Budapesti Közlöny, 1893. július (27. évfolyam, 148-173. szám)

1893-07-01 / 148. szám

ffy-féle helyért pedig Dessewffy Ignáczhoz, mint ez alapítvány pártfogójához czimezzék és küldjék be, a Balassa Zsuzsánna-féle helyekre folyamodók kérvényei a vallás- és közoktatásügyi ministerhez czimzendők és a jászói préposthoz küldendők be. A folyamodványok a pályázók iskolai és egész­ségi bizonyítványaival, keresztlevéllel s a szülők polgári állását és vagyoni állapotát kitüntető ok­mányokkal szerelendők fel. A folyamodványok benyújtásának határideje folyó évi julius 20-dika. II. A nyolcz fizetéses helyet a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minister tölti be. E helyekre csak a gymnasium I—IV. osztályába iratkozó ifjak folyamodhatnak. A folyamodványok a pályázók iskolai és egészségi bizonyítványaival, keresztlevéllel s a szülők polgári állását kitüntető okmányokkal szerelendők fel. A kinevezendő növendékek tartásdij fejében évi 350 frtot fizetnek, mely összeg 4 egyenlő részben, u. m. a belépéskor, november 15-én, február 1-én és április 15-én fizetendő le. A pályázati kérvények a m. kir. vallás- és köz­­oktatásügyi ministerhez czimezve, f. évi julius 20-ig a kassai kir. convictus kormányzójánál nyúj­tandók be. Kivonat a kassai convictus programmjából. 3. Az ingyenes növendékek az alapítvány ter­hére, a fizetésesek az évi járulékért kapnak élel­mezést, házi­orvost, kisebb betegségekben gyógy­szert, rendes mosást, fürdőt, fűtést, világítást és felszolgálatot. Minden egyéb kellékek, u. m. tandíj, iskolai könyvek, iró- és rajzeszközök, levél- és vitelbér, az évnegyedi számadás szerint a szülők által fedezendők. Tartós és súlyosabb betegségek vagy a netalán szükséges műtétek esetén az orvos tiszteletdíja, a gyógyszerek, gyógyfürdők s ápolási költségek külön számítás alá esnek. 4. Ha valamely növendék, szüleinek beleegyezé­sével franczia, angol vagy német nyelvet, zenét, rajzot, vívást, szépírást, tánczot vagy más effélét óhajtana tanulni, ezekért a szülők külön mérsékelt díjat fizetnek. Minden ily költségek fedezésére, melyek az alapítványt nem terhelhetik vagy a 350 firt évi járandóságban nem foglaltatnak, minden évnegyed kezdetén 15—20 frt tétetik le az elöl­járóságnál, mely összeg hovafordításáról minden évnegyed végén pontos számadás történik. A fize­tési pontosság a convictus fentatásának lényeges kelléke lévén,­­ ha kellő határidőben nem telje­­síttetnék, ilynemű mulasztás az illető növendékek­nek további megmaradását az intézetben teljesen lehetetlenné tenné. 5. Betegségi esetben a növendék az intézetnek erre külön kijelölt helyiségeiben gondos ápolás­ban részesül. Az orvosi felügyeletet rendes intézeti orvos gyakorolja, s állandó betegápolónő áll ren­delkezésre. 6. Az élelmezés áll: 1 reggeliből, 4 étel ebéd­ből, uzsonnából és 2 étel vacsorából. A növendékek elöljáróikkal együ­tt étkeznek. 7. A növendéknek magával kell hoznia leg­alább 6 nappali és 6 hálóinget, 6 alsónadrágot, 12 zsebkendőt, 12 pár harisnyát, 6 törülközőt. (A­kik többször váltanak fehérneműt, több fehér ruhát hoznak.) Továbbá, egy vagy két vánkost és három vagy hat vánkoshéjat, egy paplant gombok­kal, három paplanlepedőt gomblyukakkal, három ágylepedőt, egy gyapot takarót, egy matraczot,­­1 m. 74. cm. hosszú és 80 cm. szélesekét nyári és két téli lábbelit, fésűket, haj- és ruhakeféket, fogke­fét, mosdószivacsot, szappant s egyéb divatczik­­keket. 8. Minden ruha- és fehérnemű a növendék nevé­nek kezdőbetűivel látandó el. Minden tárgyat, melyet a növendék magával hoz, tartozik az elöl­járónak megmutatni, ki a fölött, vájjon megtart­hatja-e azokat vagy nem, határoz, s csakis az ekkép bemutatott s feljegyzett tárgyak iránt veszi magára a felelősséget. Az intézet növendékei egyenruhát viselnek. Az egyenruhát mérsékelt áron az intézet készitteti. Budapesten, 1893. junius 25-én. A vallás- és közokt. m. kir. ministerium. Hirdetés. Folyó évi julius hó 1-én kiadatik az «Országos Törvénytár» 1893. évi 8-ik száma, — a következő tartalommal: XVI. t.-czikk: a Duna folyam fajszi és Bogyiszló — Baja közötti szakaszainak szabá­lyozásáról ; XVII. t.-czikk : a Rábán és mellékfolyóin az 1885. évi XV. törvényczikkel elrendelt szabályozás hátralevő részének befe­jezéséről ; XVIII. t.-czikk: a sommás eljárásról; XIX. t.-czikk: a fizetési meghagyásokról; XX. t.-Czikk: a Szerbiával 1892. évi augusztus hó 9-én kötött kereskedelmi szerző­dés beczikkelyezéséről; XXI. t.-czikk: a Szerbiával 1892. évi augusztus hó 9-én kötött állategészségügyi egyezmény beczikkelyezéséről. Az « Országos Törvénytár» szerkesztősége. A debreczeni ügyvédi kamara választmánya közhírré teszi, hogy Horovicz Jakab nyíregyházi ügyvéd az ügyvédek névjegyzékéből önkéntes le­mondás folytán ki­töröltetett. A pozsonyi ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy dr. Stern Rezső zsolnai ügyvédet a kamaránál veze­tett ügyvédek névjegyzékébe felvette. A pozsonyi ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy Csernák Károly ügyvéd székhelyét Vágújhelyről ezen kamara területén belül Verbó községbe tette át.­ ­ A felvételi vizsgálat tárgyai: I. Szóbeli vizsgálat. Általános történelem a westphaliai békétől az 1878-dik évi berlini kongreszusig, különös tekin­tettel Magyarország és Ausztria történelmére. II. írásbeli vizsgálat. a) német dolgozat egy adott tárgyról; b) fordítás francziából németre és c) fordítás németből francziára. A pályázó fölvétele iránt a cs. és kir. külügy­­miniszérium határoz. Egy növendék évi ellátási dija 1300 frt s ez összeg oszthatatlan átalányt képez, mely félévi részletekben, minden évi október hó 1-én és már­­czius hó 1-én az akadémia pénztáránál előre lefi­zetendő. Ezenkívül minden növendék az akadémiába való belépésekor egyszer mindenkorra 120 o. é. frtnyi fölszerelési járulékot tartozik fizetni és köteles az előírt fehérneműt, lábbelit és ruházati czikkeket magával hozni. A fent kiírt évi díjban benfoglaltatnak a növen­dék teljes felszerelési és ellátási költségei. Az akadémiánál létező állami dotácziók (ala­pítványi helyek) adományozásánál, a bekövetkező megüresedésekhez mérten, a megfelelően képesí­tett, kevésbbé vagyonos növendékek­ első­sorban vétetnek figyelembe. Az intézetből tanulmányaik befejeztével kilé­pett növendékek kinevezése konzuli növendék­­állásra, ilyen állások megüresedésével, a szolgálat szükségleteinek megfelelően történik. Kelt Bécsben, 1893. évi julius 1-én. A cs. és kir. keleti akadémia igazgatóságától. Felelős szerkesztő: VADNAY KÁROLY, A NEIHIVATALOS RÉSZ. Pályázati hirdet­mént, a cs. és kir. keleti akadémiába az 1893/4-diki iskolai év kezdetén való felvétel tárgyában. A cs. és kir. keleti akadémiába az 1893/4-diki iskolai év kezdetével több fizető növendék véte­tik fel. Azon szülők és gyámok, kik fiaikat vagy gyá­­moltjaikat a cs. és kir. keleti akadémiába fölvé­tetni kívánják, ez iránti szabályszerűleg bélyeg­zett és a cs. és kir. közös külügyministeriumhoz Bécsbe czimzett folyamodványukat legkésőbb f. évi augusztus 31-ig nyújtsák be az akadémia igaz­gatóságához. A felvétel feltételei: a) magyar vagy osztrák állampolgárság; b) valamely magyar vagy osztrák gimnáziumtól nyert érettségi bizonyítvány; c) a német és franczia nyelvek teljes leírása, valamint a Magyarországon és Ausztriában élő nyelvek közül legalább egynek folyékony be­­szélése. A magyar korona országaiból pályázók ezen felül a magyar nyelvben való tökéletes jártasságot is bizonyítani tartoznak. A folyamodványhoz csatolandók a következő bizonyítékok: 1. születési bizonyítvány; 2. honossági igazolvány; 3. himlőoltási bizonyítvány; 4. egészségi bizonylat; 5. az összes bizonyítványok a végzett gimná­ziumi tanulmányokról, ideértve az érettségi bizo­nyítványt is; 6. a c) alatt felsorolt nyelvek megtanulásáról szóló bizonyítványok; 7. a szülők vagy gyám nyilatkozata arról, hogy a megszabott fizetéseket teljesíteni képesek lesznek. A megszabott felvételi vizsgálatra, mely folyó évi október hó elején egy később meghatározandó napon fog a cs. és kir. keleti akadémia épületében (Bécs, IV. Favoritenstrasse, 15. sz.) megtartatni, csak azok a pályázók fognak bocsáttatni, kik a­­ fent elsorolt bizonyítványokat becsatolták. 1893-ik évi február hóban engedélyezett szaba­dalmak. 24. Schweim Kolozs Jakab Glückstadtban és Schweim Vilmos Krempdorfban (Poroszország), ló­vakaró; a szab. kelt 1893. febr. 21. Els. jog 1892. jun. 30., fiz. 1 évre, leírás nyílt. 25. Odhner Willgodt Szt.-Pétervárott, számoló­gép «arithmometer» elnevezés alatt; a szab. kelt 1893. febr. 21. Els. jog 1893. szept. 7., fiz. 1 évre, titkos leírás. 26. Thiel Erdmann Peterswaldauban, (Porosz­­ország), ujitások kocsilámpákon; a szab.kelt 1893. febr. 21. Els. jog 1892. ápr. 15., fiz. 1 évre, leírás nyílt. 27. Mannlicher Nándor Bécsben, javítások az automatás gyorsan tüzelő fegyvereken; a szab. kelt 1893. febr. 21. Els. jog 1892. jan. 9., fiz. 1 évre, titkos leírás. 28. Higginbottom Jakab Liverpoolban, ujitások dercze és dara tisztítására való készülékeken; a szab. kelt 1893. febr. 21. Els. jog. 1892. szept. 15., fiz. 1 évre, leírás nyílt. 29. Inglefield Fitzmaurice Ede Alexandriában, javított szorító és megerősítő készülék, különösen jelzőzászlók számára; a szab. kelt 1893 febr. 21 Els. jog 1892. jul. 6., fiz. 1 évre, leírás nyílt. 30. Beaumont Ede Maestrichtben, újítás ismétlő fegyvereken; a szab. kelt 1893. febr. 21. Els. jog 1892. márcz. 19., fiz. 1 évre, leírás nyílt. 31. Harrison Artur Cambuslangban és Fox Jakab Messendben, újítás pipákon és szivarszipká­kon ; a szab. kelt 1893. febr. 21. Els. jog 1892. jul. 8., fiz. 1 évre, leírás nyílt. 32. Lustig F. és társa, Karolinenthalban, újítás könyvek sarokpántainak előállításában; a szab. kelt 1893. febr. 21. Els. jog 1892. aug. 1., fiz. 1 évre, leírás nyílt. 33. Noble Donald és Brown János Artur Leeds­­ben (Anglia), javítások szállítható szivattyú-készü­lékeken ; a szab. kelt 1892. febr. 21. Els. jog 1892. szept. 26., fiz. 1 évre, leírás nyílt. 34. Battersby Arthur János Nottinghamban, ujitások a kerékpárokon; a szab. kelt 1893. febr. 22. Els. jog 1892. szept. 19. fiz. 1 évre, leírás nyílt. 35. Golden Rosa Widhurstban (Anglia), javítá­sok fürdőkádakon; a szab. kert 1893. febr. 22. Els. jog 1892. nov. 7., fiz. 1 évre, leírás nyílt.

Next