Budapesti Közlöny Melléklapja, 1873. október (7. évfolyam, 40-43. szám)
1873-10-26 / 43. számú melléklap
példa után az elvet előre határozottan kimondani akarni tudatlansággal párosult merészség lett volna; miután a Tisza nevezett tulajdona elszigetelt eset, és nincs rá a lázott példa, ahonnan haszonnal lehetett volna elvet és tapasztalatot menteni, csak is ezen rendkívüli körülménynek tulajdonítható, hogy oly férfin mint Paleocapa, ki hosszú évek során keresztül kezelte az olasz folyókrat oly határozatlanul és félénken nyilatkozott, a tiszai töltések mérveiről, az átvágások sikerére pedig főleg a kisebb rövidítéseknél különös súlyt éppen nem fektetett, mivel ha a lehető legtökéletesb rövidítés teljes sikerrel hajtatik is végre, az végeredményben esősenyerés tekintetéből más folyókkal összehasonlítva még mindig csekély marad. Ily esős szegénység mellett magába fogadja a Tiszanaménynál, illetőleg Vitkánál a Szamost, 40,000 láb másodpercz tartalom- és 2 hüvelyknek megfelelő rohammal; Tokajnál a hatalmas Bodrogh rendszerét, Kesznyéténél a Sajót, Csongrádnál az egyesült Kőrösöket és végre Szegednél a 2 hüvelyk eséssel biró Marost, holott mindenütt csak vonalokkal jelezhető eséssel bír. Ezen eséshiánynyal karöltve jár árterületeinek rendkívüli mérve; a Szamos felett jobbra-balra, az százezer holdakat haladó árterületekkel jelezhető ; a Szamos alatt szintén, a Bodrogh rendszere alatt ismét, és igy végig le a Dunáig, hol már közel 3 millió hold ártér-felület összegével találkozunk. Vajon ily visszás, vajon ily példátlan bővíz és ártér-fajulási állapot mellett nem menthető-e Lamm Jakab mérnök, ki a Tisza folyását természetellenesnek jelezte, daczára annak, hogy azt a természet alkotta? Váljon kárhoztathatók-e az első vízmérnökök habozó véleményei, kik ily jelenséggel szemben határozottan tervezni, véleményezni elég bátrak nem voltak ? Az kétségtelen, hogy a folyó ily csekély esés viszonya mellett, mely a continensen sehol sem észlelhető, s a vízmenynyiség bősége és állandósága, valamint az árterületnek szintén példanélküli nagysága mellett, nem lehetett kínosabb feladat, mint a szabályozás elvét és annak követendő rendszerét megállapítani, mivel a követendő eljárásra nézve a múlt és jelenből követendő példa avagy hason eset felmutatható nem volt. Egy negyed század eltelte után ma már kevesen tudják azt csak képzelni is, mi volt hajdan a Tisza és annak árterülete! — ma, midőn az örökös piócza- és csíkhal telepeket vasutak szeldelik, vagy ha ezek nem, tehát rendesen felszerelt gazdaságok épületei váltják fel. De ezen 200 négyszegmértföldet haladó terület ezelőtt örökös mocsár felület volt, melynek színéről késő ősz vagy tél kezdetén lehetett csupán letarolni a sás és kákanád szomorú terményeit, és ezt is csakakkor, ha azt az őszi áradás elmaradása megengedte, de a tavasz bizonyosan meghozta az áradást átkával együtt, s a síkvíz szomorú jelenségét, és az ezzel járó kórságos jelenségek ki nem maradható következéseit. Hazánk climaticus szélsőségekben szenvedő állapotából a legszomorúbb jelenségek egyikéül említhető fel azon nyomor, mely nem egyszer kínozta az egész alföld vízzel eltelt területét, — a szárazság, mivel, midőn minden lapály csoládultig el volt telve, a házas vizmentes területek vetéseit és rétjeit ugyanakkor hónapokig eltartó esetlenség sorvasztotta, s a láz minden nemétől kínzott lakosság, árvíz mellett a szárazság szülte éhenhalás fenyegető veszélyét látta maga előtt, víz hiánya miatt! És az alföld szegény helyzete, vagyoni tehetetlensége, népességének elmaradt állapota nem ezen viszás nyomorteli állapotnak tudatott be, hanem még gondolkozók előtt is fajjelenségének tulajdonittatott. Vajon nem a faj életrevalósága mellett tanusit-e azon körülmény, hogy midőn egy népességet folytonos kórságos állapot ostoroz, s gyakran az életfentartás első czikkeit: vizet és húst nélkülözni kénytelen, s mellette még fűtője sincs? — és az mégis fenntartja magát az elfoglalt hálátlan területen. Ily viszonyok között tengődött hazánk életképes edzett népe, a törzsökös magyar faj, — egymástól századokon által elváltan ; holott a róna-terület, ha azt küzhödt mocsárok nem különítik el, egy magában egész egyöntetű területet képvisel. Ily rendkívüli jelenségek természetes következése lett, hogy ezen kivételes nagyszerű állapot javításáról és megszüntetéséről senkinek határozott biztos javaslata nem volt. Hiszen kisebb feladatok megoldására jeles tehetségek eltérő nézeteket és tervjavaslatokat nyújtanak, mennyivel kevésbé lepheti meg a gondolkozót, ha ily kivételes kórságos állapot javítására, mely előzmény nélkül elszigetelten állott roppant mérveivel — a szakemberek eltérő nézeteket nyilvánítottak. Hogy Vásárhelyi főherczeg József nádor rendeletére tervet készít, azt mindenki tudta, hazánk szakférfiai tehetségeik szerint igyekeztek a tervezetnek irányt, vagy épen kifejezést adni; voltak, kik ily csekély esésviszony mellett a mindenütt alkalmazott töltésrendszert lehetlennek állították, s miután el sem tudták képzelni, mily mérvű töltések és mily távolságra emelendők, hogy azon bőviztartalmat káros kitörések veszélye nélkül megbirják, melyek képesek voltak oly számos megye területeit elfoglalni; s igen természetesen a bővizeknek külön csatornázás általi elvezetését hozták javaslatba, s ez okból, mint Szathmármegye, minden töltés építése ellen — 1847. márczius 21-iki gyűlésén —nem csak tiltakozott, de területén, a Szamos és Kraszna folyó mellett létező földhányásokat levontatni határozók voltak, kik, mint Beszédes, Kerecseny-Komorom átvágásával, — melyet Zemplén megye kérelmezvén, az ország nádora József bizottságilag tárgyaltatott, — nagyobbszerű, mértföld hosszát haladó átvágásokkal a folyam vonalát rövidítve, ártalom nélkül akarták tovább vezetni a túlságos bővizű folyót. Vásárhelyi Pál, a már meglevő gondos felvételek, s a maga nemében páratlan pontos és terjedelmes felmérések alapján azonban mihamar megfelelt feladatának, s tervezetét benyújtotta. Időközben hazánk nagy fia, gróf Széchenyi István, a helytartó-tanácsnál a közlekedési osztály élére neveztetett ki ő felsége Ferdinand király által. Vásárhelyi eszméje egyszerű, s az adott viszonyokat véve, tisztán szakilag helyes is volt; — a folyó völgyét viz levelezetője kétszer haladván hosszasság tekintetében, le akarta azt a völgy hosszára sok átvágással vonni; — hol a partok alacsonyak, oda oly magasságra töltéseket akart épiteni melyeket a tapasztalt tiszai áradások haladni nem képesek. De töltéseinek egymástóli távolát, azoknak mérveit Vásárhelyi egyelőre nem határozhatta meg. Gróf Széchenyi Vásárhelyi tervezetét először Francescoaival, később a velenczei építészeti igazgatóság főnökével, Paleocapa Péterrel vizsgáltatta meg. Francesconi osztotta Vásárhelyi nézeteit, s azt magáévá tette, csakis azt ajánlotta, hogy az átvágások alulról fölfelé következetesen hajtassanak végre. Paleocapa Péter helyszíni hosszas szemle után, egy egész hosszas munkát irt Vásárhelyi tervezete, illetőleg a Tisza szabályozása felett, amelynek tartalmát ismételen akarni e sorok feladata nem lehet. Paleocapa véleményének veleje, hogy a folyó rendetlenségét csak Tokajtól kezdve lefelé a Dunáig kell nagyobb, háladatos átvágásokkal rövidíteni és javítani, azon túl pedig T.-Ujlaktól kezdve le végig töltések közé foglalni, — melyek jó távol egymástól építve, az áradások rendkivüli vizeit s befogadni képesek legyenek, — s igy Tokaj felett saját vizerejük által az átvágásokat létesíteni. A töltések mérveit is megadja, azok kezdődtek volna 3 lábbal a legnagyobb víz színe felett a legfelsőbb folyam szakaszán, emelkedve 5 láb magasságig a folyam derekán Szolnoknál, és ismét 3 lábra leesve a folyam alsó vonalánál. Ha a mérveket a tapasztalat nem igazolja, azok az eseményekhez képest módositandók, irányadó áradások alatt tett tapasztalatok nyomán javítandók s szükség esetére magasitandók. Vásárhelyi tisztán vizmérnöki szakembert jellegző álláspontot foglal el, — az értéktelen olcsó föld becsét, mint magyar, tekintet nélkül hagyva, a fősúlyt a folyammeder javítására fektette, a töltéseket másodrendben kívánta létrehozni. — Paleocapa ellenben, a gyakorlat emberét és a finom olasz culturát ismerő egyéniséget tünteti fel minden sorában, így a mederjavításra kevesebb súlyt vetve, a földértékre való tekintettel a töltésezés műveletére fektette a fősúlyt. És most képzelhetni a közönség zavarát, a Vásárhelyi az átvágás-rendszer, Paleocapa a töltés-rendszer avatottjának kereszteltetett el, kik az egyik vagy másik rendszert nem ízlelhették, kedvük szerint mutogatták ki, hogy vonalas esés mellett vajon lehet-e képzelni, hogy a Tisza átvágások által orvosolható legyen. — új folyamot utoljára is nem teremthetünk, s így az átvágásoknak kisebb, a tudomány által meghatározott méretei mellett való kiképződésére a lassú és gyenge vizerő melett nem számíthatunk. Kik ellenben a töltésrendszer ellenesei voltak, mint lehetlent állították fel, hogy azon Tisza árja, mely 10 — 15 mértföld távolságra elönt minden lapályt, bármily távol tartott töltések között elfolyhasson, neki legalább is volt árterületeinek felére vagy harmadára vagy legalább egy negyed 336