Budapesti Közlöny, 1874. szeptember (8. évfolyam, 198-222. szám)

1874-09-01 / 198. szám

1594 A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. ministerium a f. évi termésről tájékozást szerzendő, állandó tudósitóit felkérte, h­ogy a letakaritott termés eredményét s a még le nem takarított termények állását vele aug. hó 20-ig közöljék.­­ A befolyt tudósítások összeállittat- Tán, az eredmény az alábbiakban közöltetik. Megjegyeztetik, hogy némely megyéből nem folyván be elegendő adat arra nézve, hogy abból az átla­gokra helyes következtetést lehetett volna vonni, ezen megyékről pótlólag fognak az adatok közzététetni. Adott egy kát. hold p. mérőkben, átlagban Megjegyzés és a le nem takarított termények állása A tengeri, burgonya, kender, len középszerűen, a dohány, szőlő és gyü­mölcs roszul áll.­­ Kevesebb vettetett búza, rozs és kétszeres a szokott­nál, nevezetesen búza mintegy 35%-al; ellenben több árpa, zab és ten­geri, utóbbi mintegy 40 % al. Tengeri, burgonya rész, szőlő közép. Kevesebb vettetett és kiszántatott repcze és búza, utóbbi két járásban 43 %. Tengeri, burgonya, kender középszerű, szőlő, gyümölcs rész. Megye repcze őszi búza rozs kétszeres tavaszi búza árpa zab Arad megyében — 15.2 12 14 16.3 18 22.2 BácsBodrog­ megyében­­ — 56 — 12 12 13.6 Baranya megyében — 12 20.6 25 18.6 30 31 B­e­r­e­g megyében — 11.3 10 11.3 10 19.3 18 Bihar megyében — 12.7 13 12 13.7 16.2 13.7 Csanád megyében — 12 7.6 7.5 15.2 22 23.5 Esztergom megyében — 12.6 9.3 11.3 13.6 16.8 20.6 Fehér megyében — 14.8 14.4 14 10 21.8 28.6 Gömör megyében — 20.4 19.2 12 15.3 19.7 21.4 Győr megyében — 5­6.5 6.5 3.69 10.3 Heves és K.­­-Szo­lnok m. — 5­6.5 6.5 3.69 10.3 M­o­s­o­n megyében — 16.6 13— 11 23.3 27.3 N­y­i­t­ra megyében 16 16.5 128 15.5 17.7 15.3 Pest megyében — 66 3 4 7 7.3 Pozsony megyében 10 15.3 11 16 9.5 21.6 16 Sáros megyében 17 18 15.7 16.3 24.5 32.2 Szabolcs megyében — 10.5 11 12 10.2 15 16.2 Szatmár megyében — 12.6 13 12.5 13.6 21.6 17.3 S­z­e­p­e­s megyében — 23 16.3— 11 15.5 19 Tolna­megyében 6.6 18.2 16.7 18 11.3 19.5 27.6 Tolna­megyében — 12 11.3— 8 13 14 Toront­ál­megyében — 11.6 12 16 12 18.6 21.6 U­n­g­­megyében — 12 5.3 14 16.6 15.3 V­a­s­­megyében 8.5 14.8 10.9— 12 19.2 23.8 Zala­megyében 7 16.29 — 14.7 17.7 22.7 Zólyom­megyében — 11 11 105 13 14.2 J­á­s­z­k­u­n­­kerület — 5.2 8.3 5.77 7.2 13 A királyhágón túli részekben — 15.9 16.5 16.1 14.2 18.9 17.4 Csonprád­megyében — 6 76 7 6.6 9.7 10.5 Somogy­megyében 4 12.2 14.3— 12 18 23.2 Somk­­o­s­­megyebeli 17 18 15.7 —— 16.3 24.5 32.2 Tengeri, burgonya rész; kender, szőlő, gyümölcs közép. Kevesebb vettetett búza egy járásban 30%. Tengeri, burgonya, dohány, gyümölcs, szőlő rész ; kender, len, dohány kö­zép ; kevesebb vettetett: repcze és búza; több: tavaszi búza, árpa, zab, tengeri mintegy 25%. A le nem takarított termények mind roszak. Búza kevesebb vette­tett 10 °­ C. Tengeri, burgonya jó, kender közép, szőlő rész. Kevesebb vettetett a szo­kottnál vagy pedig kifagyott: repcze, búza és rozs, ellenben több tengeri, árpa és zab. Tengeri, burgonya és kender igen jó, szőlő, gyümölcs rész. A le nem takarított termények állása közép, csak is a gyümölcs rész. A le nem takarított termények mind roszak, kivéve a szőlőt,mely közép állást mutat egy járásban. Őszi búza kevesebb vettetett és kifagyott 25%, ten­geri több vettetett egy járásban 10 % a szokottnál. A le nem takarított termények mind roszak; a szőlő egy járásban közép termést igér. Búza kevesebb vettetett 25%, tengeri több egy járás­ban 10 %. Tengeri, burgonya, kender só, szőlő, gyümölcs közép. Tengeri, burgonya, kender és len jó; dohány, szőlő, gyümölcs közép. Burgonya, kender, szőlő, gyümölcs rész; tengeri középen alul áll. Tengeri, burgonya, len, közép ; kender jó, gyümölcs rész. A szőlő kivételével a le nem takarított termények állása jó; kevesebb vet­tetett búza egy járásban 50%, ellenben több repcze, árpa és ten­geri 15%. Tengeri, burgonya, gyümölcs rész ; szőlő gyenge közép; dohány és ken­der közép. Tengeri, dohány és szőlő közép; burgonya, kender és gyümölcs rész. Ke­vesebb vettetett és kifagyott repcze 100%, őszi búza 20%, ellenben több a tavasziakból mintegy 10% él. Burgonya jó, kender, gyümölcs közép, len rész. Tengeri jó, burgonya jó közép, kender, szőlő, gyümölcs rész; egy járásban kiszántatott és kifagyott, illetőleg kevesebb vettetett 75% repcze, 10% őszi búza. Tengeri, burgonya, kender közép, szőlő, gyümölcs rész; kevesebb vette­tett és kiszántatott két járásban búza 40%, rozs 40%. Ellenben több vette­tett egy járásban 25% árpa, 25% zab, 50% tengeri. A le nem takarított termények mind roszak, a repcze teljesen kiveszett két járásban, két járásban 10% búza több vettetett. Tengeri, kender, szőlő, burgonya jó közép; dohány, gyümölcs rész. Egy járásban kevesebb vettetett búza és rozs 12 %, mi árpa- és zabbal pótoltatott. Tengeri, burgonya jó; kender, len, szőlő közép; gyümölcs gyenge közép ; kevesebb vettetett, illetőleg kiveszett: búza 18%, rozs 27%, több vette­tett ellenben árpa, zab, tengeri és burgonya, átlagban két járás terü­letén 8 %. Tengeri, kender, len­yó, burgonya, szőlő és gyümölcs középen felüli. Repcze kiveszett két járás területén 75%. Búza, rozs kevesebb vettetett egy két járásban 10—12%-as, zab, tengeri több 7 — 10%. Burgonya közép, kender, len jó; gyümölcs középen aluli. Rozs kiszánta­tott és kevesebb vettetett két járásban 32%. Tengeri, szőlő középen aluli; dohány, szőlő gyenge közép; len, gyümölcs rész. Búza és rozs egy járásban kevesebb 10°/,, ugyanott tengeri több 20 %. Tengeri rész, burgonya gyenge közép, hasonlag a kender, len, szőlő közép, dohány és gyümölcs rész. A le nem takarított termények roszak. Tengeri, burgonya jó, kender, szőlő, dohány közép. Tengeri, burgonya, kender, dohány jó, szőlő közép, gyümölcs rész.

Next