Budapesti Közlöny, 1878. november (12. évfolyam, 254-278. szám)
1878-11-01 / 254. szám
1878. 254. szám. November 1 A BUDAPESTI KÖZLÖNY HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE. 30411 II. ÁRVERÉS. 33 4329. A soproci királyi tervszék mint tkkvi hatóság részéről közöl hírré tétetik, miszerint Heimer Pál éghajtatának Spanraft János végrehajtást szenvedő elleni 505 írt o. é. tőke és járulékoi iránti végrehajtási ügyében Bpanraft Jánost a soproni 2070. tjkvben felvett 3873 rizámu Neuberg szőllőből illető 268 írtra becsült és az 5468. rizámu Bothenpeter sz-Üllőből illető 428 frt 78 km becsült tulajdonjárandóságának ez 1878. évi november hó 20. napján d. e. 9 órakor mint II. határidőben, Geiszler József kir. közjegyző hivatalos helyiségében megtartandó nyilv. árverésen következő feltételek a. eladatni fog, u. m 1. Kikiáltási ár a fenti becsár azonban ezen II. árverésen a fent körülirt ingatlan teásáron alul is el fog adatni. 2. Árverezni kivánók tartoznak az ingatlan becsárának 10’/0 készpénzben, vagy óvadékképes papírban a kfk. kezéhez letenni. 3. Vevő köteles a vételárt három egyenlő részletben és pedig az első V- át az árverés jogerőre emelkedésétől számitandó 60 nap alatt, a második s/.-át ugyanazon naptól számitandó 4 hónap alatt, az utolsó és at ugyanazon naptól számitandó 8 hó alatt, minden egyes vételár részlet után a birtokbalépés napjától számitandó 8°/e kamatokkal együtt ezen kir. tszéknél előre kieszközölt utalvány alapján a helyi királyi adó- mint bírói letéti pénztárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. 4. Vevő köteles az épületeket a birtokbalépés lapjával tűzkár elen biztosítani. 5. Az árverés jogerőre emelkedésekor vevő a megvett ingatlan birtokába lép, ennélfogva a megvett ingatlan haszna éa terhei ez időtől 65 illetik. 6. A tulajdonjog bekeblezése csak a vételár és kamatainak teljes lefizetése után fog vevő javára hiva° tárból eszközöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 7. Amennyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bármelyikének kérelmén a prts. 459. §-a értelmében vevő Veszélyére és költségére, bánatpénzének elvesztése mellett, újabb árverés alá bocsáttatni, és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi becsáron alul is eladatai fog. A soproni kir. tvszék mint tkkvi hatóság. Kelt Sopronban, 1878. évi május 29. napján. 30413 ÁRVERÉS. 308 11310. A soproni kir. tvszék mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy Kohn Salamon végrehajtatnak Gayer János és Terézia n.-kereszturi lakoshajtást szenvedők elleni 148 frt o. é. tőke és járulékai iránti végrehajtási ügyében alpereseknek a németh-kereszturi 1580. tkjkvben foglalt következő ingatlanai, u. m.: 1) 2101/a rsz. irtásföld becsértéke 124 frt, 2) 2101/b rsz. irtásföld becsértéke 124 frt, 3) 2480/a rsz. irtásföld becsértéke 88 frt, 42480/b rsz. irtásföld becsértéke 88 forint, s így összesen zártra becsült ingatlan az 1878. évi november hó 27. napján d. e. 9 órakor mint első, és 1878. december 27. d. e. 9 órakor mint második határidőben, a német-keresztúri községháznál megtartandó nyilvános árverésen következő feltételek a. eladatni fog, u. m.: 1. Kikiáltási ár a fentebb kitett beveár, melyen alul sz első árveréskor az árverésre kitűzött birtok nem foel adatni. 2. Árverezni kivánók tartoznak az ingatlan becsáranak 10*/..tokját készpénzben vagy avidékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni. 3. Vevő köteles a vételárt egyenlő részletben, és pedig az elsőt az árverés jogerőre emelkedésétől számítandó 2 hónap alatt, a másodikat ugyanazon naptól számítandó 4 hónap alatt, a harmadikat ugyanazon naptól számítandó 6 hó alatt, minden egyes vételári részlet után a birtokbalépés napjától számítandó 8*/, kamatokkal együtt ezen kir. tkvi hatóságnál előre kieszközölt utalvány alapján a helybeli k. adó mint bírói letéti pénztárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. 4. Vevő köteles az épületeket a birtokbalépés napjávaa tűzkár ellen biztosítani. 5. Az árverés jogerőre emelkedésekor vevő a megvett ingatlan birtokába lép, ennélfogva a megvett ingatlan haszna és terhei ez időtő őt illetik. 6. A tulajdonjog bekeblezése csak a vételár és kamatainak teljes lefizetése után fog vevő javára hivatalból eszközöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 7. Amennyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bármelyikének kérelmére, a prts. 459. §-a értelmében vevő veszélyére és költségére, bánatpénzének elvesztése mellett, újabb árverés alá bocsáttatni, és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi becsáron alul is eladatni fog. Felhivatnak azok, kik az árverésre kitűzött javak iránt tulajdoni vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy e részbeni kereseteiket e hirdetménynek a hivatalos lapban tett harmadik közzététele napjától számítandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, ezen kir. törvényszék tlkvi osztályánál nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folyamát, nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasíttatni. Végül felszólíttatnak azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen kir. tervszék székhelyén vagy annak közelében laknak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetések végett helyben megbízottat rendeljenek, s annak nevét és lakását az eladásig jelentsék be, ellenkező esetben Árky Sándor ügyvéd mint hivatalból kinevezett ügygondnok által fognak képviseltetni. A soproni kir. tervszék mint tkvi hatóság. Kelt Sopronban, 1878. julius 17. 80272 ÁRVERÉS. 8—38275. A veszprémi kir. tervszék s mint telekkvi hatósg részéről köz - bírér Hetik, hogy Marton Ellát; a hajtaténak Aranyos István 1 hajtást szenvedő ellen 306 forint ;Cke járulékai iránti végrehajtási igyében Aranyos Istvánnak a hídvari 28. számú tikvben + 1 — 14. orszámig, a tagosítás után pedig 11—5. és 8—11. sorszámig felvett összesen 573 írtra becsült ingatlanai, valamint a + 15. és 16. őrsz. a. felvett, a tagosítás után pedig + 8. és 7. sorsr.a. foglalt együtten 385 frt becsértékü bir .okai az 1878. évi november hó 18.. lapján d. e. 9 órakor mint első, és 1878. évi deczember hó 18. napján i. e. 9 órakor mint második haáridőben, Balaton-Udvarin a közégházánál megtartandó nyilvános árverésen következő feltételek alatt kladatni fog, u. m.: 1. Kikiáltási ár a fennebb kitett locsár, melyen alul az első árve- réskor az árverésre kitűzött birtokok , sem fognak eladatni. , 2. Árverezni kivánók tartoznak z ingatlan becsárának 10 százai. Készpénzben vagy óvadékképes paj úrban a kik. kezéhez letenni. 3. Vevő köteles a vételárt három egyenlő részletben és pedig az első észt az árverés jogerőre emelke- . lésétől számitandó 2 hónap alatt, a . □ásodik részt ugyanazon naptól számit adó 4 hó alatt, az utolsót , iganazon naptól számítandó 6 hón „, minden egyet vételári részlet után , birtokbalépés napjától számitandó 11 száz, kamatokkal együtt ezen kiályi törvényszéknél előre kieszkölt utalvány alapján a helyi m. kir. de mint bírói letéti pénztárnál isfizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. 4. Vevő köteles az épületeket a pirtokbalépés napjával tűzkár ellen biztosítani. 5. Az árverés jogerőre emelke- lésekor vevő a megvett ingatlan birtokába lép, ennélfogva a megvett ingatlan haszna és terhei ez időtől őt illetik. 6. A tulajdonjog bekebtezése csak a vételár és kamatainak teljes lefizetése után fog vevő javára hivatalból eszközöltetni. Az átruházási költségek vevőt terhelik. 7. Amennyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bármelyikének kérelmére a prt. 459. §. értelmében vevő veszélyére és költségére, bánatpénzének elvesztése mellett, újabb árverés alá bocsáttatni, és csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi becsáron alul is eladatni fog. Felhivatnak azok, kik az árverésre kitűzött javak iránt tulajdoni vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy e részbeni kereseteiket e hirdetménynek a hivatalos lapban lett harmadik közzététele napjától számítandó 15 nap alatt, habár külön értesítőt nem vettek is ezen Hr. törvényszék telekkönyvi osztályánál nyújtják be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. Végfelszólittatnak azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen kir. törvényszék székhelyén vagy annak közelében laknak , hogy a vételár felosztása a fsimával leendő képvisseltetésük végett helyben megbízottat rendeljenek, s annak nevét és lakását az eladásig jelentsék be, ellenkező esetben dr. Steiner Kálmán veszprémi lakos ügyvéd, mint hivatalból kinevezett ügygondnok által fognak képviselttűi. A veszprémi kir. tvszék mint tkkvi hatóságnak 1878. évi sept. 21. tartott üléséből. 30419 ÁRVERÉS. 3—3 6073. Az esztergomi kir. i biróság, mint tkkvi hatóság közhirré teszi, miszerint az esztergomi takarékpénzárnak Buzássy Imre és Belányi Borbála esztergomi lakosok ellen végrehajtási ügyében az esztergomi 396. számú telekjegyzőkönyvben + 1502/e. hr. sz. a. jegyzett 300 frtra becsült körtvélyesi rétre, az ugyanott + 1827 a. hr. sz. a. jegyzett, 350 frtra becsült és csontkuti szántóföldre az ugyanott + 2159/c. hr. sz. a. jegyzett, 600 frtra becsült csontkuti szántóföldre sz ugyanott, + 2159/c. hr. sz. *egyzett, 800 frtra becsült csapáscerve, az ugyanott + 2778/a. hr. sz. a. jegyzett 500 frtra becsült IV. fülőbeli laposi szántóföldre és az sztergomi 3034. sz. tikvben + 1750. hr. sz. a. jegyzett 850 frtra becült öregkuriai szőlőre elrendelt árverés 1878. évi november hó 25. esetleg 1878. évi deczember hó 27. lápjának d. u. 8 óráján fog e kir. bíróság tikvi hivatalában megtaratni. Kikiáltási ár a becsérték, melynek 10°/, bánatpénzül leteendő, a vételár tetszés szerinti részleteken hat hó alatt fizetendő 6*/o kmatokkal együtt a tkkvi hatóságtól. A további feltételek a tkvi hivatalban és Sinka Ferencz végrehajtónál tudhatókk meg. Azon jelzálogos hitelezők kik a tkvi hatóág közelében nem Ultak, fölszokittatnak, hogy a vételár fölosztásánál leendő képviseltetésükre Eszergomban megbízottat rendeljenek ennek nevét és lakását az eladóig tudassák, különben kinevezett gondnok által képviseltetnek. Mindzok, kik ez ingatlanokra igényt élnek érvényesíthetni, fölhivatnák,ogy keresetüket e hirdetmény harmadizbeni közzétételétől számítandó 5 nap alatt, habár külön értesítést sem vettek is, benyújtják, különben , végrehajtás folyama nem gátolatlan, a vételár fölöslegére utalhatnak. A kir. jbiróság, mint tlkvi hatóság Esztergomban 1878. évi jan. 23-án. ~30351 II. ÁRVERÉS. 3—8 2951. A kisújszállási kir. jbiróság mint tkvi hatóság részéről közhírré étetik, miszerint a karczagi kir. szék mint csődbíróságnak megbeesése folytán Csávár Lajos fődtömegéhez tartozó a kunhegyesi 331. számú tjkönyvben A + 1355. r. 1534 frt 10 litra, Af- 2648/b. r. 126 frtra, A + 2650. hr. 816 .i.r. A AfTfWh. Oian a i 2800. hr. 389 frtra, A +3714. hr. 1208 frtra, A + 4323. hr. 678 forintra, a kunhegyesi 3284. sámú tjkvben A + 5055/b. hr. 45 frtra, A + 5191/b. 180 írtra, a kunhegyes 3443. számú tekvben A + 5214. hr. 180 forintra becsült ingatlanok az 1878. évi november hó 15. napján d. e. 9 órakor mint második határidőben, Kunhegyes városházánál megtartandó nyilvános árverésen következő feltételek alatt eladatni fognak: u. m. : 1. Kikiáltási ár a fenti becsár, azonban ezen II. árverésen a fent körülírt ing-Ütnek becsáron alul is el fognak adatni. 2. Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan becsárának 10 százalékát készpénzben, vagy óvadékképes papírban a kiküldött kezéhez letenni. 3. Vevő köteles a vételárt három egyenlő részletben és pedig : az elsőt az árverés jogerőre emelkedésétől számítandó 30 nap alatt, a másodikat ugyanazon naptól számítandó 60 nap alatt, a harmadikat ugyanazon naptól számítandó 90 nap alatt, minden egyes vételári részlet után a bírtokbelépés napjától számítandó 6 százalék kamatokkal együtt a tömeggondnok és választmánynál lefizetni. A bánatpénz az utolsó részét is fog beszámíttatni. 4. Vevő köteles az épületeket a birtokbalépés napjával tűzkár ellen biztosítani. 5. Az árverés jogerőre emelkedésekor vevő a megvett ingatlan birtokába lép, ennélfogva a megvett ingatlan haszna és terhe ez időtől őt illetik. 6. A tulajdonjog bekeblezése cak a vételár és kamatainak teljes lefizetése után fog vevő javára hivatalból eszközöltetni. 7. Amennyiben vevő az árverési feltételek bármelyikének eleget nem tenne, a megvett ingatlan az érdekelt felek bármelyikének kérelmére a prts rendtartás 459. §. értelmében vevő veszélyére és költségére, bánatpénzének elvesztése mellet újabb árverés alá bocsáttatni, csupán egy határidőnek kitűzése mellett az előbbi becsáron alul is eladatni fog. A kisújszállási kir. jbiróság mint tkvi hatóságnál Kisújszálláson, 1878. évi okt. 18. 30409 ÁRVERÉS. 3—3 15492. A pécsi kir. e. f. tvszék telekkönyvi osztálya részéről közhirré tétetik, hogy Stauten Gusztáv pécsi lakos felperesnek 60 frt tőke és járulékai miatt alperes Tétű István bikéi lakostól biróileg lefoglalt, a biszei 67. sz. tj könyvben felvett 10. sz. házra, közös udvarra és 2 3 4 5 * 7/8 telekre 521 frt becsár, ezután járó legelő és erdőilletőség 25 frt becsár és az 1002. hrsz. szellő és présházra 207 forint becsár kikiáltása s az alább következő feltételek alatt közárverésen eladatni rendeltetvén, arra határnapul 1878. évi november hó 80-ik napja és szükség esetén az árverésnek becsáron alól is eszközlésére második határnapul 1878. évi decz. hó 30-ik napja mindenkor Bizén a biróháznál d. e. 10 órára kifüzetik. Feltételek: 1. Az árverés kezdetével a becsár 10°/o vagyis 52 frt 10 kr, 2 frt 50 kr, 20 frt 70 sr bánatpénzül az árverező biró kezére leteendő, mely a vevő az utolsó vételári részletbe számítása mellett visszatartatván, ez tartozik a vételár '/o részét az árverés után 1 hó alatt, */s részét az árveréstől számítandó 2 hónap, és 1/, részét az árveréstől számítandó három hónap alatt, mégis az utóbbi részletet mindenkor 6/t kamatokkal ezen tszéknél lefizetni. 2. A vevő az árverés után azonnal birtokba léphet, a tulajdonjogi bekeblezés azonban akkor fog eszközöltetni, ha vevő az árverési feltételeknek eleget tett, a széllőváltságot az árverés napjától vevő köteles fizetni. 8. Felszólíttatnak a jelzálogos hitelezők, kik nem ezen tkvi hatóság székhelyén vagy annak közelében laknak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetniük végett ezen hatóság székhelyén megbízottat rendeljenek és annak nevét és lakását az eladásig jelentsék be, ellenkező esetben hivatalból kinevezendő gondnok által fognak viseltetni. 4. Végre felhivatnak mindazok, kik a lefoglalt javak iránt tulajdoni vagy más igényt, azagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, igénykereseteiket, jelen hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt, elsőbbségi bejelentvényeiket pedig ingóságokra nézve az árveráz kezdetéig, habár külön értesítést nem vettek is, ezen telekkvi hatóságnál benyújtsák, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasittatni. A pécsi kir. tvszék mint tkvi hatóságnak 1878. évi augustus 9. tartott üléséből. 30416 ÁRVERÉS. 8—3 7459. A szegedi kir. törvényszék mint tkkvi hatóság részéről közhirré tétetik, hogy Kószó János tápéi lakos végre hajtatónak, ösv. Kobzü Pálné úgyis matkkolu gyermekei gyámja végrehajtást ezenve ő elleni o. é. 333 frt S3 kr tőkekövetelése behajtása iránti végrehajtási ügyében, a tápéi 678. sz. tikvben foglalt kiskorú Kószó János, Pál és Viktor nevükön levő 396. hrsz. 391. népsorszáma 400 frtra becsült ház és beltelek, valamint a fentebbi házra 0. 1 alatt özv. Kószó Pálné Török Veron javára bekeblezett s évenkint 10 frtra becsült szolgalmi joga az 1878. évi november hó 19. napján délelőtti 10 órakor mint utóbbi határidőben, Tápé községházánál megtartandó nyilvános árverésen becsáron s ül is eladatni fog. Szegedi kir. tszék mint i tkvi hatóságnak 1878. okt. 15. t. ül. : 30370 ÁRVERÉS. 3—35838. A pápai kir. tbiróság közt hirré teszi, hogy Molnár István alperesnek az ugodi 179. tekvben A I. 1—2. sorszám a. 300 forintra, + 3—17. sorsz. a. 580 frtra becsült ingatlanai, úgy az ingatlanok 120 frtra becsült terményeire, Stern Ármin felperesnek 444 frt 18 kr. követelése és járulékai kielégítése végett 1878. évi deczember hó 13. mint első s 1879. évi január hó 11. mint második határidőben, mindenkor d. e. 10 ór-kor Ugodban a községházánál végrehajtási árverés utján eladatni fog a következő föltételek mellett, u. m.: 1. A birtok kikiáltási ára a becsérték leend. 2. Az ígérő tartozik a becsérték 10 százlékját az árveréskor bánatpénzül előre letenni. 3. A vételár az árveréstől számítandó 6% kamataival együtt ezen ki. járásbíróságnál 3 részletben fizetendő le, és pedig az első részlet 1, a második 2, a harmadik 3 hó alatt. A bánatpénz az utolsó részletbe tudathatok be. 4. A birtok haszonvétele a vétel napjától a vevőt illeti, ellenben ugyanezen időtől fogva minden közteher, az elemi csapásokkal együtt, általa viselendő. 5. A vételár lefizetésével járó bélyegköltség valamint az átruházási százalék a vevőt terheli. 8. A tulajdonjog csak a vételár és kamatainak teljes kifizetése vagy pedig a törv. rdt. 457. §-ban irt egyezség igazolása után fog a vevő nevére kebeleztetni. 7. Ha a feltételek a vevő által nem teljesítetnek, ellenében a törv. rdt. 459. §-ban foglalt intézkedés fog alkalmazásba vétetni. Fölszólittatnak az ezen kir. jbiróság székhelyén vagy annak közelében nem lakó jelzálogos hitelezők a végett, hogy a vételár fölosztásakor leendő képviseltetésük végett ezen kir. jbiróság székhelyén lakó megbízottat rendeljenek, s annak nevét és lakását az eladásig bejelentsék, mert ellenkező esetben a már hivatalból kinevezett gondnok Galamb József pápai lakos ügyvéd úr által fognak képviseltetni. Végre mindazok, kik a fentebbi javak iránt tulajdoni vagy más igényt érvényesíteni kívánnának, ezennel felhivatnák, hogy igénykereseteiket ezen hirdetmény közzétételének utolsó napjától számitandó 15 nap alatt ide adják be. A kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság Pápán, 1878. okt. 5.