Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1873. december (7. évfolyam, 277-299. szám)
1873-12-10 / 283. szám értesítője
1. Kikiáltási ár * becsérték, melyiek 10 százaléka, vagyis a nagrsági földre nézve 66 frt, szölőre nézve pedig 20 rt, az árverelni szándékozók által , kiküldött árverelő kezéhez bálatpénzül leteendő. 2. Az ingatlanok az 1-ső árver ,égi határnapon csak becsáron felül vagy azon, a 2-ik árverési ha- ,árnapon azonban becsáron alól is eladatnak. , 3. A vételár 3 egyenlő részletten, és pedig a leütéstől számítva ( —3 és 6 hónap alatt az árverés , apjától fogva 6 százalékos kama - jával, fentirt tkoi hatóságnál lefizetendő; a bánatpénz az első részletbeudatik. 4. Vevő a vet majorsági füld- cek a leütéstől 14 nap múlva, a tőkének pedig azonnal birtokába is használatába lép; tulajdonjoga azonban csak a vételár teljes lefzetése után fog hivatalból be- , ebeleztetni. 5. Vevő viseli az átírási kincs- tári díjat, és a vett ingatlanok tán a leütéstől fogva eső miniennemü adó 8 egyéb terhet. 6. Ha vevő az árverési feltéte- ]eknek eleget nem tenne, a vett ingatlanok bármely érdekelt fél sérelmére, a p. t. r. t. 459. §. értelmében, vevő kárára és veszélyére ifjabban kitűzendő s csak egyszeri árverésen becsáron alól is el fogják adatni. Egyszesmind azok, akik a lefegélt ingatlanokra tulajdoni vagy más gényt érvényesithetni vélnek, feljávatnak, hogy igénykereseteiket tízen hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap ,latt a fentirttkoi hatósághoz nyújtsák be. , Kelt Debreczenben, a kir. tszék mint tkvi hatóságnak 1873. nov. , 18-ik tartott üléséből. 23346 H—1~ ( ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. ; I 6663. A debreczeni kir. tvszék I 1 mint tikkvi hatóság részéről köz- j I tirré tétetik, miszerint a felperes 1 lanin es Rozália részére alperes 1 Kamasz Pálné Leitner Paulinától : 160 l töke és jár. erejéig lefogalt ingatlanok, n. m. a debreceni 2511. számú telekjegyzíkében bejegyzett s 8000 itra becsült Kádas-utczsi 1832. sz. házastelek, kert és 6 hold 1450 - öt héz utáni külső föld, jövő 1874. jan. 16. szükség esetére febr. 16-á k ( f. u. 3 órakor, a telekkvi iro- jában kiküldőt végreható Kovács Józef által megtartandó árverésen ]l fognak adatni. Árverési feltételek a következők : 1) Kikiáltási ár a becsár, mely- a nők 16/oka, vagyis 810 forint az árverelni szándékozók által a kiküldött árverelő kezéhez bánatpénzül leteendő. 5) Az ingatlanok az 1-ső árverési határnapon csak beceáron vagy szón tó ül, a 2-ik határnapon azon- iban becsáron alól is eladatnak. ( 3) A vételár 3 egyenlő részlet- ben és pedig a leütéstől számítva—3 és 6 hónap alatt az árverés ’ nap ától lógva járó 6°, kamatával, fentirttikai hatóságnál lefizetendő, a bánatpénz az első részletben tudatik. 4) Vevő a vett háznak a leütéstől 14 nap múlva,a külöföldnek pedig azonnal birtokába és használatába lép, tulajdonjoga azonban csak a vételár teljes lefizetése n án fog a hivatalból bekebeleztetek 6) Vevő viseli az átiratási kincstári díjat,és a vett ingatlanok után a leütéstől fogva eső mindennemű adót és egyéb terhet. 6) Ha vevő az árverési feltételeknek eleget nem tenne, a vett ingatlanok, bármely érdekelt fél kérelmére, a prtt. 459. §. értelmében, vevő kárára és veszélyére újabban kitűzendő s csak egyszeri árverésen becsáron alól is el fognak adatni. Egyszersmnd azok,akik a lefoglalt ingatlanokra tulajdoni vagy más igényt érvényesíthetni vélnek, felhivatnak, hogy igénykereseteiket ezen hirdetvény közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt I fentirt telekkönyvi hatósághoz nyújtsák be. Kelt Debreczenben, a kir.tvszék, mint tkkvi hatóság 1873. évi nov. 28. napján tartott üléséből. 24363 3—1 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 3669. A verseczi kir. tszék teekkönyvi osztálya részéről közhirré tétetik, miszerint a budapesti magy. földhitelintézet fele es részére 270 ft o. é. követelése is jár. behajtása végett Gyika anza úgyis mint kk. Gyika Lajos gyámangyi és Gyka Imre végre- hajtást szenvezettel lefoglalt és a dézsántabi 317. szejkben. A — 8. 1 . 1—7. és 9—13 sorsz. a. felvett 1 s 16.371 írtra becsült ingáján- ^ ágrak végrehajtás utjáni elárve- 1 sztotesé ezennel elrendeltetik, trverési határidőül 1874. február (' a 28. és szükség esetében 1874. tart. 28 napjának d. e. 10 órája a dézsánfalvi közsékhisnál kifizetik. * Miről a venni szándékozók az- 8al értesítettnek, hogy bánatkénzül a becsir 10*, lesz leteendő, s hogy az ingatlanok az I-sö árverésen csak a becsértéken felül, 1 Ilik árverésen pedig, azon alóli elfogadattak ' A többi feltételek a telekkönyvirodában betekinthetők. ' Egyúttal felhivatnak mindazok, k ik a lefoglalt ingatlan iránt tu- ijdoni, vagy más igényt érvényeithetni vélnek, hogy kereseteiket 1 proit. 466. §-a értelmében ehelyütt bemutassák. Kir. telekkönyvi törvényszék erseczen, 1873. évi decz. hó 4-én, "24277 3—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNYI 6273. A nagy-kikindiai kir. 1 7szék telekkönyvi osztálya részé-ől közhirrél-létetik, hogy torontál-t legyei árvaszéknek 308 illeve 1 909. és 1873 számok alatt belti megkeresései folytán a zsombolyai 189. tjkönyvi sz. a. felvet, 600 frtra felbecsült 303. sz. ház és a hozzá tartozó belsőség és a hozzáautózó egész urb. telek 1450 ftra is elbecsült fele részének külön-külön eendö elárverestetése elrendltetett, ímnek a zsombolyai községházánál ieendö megtartó ára határnapul 1 874. évi jan. hó 6. esetleg 1874. évi február hó 5-ik napjának reggeli 10 órája tűzetett ki azzal, hogy a birtok a második árverésen becsáron alól is el fog adatni. ’ Kikiáltási ár a becsár. Bánatpénz ennek 10°/, i ] Vevő azonnal birtokba lép. j ] A vételár fele részét azonnal, a többit 1 év mulva 6®|e kamattal e 1 vszéknél lefizetni köteles. Felhivatnak a telekkönyvi ha jóság székhelyétől távol lakó jel jálogos hitelsek, hogy a vételár elosztása alkalmávali képviselte- ; és ha végett e tvszék székhelyén megbizottat rendelvén, annak nevét és lakását az eladásig jelentsék le, külömben íróságilag kineveett ügygondnok által képviseltetni ágnak. Végtére mindazok, kik a lefogalt javak iránt tulajdoni vagy más igényt érvényesithetni vélnek, génykereseteiknek az árverés kihirdetésének utolsó napjától számtandó 16 nap alatti benyujtásán felhivatnak, különbén azok az árverés folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére lógtak utasittatni. Az árverés foganatosításával a zsombolyai kir.biróság megtizatik. N. Kikinda, 1878. évi sept. hó 13. " 24214 3—1 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 2635 Az alulírott m. kir. elekkölyi hatóság által ezennel nöz hírré tétetik, hogy Hess Rezső végehatónak Eisner Gáspár mint lehát Hited András örökösei Hirsch István és gyámja ell végrehajtást szenvedőnek 40 ft 16 kr töke, és jáulékai iránti végrehajtási ügyében adósnak a czinfalvi 129. telekikövében felvett tartozékaival együtt 700 frt becsült 138 házsz. */g telekből illető tulajdonjárandósságának a megállapított és ezen hivatalnál úgy Fodor Béla k. végrehajtó mint birói kiküldöttnél szabadon betekithető árverési felvételek szerint nyilvános árverés utján leendő eladása elrendeltetvén, 1-ső határnapul 1874 évi január hó 21-ik reggeli 9 óra, második határnapul pedig 1874 évi február hót 21 ik reggeli 9 óra mindig a községháznál oly megjegyzéssel tűzetik ki, hogy ■v _____________________________il 24356 3—1 ,1 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY: 1 5361. A kassai kir. törvényszék a lint tkönyvi hatóság részéről köz-e írré tétetik, miszerint a böödi ® 4. ez. t.jkvben Csabai János ne-e áré jegyzet, s öszesen véve * 036 frtra becsült birtok illetőség ek birói árverése Schvarcz Mór 2 iteleie 240 frt töke követelésének j ® járulékainak kielégitése végett, s rendeltetvén annak Bööd község 3ázánál leendő foganatosítására ] 1 Iső határidőül 1874. jan. hór 9. napjának d. e. 10 órája, második határnapul pedig 1874. éviek sbr. hó 19 dik napjának szintén i . e. 10 órája tűzetik ki. 1 . Az árverési föltételek követkejöleg állapíttatnak meg : | 1. Kikiáltási árként a fennebbitett becsérték fog szol- ; * dini, melynek 10% száztója jánszpénz gyanánt lesz a bírósági k 1iküldött kezéhez az árverés meg- í 1ezdése előtt leteendő. j 2. A vevő köteles lesz a vétel- írat annak a leütéstől számított 1% kamatával együtt három ‘ igyenlő részben, és pedig az első részletet a leütés után 1 hó a., második részletet a leütés után tét hó a. és a harmad k részletet a leütés utáni 3 hó a., ezen kir. szék telekkönyvi hivataánál le- fizetni, a letett bánatpénz az utolsó részletbe számíttatván be. 1 ] 3. A vevő a vett javak tettlegesirtokába s haszonélvezetébe a ár- e lerés napja után lép, — a teleki könyvi tulajdonjog le keblezése isak az árverési feltételek teljesi- tése után fog megtörténni. 1 4 A további feltételekre nézve 1 . polg. törv. rendt.. 423. 437. 438. 141. 456. 458. és 459. §§-ainak intézkedései szolgálnak finormérékül. Egyúttal elhivatnak a Kassa város területén kívül lakó hitelezők, miszerint a kielgítési sorrend megállapitásánál s a vételár feloisztásánál leendő képviseltetésük végett helyben lakó megbízottat ■endeljenek s annak nevét s lakóiét az eladásig annál bizonyosabban jelentsék be, mint hogy különben a részükre ügygondnokul szennel kinevezett Hamar Ferencz ■ helybeli ügyvéd által fognak képet viseltetni. Felhivatnak mindazok, kik sz árver s alá bocsát adó birtokra nézve tulajdoni vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy igénykereseteiket e hirdetmény 3-dik közzétételének napjától számítandó 16 nap alatt, előbbségi bejelentvényeiket pedig az árverés kezdetéig, habár külön értesítést nem vettek is, ezen tikvi hatósághoz nyújtsák be, különben szűk a végrehajtás folyamát nem gátoltatván,egyedül a vételár feleségére fognak utasíttatni. Kelt a kassai kir. tűzésnek mint s tkvi hadságnak 1873. évi nov. hó 26 dik napján tartott üléséből. 94256 3—1 ÁRVERESc HIRDETMÉNY. I 374 Alulirt kiküldött vég- r shajtó a polg. tk. vdtt. 403 §. értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a székelyudvarhelyi kir. e. i tszék 7402. sz. végzése által 1jszékelyi Kováts János s társai len, székelyudvarhelyi Szabó György részére 460 frt követelést igett elrendelt kielégítési végrevjtás folytán biróilag lefoglalt, 402 frt 80 krra becsült lovak, eketek, házi bútorok és takarányból álló ingóságok nyilvános, verés utján eladandók, minek Újszékely község házánál leendő szkönlésére határidőül 1874. jan. 1. napjának d. e. 10 órája kitüjt lett. Melyhez a venni szándékozók s y megjegyzéssel hivatnak meg, s, így az érdeklett ingóságok e vez árverésen a polgárts 406. §. r érint szükség esetében becsáron el is eladatni fognak. r. Kelt Székely Kereszt nr, 1873. n .c. 5 a Koncsay Elek, a kik. b.r. végi’. a "24267... “8—1~ b ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 1 2704 Orosz Gergely felperes 72 e t 28 Ur követelése s járulékai kielégitése végett, alperes Girokuta községe nevére felvett girokutai b 28. sz. tjkvben 1—4. rszám alatt tilló 169 ttra becsült ingatlanai, alárvereztetni rendeltetvén, az 1-sörverés a becsáron való kikiáltás it il 1873. évi deczember hó 23-ik el netán szükséges becsáron alóli második árverés pedig 1864. jan. n 4 , mindkét ízben Girokután d.e v órakor fog megtartatni. f. Bánatpénzül a kikiáltási ár 10 jázaléka 136 ft 90 kr készpénz- írén leteendő, a vételár pedig 2 eészletben 2 hó alatt fizetendő, a kitételek itten és öiekután a fészég házánál megtekinthetők. Feliratnak ezunal a jelzálogos hitelezők, hogy maguknak az ár- amrésig helybeli megbizott-t ren-j jíljenek, a a tulajdoni, elsőbbségi, hogy bármi czimen igénylők, hogy ifi ingatlan állagára vonatkozó] Breszteihet ezen hrdetmény utolsó közlésél 15 nap alatt_ e vételár- fc pfdig a sorrendi tárgyalásig iden adják. |k Kelt a tasnádi királyi járásbi- ] i 15ság mint a telekkönyvi hatokig 1873. november hó 8-dik napz in tartott nyilvános üléséből. i 24263 3—11 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY, 11 583. A makói kir. tszék minti svi hatóság részéről ezennel 1 Bzhirré tétetik, miszerint a balo- nyai 1457. sz. tjkönyvbe Potonyi tat ld tulajdonként bejgyzett, 800 frtra becsült 112épsor száma házra 1874-dik évi január 5 én, sükség esetére febuár' 9-ik napjaink déleőtti 9 órájára Batonya özsége házához azon hozzáadással t fizetik ki, hgy a 2 ik árverési ha- tárnapon a egye ölt ingatlan-ágecsáron alól is, a legtöbbt igés őre le fog üttetni; árverési feltételek kikiáltási ár a becsár, ár- szerezni szándékozók kötelesek a Kiscsár 1O1/, bánom pénzül le- ■ enni. Köteles vevő a vételár »/a I lát 1 hó, '/sírt 3 hó és Vsát 5 hó alatt, a leütés napjától számi- tandó 6*/» kamataival együtt, a kvi hatós-ágnál lefizetni, köteles I az árverezési költségeket és a kir. kincstári iletéket, a vételáron feül, sajátjából fizetni, vevő a vett tártának az árverés jogerőr emelkedése után birtokába lép, joga leend magát a birtokba bi-c vilag behelyeztetni, de a tkinitkás csak a feltételeknek egész- j ren lett teljesítése után fog elrmn- leltetni, az árverési feltételek nem eresitése esetre vevő kárára "és törségére új árverés lesz eszközösbe vehető. S egyúttal felhivatnak mindazok, kik a fentebb tüzetesen megjelölt ingatlan-ág-a tuladoni vagy más igényt érvényesíthetni vélnek, hogy igénykeresetöket a hirdetmény közé tételének nolsó napjától számtva 16 nap alatt az enkvi hatóságnál jelentsék be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolhatván, egyedül a vételár fölöslegére fognak uasítat. Továbbá felhivatik Korn Dániel,ogy e hatóság székhelyén, a vállár felosztása alkalmivali képvisltetés végett képviselőt nevezzen, különben a képviselőül kineszett Dózsa Sámuel ügyvéd által képviseltetni. Kelt a makói k. tszék mint tkvtatóságnak 1873. nov. 29. tartott léséből. 24262? "sittárverés : HIRDETMÉNY. 3384. A gyöngyösi kir. tvszék lekkönyvi osztálya részéről közíró tétetik, miként Nagy Ferencz neje Egyed Rozália gyöngyösi lap sok mint marasztalt alperesektől foglalt és megbecsült következő gatlanság, u. m. a gyöngyösi 194 számú tikben A -1- 417„. t-zsz. ,att foglalt 385 frt 50 krra becsült kvcségnek birói elárverezése, rendeltetvén, — melynek végihajtás utjáni elárverezésére en kir. tvszék helyiségébe Berki Sándor k.végr. kiküldetik s arra ásodik határidőül 1873. dec. 27. , e. 9 órája azzal tüzelik ki, hogy javak e második árverésen becsrén alul is eladatnak, oly föltétell,hogy az árverezők által a becsár /ioj a bánatpénzül leteendő, sinek betudásával a vételár ’/r isze azonnal a végrehajtó bíró ezéhez, 1/2 része az árverési napig számítandó 3 hó alatt a kir.ilektörvényszékhez lesz 6*/, kaatokkal befizetendő. Vevő a birtokba azonnal belép, ilajdonjoga pedig a vételár kiépitése után kebeleztetik be. Vevő, ha a feltételeknek eleget is tesz, a bánatpénzt elveszti, seszélyére és költségére új árverést tartatni. Egyszersmind felszólittatnakindazon szálogoshitelezők,kik nemkönyvi hatóság székhelyén vagy szemében laknak, hogy a vételár foszlatása alkalmával leendő képseltetésük végett a hatóság széklyén megbízottat rendeljenek és ők nevét és lakását az eladásig lentsék be, ellenkező esetben avatalból kinevezett gondnok általnak képviseltetni. Végül felhivatnak mindazok, k a fent körülirt ingatlan birkra nézve tulajdonjogi vagy áj igényt avagy elsőbbségi jogok érvényesíthetni vélnek, hogyénykereseteiket jelen hirdetményözzétételének utolsó napjától szállandó 16 nap alatt az ingóságoket az árverés kezdetéig a fentövezett bíróságnál annál is inább nyújtsák be, külömben azok végrehajtás további folyamát is gátolván, egyedül a vételár fellegére fognak utasittatni. Kelt Gyöngyösön, 1873-dik évi ig. hó 29-ik napján tartott ilekkönyvi ülésből 24420 3—1 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 14012. Alulírott kiküldött végreíjtó a polg. tk. vdtt. 403. §-artelmiben ezennel közhírré teszi egy a budai királyi törvényséknek 14022. számú végzése által angmayer biai lakos alperes ellen chinagel Józsefné szül. Zingler Katalín részére 1576 forint köettítés végett elrendelt kielégíti végrehajtás folytán biróilag leiglalt, 452 frtra becsült ingóságokyilvános árverés utján eladandók, íinek a helyszínén vagyis a tái plébánia lakban leendő eltörlésére határidőül 1878. évi ec. 18 d. e. 10 óra kitüzetett, mélyéé venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel meghivatnak, hogy az érdeklett ingóságok emez árverésen a polg. tk. vdtt. 400. §-a saruit, szükség esetében becsáron alul is eladatni lógnak. Kelt Budapesten, 1873. évi nov. ló 28-kán. 4868 fentebbi fekvőség a második ha-tárnapon becsáron alól is el fog tdatni. A kikiáltási ár lesz a becsár, s a venni szándékozók 10*/« báratpénzt azonnal lefizetni tartóznak ! Egyúttal felszólittatnak a helyben nem lakó jelzálogos hitelezők, hogy a vételár felosztása alkalmá-al leendő képviseltetésük végett .Mártonban székelő megbízottat könleljenek, s annak nevét és lasinát az árverés előtt jelentsék be, s mert ellenkező esetben hivanalból kinevezendő gondnok általábnan képviseltetni. Végre felhivatnak mindazok, kik a lefoglalt javak iránt tulajdoni vagy más igényt, avagy elzőbbségi jogokat érvényesíthetni kinek, hogy igénykeresleteiket, e den hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó főteap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, ezen királyi törvényszék telekkönyvi osztályánál enyujteak, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátol án, egyedül a vételár fölöslegés fognak utasitattni. Kelt Kismartonban, 1873 évi évimber 15. A m. kir. telekönyvi hatóság. Tóth Béla, kik. kir. végr. ————————■ sííísbrneti felirrásot 2019 8—3 HIRDETMÉNY. 369. Alálirt k. végr.ezenet közzéteszi, hogy a n.-szt.-miklógi k. járásbiróság 1873. évi 6412. sz. végzése következtében.alperes Schwarta Ignác* és nem Amáliánál felperes Löró Lothai Antal Lovrini földbirtokos részére, 1000 frt követelé*