Budapesti Közlöny Melléklapja, 1873. november (7. évfolyam, 44-48. szám)
1873-11-02 / 44. számú melléklap
kölcsön vett pénzek törlesztését is alig kezdették meg, mivel akkor tettleg tapasztalhatták volna, hogy a gazdászatra nézve mindegy, akár több lábra terjedő víz tiltja be azt, akár pedig egyszerűen csupán néhány hüvelyknyi víz teszi lehetlenné. Azonban a beállott szárazság folytán kivételesen az ármentett tiszai területeknél a legmélyebb lapályok is haszonvehetőkké lettek, sőt legtöbb esetben— mint a Berettyó Sárrété vidékein —s a Maros Tisza között — épen ezek voltak a legbecsesebbek, s minden csatornázás nélkül a legnagyobb eredményt nyújtották a tulajdonosnak. 1863- tól 1873-ig, tehát épen egy évtized alatt a szabályozást vádolták, ha beállott a szárazság, mivel elvonta vidékétől az esőt — és midőn beállott a mai nedves évszak, az elmocsárosodás roppant mérveit ismét neki tulajdonították. — Holott a szárazság a természet sorrendjében, a mai napság szemlélhető eső- és hóvíz tavak pedig a végre nem hajtott belszabályozásban találják megfejtésüket.Ma e tekintetben a gondolkozók előtt csak egy a vélemény és megállapodás , hogy nálunk éppen úgy mint mindenütt másutt, az ármentesítésnek első stádiumát követnie kell a belvíz-rendezés második, és végre a vízhasznosítás, azaz öntözés harmadik korszakának. Azokon kívül, kik a szabályozást a szárazság és nedvesség kártételeiért felelőssé teszik, számosan vannak még olyanok is, kik a roszul alkalmazott töltés- és átvágás rendszer folytán catastrofa eshetőségétől félnek,s ezen szót nagyon is hangsúlyozták; kétségtelen, hogy a catastrofa lehetséges, mivel ennek tudatában, mivel ennek okvetlen bekövetkeztetése mellett épült nemcsak a Tiszánál, de általában mindenütt, valamennyi vízszabályozási mű. De a catastrofa gyarló eseményének ki van téve átalában bármily magasztos emberi intézmény. Íme a jelen század legnagyobb vívmányánakegyike a távirda, mely képes annyi ezer mértföld távolt néhány órára levonni, egy pajzánál dobott kő, vagy bot által meghiusitható s a távolság vissza van helyezve; — a vasutak roppant rendszerét egy gondatlan jelzés vagy rothadt fa kárhozatossá teheti, és a fővárosok palotasorai elhamvadhatnak egy ártatlan gyermek gyufajátéka folytán; nem szerencsésebbek tehát a szabályozási műveletek sem, mivel egy gátőr gondatlansága mellett egy patkány vagy péczcsalád tönkre teheti egy vidék ipar műveletét, — eltekintve attól, hogy ezt egy százados árvíz még inkább képes megsemmisíteni. De a catastrofa szomorú lehetőségét vigasztaló helyzetté az teszi, hogy az most csak mostoha eshetőségek folytán lehetséges csupán, — míg a szabályozás kezdete előtt annyi századokon keresztül az mindig meglévén, normáls állapot volt — tehát válságot nem is idézhetett elő. Azonban legyen szabad a catastrofa következményeit latolni. A szabályozásoknál bejegyzett események tanúskodnak arról, hogy a válság okvetlen bekövetkezik évtizedek, vagy mint Mailandban tapasztaltuk, egy század alatt, néha többször is. De a következés nem más, mint hogy a védett területnek egy része az ádáz és romboló áradás áldozatja lesz , azonban az ott oly pusztítást és kárt okoz, mennyit nem volt képes azelőtt az egész ártér felületén előidézni mivel a szabályozás oltalma alatt egyes kisebb öblözetekben a kifejtett cultural és mezei ipar értéke többet ér, semmint ezelőtt az összes tiszai ártér évi termesztménye, és épen ezen igenis sajnos állapotban rejlik egyúttal azon előny, hogy az el nem öntött területek az emberiségnek és az iparnak megmaradnak még válság esetére is. Azok tehát, kik ily válság lehetőségétől tartanak és ezzel ijesztik a szabályozás érdekeltségét, nem számolnak az eshetőségeket s ezek eredményével, de figyelembe sem veszik a rendes idő folyama alatt megnyert jövedelem roppant összegét és a következetes, folytonosan minden évben megtakarított milliókra menő termelés áldásait. Az elősoroltak után bizonyos, hogy a Tisza-szabályozás első stádiumának, az ármentesítésnek végrehajtása után az elért eredmény egész nemzetünkre kiható, de különösen az Alföld viszonyaira nézve jótékony és nagyszerű volt, — de hogy teljesen ki nem elégítő — és hogy ezen állapotnak fejlesztése elevenen érzett szükség, azt kétségtelenül bebizonyítják az utolsó évtized jogosított feljajdulásai. Mivel hogy szárazság esetére a vizek hasznosítása szükséges és átalában a szabályozás voltaképen a feladata, az bizonyos, és hogy nedves években, mint jelenleg, a kártékony légcsapadék következményei megszüntetendők, az kétségtelen. Ezen szempontból indulva ki, ezen nagy szabályozás érdekében szükséges, hogy azt most már az elevenen sürgetett kívánalmak szerint oda fejlesztessék, hová azt a kezdeményezők helyezni kívánták. Azonban tekintettel a végrehajtott műveletekre, nem lehet eltitkolni, hogy hazánkban épen a meglévő adott viszonyoknál fogva a fejlesztés rendkívüli nehézségekkel lesz kénytelen megküzdeni. Ezen nehézségek az Alföldnek rendkívüli s elszigetelten álló sajátságában rejlenek. Eltekintve attól, hogy majdnem valamennyi szabályozó társulat még csak hoszszú évek során keresztül lesz képes az első szakasz kölcsöneit törlesztve, újabb befektetésekre hajlandó lenni, — ezen pénzszegénységhez csatlakozik az alföldi sík területeknek csekély eséssel ellátott felülete, melyen keresztül az öntözés mívelete, de a belvizek leeresztése is ezzel kapcsoltan nem lehet más szerencsésebben alkotott országok mintájára berendezhető, s minden körülmények között legkisebb részletekig terjedő tanulmányozás kívántatik ahhoz, hogy ezen rendszer elvégre megállapítható lehessen, s még ezek után is igen sok esetekben csak is féleredmények lesznek elérhetők a szokott szabályozási műveletek segítségével. Mivekhely szabad azt szem elől téveszteni vagy épen titkolni, hogy az esét szegénysége, folyamaink rendkívüli vízemelkedései, úgy kiszárítás mint öntözhetés tekintetében oly feladat megoldását teszik kötelességünkké, melyeket ily nagy mérvben, mint az Alföld síkságán megoldva eddig másutt ismét nem szemlélhetünk. Az Alföldet egy műveit olasz jellemzően földtengernek nevezte — és ez való, mivel a tengernek felszine egyenlő; azon csekély esés, melylyel ezen nagy terület bír, a szabályozási művelet két utolsó stádiumát, az eső- és hóvizek levezetését, és a vizek hasznosítását szerfelett neheziti, — ez a legkényesebb feladatok egyike leend; — s ha az hazánk érdekében szerencsésen megkezdve és megoldva lesz, arról szó sincs, hogy az földrészünkben, Európában, mint önálló rendszer nem szerepeljen, mely kérdés megoldásánál útmutatást egyes kisebb részletekben nyerhetünk ugyan más országokból is, de az elvet, de az irányt ezen kivételes helyzetnél, bármily nehézséggel legyen is kapcsolva, nekünk kell nagy viszonyainkhoz mérve, megállapítani és létrehozni. Ezen nehézségekkel szemben a köziministérium elsősorban megakadályozni kívánta a belvizek önkéntes tovaeresztése következményeit azáltal, hogy a belvizek rendezésére törvényjavaslatot szerkesztetett — mely ha életbe léptetnék, ezen kiválólag fontos ügy rendszeresen lebonyolítható lesz, s előidézendő ezen második stádium jótékony következményeit, melyeknek létesítését eddig climatikus szélsőségek, és másodrendben pénzhiány is okozták. Hogy pedig a belszabályozás megindítása és végrehajtása után az öntözés vagy a vízhasznosítás végső jótékony korszaka is kezdetét vehesse, minden igyekezetét oda fordítja, hogy főleg a szabályozás színterén, az Alföldön, a folyók víztartalma, földszinterülete és az azokon létező legkisebb patakok folyása is ismerve legyenek, s ezen irányban a tanulmányozást és felvételeket elrendelte ; — végre hogy tettleg ott, hol az már lehetséges, az öntözés is kezdetét vegye, cultur-mérnökök alkalmazását is elrendelte, s így rövid időn csak is az irányt adó birtokosok feladata lesz, hogy a ministérium kezdeményezése folytán nemzetünk oda vergődhessék, hogy climaticus belviszonyaink nyomorát legyőzve, a vízhasznosításnak oly nagy sikerrel járó műveletét minden irányban megindítva, azt a lehető mérvben és tökéletességben kifejleszsze. 1873. ápril 30-án. Herrich Károly: 344