Budapesti Közlöny, 1879. július (13. évfolyam, 150-176. szám)

1879-07-06 / 155. szám

részére gondnokul Brunkala László budapesti ügyvéd és kamarai tag neveztetett ki, utóbbiak irodái részére pedig gondnok kirendelésének szük­sége fenn nem forgott. Végül hogy dr. Madzsar Ká­roly ügyvédjelölt az e kamarától, mint dr. Fábry István budapesti ügyvéd segéde, 1376/878. sz. alatt nyert igazolványát elvesztvén, az érvénytelenné vált­ NEMHIVATALOS RÉSZ. Odray Nép. János gödöllői róm. kath. lelkész, az ottani iskolánál az ismétlő oktatást részben magára vállalni s a tanitónak a város részéről megtagadott évi 52 frt 50 krnyi járulékot f­­év­ől fogva mindaddig, mig ő ott helyben lakik, avagy ezen összeg más alapból fedezetet nem talál, — sajátjából leendő viselésére magát kötelezni szi­ves volt. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister, a nevezett tanügybarátnak elismerését fejezte ki. A mozgósitott katonák családai segélyezésére eszközölt gyűjtés eredményekép Krassó megye al­ispánja újólag 41 frt 10 krt küldött fel a belügy­­ministeriumhoz ; mi is azzal nyugtáztatik, hogy a belügyministerium a gyűjtőknek és adakozóknak az illető hatóság utján köszönetét és elismerését jelentette ki. Az 1879. évi január hóban engedélyezett szabadal­mak kimutatása. 44. Hummel Károly, mérnök Bécsben; sajátsze­­rüen szerkesztett vas-ágy, egyetemes vas-ágy elne­vezéssel ; a szab. kelt 1879. jan. 4.; tartama egy év; titoktartás nem köretett. 45. Barthe János, magánmérnök Párisban (megh. Trapp Ottó Bécsben); részére Franczia­­országban 1877. nov. 24-e óta 16 év tartamára sza­badalmazott gép, tengeri, cser és hasonló anyagok szárainak és magcsöveinek szétapritására; a szab. kelt 1879.jan. 4.; tartama egy év; titoktartás nem köretett. 46. A cs. kir. szabadalmazott osztr. államvasut­­társulat Bécsben; gép, melynek segélyével csavar­járatok körvasrudakba és ékszegekbe behengerel­­hetők; a szab. kelt 1879. jan. 4.; tartama egy év; titoktartás nem köretett. 47. Gróf Buonaccorsi Adolf, Steffen Luiza és Drucker József; mindannyian Bécsben; a czukor­­mésznek szörplevekből stb. való előállítására szol­gáló helyettesítési eljárásban javítások; a szab. kelt 1879. jan. 4.; titoktartás keretett. 48. Andreae Bernát, mérnök Bécsben; ke­­mencze, gőzök hevítésére; a szab. kelt 1879. jan. 4.; tartama egy év; titoktartás köretett. 49. A »C. Bender et Cie« czimü czég Wiesba­­denben, Rajna-Poroszországban (megh. Paget C. C. mérnök Bécsben); Bender Károly részére Fran­­cziaországban 1878. május 31-e óta, 15 év tarta­mára szabadalmazott fűző szekrény, hírlapoknak és ingó papírlapoknak összetűzésére és bekötésére; a szab. kelt 1879. jan. 4.; tartama egy év ; titok­tartás kéretett. 50. Kanniek Frigyes, gépgyáros Brünnben ; ja­vítás a répaczukorgyártásnál használt szeletvágó késeken (Goller és Wasgedstickan-féle Königsfel­der ömlesztő kés) és ugyanazoknak előállításában; a szab. kelt 1879. jan. 4.; tartama egy év; titok­tartás kéretett. 51. Eibuschitz Mór vegyész, Liesingben Alsó- Ausztriában, sajátságos előállítási módja a kén­savas ammóniáknak; a szab. kelt 1879. jan. 4.; tartama egy év; titoktartás kéretett. 52. Gotsbacher József Ede, Bécsben ; szelencze alakú zsebtentatartó, egy sajátszerüen berendezett jegyzékkönyvvel kapcsolatban »Zseb Comptoir« elnevezéssel; a szab. kelt 1879. jan. 4.; tartama egy év ; titoktartás nem kéretett. 53. Lautner Ferencz és fiai, gépészek Grácz­­ban; javítások az őrlő korongokon, minden gabona­faj, ugyszinte minden fűszer és czukornem megér­tésére ; a szab. kelt 1879. jan. 4.; tartama egy év; titoktartás köretett. 54. Plank Ferencz, gépészmérnök Bécsben; sa­játszerü ruganyos tuskó házi és ipari használatra; a szab. kelt 1879. jan. 4., tartama egy év; titok­tartás nem köretett. 55. Bogaerts Henrik, könyvnyomdász és kiadó Bois le Ducban, Hollandiában (megh. dr. Schmidt Ede magánmérnök Bécsben; részére Belgiumban 1878. május 9-e óta 20 év tartamára szabadalma­zott eljárás, az olaj­festményeknek deszkázat, vá­szon és más lapokra való visszateremtésére; a szab. kelt 1879. jan. 4.; tartama egy év; titoktartás nem kéretett. 56. Dolainski Nándor és társa, gépgyárosok Bécsben; javított szeszellenőrzési­ mérő készülék; a szab. kelt 1879. jan. 4.; tartama egy év; titok­tartás nem köretett. 57. Dehne A. L. G., Saale melletti Halléban, Poroszországban (másodmegh. Paget C. O. mérnök Bécsben) részére Olaszországban 1878. jun. 30-a óta, 3 év tartamára szabadalmazott faszűrő és ugyanannak szűrő sajtókban való alkalmazása, szűrésre és a sajtókamaráknak sűrűbb elzárá­sára; a szab. kelt 1879. jan. 5.; tartama két év; titoktartás köretett. 58. Zwick József Ferencz, kereskedő Bécs mel­letti Fünfhausban és Begrisch János, kőfaragó Lajta melletti Manersdorfban, Alsó-Ausztriában (megh. dr. Kleb Alajos udv. és törv. ügyvéd Bécs­ben ; (kőtömeg) Silicum Masse fenkövek, köszörű­­kövek, folyosó táblák, udvari és úti kövezet, fal és tűzhely kirakások, cserép zsindelyek stb. előállítá­sára ; a szab. kelt 1879. jan. 5.; tartama három év, titoktartás köretett. 59. A Markovitsch és Sebeid. czimü czég Bécs­ben (megh. Paget C. C. mérnök Bécsben; saját­­szerű kézelőgomb­­a szab. kelt 1879. jan. 5.; tar­tama egy év; titoktartás köretett. 60. Hartmann Nándor magánmérnök Bécsben; javított készülék vizgáz és gőzvezetéki csöveknek megfúrására és szétágazó csöveknek stb. nyomás közben való becsavarására; a szab. kelt 187­9. jan. 5.; tartama egy év; titoktartás kéretett. 61. Puchinger Ferencz és Roitter Mihály, gyáro­sok Salzburgban; javitott petroleum viharlámpák; a szab. kelt 1879. jan. 5.; tartama egy év; titoktar­tás nem kéretett 62. Lovag Skoda Emil, gépgyáros Pilsenben Csehországban;­­megh. Wullschleger-Ház Bécs­ben ; malom közhagyólag egymásra ágyazott őr­lési tárcsákkal; a szab. kelt 1879. jan. 5.; tartama egy év; titoktartás köretett. 63. Eck Henrik, aranyozó Prágában; sajátsze­rüen szerkesztett gép, arany léczeknek, szőnyegek­nek, paszományoknak tetszésszerü díszítésekkel való előállítására; a szab. kert 1879. jan. 5.; tar­tama egy év; titoktartás köretett. 64. Schimke Domokos, fazekas, hegy mellett Brunnban; sajátszerü berendezése a cserépkályhák léghuzamainak és légujitásának ; a szab. kelt 1879 jan. 5.; tartama egy év; titoktartás nem kéretett. 65 Arnberger Jeromos, Bécs városának alépi­­tész igazgatója; sajátszerü anyag és sajátszerü eljárás nedves falak szárítására; a szab. kelt 1879. jan. 5 . tartama egy év; titoktartás kéretett. 66. Kaisersblüth Miksa; kereskedő Berlinben (megh. Hartmann Nándor magánmérnök Bécs­ben) ; részére Németországban 1878. október 2-a óta, 1890. julius 29 éig való tartammal szabadal­mazott optikai jelző készülék, éttermek számára; a szab. kelt. 1879. jan. 5.; tartama egy év; titok­tartás kéretett. 67. Przibram és társ-féle osztrák alizarin gyár­társulat Bécsben. Barátszerü eljárás, az alizarin carmin készítésére és annak alkalmazására; a szab. kelt 1879.jan. 5.; tartama egy év; titoktar­tás kéretett. 68. Klenne Ágost, mérnök Dortmundban, Po­roszországban (megh. Wullschleger-Ház Bécs­ben); részére Németországban 1877. október 20-a óta 15 év tartamára szabadalmazott tisztitó eljá­rás, gázok számára, és az ahhoz szükségelt készü­lék ; a szab. kelt 1879. jan. 5.; tartama egy év; titok­tartás nem kéretett. 69. Steinbach Alajos ; nyugdíjazott főherczegi lovászmester Bécsben; javítások a részére szaba­dalmazott nyereg önheveder készülékeken; a szab. kert 1879. jan. 5.; tartama egy év; titoktartás kö­retett. 70. Zipperling Hugó, Bécs mellett Simmering­­ben; sajátszerü szerkezete a szántalpaknak min­dennemű kocsikerekek számára; a szab. kert 1879. jan. 5.; tartama egy év; titoktartás köretett. 71. A gépészeti részvény társulat, előbb Breit­­feld, Danek és társ. Prága-Carolinenthalban; eljá­rás és az ahhoz tartozó készülékek répalevelekben való czukorkalinak kénecs-sav segélyével való sem­legesítésére ; a szab. kelt 1879. jan. 5; tartama egy év; titoktartás kéretett. 72. Spanner A.C., Bécsben, sajátszerü szerke­zetű visszanyomás nélkül önzáródó csap, vízveze­tékek számára; a szab. kelt 1879. jan. 5.; tartama egy év; titoktartás követett. 5315 METEOROLOGIAI JEGYZETEK A meteorologiai m. kir. központi intézet időjá­rási jelentései 1879. évi julius hó 5-ről (Reggel 7 órakor.) A megelőző 24 óra alatti tüneményeik: A légnyomás többnyire sülyedett, Temes­­várott 6,7 mmrel. A hőmérsék általánosan sülyedett, M.-Óvártt 7.7. fokkal. Eső: Sopron 22, M.-Óvár 13, Trencsén (égi háb.) 13,B.-bánya 5, Debreczen 1, Ungvár 2, Csák­tornya 5, Zágráb 1, Fiume 6 mm. M.-Óvártt: Budapesten és Szolnokon szélvihar. Ozon: Budapesten nappal 5, éjjel 7. A tenger Fiume mellett könnyen hullámzó. f eő© M ^ d |||" f e Ja o M V» Szél felhőzet Állomás aoW b­ányaere*­vége Bregenz Prága . . Bécs . . Sopron 758., bl4.6 borult M.-Óvár . 759* bl3.s Ny3 borult Trencsén . 758., -15.0 Ny1 felhős Beszt.bánya. 757., bl4.. ENy3 borult Budapest . 757.,r-13.6 ENy4 borult Szolnok 755., -17.6 ENy4 felhős Debreczen. 756.7 b15.. ÉK3 borult Ungvár 754.7 H15.BEK1 borult Szathmár . 755.0 -17.* ÉNy1 borult N.-Szeben 754.b-21.2D 1 derült Orsóvá. . 755., [-25.4D ] felhős Temesvár . 753.8L-20.ONy3 felhős Szeged. . 757.a -17.,K 3 derült Csáktornya 759., -12.7D 2 eső Zágráb 760. -13.2D 1 eső Fiume . . 757., 1-15.8EK1 eső Pola . . Lesina . . VÍZÁLLÁS. Felelős szerkesztő: SALAMON FERENCZ. I julius Névszerint 0 fölött 1alatt Időjárás méter 5Budapesten ‹Pozsonyban 3.38 száraz M.-Szigeten 0.68 felhős Szathmártt 0.74‹ ›Tokajban 2.86‹ ›Szolnokon 5.54 száraz ›Szegeden 6.52 szól 4Aradon 0.18 száraz ‹Nagy-Becskereken 0.97‹ Bezdánnál 2.34‹­­ Verbászon 1.83 felhős 5Eszéken Barcson Mitroviczon Zimonyban ‹Sziszeken 0.06 száraz ‹O-Orsován 4.02»

Next