Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1873. április (7. évfolyam, 75-99. szám)

1873-04-08 / 81. szám értesítője

6168 3—2 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 263. A körösbányai kir. e. f. törvényszék mint telekkönyvi ha­tóság részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Jula Juon n.­­halmágyi lakos mint felperes ké­relmére, szintén nagy-halmágyi lakos Turik Todor végrehajtást szenvedőtől lefoglalt ingó, és a nagy-halmágyi 24. sz. t­vben A. I. 1—8. sorszámok alatt tulajdo­nául felvett, 579 írtra becsült in­gatlan vagy ainak végrehajtás ut­­jáni elárverezése elrendeltetvén, ennek foganatositására első határ­időül folyó évi ápril hó 30. nap­jának, szükség esetében másod határidőül f, évi május hó 31-ik napjának mindenkor délelőtti 10 órája Nagy-Halmágy községében a községházánál azon kijelentés­sel tűzetik ki, hogy a venni szán­dékozók az árverési feltételeket az alálírt kir. telekkönyvi ható­ságnál megtekinthetik, és azzal, hogy az első határnapon az ingat­lan vagyon csak becsáron felül, a másodikon azonban becsáron alól is el fog adatni. Egyszersmind pedig azon jelzá­logos hitelezők, kik nem ezen tkkvi hatóság székhelyén vagy annak közelében laknak, felszólíttatnak, hogy a vétel­r felosztása alkal­mával leendő képviseltetésük vé­gett ezen hatóság székhelyén megbízottat rendeljenek és annak nevét és lakását az eladásig je­lentsék be, mert ellenkező esetben a részükre hivatalból kinevezett gondnok által fognak képvisel­tetni. Végre a príts 733. és és 466.­­ §§-hoz képest felhivatnak mind-­­­azok, kik a fentebb körülírt javak­­ iránt tulajdoni vagy más igényt­­ avagy elsőbbségi jogot érvénye-­­­síthetni vélnek, igénykereseteiket , e hirdetmény közzétételének utolsó­­ napjától számítandó 15 nap alatt , ezen takkönyvi hatóságnál nyújt­sák be, különben azok a végre­hajtási árverés foganatosítását nem gátolván, igénylők egyedül a vé­telár fölöslegére fognak utasít­ ; tatni. A kőrösbányai kir. tszéknek­­ 1873. évi február 22-én tartott te­lekkönyvi üléséből. 6525 3—2 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 10095. A gyulafehérvári kir.­­ törvényszék részéről közhírré té­­j­tetik, miszerint szászvárosi Kaes­­ Józsefnek vaidei Adam lui Torna­­ Pricasan ellen lévő 15 frt o. e. tőkekövetelése, annak 1870. o­ct. 18-tól folyó 30*/1 kamatja, továbbá 1870. oct. hó 18 tól 105 frt utáni 80% kamatjai 1872. febr. hó 3-ig, 8 ft 59 kr. per­, 3 ft 37 kr végre­hajtási kérelmi és 4 ft 12 kr. foga­­natositási költségek behajtása vé­gett a már foganasitott zálogolás és becslés alapján alperes Adam lui Torna Pricasan Valdenben­­) . Egy szántóföld Silesaba 1002 h. r. sz. a. 320 □ el terje­désben 1 ft 8 kr. jövedelemmel, Georg Dregoi és Vasilia Nisztor szomszédságában, megbecsülve 23 ft 49 kr. 2) . Egy szántóföld Ciolánban 2309. h. r. sz. a. Jova Komann és Jova Iliásza szomszédságában 470.­­ el­terjedésű 1 ft 40 kr. jö­vedelemmel, megbecsülve 38 ft 40 kr. 3) . Egy szántóföld Dealu ove­­tilorban 3942. h. r. sz. a. Jova Socola és Jova Iliásza szomszéd­ságában 850 □ el terjedésű 48 kr. jövedelemmel, megbecsülve 18 frt 48 krra, végrehajtás útján leendő árverezése a beadott árverezési feltételek alapján elrendeltetik és annak foganasítására törvényszéki végrehajtó Baranyay Károly kül­detik ki jelentéstétel kötelezettsége mellett. Árverezési napokat 1873. május 20. mint első és 1873. junius 20-ra mint második határnap minden­kor d. e. 9 órára tűzetik ki Vajde község házánál. Miről érdekeltek azon megjegy­zéssel értesittetnek, hogy a kikiál­tási ár a fekvőségek bocsára leend, melyen alól csak is a második ár­­­­erezés alkalmával fognak a fekvő­ségek a legtöbbet ígérőnek eladatni, a leteendő bánatpénz pedig a becs­ár 10%j a. Felhivatnak azon jelzálogos hite­lezők, kik nem ezen telekkönyvi hatóság székhelyén laknak, hogy a vételár felosztása alkalmával leen­dő képviseltetésük végett ezen ha­tóság székhelyén megbízottat ren­deljenek, és annak nevét és lakását az árverésig jelentsék be, mert kü­lönben a hivatalból kinevezett gondnok által fognak képvisel­tetni. Felhivatnak mindazok, kik a le­foglalt fekvők iránt tulajdoni vagy más igényt, vagy elsőbbségi jogo­kat érvényesíthetni vélik, miszerint kereseteiket ezen hirdetmény köz­zétételének utolsó napjától száml­­andó 15 nap alatt, elsőbbségi be­­jelentvényüket pedig az árverés kezdetéig, habár külön értesítést nem vettek is, ezen kir. tszékhez nyújtsák be, különben azok a vég­rehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár fölöslegére fog­nak utasittatni. A gyula-fehérvári kir. törvény­széknek 1872. decz. 21-én tartott polgári tanácsüléséből. 6296 3—2 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 6628. A pozsonyi kir. e. f. tör­vényszék tkvi osztálya részéről közhírré tétetik, miszerint Nerad Józsefnek Kostka Márton zohari lakos elleni 45 frt 50 kr­s járulé­kai iránti végrehajtási ügyében a végrehajtás alá vont ingatlanságnak, nevezetesen a zohari község 166. sz. tekrében vezetett A I 1—12. sorsz. a. 159. házsz.­­ urb. állo­mánynak és A -I- 1—15. sorsz. a. irtványoknak a végrehajtást szén ■ védő Koctka Mártont illető 357 ftra becsült *|* részének árverése elrendeltetvén, ennek mindenkor 1. 10 órakor a községházában leendő megtartására első határnapul 1873. május 6. napja, második határna­pul pedig 1873. évi junius 6-ka akként tűzetik ki, hogy az első árverésnek eredménytelensége ese­tében a fenti ingatlanság a máso­dik határnapon becsáron alól is eladható ; bánatpénzül a becsár ti­zed része leteendő. A többi feltételek és tudnivalók ezen bíróságnál betekinthetők és az árverés alkalmával előterjesz­tetni és felolvastatni fognak. Egyúttal felszólíttatnak mind­azon jelzálogos hitelezők, kik nem e telekkönyvi hatóság szék­helyén vagy annak közelében lak­nak, hogy a vételár felosztása al­­ka­lmával leendő képviseltetésük végett, ezen hatóság székhelyén megbízottat rendeljenek, s annak nevét és lakását az eladásig je­­lentsék be, mivel ellenesetben a hi­vatalból kinevezendő gondnok ál­tal fognak képviseltetni. Egyúttal az elárverezendő ingatlanra igényt tartó felekhez intéztetik a p. r. t. 466. §. értelmé­ben és következményeinek terhe alatt e felhívás jogaik érvényesí­tése végett. Kelt Pozsonyban, a kir. törvény­szék telekkönyvi osztályának 1872. évi dec. 11-ik napján tar­tott üléséből. 6594 3—2 . ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 3394. A verseczi királyi tör­vényszék, mint telekkönyvi ható­ság részéről ezennel közhírré té­tetik, miszerint Posustal Mária felperes részére 310 ft 86 kr­t. é. tőkekövetelése és jár.­behajtása végett Walter Helena verseczi la­kos mint végrehajtást szenvedőtől lefoglalt és a verseczi 883. számú tikvben felvett, 4186 írtra becsült 997. sz. ház és udvar felerészé­nek végrehajtás utjáni elárvere­zése elrendeltetvén, árverési határ­időül 1873. évi ápr. hó 26-ik és szükség esetében 1873. évi május hó 30-ik napjának mindenkor d. e. 10 órája a telekk. irodában kitün­tetett. 1333 Miről a venni szándékozók azzal esittetnek, hogy bánatpénzül a kikiáltási árul szolgáló becsár 10%­­ra lesz leteendő, és de-*- kér­déses ingatlanok az I-sö árverésen csak a becsértéken felül, a Il-ik árverésen pedig azon alól is a legtöbbet ígérőre le fognak üt­­tetni. A többi feltételek e törvényszék telek­irodájában megtekinthetők. Egyúttal a jelzálogos hitelezők felszólíttatnak, hogy a vételár fel­osztása alkalmával leendő képvi­seltetésük végett helyben székelő megbízottat rendeljenek, és annak nevét és lakását az eladásig je­lentsék be, ellenkező esetben a hi­vatalból kinevezett gondnok Mesz­­terovits 87. ügyvéd által fognak képviseltetni. Egyben felhivatnak mindazok, kik az árverés alá vont ingatlan­­i­ságok iránt tulajdoni vagy más­­ igényeket érvényesíthetni vélnek,­­ hogy igénykereseteiket e hirdet- s­mény közzétételétől számítandó­­ 15 nap alatt e törvényszékhez­­ terjesszék be. Kelt Verseczen, 1873. évi­­ febr. hó 5-én. 1 1­6541 3—2 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 684. A turócz-szt.-mártoni kir. tszék részéről közhírré tétetik, mi­­­­szerint Fontányi János tót-prónai lakosnak, Fontányi György tót-pró­­nai lakos elleni vagyonközösség megszüntetése iránti perből folyó­­lag a tót-prónai 83. sz. tikben 1. sorszám alatt irt felépítményre, mely 420 írta lett megbecsülve, ezen kir. tszék tkvi osztályánál bármikor megtekinthető feltéte­lek szerint a végrehajtás utján való nyilvános árverés elrendel­tetvén, annak elővétele czéljából 1873. május 1. mint első s 1873. junius 3. mint második határnap mindkétszer d. e. 10 órára Tót- Prónára tűzetett ki, mely árverés­hez a venni kívánók ezennel becsár 10% mint bánatpén­ .. ellátottan meghivatnak. Tehát felhivatnak mindazok, kik a lefoglalt javak iránt tu­lajdoni, vagy más igényt érvénye­síthetni vélnek, hogy igénykerese­tüket e hirdetménynek 8-ik közlé­sétől számítandó 15 nap alatt, ha külön értesítést nem vettek is, e törvényszék telekkönyvi osztályá­nál nyújtsák be, mivel különben igényük a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. A turócz-szt.-mártoni kir. tszék mart. 4. 1873. 6682 3^2 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 1­218. A nagybányai kir. tkvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy Lökös János kérelmére, Ku­­hajda Antal és neje Petróczi Bor­bála felső-bányai lakosoknak, a felső-bányai 45. számú tikben be­kebelezett és 2000 írtra becsült birtokának, 150 frt tartozás és já­rulékai miatt bírói árverés utján leendő eladása elrendeltetett, en­nek Felső-Bányán a helyszínen leendő foganatosítására folyó évi ápril 24. reggeli 10 órája, ha pe­dig ekkor a kikiáltási áron el nem kelne, folyó évi május 24. reggeli 10 órája tűzetik ki, oly megjegy­zéssel, hogy ha akkor a kikiáltá­si áron el nem adathatnék, azon alól is el fog adatni, továbbá az árverezni kívánók a birtok becs­értékének 10% százalékát bánat­pénzül letenni tartoznak, a többi árverési feltételek a tkvi hivatal­ban a hiva­­los órákban megte­kinthetők. Egyúttal a jelzálogos hitelezők felszólíttatnak, hogy a vételár fel­osztása alkalmával leendő képvisel­tetésük végett helyben székelő megbízottat rendeljenek, és annak nevét s lakását az eladásig jelent­sék be, ellenkező esetben a hiva­talból kinevezett gondnok által fog­nak képviseltetni. Felhivatnak mindazok, kik ezen fekvős­égek­re tulajdoni vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy igény­ü­ veseti.őket jelen hirdetmény meg­jelenésétől számítandó 15 nap alatt, elsőbbségi bejelentvényeiket pedig az árverés kezdetéig, habár külön értesítést nem vettek is, az alól­írt kir. törvényszéknél nyújtsák­­ be, különben igénylőt­ egyedül a vételár feleslegére fognak utasit­tatni. Kelt a nagybányai kir. tkvi ha­tóságnak 1873. mart. 22. tartott üléséből. 6644 392 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Alulirt kiküldött végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a bu­dapesti kir. keresk.- és váltótör­vényszék 26759. sz. v­ezése által Tröszt Adolf szabómester ellen, Horseczky Czeczilia részére 3000 ft követelés és jár. végett elrendelt biztosítási végrehajtás folytán bi­­róilag lefoglalt s 4307 ft 60 krra becsült szobabútorok és posztóne­­műekből álló ingóságok nyilvános árverés utján eladandók, minek a­­ helyszínén, vagyis a váczi­ utczán­­ 20. sz. a. a vastuskó mellett le-­­­endő eszközlésére határidőül 1873.­­ évi ápril hó 25-ik napjának d. u.­­ 3 órája kitüzetett, melyhez a­­ venni szándékozók ezennel oly­­ megjegyzéssel hivatnak meg, hogy a lefoglalt ingóságok ezen árve­résen szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Kelt Budapesten, 1873. évi ápril hó 4-ik napján. Wein Lipót, kik. bírósági végr. 6527­3- 2 . ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 10094. A gyula­fehérvári kir. törvényszék részéről közhirré téte­tik. miszeri- szászvárosi Kaess­­ Józsefnek vajdei Josif Szimore Tamás jelen levő 320 frt tőke­­­­köve- tése, ennek 1870. nov. hó 1­1 -el folyó 30°­o kamatja, 3 frt 1 kr per, 4 frt 80 kr végrehajtási , kérelmi és 36 frt 66 kr foganato-­­ sitási költségek behajtása végett a , már foganatositva levő záloglás­­ és becslés alapján, alperes Josif­­ Szimore Tamásnak Vajdejon. I. 342. és 343. sz. a. találtató ■ lakház Juon Nistor és Juon Mária , szomszédságában, megbecsülve 200­­ forint. I 2. Ugyanazon t. sz. a. egy csűr­­ fából építve, becsülve 30 frt. 3. Egy szántóföld »in határu I din Susu« 1739. t. sz. a. 740 Q­­ öl terjedelemben, becsülve 40 frt. 4. Egy szántóföld »in Silesu«­­ 2113. t. sz. a 575 □ öl terjedelmű,­­ becsülve 30 frt. 5. Egy szántóföld »in hotaru din susu pre Pareu« 3594. t. sz. a. 986 Q öl terjedelmű, becsülve 40 frt. 6. Egy szántóföld »in dealu pre­­seloru« 3922. t. sz. a. 573 Q öl terjedelemben, becsülve 25 frt. 7. Egy szántóföld »in dealu pveseloruc 3933 t. sz. a. 676 Q öl terjedelemben, becsülve 25 frt. 8. Egy rét »in Halinga sub calea galbinae 4569. t. sz. a. 560 □ öl terjedelmű, becsülve 26 frt. 9. Egy rét »pre marginea veleiz 4862. t. sz. a. 362 □ öl terje­delmű, becsülve 20 frt. 10. Egy rét »in Gracia« 5227. t. sz. a. 520 □ öl terjedelmű, becsülve 30 frt. II. Egy­házhely 339. t. sz. a. 593 □ öl terjedelmű és becsülve 20 frtra, végrehajtás utján leendő árverezése a beadott árverezési feltételek alapján megengedtetik, elrendeltetik, s annak foganatosí­tására törvényszéki végrehajtó Baranyai Károly küldetik ki, jelentéstétel kötelezettsége mellett. Árverezési határnapul 1873. évi május 30-ka első, és 1873. julius 1-je mint második, mindenkor d. e. 9 óra tűzetik ki a falusi iro­dába. Miről érdekeltek azon megjegy­zéssel értesittetnek, hogy a kiki­áltási ár a telkek becsára leend, melyen alól csak a második árve­rezés alkalmával fognak a telkek a legtöbbet ígérőnek eladatni, a Egyszersmind felhivatnak a jelzá­logos hitelezők, hogy a­kik nem e­­kkoi hatóság székhelyén vagy annak közelében laknak, a vételár felosztása alkalmával leendő kép­viseltetn­; ei végett­­ Vu 3zé£ helyén megbízottat rendeljenek s annak nevet és lakását az eladási? !e Ön‘ ■, de’ ellenkező esetben a hsaiból kinevezendő gondnok által . .gnak képviseltetni Végre felhivatnak mindazok, a­kik fent kijelölt javak iránt ró­­igényt, avagy elsőbbségi jogot érvényesíthetni vélnek, hogy ebbeli igénykerese­teiket a polg. törv. prrdrt. 466. életében 6 hirdetmény köz­­zétételének utolsó napjától számí­tandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, ezen tör­vényszéknél nyújtsák be, külön­ben az árverés folyamát nem gá­tolván, egyedül a vételár felesle­gére fognak utasittatni. Kelt a gyula-fehérvári kir. tör­­vényszéknek 1872. decz. 3­. tar­tott polg. tanácsüléséből. 6442 3 . ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 425. A n-károlyi k. törvényszék mint tkvi hatóság részéről ezennel közhirré tétetik, mikép a végre­hajtási árverezés Kallós Pál felperes részére, ennek 50 ftn­yi követelése s a törvényes járulékok erejéig Silimon Mihályné szül. Mezei Ju­liánna alperes ellen, a II.­Károly községi 421. sz. tekvben A­­f­­t. alatt az ö és Murvai Mihályné nevére bejegyzett birtokára, mely belsőségből, s rajta lévő épületből áll, elrendeltetett, kikiáltási ár ösz­­szesen 610 frt leend, venni szán­­dékozók X0°/0 bánatpénzt az árve­rezésre kiküldött végrehajtónál készpénzben letenni tartoznak, ár­verezes határidőül az 1873. évi ápr. hó 30. és szükség esetén 1873. évi máj. hó 30. napjának d. e. 9 órája a helyszínére kitü­­zetik, melyre venni szándékozók oly kijelentés mellett hivatnak meg,­­ hogy az árverezési feltételeket s eset­­­­leg azok módosításait ezen­­ királyi törvényszéknél és a vég­­­­rehajtónál bármikor megtekinthe­tik ; s hogy a kérdéses birtok, a­mennyiben az első árverés alkal­mával a becsértéken vagy azon fe­lül el nem adathatnék, a második árverésen a legtöbbet ígérőre azon alól is le fog üttetni. Azon jelzálogos hitelezők pedig, kik alólírt hatóság székhelyén nem tartózkodnak, vagy attól tá­vol vannak, felszólíttatnak, hogy képviseltetésük iránt a törvény ér­telmében gondoskodjanak, mint­hogy ellenkező esetben a részükre hivatalból kinevezendő gondnok által fognak képviseltetni. Végül mindazok, kik a lefog­lalt javak iránt tulajdoni, vagy más igényt, avagy elsőbbségi jo­gokat érvényesíthetni vélnek,igény­keresetüket e hirdetmény közzété­telének utolsó napjától számítan­dó 16 nap alatt, habár külön ér­tesítést nem vettek is, ezen telek­könyvi hatóságnál nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folya­mát nem gátolván, egyedül a vé­telár fölöslegére fognak utasittatni. Kelt N­ Károlyban, a kir. tszék mint tir­vi hatóságnál 1873. márt. 11. napján. 6641 392 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Néhai Uroschevits Lázár hagya­téki ügyében, az ahoz tartozó több rendbeli ingóságok, jelesül férfi ruhaneműek, a pesti kir .vszék 1873. mart. 4. 7597. sz. alatt ho­zott végzésével elrendelt nyilvá­nos árverezésére határnapul 1873. ápril 16. d. u. 3 órája a pesti kir. tszék helyiségeinek végrehajtói osztályába (Pest belváros pléba­­nia-utcza Porszász féle ház II. e.) kitüzetik, holott is az érdeklett in­góságok a legtöbbet ígérőnek kész­pénzfizetés mellett eladatni fognak. Pesten, 1873. ápril 4. Grünschnek János, tszéki végr­e*

Next