Budapesti Közlöny, 1874. május (8. évfolyam, 99-123. szám)

1874-05-01 / 99. szám

Matolai Etele a központi bizottság jelentését terjeszti elő a váltóhamisítás eseteiben követendő eljárásról szóló törvényjavaslat iránt. Bésán Mihály a mentelmi bizottság jelentését mutatja be Haller gróf kiadatása ügyében. Ki fognak nyomatni s annak idejében napi­rendre tűzetnek. Következett az 1871. 31. t. sz. 24-ik szakaszá­nak módosításáról szóló törvényjavaslat tárgya­lása. Scumacsz Endre előadó felemlíti, hogy e tör­vényjavaslat a központi bizottságnak az 1874. évi költségvetés revisiójáról beterjesztett javaslatában foglalt utasítás következménye, melyet a ház már magáévá tett. Kéri tehát a házat, hogy fogadja el ezen minden irányban szükséges és czélszerű tör­­vényjavaslatot. Vidliczkai József nem járul a törvényjavas­lathoz, mert általa csak ismét több lesz egy folto­zással, az igazságügy terén pedig semmi javítás sem fog elévetni. Legjobban szeretné, ha el­fogadtatnék azon határozati javaslat, melyet a központi bizottság elfogadásra ajánl jelentésében. Szóló ezen határozati javaslatot sem fogadhatja el szó szerint, de egyetért mégis annak irányával. Pad­er Tivadar igazságügyminiszer: T. hát! Nem fogok kiterjeszkedni a telekkönyvek beho­zatalának okaira és körülményeire. Mi indította az akkori kormányt arra, hogy a telekkönyveket Magyarországban behozta, az a történet körébe való; de alig lesz valaki köztünk, a­ki el ne is­merné, hogy ez az egész országra a legnagyobb jótétemények közé tartozik. Telekkönyvek nélkül reálhitel nem képzelhető, a reálhitelnek azok ké­pezik alapját és e tekintetben érezzük is azoknak jótékony hatását. Hogy a helyszínelések alkal­mával hibák történtek, azt kétségbe vonni nem akarom; hogy a hibák kiigazítása sok nehézség­gel jár, azt hasonlólag elismerem. Hogy a telek­könyvi rendszer egyszerűsítésére, némely hiányá­nak orvoslására szükségesek törvényes intézkedé­sek, nyíltan elismerem, és épen azért azon hatá­rozati javaslatot, melyet a központi bizottság indítványozott, részemről elfogadom; elfogadom annál inkább, mert erre nézve már tettem intéz­kedéseket és megbíztam egy szakférfiút azzal, hogy a telekkönyvi rendtartást átvizsgálván, mind­azon hiányokat, melyek abban tapasztaltattak és a tapasztalás által kijelöltettek, javítsa ki és így új javaslatot készítvén, azt az orvoslás eszközlése végett a lehető legrövidebb idő alatt nyújtsa be. A gyökeres reform mellett azonban nem lehet és nem szabad elhanyagolnunk a kisebb hiányok időnkénti javítását se; a nagy reform ne akadályoz­zon bennünket azon hiányok kiigazításában, me­lyeket égetőknek érezünk, és melyeket azonnal kiigazítani lehet. Ily hiányok közé tartozik nem ugyan a telekkönyvi eljárásnak, hanem az egész törvénykezési eljárásnak azon intézkedése, hogy a legegyszerűbb telekkönyvi ügyek hármas tanács­ban tárgyaltatnak. Az indítvány ezen törvényjavaslat benyújtására úgyszólván a pénzügyi bizottságtól eredt, és a ház határozatilag kimondotta, hogy az igazság­­ügyministérium ily tartalmú törvényjavaslatot terjesszen a ház elé. Midőn tehát én ezt megtet­tem, csak kötelességem teljesítettem, és azt annál szívesebben tettem, mert ha a pénzügyi bizottság­gal ellenkező nézetben lettem volna, annak idejében felszólaltam és kimondtam volna, hogy nem fo­gadhatom el ezen intézkedést, mert olyannak tar­tom, mely az igazságszolgáltatásnak érdekeivel ellenkezik. Ezt azonban nem tapasztalván, nem szólaltam fel az intézkedés ellen, és így ezen tör­vényjavaslatot épen a ház utasítása, a ház hatá­rozata folytán nyújtottam be. A­mi a nehézségeket illeti, melyeket a t. kép­viselő úr felhozott, a­mennyiben emlékezetemben tartottam, a főnehézséget abban látja, hogy mi­után nem fog már most annyi bíró ítélni, mint ez­előtt ítélt, ezáltal a jogbiztonság veszélyeztetve lesz,­­ hogy én nem merem eltagadni a kezességet, hogy a másodfokú bíróság ítélete nem lesz olyan, mely kifogás alá nem esketik. Erre meg kell je­gyeznem, hogy a felebbezés elvei érintetlenül ma­radnak; abból pedig, hogy kevesebb biró fog ezentúl ítélni, korántsem következtetem, hogy az ítélet kevésbé igazságos lesz, mint a­mikor több bíró ítélt. (Helyeslés.) Az bizonyos, hogy kezességet nem vállalhatok azért, hogy a másodfokú bíróság ítélete mindig meg fog felelni az anyagi igazságnak; de el kell fogadni azt, hogy a­mit a legfőbb bíróság kimond, az az alaki igazságnak megfelel. Ha három fórum volna, akkor nem lehetne kezességet vállalni azért, hogy a harmadfokú bíróság ítélete mindig megfelel az anyagi igazságnak, de jogilag el kell fogadni a harmadfokú bíróság ítéletét, mint alaki igazságot. Ha a t. képviselő úr azon véleményben van, hogy azért hibáztunk, mert gyökeres refor­mokat nem tettünk, hanem időről időre hozunk be reformokat, ebben osztozkodom. De a részleges reform a gyökeres reformot nem fogja megaka­dályozni, és az is be fog hozatni annak idejében. Tökéletesen igaza van abban is, hogy az igazság­szolgáltatás terén a financ­iális szempont másod­rendű tekintet. Én is kívánom, hogy a jogeszme léte­sítése az állam fő c­élját képezze.De ha a jogeszme valósítása megtörténhetik kevesebb költséggel, én nem látom át, hogy a mi viszonyaink közt miért ne fogadjuk el azon eszközt, mely a jogesz­me valósítását nem akadályozza, de a mi nem épen virágzó állapotban lévő pénzügyi helyzetün­kön bizonyos tekintetben némileg könnyíteni képes. Ez volt a pénzügyi bizottság szempontja, ez volt a ház tekintete, midőn az indítványt elfogadta és e szempont volt az, melynél fogva én e törvény­­javaslatot benyújtottam. Vidliczkay József következő határozati javas­latot ajánl elfogadás végett : »A ház utasítja az igazságügyminiszert, hogy a telekkönyvi intézmény czélszerű gyökeres re­formja tárgyában mielőbb és minden esetre oly időben terjesszen be törvényjavaslatot, hogy az még a jelen országgyűlés folyama alatt tárgyalás alá vétethessék.­ Vargics Imre felemlíti, hogy a határozati javas­lat súlypontja a telekkönyvek szándékolt decentra­­lisatiójában fekszik, hogy t. i. minden egyes járás­bírósághoz telekkönyv vezetése utaltassák,a­nélkül, hogy ezen járásbíróságok egyúttal telekkönyvi bíráskodásra legyenek feljogosítva, mi az annak idején meghatározandó illetékes bíróságokra fog bízatni, az illető határozat keresztülvitelével, foga­natosításával pedig mindazon járásbíróságok fog­nak megbizatni, a­melyek azon telekkönyveket vezetik. Ez, úgy hiszi, egyrészben könnyíteni, egyszerűsíteni fogja a dolgot, másrészt a hitel emelése is fokoztatik azáltal, ha a telekkönyvek majd betekinthetők lesznek a járásbíróságok köze­­­­lebb eső székhelyén, nem mint most, midőn mért­földekre kénytelenek menni. Szóló azért e tekin­tetben a központi bizottság által beadott határo­zati javaslatot korrectebbnek tartja, miután az ál­talánosan ráutal a telekkönyvek decentralisátió­­jára, és csak egyáltalában gyökeres czélhoz­­ve­­zető reformokra kívánja a ministériumot utasítani, mi mindnyájunk óhajtása. Hogy milyen legyen és mikor terjesztessék be ezen reform-törvényjavas­lat, azt a központi bizottság határozati javaslatá­ban inkább körvonalazva látja, azért a központi bizottság javaslatát fogadja el. Lázár Ádám pártolja Vidliczkay hát. javas­latát. A ház elfogadja általánosságban és részleteiben a törvényjavaslatot, ugyancsak hozzájárul a köz­ponti bizottság következő határozati javaslatához : »Hívja fel a ház az igazságügyminiszert, hogy a telekkönyvi eljárás egyszerűsítése czéljából, — a bírói teendőknek a telekkönyvek vezetésétől­ le­hető elválasztása — és az egyes­ bírósági rendszer­nek szembentartása mellett, mielőbb és minden esetre oly időben terjesszen be törvényjavaslatot, hogy az még ezen országgyűlés folyama alatt tár­gyalás alá kerülhessen.­ Elfogadtatik ezután minden vita nélkül a fővá­ros pesti része telekkönyveinek átalakítása iránti törvényjavaslat. Elnök néhány perc­re felfüggeszti az ülést. Szünet után tárgyaltaik a keleti marhavész elleni intézkedésekről szóló törvényjavaslat. Harkányi Frigyes előadó a központi bizottság részéről ajánlja a törvényjavaslat elfogadását. Cseh Károly nem járul a törvényjavaslathoz, hanem határozati javaslatot nyújt be, melyben utasíttatni kívánja a földmivelés-, ipar- és keres­kedelmi miniszert, hogy újabb tapasztalatok alap­ján egy jobb törvényjavaslatot nyújtson mielőbb a ház elé. Bartal György kereskedelmi miniszer: T. ház! Nem lehet szándékomban a t. előttem szólót kö­vetni arra a térre, melyre e törvényjavaslat álta­lános megvitatásánál lépett. Én nem rendelkezem azon szakismeretekkel, melyeknek igen sok nyo­mát tapasztaltuk az ő előadásában, és ennélfogva a magam részéről csak azt kívánom megjegyezni, hogy igen­is lehetnek e tárgyra nézve eltérő né­zetek, lehetnek tudósok és oly kitűnő egyéniségek kik a marhavésznek ragályosságát tagadják. Ugyanez áll a cholerajárványról, melyet a képvi­selő úr előadásában amazzal többször összevegyí­­tett, mert kénytelen vagyok megjegyezni, hogy a mit ő a szárazföldi quarantain rendszernek czél­­szerűtlenségéről mondott tudtommal csakis a cho­­lerára vonatkozik. Már­pedig ezen törvényjavas­lat a cholera-járvány megszüntetésével semmi leg­kisebb összefüggésben sincs. Hanem igenis döntő előttem a magyar országos közvéleménynek e részben meglehetősen öszhangzó megállapodása és másodszor döntő az európai államoknak bizonyo­san saját szaktudósaik véleményére alapított ál­láspontja. Én a magam részéről azt hiszem és a­mennyiben mint practicus gazda személyes tapasz­talataim is vannak e tárgyban, mondhatom, hogy ha épen a marha­tulajdonosoknak közvéleménye­­ nem találta volna szükségeseknek és czélraveze­­­­tőknek a kormánynak e tárgyban rendeleti úton­­ tett intézkedéseit, melyek az egyes honpolgárok- s tól tetemes vagyoni áldozatokat követeltek, nem fogott volna a törvényhatóságok részéről oly di­­i­csérendő pártolásban részesülni, mint a­mely egyedül tette lehetővé azt, hogy a marhavésznek több igen terjedt mértékben általunk is tapasztalt kiütései lehetőleg rövid időn sikeresen megszün­­tettettek, s melyeknek tulajdoníthatjuk jelenleg azt is, hogy a legutóbbi kiütés, értem a pápait, a marhavész elleni rendeleteknek korai és szigorú alkalmazása által a lehető legkisebb körre szorít­­­­tatott, úgyszólván kiütési helyére isoláltatott. Ennyit kívántam megjegyezni a hazai gazda­közönség véleményét illetőleg. De ezen álláspont­­ még nem eléggé döntő véleményem szerint e tárgyban, hanem még döntőbb azon érdekközös­­­­ség, mely, a­mint az indokolásban foglaltatik,­­ nemcsak Európának nyugati államai által állít­tatott fel és ismertetett el, hanem a melyet már mi rajtunk túl is a kelethez sokkal közelebb álló országok és tartományok szintén felismertek, és melynek hódolva ők a marhavész meggátlására czélzó határőrizetre és belső rendelkezésekre­­ nézve magukévá tették azon alapelveket, melye­ket az 1872. évi bécsi congressus e részben fel­­­­állított. Értem Szerbiát és Ruméniát. Törökor­szág hasonlókép elfogadta ezen alapelveket. Ez irányban még csak egyet kívánok megem­líteni. Ránk nézve fontossággal bír az, hogy köz­vetlen szomszédaink: Szerbia és Roménia, már e tekintetben oly erélyes intézkedéseket tesznek, hogy a vesztegintézeteket, melyeket eddig ezen két fejedelemség határain fenntartani kénytele­nek voltunk, és a­melyek mindenesetre sok finan­­cziális terheltetéssel is jártak, az esetre, ha a ta­pasztalás azt fogja bebizonyítani, hogy a két fe­jedelemségnek kormányai az általuk elfogadott rendszabályokat ép oly erélylyel fogják keresztül­vinni, a­mint elismerték elvi helyességüket,akkor képesítve leszünk a határőrzést minél kevésbé meg­szorító rendszabályokkal és csupán csak a vész kiütésekor alkalmazni. Már­pedig ellenállani va­lamely országnak, mely nyűgöt és kelet közt az összekötő kapcsot képezi, ellenállani és kiválni ily érdekközösségből, csupán csak azon indokból, hogy talán találkoznak szakférfiak, a­kik el­lenkező irányból kiindulva, némi mozgalmat in­dítottak meg, mely azonban eddig még szű­k körre szorítkozik , ezt nem tartanám czélszerűnek azon roppant nemzetgazdászati károkkal szemben, me­lyek ez okán különösen saját magyar marhafa­junknak az európai kereskedésbe való biztos és könnyű bebocsátására támadnának, azon esetre, ha a magyar törvényhozás nem sietne törvény­erőre emelni azon rendeleteket, melyek irányában, mondhatom, oly elismerés nyilatkozott a külföld részéről is, hogy ellenkezőleg azon adattal, me­lyet a t. előttem szólott felhozott, Olaszország helybeli consula sietett saját kormányával kö­zölni azon rendeleteket, melyek különösen az idei tavasz kinyíltával a marhák kihajtása iránt a ministerium részéről kibocsáttattak, és melyek. 793

Next