Budapesti Közlöny, 1886. augusztus (20. évfolyam, 174-198. szám)

1886-08-01 / 174. szám

ellenkező esetben pedig az ellentmondás elutasí­tandó, s erről a felek, különösen az ellentmondó azzal értesítendő, hogy a tényleges birtokos tulaj­donjogának bejegyzését törlési keresettel a vég­zés jogerőre emelkedésétől számított harminc­ nap alatt akkor is megtámadhatja, ha időközben az 58. §. 1. pontjában kitűzött hat hónapi hirdetményi ha­táridő lejárt volna. 65. §. Ha az 58. §. 3. pontja alá eső felszólalásban csak világos íráshibának kiigazítása, vagy egyéb olyan intézkedés kéretik, mely által harmadik személyek nyilván könyvi jogai nem érintetnek , a felszólalás tárgyalás nélkül végzésileg intézendő el, s erről az összes telekkönyvi érdekeltek értesítendők. Ha el­lenben a kérelem teljesítése által harmadik szemé­lyek jogai változást szenvednének, az érdekeltek meghallgatása végett jegyzőkönyvi tárgyalás tű­zendő, és annak alapján szükség esetében bizonyí­tási eljárás előrebocsátása után a kérdés végzés ál­tal döntendő el. 66. §. Az előző 63., 64. és 65. §-ok eseteiben a telek­könyvi hatóság által hozott végzés ellen 15 nap alatt a másodbírósághoz, és ha a másodbíróság az első bíróság végzését megváltoztatja, további 15 nap alatt a harmadbírósághoz felfolyamodásnak van helye. 67. §. Azok a bírói határozatok, a­melyekkel a felszó­lalási kérelemnek az ellentmondásnak, illetve a törlési keresetnek hely adatik — jogerőre emelke­dés után a betétekben keresztülviendők, a felszó­lalási lapon pedig az illető feljegyzések áthúzandók. Azok a határozatok, a­melyekkel a felszólalási kérelemnek, az ellentmondásnak, illetve a törlési keresetnek hely nem adatik, a betétekbe be nem jegyeztetnek, hanem a felszólalási lapon az illető feljegyzések áthuzatnak , s ez a körülmény a fel­szólalási lap »jegyzet« rovatában a megfelelő vég­zés számára való hivatkozással megjegyeztetik. Ugyanez az eljárás követendő akkor is, ha a hiány­pótlás végett visszaadott törlési kereset, ellent­mondás vagy felszólalási kérvény a 15 napi zárha­táridő alatt kellően hiánypótolva be nem adatik. 68. §: A teljesen alaptalanul felszólalók vagy törlési keresetet indítók az elutasító végzésben, illetőleg ítéletben már az első bíróság által 300 írtig ter­jedő pénzbírságban marasztalhatók. 69. §. Mindenik község telekkönyvéről betűsoros név­jegyzék készítendő, mely két rovatból áll: 1. az elsőbe írandó a tulajdonos neve a netaláni megkülönböztető jelzővel; és 2. a másodikba írandók azon betétek számai (2. §.), a melyeknek A. lapjain az első rovatban megnevezettnek tulajdonát képező ingatlanok be­jegyezve vannak. A betétek szerkesztésére vonatkozó iratok (ter­vezeti ívek, továbbá a szerkesztő bizottság eljárá­sára vonatkozó összes iratok és a külön jegyző­könyvek) községenként elkülönítve együtt keze­lendők. (Folytatjuk.) A császári és Apostoli királyi Felsége legk. mél­­tóztatott: Némethy János vezér­őrnagynak, a 38. gy.-dan­­dár parancsnokának egy év tartamára a várako­zási illetékkel száml. szabadságoltak viszonyába helyezését saját kérelmére elrendelni; áttéri és iveaghei báró Enis Venczel ezredesnek a békeállományban, térparancsnoknak Brünnben, nyugalomba helyezését saját kérelmére elrendelni és megengedni, hogy neki ez alkalomból, mindig jó és sikeres, és az ellenség előtt kitüntetett szol­gálatai elismeréséül, a legfelső megelégedés kife­jezése tudtára adassék; továbbá Tapavicza Tódor al­ezredesnek a békeállomány­­ban, térparancsnoknak Zágrábban, — áthelyezését lason minőségben Brünnbe, elrendelni; Hinke János sorhajó-kapitánynak, a matróz­­rar parancsnokának, ezen szolgálati alkalmazásától való felmentését elrendelni és megparancsolni, hogy eddigi alkalmazásában teljesített kiváló szol­gálatai elismeréséül a legfelső megelégedés kife­jezése tudtára adassék; és helyébe Fayenz Henrik sorhajó-kapitányt a matróz-kar parancsnokává kinevezni; báró Rüpplin Tódor al­ezredesnek az 1. sz. dragonyos-ezredben, a felülvizsgálat alapján »rok­kant« nyugalomba helyezését elrendelni, és neki ez alkalommal a czímzetes ezredesi jelleget díj­mentesen adományozni, továbbá elrendelni, kölcsönös áthelyezésüket szolgálati beosztá­sukat illetőleg. Weidl Gyula al­ezredesnek, a 60. sz. gy.-ezred­­ben, és Offenbach József őrnagynak, a 101. sz. gy.-ez­­redben; Steinsky Ferencz várakozási számf. szabad­ságolt őrnagynak a 13. sz. gy.-ezredben, az utabbi felülvizsgálat alapján »rokkant« gyanánt nyuga­lomba helyezését; lanzenaueri Hähling Gusztáv őrnagynak az 52. sz. gy.­ ezredben, a fölülvizsgálat alapján »rokkant« gyanánt nyugalomba helyezését. Krajnich József nyug. 1. oszt. századosnak a czimzetes őrnagyi jelleget díjmentesen — legf. kegyelemből — adományozni, azután kinevezni: — f. évi augusztus hó 1-ével — fő­orvosokká a tartalékban, a következő tart. segéd-orvos-helyetteseket, az összes gyógytudományok tudorait: Wegrzynski Jánost, a lembergi 14. sz. helyőrs. kórháztól, — a 10. sz. dragonyos-ezredhez; Bauer Lipótot, a bécsi 2. sz. helyőrs. kórház­tól, — a 3. sz. hadtest-tüzér-ezredhez; a következő tart. 1. oszt. kat. orvos-növen­dékeket, az összes gyógytudományok tu­dorait : lovag Nalecz-Skalkoloski Broniszlávot, a lem­bergi 14. sz. helyőrs. kórháztól,­­ a 9. sz. drago­nyos-ezredhez ; Kóródi Kálmánt, a lembergi 14. sz. helyőrs. kórháznál; Frommer Edét, a pozsonyi 19. sz. helyőrs. kór­háztól,­­ a 4. sz. táb. vadász-zászlóaljhoz; Heller Jakabot, a budapesti 16. sz. helyőrs. kór­háznál ; segéd-orvosokká a tartalékban: a következő tart. 1. oszt. kat. orvos-növen­dékeket, az összes gyógytudományok tu­dorait : Drobner Emilt, a krakói 15. sz. helyőrs. kór­háztól,­­ a 41. sz. gy.­ezredhez; Mayer Ferenczet, a laibachi 8. sz. helyőrs. kór­háznál ; s­e­g­é­d-o­rvosokká: a következő jelenleg szolgáló 2. oszt., czim­zetes 1. oszt. kat. orvos-növendékeket, az összes gyógytudományok tudorait: Piatkiewicz Bogdánt, és Swiatkiewicz Mihályt, a krakói 15. sz. helyőrs. kórháznál; Mandl Jakabot, a budapesti 17. sz. helyőrs. kór­ 2 végül : Bugler József fő­hajómesternek (akna­mester­nek), nyugalomba helyezése alkalmából, sok évi, ki­váló szolgálatai elismeréséül, a koronás ezüst ér­dem-keresztet adományozni. A selmeczi m. kir. bányaigazgatóság, a meg­üresedett aranyidkai bányaorvosi állomásra, dr. Welwart Adolf volt selmeczi bányakórházi segéd­orvost nevezte ki. A földmi­velés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. minister, egyetértőleg a m. kir. pénzügyminis­­terrel, Sieburger és társa első magyar kárpitgyára számára, az 1881. évi XLIV. törvényczikkben biz­tosított állami kedvezményeket megadta. NEMHIVATALOS KÉSZ. A császári és Apostoli királyi Felsége, a beköl­­czei róm. kath. hitközségnek, az iskola felszerelé­sére ö­t­v­e­n forintot méltóztatott magánpénztá­­ból legk. engedélyezni. Ő császári és Apostoli királyi Felsége, a nyir­­madai gör. kath. egyházközségnek, iskolaépitkezési czélokra száz forintot méltóztatott magánpénz­­tárából legk. engedélyezni. Ő császári és Apostoli királyi Felsége, a vörös­­berényi ev. ref. hitközségnek, iskolaépitkezési czé­lokra száz frtot méltóztatott magánpénztárából­ legk. engedélyezni. Pályázati hirdetmény a császári és királyi keleti akadémiába az 1886/87. iskolai évben felveendő növendékek számára. Az 1886/87. iskolai év kezdetével a császári és királyi keleti akadémiába 4 fizető növendék vé­tetik fel. Azon szülők vagy gyámok, akik fiaikat vagy gyámoltjaikat a császári és királyi keleti aka­démiába felvétetni óhajtják, ez iránti szabályszerü­­leg bélyegzett a cs. és kir. közös külügyminis­­tériumhoz czímzett folyamodványaikat, folyó évi augusztus hó 31-éig az akadémia igazgatóságához nyújtsák be. A felvétel előfeltételei a következők: osztrák vagy magyar állampolgárság, valamely osztrák vagy magyar gymnasiumban nyert érettségi bizo­nyítvány ; a német és franczia nyelv teljes isme­rete, valamint az osztrák-magyar monarchiában élő nyelvek közül legalább egynek folyékonyan beszélése. A folyamodványhoz csatolandók: 1. születési bizonyítvány; 2. egészségi bizonyítvány; 3. himlő-oltási bizonyítvány; 4. a jó sikerrel bevégzett gymnasiumi tanulmá­nyokról szóló összes bizonyítványok, ide értve az­ érettségi bizonyítványt is; 5. az osztrák-magyar monarchiában élő nyelvek közül egynek és a franczia nyelvnek megtanulá­sáról szóló bizonyítványok; 6. a szülő vagy gyám nyilatkozata, hogy a meg­határozott fizetéseket teljesíthetni fogja. A megszabott felvételi vizsgára, mely a cs. és kir. keleti akadémia épületében, (Bécs, IV. Favo­ritenstrasse 15.) október hó elején, egy később meghatározandó napon fog megtartatni, csak azon pályázók fognak bocsáttatni, kik a fent említett bizonyítványokat kellően becsatolták.

Next