Budapesti Közlöny, 1877. június (11. évfolyam, 124-147. szám)

1877-06-02 / 124. szám

A­z­v. kir. honvédelmi minister 1. évi 19911. szám alatt a következő rendeletet bocsátotta ki : Tekintettel a m. kir. honvédség őszi fegyver­gyakorlatainak idejére, valamint az iskolai szün­idők tartamára, a vallás- és közoktatásügyi minis­zer úrral egyetértőleg elrendelem , hogy oly hon­védköteles tanárok és tanítók, kik mint szabadsá­golt állományú honvéd­tisztek, rendfokozatukhoz képest, további kiképeztetésben részesítendők,­­ a fegyvergyakorlatokhoz augusztus hó eleje és szeptember hó közepe közti időszakban 5 heti idő­tartamra hivandók be. A tanárok és tanítók behívása a netalán szük-­ ségessé válandó helyettesíthetés czéljából legalább 8 héttel a gyakorlatokat megelőzőleg az illetékes hatóság (igazgatóság, kerületi tanfelügyelőség stb.) útján eszközlendő, s egyszersmind a szolgálatban való bentartás időtartama is tudtul adandó. A legénység állományához tartozó honvédkötel,­les tanárok és tanítókra nézve hasonló eljárás kö-­­vetendő. A fegyvergyakorlatokban való részvételre a sza­badságolt állományú honvéd­tisztek, a m. kir. hon­védség alapszabályainak (R. T. I. füzet) 97-ik §-a szerint, — a legénység állományához tartozó hon­védek pedig az 1873. évi XXXII. törvényczikk értelmében hivandók be; előbbiek azonban, az érintett szabály 101., 102. és 103. határozata sze­rint, minden második évben felmenthetők. Az 1871. évi VI. törvényczikk 2. §-a értelmé­ben egyszer teljesítendő kéthavi szolgálatra, a tiszti rendfokozatban álló honvédköteles tanárok és tanítók az iskolai szünidő tartama alatt hí­vandók be. Azon tanárok és tanítók, a­kik mint honvéd­tisz-­­­­ek az előléptetésre igényt szerezni óhajtanak, kö-­­telesek a m. kir. honvédség katonai állományának előléptetésére vonatkozó szabály 31., 32. és 34. pontjaiban előírt feltételeknek minden esetben megfelelni, mi okból rendesen a tavaszi időszakban teljesítendő 3 havi próbaszolgálattételre szükséges szabadságoltatásnak kieszközléséről illetékes ható­ságuk utján maguknak kell gondoskodniok. Kelt Budapesten, 1877. évi május hó 23-án. Szende Béla, s. k. Egy utalványon feladható összeg maximuma 75 frt. o. ért. bankjegyekben. Ezen utalványok csak Baselig bérmentesithe­­hetők. A bérmentesítési dijak következők: a) 37 frt. 50 kr-ig 6. ért. 20 kr, b) 37 frt. 50 kr-on felül 75 frt-ig 30 kr. Az Osztrák-Magyar monarchiában osztrák bank­értékben befizetett összeg átszámítását a Svájcz­­ban divó frank aranyértékre, azon kicserélő oszt­rák postahivatal eszközli, mely az utalványt köz­vetlenül rovatolja Svájczba. Baselben levonatik az utalványozott összegből a svájci-amerikai utalványozási díj, mely minden 10 frank után, 20 centimet tesz. Ezután az utalvá­nyozott összeg 5,15 frank / 1 dollár (aranyban) arány szerint átszámíttatik a dollár arany értékre, és az így kiszámított összegről küldetik új utalvány a rendeltetés helyére. Minthogy azonban az utalványok kifizetése az Egyesült Államokban papírpénzben történik, az arany dollárokra átszámított összeg a new-yorki napi árfolyam szerint az aranyértékről átszámít­tatik papirértékre és az igy kiszámított összeg fizet­tetik a rendeltetési helyen a czimzettnek. Éjszak-Amerika Egyesült Államaiból osztrák­magyar területre intézett postautalványok ugyan­azon uton és módon fognak megérkezni. Az utalványi illeték Baselig a feladó helyen lesz fizetve, Baseltól a rendeltetési helyig Basel­ben levonva, minélfogva a czimzett osztrák-ma­gyar területen a postautalványok osztrák bank­jegyértékre átszámított összegét levonás nélkül fogja megkapni. Kelt Budapesten 1877. évi május hó 29-én. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. ministeriumtól, pénzben a következő pénztárak illetőleg bankhá­zaknál fizettetik ki: a m. kir. központi állampénz­tárnál Budapesten, a m. földhitelintézetnél Buda­pesten, az aradi, debreczeni, egri, győri, kanizsai kassai, n.­váradi, nyitrai, pécsi, pozsonyi, soproni, szatmári, szegedi, temesvári, zombori, kolozs­vári, nagy­szebeni és brassói adóhivataloknál, to­vábbá a zágrábi kir. állami főpénztárnál és az eszéki királyi jövedéki és adóhivatalnál és végül Fiuméban az ottani jövedéki és adóhivatalnál, Bécsben pedig: báró Rothschild, báró Wodianer és Springer Miksa bankházainál. A budapesti m. k. központi állampénztár, a ma­gyar földhitelintézet Budapesten és az említett bécsi bankházak felhatalmazvák arra, hogy a ki­sorsolt kötvényeket és lejárt szelvényeket a felek kívánatéra papírpénzben is kifizethessék ; ez eset­ben a kötvény és szelvény fém­értéke a Napo­­leon d’ornak a bécsi tőzsdén a tartott ár vagy ára rovata alatt hivatalosan jegyzett legutóbbi árfo­lyama szerint fogván számíttatni Budapesten, 1877. évi jun. hó 1-én. A m. kir. lottóigazgatóság. A soproni m. kir. postaigazgatóság részéről ezen­nel közhírré tétetik, miszerint f. évi június hó 1-én zalamegyei Kis-Kanizsa községben új postahivatal lép életbe, mely levél- és kocsipostai küldemények felvételével, továbbítása és kiadásával fog foglal­kozni. Ezen postahivatal a Nagy-Kanizsa városi kir. postahivatallal naponkint közlekedő gyalog-kül­­dönczpostajáratok által lesz összeköttetésben, kéz­besítési kerületéhez pedig Kis-Kanizsa község tar­tozik. A nagyszebeni m. kir. postaigazgatóság részé­ről ezennel közhírré tétetik, miszerint besztercze­­naszód megyei Harmnán f. évi június hó 1-én új postahivatal állíttatik fel, mely levél- és kocsipos­tai szolgálattal foglalkozand. Összeköttetését a marosvásárhely-beszterczei vo­nalon naponkint közlekedő két fogatú személy­szál­lító kocsipostajárat által nyerendi. E postahivatal kézbesítési kerületét a követke­ző községek képezik: Harina, Szerethfalva, Galatz, Netz és Tats. A marmaros-szigeti ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Mán László fel­­ső-vissói lakos ügyvéd, az ellene hamis okmányké­szítés és csalás miatt emelt vád alól tényálladék meg nem állapíthatása indokából jogerejűleg fel­mentetvén, a 28/877. fegyelmi szám alatt hozott kamarai határozat hatályon kívül helyezésével, ne­vezettnek az ügyvédség gyakorlatától történt fel­függesztése megszüntettetett. A marmaros-szigeti ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Weissmann Ig­­nácz marmaros-szigeti lakos ügyvéd, az egri ügy­védi kamara területére történt átköltözése folytán, a kamara lajstromából kitöröltetett, Hubert József munkácsi-, és Dodácsy György ökörmezei lakos ügyvédek pedig az illető lajstromba folytatólag fel­vétettek. A földmivelés- ipar- és kereskedelemügyi m. kir. minister f. évi 10824. sz. alatt a következő rende­letet bocsátotta ki: A svájczi postaigazgatás késznek nyilatkozott, a baseli postahivatal útján az Osztrák-Magyar monarchiában és az Éjszakamerikai Egyesült Ál­lamokban lakó egyének közt váltott pénzutalvá­nyokat közvetíteni. Ennélfogva ezen rendelet megjelenési napjától kezdve Éj­szak-Amerika Egyesült Államaiba szóló postautalványok elfogadhatók. A feladó az oda szóló postautalványokat ne egyenesen a rendeltetési helyre, hanem a baseli postahivatalhoz czímezze. Minthogy tehát ezen utalványok a feladáskor svájczi utalványoknak tekintetnek, kiállításukra és kezelésükre nézve mindazon szabályok és ille­tékek érvényesek, melyek a svájcziakra nézve fen­­állanak. Nevezetesen ugyanazon űrlapokon állítandók ki, mint a svájcziak, csak hogy az űrlaphoz tartozó szelvény üres helyén az írásbeli közlemény helyett, — mely az amerikai utalványokon nincs megen­gedve, — a czimzett nevét a rendeltetési hely (ál­lam, tartomány, község, utcza, házszám, lakás, vagy üzlethelyiség) tüzetes megjelölésével kell világo­san kitenni. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. ministerium részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint a török távirdaigazgatás rendelkezése folytán f. évi junius hó 1-től kezdve Törökország te­rületére csak angol, franczia, német és olasz nyel­ven szerkesztett táviratok intézhetők. Hirdetmény. Az 1867. évi XIII. t. czikk alapján felvett ma­gyar vasúti kölcsön kötvényeinek 1877-ik évi jan. hó 1-én Budapesten a m. kir. lottóigazga­tóság által a törlesztési terv értelmében megtar­tott 19-ik sorsolása alkalmával a következő soro­zat­számok huzattak ki. 35 154 206 302 638 650 731 947 1100 1392 2417 2552 2558 2597 2870 2957 3297 3486 3672 3688 3694 4180 4250 4277 4381 4730 5324 5511 6415 7556 8848 8892 8938 9681 9833 9965 10173 10690 10711 11305 11352 11580 11648 11663 11937 12275 12326 12423 12548 12585 12622 12842 13939 14630 14673 14771 14842 15010 15223 15400 15511 15627 15678 15894 16187 16448 16633 16685 17227 17445 17517 17677 17698 18185 18718 18884 19230 19368 19389 19465 20271 20705 21073 21706 21779 22181 22319 22404 23068 23595 23735 24600 24733 25755 26439 26679 26687 26833 27025 27532 28335 28677 28850 29396 29548 29839 29853 29876 30073 30245 30323 30413 30501 31309 31501 31620 31639 32288 32230 32878 33056 33339 33750 34207 34617 34745 35244. Minden sorozatszámban húsz kötvényszám foglaltatik. A kihúzott sorozatszámokat viselő kötvények névszerinti értéke az 1877. évi julius 1-én lejá­randó kamatokkal együtt a mennyiben a bemuta­táskor a lejárattól kezdve egy egész év még el nem múlt, az eredeti kötvény is a hozzátartozó 81 db szelvény átadása mellett arany vagy ezüst NEMHIV­ATALOS RÉSZ. A császári és Apostoli királyi Felsége a csécsi helv. hitv. egyházközségnek egyházi épületei kija­vítására magánpénztárából 100 frtnyi segélyt mél­­tóztatott legkegyelmesebben adományozni.

Next