Budapesti Közlöny, 1875. április (9. évfolyam, 73-98. szám)
1875-04-01 / 73. szám
ket is adott az országnak; forradalmakat csinált,torlaszokat emelt , most pedig igen óvatos, nyugodt, várakozó s észrevehető politikai tapintatot tanúért. Ő mindezt a politikai fejlődés nagy haladásának tekinti s azon nézetben van, hogy Bismarck herczeg reménye, hogy a köztársasági kormányforma Francziaországban legjobb biztosítéka ezen állam politikai gyengeségének, alig valósul. SZERB ÜGYEK. A belgrádi hivatalos »Szrbszke Novine« lapja élén a belgrádi skupstinát feloszlató következő tartalmú ukázt teszi közzé : »IV. Obrenovics M. Milan, Isten kegyelméből s a nép akaratából szerb fejedelem. A belügyi ministernek javaslatára s a ministertanácsnak meghallgatásával, elhatároztuk és határozzuk. Hogy a nemzeti gyűlés, mely az 1874. 1875. és 1876. évi skupstinai időszakra lett megválasztva, az ország alkotmányának 78. czikkelye alapján feloszlattassék, azzal, hogy az alkotmánynak ugyanazon czikkelye alapján mai naptól számítandó négy hó alatt, az 1875. 1876. és 1877. évi ülésszakra (a skupstinai választási törvénynek 76. szakaszához képest) az uj választások el fognak rendeltetni. A házszabályok 113. czikkelye alapján pedig miniszertanácsunk elnökét, a belügyminiszert felhatalmazzuk, hogy jelen ukázunkat a nemzeti gyűlés előtt felolvassa, s nevünkben kijelentse, hogy a skupstina ülései berekesztvék. Jelen ukáz végrehajtásával belügyminiszerüik bizatik meg. Belgrádban, 1875. évi márczius hó 13/25-én. Obrenovics M. Milán s. k. Stefanovics Dániel s. k. belügyminister s a ministertanács elnöke. — Milovánovics Gy. s. k. igazságügyér. — Mijátovics Csedomily s. k. pénzügyér. — Novákovics Sztojan s. k. vallás- és közoktatási minister. — Protics Sz. K. s. k. hadügyi minister, ezredes. — Bogicsevics M. s. k. külügyér. — Maries M. s. k. közmunka- és közlekedési minister.« A belgrádi hivatalos »Szrbszke Novine« egy, folyó évi mart. hó 13/25-dik napjáról kelt fejedelmi iratot (ukázt) tesz közzé, melynél fogva az 1874/4 -ki számadási évről szóló költségvetésnek hatálya és érvényessége (a nemzetgyűlésnek feloszlatása alkalmából) a folyó 1874/5-ik költségvetési évre is kiterjesztetik, úgy azonban,hogy abból kihagyandó mindaz, a mi határozottan bizonyos szükségletek fedezésére rendeltetvén, ugyanazok már fedeztettek.« KELETI ÜGYEK. A »Times«-nak Konstantinápolyból távirják: »Miután a legfőbb törvényszék megerősítő a scutarii bizottmány által a podgorizzai ügyben hozott ítéletet, a kormány elrendeli az ítélet végrehajtását, s már kiadatott a parancs a halálra ítélt egyének kivégzésére. A legfőbb törvényszék a bizottmánynak három fogolyra nézve fegyházra szóló ítéletét megsemmisítő. Ha csak enkintő körülmények nem fognak bebizonyíttathatni ezen három elítéltet illetőleg, a törvényben kiszabott legsúlyosabb büntetés fog alkalmaztatni.« AMERIKAI ÜGYEK. Mint New-Yorkból mártius 29-ről távirják, Rio Grandeban újólag rabló beütések történtek mexikói csapatok részéről, melyek a postai állomást kirabták s felgyúrták, és több majorságot leromboltak. A kormány intézkedett ezen kihágások megbüntetésére. Gubában a felkelők folyvást fölégetik az ültetvényeket. Badmaseda főkapitány egy kiáltványban a lakosságot arra szólítja fel, hogy a felkelők ellen egyesüljön. A propellerek folyó évi áprilistól kezdve minden állomáson reggel 6 órakor fogják megkezdeni meneteiket és este 8 óráig fognak közlekedni. 2069 FÖLDRAJZI SZEMLE. Az 1873-ik év szomorúan híres fog maradni a földrajzi évkönyvekben két nagy utazó: Livingstone és Garnier halála által, mert az általuk végbevitt mű oly nagy fontosságú a fölfedezések történelmében, hogy az utókor örökre meg fog emlékezni ama végzetszerű időpontról, mely véget vetett munkálataiknak. De szerencsére az ily férfiak nem halnak meg egészen ; az általuk adott impulsio szünetlenül tart; értük mindazokra átszáll, kik munkájukat folytatják. Livingstone David szerintünk a század legnagyobb utazója volt. Ama tér, melyet ő 27 évi kutatások alatt déli Afrikán keresztül bejárt, majdnem szintoly nagy mint Európa, s ama rettentetlen férfiak közt, kik ezen veszélyes vidékekre hatoltak el, egyedül neki sikerült a szárazföldön átmenni egyik partról a másikra. Nemcsak, hogy leleplező ő előttünk ezen roppant vidékek helyrajzát s népisméjét, hanem ezen kivül s ennek visszahatásául a figyelmet felhivá a hajdan portugalli szerzők által felhagyott összes okiratokra s a földrajzi irodalom rögtön addig elhanyagolt nagyon becses művekkel gazdagodott. A nagy tanultság kivételével, Livingstone mindazon tulajdonokkal birt, melyek az utazót képezik. Ő minden próbát kiálló bátorsággal s mindemellett is ritka eszélylyel birt; szívós egészséggel bírván, a mennyire csak hatalmában állott, óvakodott azt túlzott fáradalmakkal veszélyeztetni. Nagyon egyszerű modorú s igen szerény lévén mindemellett is birt azon erkölcsi tekintélylyel, melyet az őszinteség és tisztaság adnak. Ama rendkívüli fölény, melyet az orvostan gyakorlása szerzett meg számára a vad népekre, csak arra szolgált neki, hogy jót tegyen. Kibékité az érdekeket, megakadályozá a háborúkat s választott bíró gyanánt ítélt az ellenséges népfajok közt. Nagyon különbözvén annyi más utazótól, kik a fehér embert meggyűlöltetik, ő azt meg tudá szerettetni, s jótékony isten gyanánt járta be a tartományt. A hiteles értesítések még hiányzanak Livingstone utolsó utazásáról. Tudjuk, hogy ő már előbb oly étrendet szabott maga elé, melynek őt a Tangonyika tótól délre kellevezetnie, és északnyugati irányban kelle vele bejáratnia ama mocsáros vidéket, melynek egy részét már előbb meglátogatá. Vájjon végrehajtá-e ő ezen utazási terveket, úgy a mint azokat tervező, s vájjon a visszatérési expeditióban veszett-e el e derék kutató, az út fáradalmai s az éghajlat egészségtelensége által okozott vérhas következtében ? Ez valószínű. Mindenesetre az utazás naplója iszonyúan a legérdekesebb értesítéseket fogja számunkra meghozni Közép-Afrikának ezen annyira nevezetes vidékéről. Az azon fölfedezésekre vonatkozó kéziratok, melyeket Livingstone, Stanley látogatása előtt tett, szintén nagyon tanulságosak lesznek. Ő kétségkívül téves föltevések által hagyá magát vezettetni, mivel a Nilus forrásait ama magas folyamokban látta, melyek hihetőleg a Congoba szakadnak, azonban elfogadhatlan föltevései daczára, ama kutatások, melyekhez ő saját nevét csatolá, mindemellett is a legfontosabb vívmányok egyikét képezendik, az ismeretlen vidékeknek fokonkint szűkebbé váló terén. Francis Garniernek, ki oly korán ragadtatott el a tudománytól, nem volt arra ideje, hogy szintoly viszontagságos pályán járjon, mint a minő Livingstoneé volt, de mégis elég nagy dolgokat létesíthetett ő rövid pályája alatt. Őt mint kutatót különösen a tekintet biztonsága, az ítélet szabatossága, a végrehajtás gyorsasága tünteté ki. A megeonghi expeditiót, amelynek ő volt valódi előkészítője, s melynek ő lett fejévé Legreje halála után—mindig akkér lehetene idézni, mint az előszámitások s a valóság föltűnő viszhangzása általi minta-utazást; a dolgok épen úgy történtek, a mint ő azokat előre látta s akarta. Ezen emlékezetes expeditio folytán az ázsiai szárazföldnek egy egész szöglete most már a tényleges földrajz birtokához van csatolva, s későbbi utazások azt minden részletében megismertetendik másodrendű útrendek által. Az utolsó utazás, melyet Francis Garnier Chinában 1863-ik év nyarán tett a songcói végzetteljes expeditio előtt, a megeonghi expeditióéhoz hasonló terv szerint volt kigondolva s szintén arra kelle szolgálnia, hogy dél-keleti Ázsiának egy nagy részét két, pontosan kiszabott út által határozza meg. Más utazók már előbb fölfelé mentek a Yangtze folyamon Chungchinig, Lehman fővárosa és főpiaczáig, s tudva volt, hogy a folyam nehezen hajózható körülbelül 200 kilométernyi téren , de még hátra volt tudományos kikutatása egy déli útnak, mely Hankongtól Chungkinba vezet. A Tungthing tavon s a Yangtzebe szakadó s ellenkező irányba folyó két folyamon át ezen át, — melyet egy franczia consul, Plancheton már bejárt, s melyet kereskedőink nagy része követ, hogy ekkér kikerülje a Yangtze hajózásának veszélyeit, — annál hasznosabbnak látszott Garnier előtt a tanulmányozásra, mivel az közel esik Yunnának a Tonking folyamot megközelítő részéhez, s mivel az Chinának ezen jövőbeli nagy kereskedelmi útjával összeköttetésben állhatott. Szerencse, hogy a híres utazónak elég ideje volt gyors kirándulásának előadását közzétenni »a földrajzi jelentés«-ében. Az út egy igen termékeny s igen gazdag vidéken megy át, hol a mezők tökéletesen mivelve vannak, hol a munkások házai a svájczi gunyhók tisztaságával s csinosságával bárnak, hol a hidak, a rakpartok s mindennemű épületek újak vagy a legnagyobb gonddal vannak kijavítva, hol a kocsi-utak nagyon jó karban vannak tartva. A taipingek e tartományban csak igen rövid időre jelentek meg, s nem volt idejök azt elpusztítni. Ezen tartomány a legszerencsésebb módon képez ellentétet a messzebb keletre eső vidékekkel, hol a polgárháború annyi romot halmozott össze. Ama völgy, melyen Garniernek fölfelé kelle mennie a Tung-king tótól nyugatra számos tájakon hasonlít a Marne-völgyhez, Páris környékén; ugyanazon kellemes folyamtekervények, ugyanazon virágbokrokkal szegélyzett rétek, ugyanazon villák, melyek a fák sűrű ágain keresztül látszanak. Magasabban számos márványtöredékek tűnnek föl, majdnem symetrikus sorokban a völgy szélén. Még magasabban, mintegy 1000 méternyire a tenger színe fölött, azt hihetnők, hogy a Jura vagy Dalmatia fensíkjain haladunk. A meszes sziklák mély barlangokat képeznek, melyek közt folynak a folyamok vizei; a meredekek alján nyitott barlangokból bőséges források erednek, melyek rögtön más barlangokban enyésznek el; számos vízesések ömlenek a felsőbb sziklákból, azok vizei egy perczig megöntözik a mezőt, s erre újólag a föld gyomrába enyésznek el. A fensik és oldalainak földalatti s felületi hydrographiája annyira bonyolult, hogy még maguk e vidék lakosai sem tudják magukat tájékozni. A Garnier által China ezen részének kereskedelméről gyűjtött értesítések kétségtelenné tevék,hogy a Kungkingbe bevitt áruk nagy része Cantonból a Yangtze utján sokkal természetesebben szállíttathatnék ; azonban ama rendkívüli vámok, melyeket némely folyamparti városok mandarinjai a kereskedőkkel fizettetnek s a folyamhajózás nehézségi fenntarták Canton számára ama kereskedelmi, egyedárusság egy részét, melyet az 300 év alatt élvezett az európai czikkeknek az ország belsejébe szállítása végett. A gyapot-áruk s a nyers gyapot, az apró és vasáru-czikkek, az órás műszerek, a kávé s más kereskedelmi czikkek, a Shiang folyamon át a Tung-king tóig szállíttatnak. Erre Kung-kingbe vitetnek att részint vizi utón, részint szárazon, melyet követett Garnier is. Tehát valószínűnek látszik, hogy a saigoni kereskedők előbb-utóbb nagy nehézség nélkül lassan kint dél felé irányozhatják ezen egész kereskedelmi mozgalmat, s azt a Son koi, oly könnyen hajózható folyama felé irányozhatják. Ily módon Kang-kingnak, egész nyugati China legfontosabb piaczának útja teljesen meg lenne nyitva a cochin-chinai kereskedők előtt.Szintén tekintetbe kell venni azon tényt, hogy a Kung-king és a Tongking közt eső vidék épen az, mely az aranyport, a czinóbert, a czint, a sárgarezet, a pézsmát, a selyemárukat, a legkitűnőbb " theát szolgáltatja, s hogy nagy előnynyel járna, ezen becses áruczikkeket a déli után szállítói, ahelyett, hogy azok nagy költséggel a Khanghai kikötőbe szállíttatnának, hogy ott az Európából eredő árukkal cseréltessenek ki. Mindazáltal fontossággal bír, hogy a Yangtze nagy természetes útja szintoly nagy mérvben használtathassák fel a belső tartományok kereskedése számára. E szerint Garnier jó hírt közöl velünk, midőn számos szabatos észlelet után azt állítja: