Budapesti Közlöny Melléklapja, 1873. május (7. évfolyam, 18-21. szám)

1873-05-04 / 18. számú melléklap

138 kal több valóságos konzulátusa van, annál tanulságosabb az ösz­­szehasonlítás Olaszországgal, melynek konzul-állománya a mienk­től jelentékenyen nem különbözik, lévén Olaszországnak 64, a magyar-osztrák monarchiának pedig 51 valóságos konzulátusi állomása. Míg az olasz jövedelmek 1 millió frankra mennek, Austria és Magyarországéi 120.000 forintot tettek, sőt az utóbbi időkben 110.000 forintra apadtak. Míg a hivatalok száma szerint, bár különben egyenlő körül­­mények között, a mi konzulátusi jövedelmeinknek Olaszországéi­hoz úgy kellene állniok, mint 3 a 4-hez, valóságban jóval ked­vezőtlenebbül úgy alakul az arány, mint 3 a 10-hez. De a díjszabály egyes tételeinek összehasonlítása is bizo­nyítja, hogy a mi díjaink felette csekélyre vannak szabva. Ez igen természetes. A mi díjszabályunk 1846. óta változat­lan maradt, holott az utóbbi években a munka és a péz értéke igen nagyot változtak. A­míg a többi államok e körülményeket számba véve, konzulsági díjaikat megfelelő arányban emelték, a mi díjszabályunk változatlan maradt s a bevételek nem szapo­rodtak megfelelő arányban. Ellenben a szolgálat költségei rohamosan szaporodtak. Elég azt az egy tényt említeni, hogy a­míg 1869. 1870. és 1871-ben a konzulátusok szolgálati költségeire előirányozva volt 170.000 frt. (az utóbb nevezett évre csak 169.500 frt.), a tényleges költeke­zés ama fedezetet túlhaladta, még pedig: 1869- ben........................................18,510 írttal 1870- ben........................................ 34,028 „ 1871- ben........................................ 40,558 „ E számok legvilágosabban bizonyítják az árak szakadatlan emelkedését. A konzulátusi szolgálat költségei ez­által folyton szaporod­ván, évről évre jobban terhelik a közös budgetet. Ennél fogva a konzulátusi díjak új szabályozása annyival halaszthatatlanabb lett, mentül több új fizetéses konzulátust tesz szükségessé iparunk és kiviteli kereskedésünk lendülete. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy nincs igen messze az idő, a­mikor nehezen lesz elkerülhető konzulátusi hivatalnokaink fizetésének oly föl­emelése, mely legalább részben csökkentse a különbséget, a­mely e tekintetben köztük és a többi hatalmak konzuli köze­gei közt sok helyütt fennforog. Hogy a szolgálat ezen szükségeinek megfelelhessünk a­nél­kül, hogy a konz­uláris javadalmazás új fölemelésével terheljük az államot, arra egyetlen eszköz, hogy a jövedelmek szaporítá­sára törekedjünk, s konzulátusi díjainkat, ha nem is teljesen, de legalább részben egyenlő fokra tegyük a többi államokéival. A külügyi ministérium ennélfogva el nem hallgathatja, hogy díjszabályzatunk átalakítását és a cs. és k. osztrák-magyar kon­­zuláris hivatalok által szedendő díjakra vonatkozó törvény kibo­csátását felette sürgősnek tekinti és a legnagyobb súlyt helyezi arra, hogy a jelen javaslat mentül előbb törvényes erőre emeltessék. 111. Az új díjszabály, tekintettel monarchiánk külföldön levő alattvalóira. Bizonyára nem fölösleges dolog, hogy már most bizonyo­sodjunk meg a felől, ha várjon a javasolt új díjszabály külföldön élő földjeinkre nem fog-e túlságos terhet róni. A hajós­ osztályt, a régi dijszabály ezen része változatlan maradván, az újítás sehogy sem érinti. A mi többi földjeinket il­leti, azok átalában két osztályba sorozhatók: a) iparosok és kereskedők, b) cselédek, munkások, és kézművesek. Az utóbbiakra nézve, ha szegények, legtöbb esetben teljes díjmentesség van kimondva. Az iparosok és kereskedők osztálya ellenben ott, hol a kon­zuli védelemhez folyamodik, oly előnyökben részesül, hogy bi­zonynyal egyhamar nem lehet oka, túlterheltetésről panaszkodni. Tudvalevő tény, hogy konzulátusainknak ott van legna­gyobb működési tere, a­hol törvénykezési illetékességgel is bír­­nak, mint Törökországban s egyéb ázsiai és afrikai részekben. Ez országok azok, a­honnan legtöbb konzulátusi jövedelem foly, s hol a más országbeliek legsű­rűebben kényszerülnek a konzu­lok oltalmához folyamodni. Európában és más rendes jogviszonyok közt lévő országok­­ban ritkán vagy soha sem jön az idegen oly helyzetbe, hogy a konzulátustól segítséget kérjen, s természetesen nem is fizet díja­kat, kivéve, ha hitelesítésre vagy más notariális eljárásra van szüksége. Egészen más a konzulátusok tevékenysége az ázsiai és afri­kai államokban. Ott az európai ember kiváltságos állást foglal; a konzulnak joga és kötelessége, hogy őt a benszülöttekkel való minden ügyeiben képviselje; az európai rendesen szerződéssze­­rűleg föl van mentve a legtöbb ottani állami adó alól. Az euró­painak tehát kivételes állása van ott, melynek előnyei tetemesek; a mellett az anyaországban sem kell, ha állandóan telepedett le valamely konzulátusi községben, semmi adót fizetnie, ha csak fekvősége vagy üzletfiókja nincsen otthon. Az egyetlen illeték, melyet az európai a konzuli oltalom mindezen előnyeiért visel, azon hivatali díjakban áll, melyeket akkor kell fizetnie, a­midőn saját ügyeiben a konzulátus fárado­zását igénybe veszi. Mondani sem kell, hogy ezen illeték koránt­sem tesz annyit, hogy csak távolról is megközelítené azt, a­mit adóban és illetékben fizetnie kellene, ha itthon volna tartóz­kodása. Ezen megjegyzések talán elegendők annak kiderítésére, hogy a konzulátusi díjaknak az itt javasolt mértékben való eme­lése semmi irányban túlterhelést nem okozhat, a­mi különben már abból is világos, hogy az új szabályzat számtételei majdnem végig csekélyebbek, mint az olasz, franczia és német díjszabály megfelelő tételei. Válasz azon határozatok és kiváltatokra, melyeket a magyar országgyűlés bizottsága az 1873-ik évi közösügyi költségvetés alkotmányos tárgya­lásakor a közös pénzügy­ministerium irányában nyilvánított. A magyar országos bizottság­ határozatai az 1873-ik évi közös előirányzathoz. 1. A közös főszámszék tárgyában a bizottság a közös minisz s tériumot minden befolyásának felhasználására felhívja, hogy a­­ közös főszámszék elnökének a miniszerekkel koordinált állása és az egész számszéknek az alkotmányosság igényeinek megfelelő szervezése iránti törvényjavaslatok haladék nélkül a monarchia két felének ministériumai útján az illető törvényhozó testület tárgyalása alá terjesztessenek. (A magyar országos bizottság X. ülési jegyzőkönyv, 53. lap) Ad 1. E tekintetben megjegyeztetik, hogy a közös főszám­szék állása és hatáskörére vonatkozó törvényjavaslat feletti tár­gyalások nem­sokára be fognak fejeztetni, ennekutána ezen tör­vényjavaslat a monarchia két felének ministériumaival annak az illető törvényhozó testület tárgyalása alá bocsátása végett azonnal közöltetni fog. 2. A közös ministérium újra felszólíttatik,hogy a közös külügy- és pénzügyministérium, a közös főszámszék és ezen központi kö­zegek alá rendelt hatóságok és hivatalok tisztviselőit és szolgáit, valamint ezek özvegyeit és árváit illető nyugdíj­törvénynek al­kotmányos létrejöttét lehetőleg siettesse. (A magyar országos bizottság X. ülése October 22 én 53. lap.) Ad 2. A közös pénzügy­mini­­tóriumnak még 1872-iki nov. 18-án a magyar ministerelnök úrhoz intézett, e tárgyat újólag fölemlítő átiratára ezen ministerelnök ur 1873-ki február 11-ről kelt válaszában oda nyilatkozott, hogy a magyar pénzügyminis­­zer úr kívánatosnak és fontosnak tartja miszerint a közös minis­­tériumok és a magyar állam hivatalnokai nyugalmazására vonat­kozó szabályok a lehetőségig egybehangzóan formuláztassanak, a­miért is véleményének nyilvánítását a kérdéses törvényjavaslat irányában azon időre kívánja halasztani midőn, a magyar állam­hivatalnokok nyugdíjazására vonatkozó tárgyalások annyira elő­haladtak, hogy ezek eredménye a törvényhozás elé terjeszthető les­z. 3. A közös ministérium ismételten felszólittatik befolyásá­nak érvényesítésére, hogy elvégre 1873-ban egyenlíttessék ki azon összegek kérdése, melyek az 1867. deczember 31-kén kelt liquidáló okmány szerint e napon a közös pénzügyérnek átadott állami központi pénztárban találtattak.

Next