Budapesti Közlöny, 1874. november (8. évfolyam, 250-274. szám)

1874-11-26 / 271. szám

A RÁKOS VIZE ÉS A VÁROSLIGET. Mint tegnap közöltük, újra elkészült egy térv a Rákos vizének a városligeten át leendő veze­tésére. Mert ez nem első eset, hogy ez igen üdvös eszme­testet akarjon ölteni. Egyszer­­már készült volt egy hasonló terv, melyet — nem tudni, mi ok­ból — elejtettek. Nem akarnánk legkevésbé is útjába állani az új tervnek, hogy a városliget több életet s egészsé­gesebb levegőt nyerjen egy jókora patak beveze­tése által. Egy park holtnak tekinthető egy rajta keresztülfolyó patak nélkül. De bátrak vagyunk egy más tervet penditni meg, mely, nézetünk szerint, a nevezett jónál is jobb. Lehetséges volna ugyanis, hogy a­helyett, hogy a Rákost hozzuk be a városligetbe, egy új város­ligetet vigyünk ki a Rákos partjára, minek elő­nyeit rövidbe foglalva előszámláljuk. Csak húsz év óta a városliget, kivéve az állat­kert felőli részt, hol az államvasút elzárta, minden­felől házsorokkal vétetik körül, s idővel a város­liget egy erdős szigetté válik a város közepette. Az ide torkolló új sugárút és a vasút felőli köz­lekedések szaporítása hatalmas lendületet fog adni ezen jövendő előkészítésének. A mostani vil­lák, melyek a ligetet nemcsak környezik, hanem keleti irányban jóval túlszárnyalták, lassan kint bérházak soraivá lesznek, s előbb-utóbb beáll az a szükség, hogy czélszerűnek fog látszani a liget egy részének parcellázása, s csak egy részének meghagyása squareekül (fás terekül). — Pest­nek száz év ótai története bizonyság rá, hogy az efféle nem csupa ábránd. A régi polgárok a vá­rosra nézve legtöbbet abban hibáztak, hogy igen messze jövőben gondolták azt, mi csakhamar be­következett. Ezelőtt száz évvel ki gondolta volna a mai legdiszesebb városrésznek, a Lipótváros­nak nagy jövendőjét oly közelállónak ? Az az uj városliget pedig, melyről írtuk, hogy a csömöri út mellett munkába vétetett, igen kézzel­­­foghatólag gát a város terjedésében ezen irányba. Az úgynevezett száz ház ma még nem sok buzdí­tást mutat a továbbterjedésre, de a viszonyok kedvezőbbre fordultával kétségkívül továbbfoly­­tattatnának a megkezdett házsorok és utczák. A régi s ezen újabb városligetet mindinkább körülvevő lakházak é­s esetleg visszaéléskép le­­vegő-ronditó gyárak is (lásd azt a légpiszkoló mosó­gyárat a Damjanich-utcza végén) a levegő frisseségét — mi leginkább adna értéket egy vá­rosligetnek, — semmivé teszik. Azért, ha a jövendő számára akarunk városli­getet készitni, tegyük azt kisebb, a hová csak jó későre terjedend a város. — És ez a hely volna épen a Rákos patak mostani völgye, hol még ol­csók a földek s nem is él, hanem hold számra mé­rik. Az a korom fekete talaj, mely a Rákos men­tén a réteket képezi, a legszebb platánok, vadgesz­tenyék s más nemesebb vadfák tenyészetére igen alkalmas. Elkezdve az államvaspálya pest-bécsi ágától, a mostani külső indóház tájáról fel a Pas­cal-malomig, a Rákos két partján a földek nincse­­nek is mivelés alatt, — csak rétekül, s télen itt­­ott jégkészitő mesterséges tavakat használtatnak. Kertész-tanya és villa is csak nagy távolságokra, imitt-amott emelkedik az innenső parton. A túl­só part teljesen puszta. A kertésznek itt nem is kellene előkészítni a földet az ültetésre — a ter­mészet elkészítette eléggé, — a levegő pedig a leg­tisztább mezei levegő. A nevezett tér a vaspályától a Pascal-ma­lomig mintha egyébre sem volna használható, mint szép ligetek ültetésére.­­ [A mostani közlekedési­ eszközök mellett bizo­nyára közelebb volna a városhoz, mint volt az ó­városliget azon időkben, mikor se omnibusok, se közúti vasutak nem voltak. Jelenleg is már ki­terjed az omnibus-közlekedés az általunk javasolt uj ligetig, t. i. az Erzsébet-úton végig az úgyne­vezett »Gólyá«-ig, honnan, úgy halljuk, az útépí­tés folytattatni fog Rákos-Palotáig. — A SZEGEDI Petőfi-ÜNNEPÉLY sikerülten ment végbe és méltó volt a költők emlékéhez és a város ma­gyar szelleméhez. Az ünnepély lefolyásáról a »Főv. Lapok«-ban a következőket olvassuk: Vasárnap d. u. öt órára volt a kezdet kitűzve s már egy órával előbb megtelt a városház díszes nagy ülésterme, s az »olvasó egylet,« mely ez ünnepélyt rendezte, már előre örvend­hetett, hogy kegyeletes vállalkozása ily szépen sikerült. A dalárda szabatos énekével, Huber K. Petőfi-féle »Csatadal«-ával kezdődött az ünnepély. Majd Magyar G­ábor gymnasiumi igazgató felolvasásában élénk rajzot nyújtott Petőfi rövid, de változásokban gazdag életé­ről. A taps és éljen még nem hangzott el, midőn Sza­bados Jánosné, szül. Bérczy Paula úrhölgy lépett ki, férjének ez alkalomra »Petőfiről« irt költeményét igen szépen szavalva el. Utána Horváth Sándor gymnásiumi tanár (kegyesrendi) tárgyalta a költő lyrai költé­szetét, melylyel költészetünknek egészen uj irányt adott. Babarczy Flóra k. a. Petőfi »Jövendölés«-ét szavalta, s végül a dalárda Róth Ede karnagy új szerzeményét (Petőfi »Magyarok istené«-re) énekelte el teljes har­móniával és kifejezéssel. Mindez előadások tapsokban részesültek, a közreműködőket éljenezték és kihívták, s a közönség emelkedett hangulatban oszlott el, köszö­netét érezve az olvasó-egylet iránt ez ünnepély rende­zéséért. — A »NEMZETI DALKÖR« f. évi decz. hó 5-é­n tartja meg a pesti lövölde úton diszitett termeiben tiz évi fennállása ünnepét; a rendezőség mindent elkövet, hogy e jubilaeum a számos diadalt aratott egyletnek múltjához méltó legyen. Az ünnepély programmja ké­sőbben fog közöltetni. — A PESTI SZE. HITKÖZSÉG újon választott képvi­selőségének f. hó 15-én tartott választógyűlésében elöljárósági és választmányi tagokká a következő urak választattak: Elnök Neuwelt Armin, szertartási osz­tály-elöljáró : Deutsch Sámuel, iskolai oszt. elöljáró: Schweiger Márton, jótékonysági oszt. elöljáró: Winter Jakab, pénztári oszt. elöljáró: Oppenheim J. S., gazda­sági oszt. elöljáró: Tafler Adolf, választmányi tagok: P­aumann József, Bloch Mór, Bródy Zsigmond, Deutsch Báruch, Deutsch Bernát, Deutsch Jakab, Deutsch Si­mon, Ellenberger Henrik, Fáik József, Fleischl József, Gans Bernát, Grünbaum Miksa, Herzl Jakab, Heidel­berg Mór, Hirsch Jakab, Hirschler Adolf, Hürsch Ká­roly, Karpeles Albert, Kohner Zsigmond, Löwy Mór, Mandl Mór, dr. Mandl Pál, Münz Sámuel, Neustadt Gusztáv, Pollak Mór, dr. Reinitz József, dr. Reich Armin, dr. Rózsay József, Schlesinger Ignácz, Schön Jakab, tornyai Schossberger Zsigmond, Schwarz Armin, Schweiger Adolf, Singer Dávid, Stern Bernát, Stein Jakab, Steiner Józse­f., Tenczer Pál, Wahrmann Mór, Wahrmann Sándor, dr. Weiser Károly, Weiss M. A., Wolfner Gyula, Zwack József. — Meghívó a budapesti kereskedelmi és iparka­mara 1874. november hó 28-án, csütörtökön délután 5 órakor tartandó rendkívüli teljes ülésére. A napiren­den áll, illetőleg tárgyalandó. Az új adótörvények tárgyában az országgyűléshez intézendő beadványnak tervezete. — A TUDOMÁNY- ÉS MŰEGYETEMI DALEGYLET által tartatni szokott dalestélyek közül az első f. é. decz. hó közepén tartatik meg. Megemlítjük még, hogy jelen évben az egyletnek 243 tagja van, s hogy f. hó 12-én tartá alakuló közgyűlését, ez alkalommal tisztvi­selőit is megválasztó és pedig: elnök : Varga Pál, al­­elnök: Mihálovits Ödön, titkár: Muraközi Géza, se­gédtitkár : Porzsolt Ernő, főpénztárnok : Fügi Károly, jegyzők : Tanyai Géza és Cseke László ; Egyenessy Ist­ván és Grünwald Mór pénztárnokok; ellenőr: Lekli Gyula, Radits Elek szertárnok ; választmányi tagok : Fenyvessy Ferencz, Sárkány József, Ballay Lajos, gr. Pejacsevich Tivadar, Soós Jenő, Grosz Gusztáv, Távoly Gyula, Várossy Ferencz, Bernáth Gusztáv és Rosznagi István; póttagok : Kamerer E., Borsody S. Karmesterül az évre is a budai zeneakadémia tanárát, Gáll János urat sikerült az egyletnek megnyerni.­­ A NEMZETI színházban tegnapelőtt Wagner­nek egy színpadunkon még nem ismert operáját, »Rien­­zi«-t adták, azt az operát, mely a maestronak ha nem is hírnevét alapítá meg, de irányában először kelte fel a zenészek figyelmét. A jövő azon zenészei, kik nálunk a jelenben tért foglalnak, nagy izzadások közt vannak: mit csináljanak ez új dalművel? Ha szidják, Wagnert szidják; ha dicsérik, maguk ellen szólnak. S végre is szidják Wagnert, szidják Richtert, szidják Rienzit, szidják a publicumot, melynek Rienzi tetszett; szidják Böhmet, a­ki rendezte, szidják Lehmant, a­ki festette, szidják azokat, a­kik benne énekeltek, — szóval sze­rintük elhibázott dolog volt a színrehozatal. Nem aka­runk a dologról bővebben beszélni, csak mint comicu­­mot hoztuk fel, s mint annak bizonyságát, hogy a me­rev theoria hová vezeti az embert. »Rienzi«-nek egy nagy lényeges hibája van. Nem a zene, mely legtöbb helyen megragadóan szép, hanem a librettó, mely szá­raz declamatió és politikai cselekvények tárháza. Bul­­wer Rienzijéből van csinálva, vagy inkább Bulwer Rien­­zijéből vannak a hatásos mozzanatok tablotul véve és oly megragadó zenével kísérve, mely akár­hányszor magával ragadta a közönséget. »Rienzi« nővérét, Irént elragadja Orsini; a Coloanák megmentik, különösen az ifjú Adriano, a­ki szerelmes belé. De Rienzi hatalmas szava lecsendesíti a lázadó népet s béke jön létre. A nobilik orozva akarják meggyilkolni Rienzit a béke­ünnep alkalmával, hogy a hazafi­ párt fejét veszítse el. De Adriano fölfedi a tervet,kit pánczél­ inge megvéd." A nép halálra ítéli az árulókat Adriano és Iréné kérel­mére Rienzi megkegyelmez nekik. De ezek újra láza­dást támasztanak s Rienzi levervén őket, ki végezteti. Adriano, hogy atyját megboszulja, a lázadókhoz szegő­dik, kik Rienzi ellenében mindig több tért foglalnak el, s az egyház, mely előbb őket segítette a nobilik ellen, kiátkozza őt. Rienzi a lázadásban leli végét. A városrész felgyujtatik s ő Irénnel együtt a lángok mar­taléka lesz. Ennyi tabletu, lázadás s politikai cselekvány közt kevés hely jutott a szerelemnek; de a mi kevés jutott, az melodiásus és szép, s a többi, a legnagyobb rész csatadalok, indulók, díszmenetek és szemkápráztató dol­gok által vétetik igénybe, de egyik sem értéknélküli dolog. Van abban erő, eredetiség, melódia, a­mennyit csak egy ifjú, nem mindennapi tehetség, ha nem is tel­jes művészi megüllepedéssel, de forrongó lelke egész he­vével összehozhat. Avagy nem gyönyörű szép-e a duett Adriano és Iréné közt az első felvonásban ? A békekar, mely a legszebb compositiók közt foglal helyet, Rienzi csatadala s még inkább a Rienzi im­ája ? ! Kell-e szebb a második felvonás fináléjánál, melynek motívuma is oly dallamgazdag ? Nem sok erő van-e a kiátkozási jelenetekben ? De persze a mi jövő zenészeinknek nem­ tetszik ez, mert azt mondják, hogy nincs meg benne a végnélküli zene, hanem darabokra van osztva, mint a franczia és olasz operák. Azt mondják, hogy sok benne a reminiscentia. Az lehet. De nem sok a Mayerbeer- és Spontini-reminiscentia; jóval több a Wagner-reminis­­ centia, azaz: sok megragadó helynek, mi későbbi ope­ráiban megvan, itt megtaláljuk alapgondolatát. A közönség — legalább­ mi úgy vettük észre — ha­tározott tetszéssel fogadta. Egypárszor zajos tapsban tört ki, s rendezőket, előadókat és a karnagyot hivta. Meg is érdemelték. A rendezés, a mint ily kis színpadon annyira nagy tömegeket lehet felállítani, s a kiállítás, a mint azt ugyanezen nehézségek közt be lehet osztani, — minden méltányos igényt kielégített. Mindezek legnagyobb részben a bécsi minták után készültek, de természete­sen a mi színpadunk viszonyaihoz kelle alkalmazni, mi sok nehézségbe ütközött. A capitolium, s a dísz­­csarnok Róma látképével, a forum romanum, a late­­rani egyház — mind új és mind szép volt. Kitűnően sikerült a második felvonás hallétje, a hal

Next