Budapesti Közlöny, 1874. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1874-01-15 / 11. szám

után, a személyes szabadság megsértése nélkül, mint ezt a jogi elv kívánja, kell megtörténnie. A bizottsági előadó fölolvassa a bizottsági ja­vaslat eltéréseit a kormány javaslatától; erre a ja­vaslat első olvasása után dr. Span kezd szólani. Zágráb, január 13. Az országgyűlés számadá­sainak megvizsgálására kiküldött bizottság meg­alakult, elnökének Jurkovics, előadónak Bubano­­vics választatott meg. Az országgyűlés mai ülésén Bellovárnak szab. kir. várossá emeltetéséről szóló törvényjavaslat második és harmadik olvasásban elfogadtatott. A házközösségről szóló törvényja­vaslat részletes vitája befejeztetett. HELYHATÓSÁG. Budapest főváros közgyűlése 1874. jan. 14. Elnök Ráth Károly főpolgármester megnyitván az ülést, előterjeszti, hogy a közgyűlés megbízá­sából király és királyné . Felségeiknek újév al­kalmából a legbensőbb üdvkivánatokat a küldött­ség élén megvitte. Hasonlókép megvitte az Üdv­­kivánatokat nagy hazánkfiának Deák Ferencznek is. Sajnálatát fejezi ki a fölött, hogy a küldöttség Deák Ferencz betegsége miatt testületileg nem tiszteleghetett s egyúttal azon kívánattal zárja be beszédét, hogy nagy hazánkfia minél tovább egészségben éljen. Éljenzéssel tudomásul vétetik. Napirend előtt Matolay Elek interpel­lációt intéz a polgármesterhez a gáztársulat ügyében. Egy ese­tet hoz fel, ugyanis Deutsch testvérek könyv­nyomdatársulata csőd alá esett, s a gáztársulat­nak a kiszolgáltatott gázért 1000 frttal tartozott. A gáztársulat megtagadta a nyomdatulajdonosok­nak a szerződés ellenére a gáz további kiszolgál­tatását. Kérdi tehát a polgármester urat, van e tu­domása e dologról, s hogy hajlandó-e aziránt in­tézkedni, hogy a gáztársulat kötelességét a közön­ség irányában teljesítse. Kammermayer Károly polgármester kijelenti, hogy az ügyről van tudomása, s hogy a fent emlí­­tett c­ég ügyvédét a járásbírósághoz utasította. Szerinte oly ügyet, mely iránt a szerződésben vilá­gos útmutatás nincs, közigazgatási úton elvégezni nem lehet. Azt tartaná legelőnyösebbnek, ha a jogügyi bizottság ezen ügybeni véleménye meg­hallgattatnék. Matolay nincs a felelettel megelégedve, s a tárgynak napirendre kitűzetését kívánja. Szavazásra kerülvén a tárgy, a közgyűlés több­sége a polgármester válaszát tudomásul veszi. Következik a napirend. Felolvastatik s tudomásul vétetik a m. kir. ministerelnök körlevele a pénzügyministerium átvétele alkalmával. Pullmann Antal képviselő a bizottsági tag­ságról lemondott s helyébe Hirschekker Ká­roly lép. Hasonlókép Molnár József az állandó adó- és katonai bizottsági tagságról lemondott. Utóbbinak helyét Kemeter Antal foglalja el. Hosszas vitát idézett elő a jogügyi bizottmányi és tanácsi jelentés a fővárosi közm­unkatanácsi tagsági helyek újból betöltése iránt felmerült kér­désre. Bródi a többség véleményéhez csatlakozik, t. i., hogy a közmunkatanács tagjai újra válasz­tassanak. Matolay Elek nem ért egyet előtte szólóval, s c­sak kiegészítését kívánja a közmunkatanács t­agjainak. Busbach és Hoffmann Pál nem pártolják a ta­los véleményét, ellenben Fabinyi Theofil a ta­­­­ies véleményét pártolja, miután az a törvény­­-­el teljesen megegyezik. Szentkirályi Mór a többség véleményét fogad­­ja el. Erre a többség a jogügyi bizottság, illetőleg a többség indítványát fogadja el t. i. hogy a közmun­katanács tagjai újból választassanak meg. Egy­úttal a közgyűlés a tanács indítványát is elfogadj­a a tekintetben, hogy a közmunkatanácsba két ta­nácsnok küldessék. Elnök azon kérdésére, várjon a belügyminister értesíttessük-e a mai határozatról, elhatároztatott, hogy a minister, mint rendesen, jegyzőkönyvileg értesíttessék a mai közgyűlésről. 82 Erre az ülés még két tárgy elintézése után szét­oszlott. Legközelebbi ülés holnap d. u. 4 órakor lesz, melyen a mai közgyűlés napirendjére kitűzött, de el nem végzett tárgyak fognak tárgyaltatni. EGYLETEK ÉS TÁRSULATOK. Az ORSZÁGOS MAGYAR GAZDASSZONY-EGYLETNEK a gazdasszonykodás és házi ipar körébeli nyol­­czadik kiállítása. Ezúttal nyolczadik ízben lép ki az orsz. m. gazd­­asszony-egylet ama térre, melyen a helyes és okszerű gazdasszonykodást, és hazánk iparát a Demes verseny sorompói közé szólítja, hogy be­bizonyítva legyen egyrészről, miszerint nemzeti mivelődésü­nk és haladásunk ez ágakban a gyara­podás kitűnő fokával emelkedett; és másrészről, hogy alkalom nyujtassék a szorgalmas és értelmes munkásságot és példás törekvést elismeréssel s a haza színe előtti kitüntetéssel tisztelni meg. Az orsz. m­. gazdasszony-egylet ezen nyilvános kiállítást kötelességérzetből minél érdekesebbé tenni igyekezvén, biztosítást nyert ,mindazon tár­gyaknak megnyerésére, melyek nem csak az egy­let által összeállítva a bécsi világkiállításon méltó helyet foglaltak el s számos kitüntetésben részesül­tek, hanem a magas kormány megbízásából, Ágos Römer Flóris és Xántus János urak által hazánk különböző vidékéről a világkiállítás részére ösz­­szeállított becses, valamint hazánk iparosai által kiállított tárgyaknak fővárosunkbani bemutatha­­tására — rendezi kiállítását főleg, házi iparunk, a gazdasszonykodás helyes irányú és okszerű keze­lésének terjesztése­ és megkedveltetéséért. Ezen üdvös szél mi által sem érhető el hama­rább és biztosabban, mint oly verseny által, mely­nek sorompói tehetség, értelem, szorgalom és aka­rat előtt nem csak felvonva állanak, de az ottani megjelenésre, s az adott nemes példa vonzalma általi hatásra honleányi kötelességénél fogva min­den magyar hölgy hivatva van; ezért intézzük bizal­mas és tiszteletteljes felhívásunkat hazánk min­den lelkes polgárához és polgárnőihez,hogy bennün­ket e kiállítási őszinte törekvéseinkben küldemé­nyeik­ és tettleges részvétükkel támogatni szíves­kedjenek. Kelt Pesten, 1873. nov. havában. Gróf Zichy Pál Ferenczné szül. gr. Kornis Anna, pártfogónő. Damjanich János özvegye szül. Csernovits Emilia, elnök. Sztupa György, jegyző. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az orsz. magyar iparegyesület diszé­rmeire. I. Az orsz. m. iparegyesület feladatául tűzvén az előretörekvő hazai iparosoknak elismerést szerezni s ezáltal telepeik versenyképességét emelni, ezen­nel pályázatot hirdet ezüst díszérmekre, melyek oly iparosoknak fognak kiadatni, kik üzletüket korszerű berendezés és okszerű ügyvitel által oly fokra emelték, miszerint a külfölddel való ver­senyképesség feltételeivel bírnak. A­kik ez érmet elnyerni akarják, pályázatukat 1874. évi február 28-áig adják be az „orsz. m. iparegyesület igazgatóságához“ (Budapest IV. országút 7. szám.) Kik az előbbi években pá­lyáztak, de kitüntetve nem lettek, újra pályáz­hatnak. A pályázati iratnak magában kell foglalnia azon adatokat, melyekből a versenyképességet megítélni lehessen, nevezetesen: 1. A műhely vagy műhelyek hiteles leírását, ha lehetséges, vázlatos térképpel; továbbá kimutást a netaláni hajtóerőről vagy gépekről, — a dolgozó­gépekről, vagy készülékekről és eszközökről; — végül, a­hol szükséges, a termelésnél követett ne­­talani új eljárási módnak megismertetését, a meny­nyiben az közhírré tehető. 2. A munkások számát és azok viszonyai­nak ismertetését, mire nézve különösen nagyobb gyá­raknál, ha lehetséges, következő kérdésekre adan­dó válasz : a) Hány munkás foglalkozik az ipartelepnél, hány férfi, nő, gyermek (segéd, tanuló ?) b) Mi a munkások átlagos bére: férfiaké, nőké, gyermekeké ? c) Milyen származásúak a munkások ? d) Mily miveltséggel és ügyességgel bírnak ? e) Vannak-e a munkások anyagi és szellemi jó­létének előmozdítására szolgáló intézmények vagy intézkedések, és miben állanak azok ? 3. A termelés terjedelmét, ha lehetséges, követ­kező kérdések megfejtésével: a) Mily és mennyi nyers­anyagok használtat­nak fel ? b) Bel- vagy külföldiek-e ? c) Körülbelől mennyi a termelvény vagy mennyi termelvények állíttatnak elő évenkint (darab v. mázsa ?) d) Mennyire becsülhető azoknak értéke ? Nagyon szívesen fogadtatik, ha a pályázók termelvényeikből mutatványt küldenek be az egye­sület mintagyűjteményei számára, vagy a szak­osztályokban leendő bemutatásra. 4. Az eladási piac­okat, ha lehetséges, a kivá­lóbb fogyasztók megnevezésével, továbbá netaláni árjegyzékek közlésével. Czélszerű, megrendelési leveleket vagy más oly okiratokat is mellékelni, melyek a czikkek kelendőségét igazolják. 5. Értesítést arról, várjon bir­e a pályázó m­ár más érmekkel vagy kitüntetésekkel. Budapest területén lévő pályázók az 1. pontban kívánt telepleírás helyett arra hivatkozhatnak, hogy telepek szakértő küldöttség által megszem­léltessék. Egyébként hiányosan felszerelt pályáza­tok tekintetbe nem vétethetnek. Az érmek odaítélése az illető szakosztály által kinevezett szakértő bizottság véleménye alapján történik. A pályázat eredménye az egyesület 1874. évi közgyűlésén hirdettetik ki és a nagyobb hazai lapokban közzé fog tétetni.­­ Ugyancsak e köz­gyűlésen az érmek, és azokhoz járuló okmányok is ünnepélyesen fognak kiosztatni. A jutalmazott telepek leírásai az egyesület köz­lönyében közzé fognak tétetni. NEVELÉS- ÉS OKTATÁSÜGY. A vízivárosi állami főreáltanodában a felnőttek számára a téli hónapokon át esti előadások fog­nak tartatni, még pedig következő rendben: Hétfőn, 6—7 óráig a természettanból. Előadá­sok a hangtan köréből, különös tekintettel a zene hangtani elméletére; magyarul Heller Ágoston tanár ur. 7—8-ig. A germánok művelődés­történetének vázlatos ismertetése; magyarul Tiber Ágoston ta­nár ur. kedden este 6—7-ig. Az ujabbkori felfedezé­sek a sarkvidékeken, Afrikában és Austráliában, különös tekintettel a felfedezett tájak természeti és művelődési viszonyaira; magyarul dr. Brozik Károly tanár ur. 7—8-ig. Vázlatok a magyar nemzet történeté­ből ; magyarul Csizmazia Vilmos tanár ur. Szerdán 6 —7-ig a földtanból. Képek a föld fejlődésének történetéből; németül Staub Móricz tanár ur. Csütörtökön 6—7-ig a vegytanból. A közélet­ben előforduló néhány érdekes­ anyagról; németül dr. Say Móricz kir. igazgató. Pénteken 6 —7-ig a vegytanból, mint csü­törtökön; magyarul dr. Say Móricz királyi igaz­gató. Ugyanakkor a természettanból, mint hétfőn; németül Heller Ágoston tanár úr. Szombaton 6—7-ig, mint szerdán ; magyarul Staub Móricz tanár úr. A vegytani előadások a földszinti, a többiek pedig a második emeleti tanteremben fognak tar­tatni. Az előadások egészen díjmentesek. Az első előadás hétfőn, január 12-én fog meg­tartatni. Budapesten, 1874. jan. 8-án. A vízivárosi állami főreáltanoda igazgatóságától. Dr. Say Móricz, kir. igazgató. Jegyzet. A vegytani előadások megkezdése az előadónak teljes fölépüléséig, pár hétre elhalasz­­tatik.

Next