandók és rész­­letezendők. A küldő által a begöngyölés hiányát, vagy hi­bás voltát illetőleg kiállítandó nyilatkozat egy minta szövege szerint történik (A. melléklet); ilyenek a podgyász kiadóhivatalokban készen állanak. 3. §. A szállításból egészen kizárt, vagy csak feltétele­sen elfogadandó tárgyak. I. A szállításból ki vannak zárva: 1) Minden oly tárgyak, melyek súlyuk vagy terjedelmük, alakjuk, vagy bárminő más tulajdon­ságaiknál fogva, a vaspálya berendezése és hasz­­nálási módja szerint a szállításra nem alkal­masak. 2) A kötelességszerűleg csakis postán küldhető tárgyak, valamint az okmányok, drágakövek, igaz gyöngyök és ékszerek. 3) Minden önmaguktól meggyulladható vagy felrobbanható tárgyak, például gyújtózsinórok (a II. A. b. pont alattiak kivételével), töltött fegyve­rek, durrezüst, durrhigany, durrarany, pyropapir, (lobbanó, úgynevezett Düppelsánczpapir) nitro­­glycerin (robbantó olaj), pikrinsavas sók stb. Na­­tronkokes és minden oly készítmények,melyeknek vegyízékében villa (phosphor) van, továbbá gyúj­­tótáblácskák (amorces) stb. II. Szállítás végett feltételesen felvehetők. A. 1) Aether, kőolaj (naphta), Hoffman szesz (Hoff­­mann-cseppek) collodium, szénkéneg, fa­szesz, nyers és finomított állapotban; alkohol és sprit. 2) Nyers mész, termés mészkő (Grü­nkalk.) 3) Chlorsavas káli, tiszta pikrinsav. 4) Mindennemű ásványsavak, olajseprő az olaj­­finomító gyárból, maró natronlúg (sziksólúg) és maró kálilúg, valamint az oly edények is, melyek­ben már ilyenek szállíttattak, továbbá elszállítás végett gömbökben (ballon) érkező fénymázok (Fir­nisse,) fénymázfestékek, nedvek, illó- és zsíros olajok,borszesz és más, az 1) alatt meg nem neve­zett szeszes folyadékok , úgyszintén büzeny (brom) is. 5) Terpentinolaj, kátrány olaj (hydrocarbur), ásványolaj, kamphin, fotogén, pinolin, könnyű kőszénolaj (benzin), ligroin (petróleum naphta), ásványos kenő­csolaj s más hasonnemü anyagok, valamint az oly edények is, melyekben ilyenek már szállíttattak; mindenféle rész brízűi olaj, pl. szalmiák-szesz. 6) Dörzsölés vagy súrlódás folytán gyula sze­rek (viaszgyujtó, kanóczocskák, viaszgyufák,­­ gyufák, gyujtótaplók) biztosító kanócz (gyujtó­zsinórok) ha vékony, de tömött tömlőből állanak, melynek belsejében aránylag csekély mennyiségű lőpor foglaltatik. Bucher-féle tűzoltószelenczék bá­­doghüvelyekben stb. 7) Villó (phosphor.) 8) Gyapjú és gyapjúhulladékok, posztódara­bok, fonoda-gyapot és gyapot-fonal-hulladékok, len, kender, szösz (csepü, kócz) rongyok s másf efféle tárgyak, ha be vannak zsírozva, valamint mesterséges gyapjú, mungó- vagy shoddy-gyapjú, takács- vagy pánczél-zsinegek, edény-(szerszám) zsinegek. 9) Kőolaj (petróleum) nyers vagy finomított ál­lapotban, petróleum-aether (naphta,) valamint oly üres edények is, melyekben már ilyen tárgyak szállíttattak. 10) Petárdák, durranó szelenczék megállási jeladásra a vaspályáknál. 11) Lőkupacsok, gyújtótükrök és ércz­öltények. 12) Arany- és ezüstrudak, ereny (platina), pénz és pénzt érő papírok. 13) Képek s más művészeti tárgyak. 14) Mireny­ (arsen) félék, nevezetesen mirecs­­sav (arsenessav, fehérarsen) auripigment (sárga mireny) realgar (vörösmireny), termés-mireny (arsenfém) stb s más mérges anyagok. 15) Füstkorom (Kienruss.­ 16) Élesztő, folyó úgy mint szilárd állapotban. Továbbá az osztrák magyar belforgalomban a következők is: 17) Lőpor. 18) Lőgyapot. 19) Tűzjátékszerek. 20) Szabadalmazott robbantópor (dynamit) s több effélék. Az 1-től 16-ig, valamint 17-től 20 ig elősorolt tárgyak szállítás végett csak akkor fogadtatnak el, ha melléjök külön egyéb tárgyakat magukban nem foglaló fuvarlevelek adatnak. A részletekre nézve megjegyzendő: Az 1) számhoz: aether, naphta és tiszta alkohol (absoluter Alkohol), valamint a Hoffmann-szesz (Hoffmann cseppek) és collodium is csak kettős zár alatt, még­pedig olyformán adhatók föl szál­lítás végett, hogy az Üvegpalac­kok, melyek az említett anyagokat tartalmazzák, korpával vagy fűrészporral telt erős faládákba legyenek elhe­lyezve. A szénkéneg (Schwefelalkohol) szállítására néz­ve következő szabályok érvényesek: a) Ha a szénkéneg horganyból készült henger­­alakú edényekben áll, melyek fölül és alul ráfor­rasztott vasabroncsokkal vannak megerősítve, ak­kor ezek csakis úgy vétetnek föl szállítás végett, ha minden egyes edény legfeljebb 70 font suly­­lyal bir. b) Ellenben súlykorlátozásnak szénkéneggel telt oly edényekre nézve, melyek erős vasbádogból készülvek, kellőleg beszegezve s az összeilleszté­seknél jól be vannak forrasztva, csak ott van he­lye, hol az egyes edények súlya a 10 mázsát meg nem haladja. c) A horgany-bádogból készült edényeknek fo­nott kosarakba kell elhelyezve lenniük. d) Az oly üvegedényekben, melyek korpával vagy fürészporral telt bádog-szelenczékbe vannak elrakva, szintén megengedhető a szénkéneg szál­lítása. e) A szénkéneg szállítása minden esetben csak egészen nyílt, fedetlen kocsikon történhetik. Fa­szesz (Holzgeist) nyers vagy finomított állapotban, alkohol és sprit csak hordókban vagy bádogedé­nyekben fogadtatnak el. A 2 ik számhoz : Nyers mész, termésmészkő (Grünkalk) csak nyílt kocsikban szállíttatik. A 3-ik számhoz: A chlorsavas kál­nak gondo­san papírba kell begöngyölve tenni s a csomagot fahordókba vagy ládákba kell zárni. A tiszta pik­rinsav szállítása csakis a föladott pikrinsav tiszta­sága és veszélytelensége iránt valamely hiteles vegyész által kiállítandó bizonyítvány mellett tör­ténhetik. A 4-ik fámhoz: A gömbök (ballons), melyek­ben ásvá­nysavak (kénsav, vitriololaj, sósav, salét­romsav, választóvíz stb.) küldetnek, jól becsoma­­golandók és kényelmes kezelhetés végett erős fogantyúval ellátott edényekben (mely czélra fo­nott kosarak is szolgálhatnak) elhelyezendők. A szállításra felvétel megtagadtathatik, ha a becso­magolás nem a kellő gonddal történt, és a ládák, il­letőleg edények a kényelmes kezelést könnyítő ké­szülékekkel ellátva nincsenek. Az ásványsavak mindig különválasztva cso­­magolandók be és igy azokat más vegyészeti szerekkel egy és ugyanazon kocsiba elhelyezni nem szabad. 1388 Petróleummal s egyéb ásványos világitó anya­gokkal való együttes fölrakásuk megengedtetik, de a petróleumot, a mennyire lehetséges, külön kell elhelyezni. Az 5-ik számhoz: Kátrányolaj (hydrocarbur)­­ más hasonnemű anyagok bádogedényekben vagy körül nem fonott Üveggömbökben szándékolt el­küldésénél, szállítás végett csak akkor vehetők­­ fel, ha ezen edények kosarakba vannak helyezve. A terpentinolaj s minden más rész búza olajnemek csak nyitott kocsikban szállíttathatnak. A 4. és 5-ik számhoz: ásványsavakkal (kénsav, sósav, salétromsav), valamint kátrányolajjal (hyd­rocarbur) kőolajjal, camphinnal, photogénnel, pi­­nolinnal, könnyű kőszén-olajjal (benzin) s más hasonló anyagokkal telt gömbök, ha az egyes csomagok nem nehezebbek 1'/, mázsánál, a teher­­kiszámításnál valódi súlyuk szerint vétetnek föl. Az 1 *10 mázsánál súlyosabb gömbök elküldéséért a vaspálya igazgatóság 40 mázsáért járó teherdíj fizetését követelheti, s a gömbök föl- és lerakása a küldő, illetőleg elfogadó által eszközlendő. Az illető felek tehát nincsenek följogosítva, hogy a kérdéses gömbökre nézve a vaspálya ellen más fehéráruknál megengedett igényeket támaszthas­sanak. Azon esetben, ha e gömbök lerakása az elfogadó részéről a rendeltetési állomásra érkezés, illetőleg a megérkezés hírül adása után már leg­feljebb három nap alatt meg nem történik, a vas­pálya föl van jogosítva a gömböket a fölmerült kocsi-használati késedelmi díj felszámítása mellett visszaküldeni (16. §.) A 6-ik számhoz: A súrlódás és dörzsölés által gyúló szereket, valamint a biztosító gyűszereket és gyújtó zsinórokat is erős vasbádogból készült tartályokban vagy legalább is igen szilárd, de 1,5 köbméternyinél nem nagyobb faládákban kell gon­dosan és oly erősen elcsomagolni, hogy a ládák ű­ze teljesen be legyen töltve. A ládák tartalma kívülről világosan megjelölendő. Bucher-féle tűzoltó-szelencsék elszállítás végett csak 12—20 fontot tartalmazó, belk­iről papírral beraggatott ládákban fogadtatnak el, ha ezek azonfelül szintén beraggatott nagyobb ládákba vannak zárva. A 7 ik számhoz : A villó (phosphor) vízzel tölt bádog szelenczékben, melyek legfölebb 12 fontot tartalmazhatnak, s jól be vannak forrasztva és fürészporral béllelt szilárd faládákba helyezendő el. E ládáknak szürke vászonba kell szorosan be­­göngyölve s két felső szélükön erős fogantyúval ellátva lenniök, 150 fontnál többet nyomniok pe­dig nem szabad, végre kívülről azok e szókkal: „villóval (prosphor) telve“ és „Fenn* (Oben) pon­tosan megjelölendők. A 8-ik számhoz: Ha elszállítás végett az imént említettekhez hasonnemű tárgyak adatnak fel, a fuvarlevélben világosan meg kell jegyezve lenni, hogy azok zsírozva vannak-e vagy sem? Első esetben csak nyílt kocsikra és a küldő térítvénye mellett rakatnak fel, úgy hogy azoknak esetleg megnedvesüléséért a vaspályatársulat felelősséget nem vállal. Ha pedig ezen megjelölés hiány­zik, föltételeztetik, hogy az illető tárgyak zsí­­rozottak és a felrakás megfelelően fog eszkö­zöltetni. A 9-ik számhoz : Petroleum és petroleum-aether (napbha) elszállításra csakis különösen jó, tartós hordókban vagy bádogszelenczékben veendők fel, melyek fűrészporral vagy korpával béllelt ládákba vannak helyezve, vagy pedig 21 centiméter hosz­­szúságú és szélességű s körülbelül 31 centiméter magasságú, négyszög alakú erős bádogból készült s gondosan leforrasztott edényekben, melyek leg­alább is l,1 centiméter vastagságú deszkából ké­szült ládában kettesével oly módon helyezendők el, hogy az edények rázkódása lehetetlenné tétessék. A szállítás alatt netalán megsérült bádogedények, tüstént lerakandók, s még meglevő tartalmuk­kal együtt a küldő javára lehető legjobb áron eladandók. A szállítás csak nyílt kocsikon tör­ténik. Vámbevallási eljáráson alapuló kárpótlási igény mellett, mely erős befedést és a kocsitakarék ólom bezárolását tenné szükségessé, a vaspálya az el­szállítást el nem fogadja. A 10-dik számhoz: Petárdák (roncsok) papír­darabok, fűrészpor vagy gipsz közé erősen begön­­gyölendők, vagy bármi más módon oly szilárdan és egymástól különválasztva helyezendők el.

Next