Budapesti Közlöny, 1896. október (30. évfolyam, 231-259. szám)

1896-10-01 / 231. szám

győr—veszprémi—dombóvári h. é vasút abban p.2 alatt már fel van véve, — csak a boldva­­völgyi h. é. vasutat illetőleg egészítendő ki. Budapesten, 1896. évi szeptember hó 19-én., A minister megbízásából : Reviczky s. k. ministeri tanácsos. A kereskedelemügyi m. kir. minister, f. évi 61.205. sz. alatt, a nemzetközi egyezmény hatálya alá eső vasutak jegyzéke tárgyában a következő körren­deletét adta ki, valamennyi önálló igazgatással bíró hazai gőz­­mozdonyú vasút igazgatóságának. A berni központi hivatalnak vasúti és hajó­zási főfelügyelőségemhez f. évi szeptember hó 8-án 1034. sz. alatt intézett átirata szerint a nemzetközi egyezmény hatálya alá eső vasúti vo­nalak jegyzékébe felvett németországi vasutak B. VI. csoportjában 116. sz. alatt iktatott vona­lak közé b) után bejegyzendő: »­ Herczogenrath mellett Herczogenrathig.« Miről az igazgatóságot a jegyzék kiegészítése végett azzal értesítem, hogy a kérdéses vonal, mely a Sittardtól Herczogenrathig vezető, a né­metalföldi államvasutak üzlettársasága által ke­zelt és f. évi május hó 1-én megnyílt h. é. vasút­nak német területen levő kiegészítő részét képezi, már megnyitása napjától tartozik a nemzetközi egyezmény kötelékébe. Budapesten, 1896. évi szeptember hó 19-én. A minister megbízásából: Reviczky s. k. ministeri tanácsos. A mezőberényi izraelita nőegylet alapszabályait a m. kir. belügyministerium, I. évi 86.669. szám alatt, a bemutatási záradékkal ellátta. A deszpot-szt. - iváni polgári ol­vasó kör alapszabályait a m. kir. belügyminis­terium, f. évi 84.014. sz. alatt, a bemutatási zára­dékkal ellátta. A kereskedelemügyi m. kir. minister a győri és vidéki sütő ipartársulat alapszabá­lyait f. évi 59.839. szám alatt kelt rendeletével, az 1884. évi XVII. t.-czikk alapján, jóváhagyta. A kereskedelemügyi m. kir. minister, f. évi 57.279. sz. alatt kelt rendeletével, a m. kir. államvasutaknak Borsod vármegyében fekvő Sajó-Ecseg állomását, továbbá a boldvavölgyi helyi érdekű vasútnak Borsod vármegyében fekvő Boldva, Finke, Edelény, Szendrő-Lád, Szendrő, Szalonna, és az Abaúj-Torna vár­megyében fekvő Szira-Perkupa, Szilas, Nád­aska és Boldva-Vendégi állomásait állami és magán táviratok kezelésére felhatal­mazta. Torontál vármegye Német-Csanád és Szerb-Csanád községei szőlőiben a phyl­loxera jelenléte megállapittatván, a nevezett községek határát, a földmivelésügyi m. kir. mi­nister, I. évi 56.400. számú rendeletével, zár alá helyezte. A földmivelésügyi m. kir. minister, a m. kir. pénzügyi és kereskedelemügyi ministerekkel egyetértőleg, Szabó Mózes és Nagy La­jos Háromszék vármegyei Kézdivásárhely köz­ségbeli lakosoknak, Kézdivásárhelyen levő me­zőgazdasági szeszgyárak részére, az 1890: XIII. t.-czikkben biztosított állami ked­vezményeket, egy évi időtartamra, megadta. A földmivelésügyi m. kir. minister, a m. kir. pénzügyi és kereskedelemügyi miniszerekkel egyetértőleg, Schlesinger Gyula Nyitra vármegyei Nagy-Orvistye községbeli lakosnak, Nagy-Orvistyén lévő mezőgazdasági szesz­ 2 gyára részére, az 1890: XIII. t.-czikkben biz­tosított állami kedvezményeket, egy - évi időtar­tamra, megadta. A földmivelésügyi m. kir. minister, a m. kir. pénzügyi és kereskedelemügyi ministerekkel egyetértőleg, Schlesinger Julia Trencsén vármegyei Trencsén-Tepla községbeli lakosnak, Trencsén-Teplán levő mezőgazdasági szesz­gyára részére, az 1890. évi XIII. t.-czikkben biz­tosított kedvezményeket, egy évi időtartamra, megadta. Időjárás. A re. kir. meteorológiai központi intézet távirati jelen­tése 1896. szeptember 30-án reggel 7 órakor. A szélirányok jelölése N=észak, E=kelet, S=dél, W=nyugat, — Felhőzet: 0=egészen derült, 1—többnyire derült, 2=részben felhős, 3=többnyire borult, ®=eső, ♦=hó, EE=köd, f$j=zivatar. A légnyomás általánosan emelkedett, nagy mér­tékben Észak-Európában, ahol ma 770 mm. fölött van. Alacsony a nyomás a Földközi-tenger táján. A lecsapódások úgy mennyiségre mint kiterje­désre nézve csökkentek. A hőmérséklet eloszlása a teg­napihoz hasonló. Hazánkban tegnap sok helyütt esett az eső, de mindez i­s csak csekély mennyiségben. Ma reggel az idő felhős, részben ködös, vagy esős és általában enyhe. Csen­des, enyhe és jobbára száraz idő várható; eső csak szórványosan és jelentéktelen mennyiségben valószínű. NEMHIV­ATALOS RÉSZ. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister Várady Béla budapesti nagykereskedőnek, ki a magyar állam ezeréves fennállása alkalmából a lugosi állami főgymnasium részére húsz aranyas alapítványt tett oly czélból, hogy annak évi egy arany kamatját egy, a magyar nyelvben legjobb előmenetelt tanúsító 1-ső osztálybeli tanuló kapja, köszönetét és elismerését fejezte ki. Vízállás, 1896. szeptember 30-án Jegyek magyarázata: *=jege» viz; 4«*nal fölött ; —=nal alatt; 2—­kétséges. Felelős szerkesztő: VADNAY KÁROLY. 1 Állomások 3 ev A hőmér­séklet Celsius szerint Szél iránya és ereje Felhőzet | Csapadék mm. Hőmé maxi­muma­rséklet mini­muma Árvaváralja______67.5 11.2E 10 1 14 11 Trencsén________— 12.5N 1 3 Selmecbánya ___67.7 11.8 NW3 4 11 166 Kis-Kartal______66 5 12 8 JNE1 4 2 21 10 Magyar-Óvár____70.1 10.0_ • 158 Ó-Gyalla ---------67.1 11.4— 1 2 17 11 Budapest ____66.5 14.4-4 1 18 13 Sopron — _68.2 10.1 NW4 4 _ _ _ Serény ------------67.4 11.4 -N1 4 — 16 10 Keszthely______66.4 12.2N 2 4 — 15 11 Kaposvár _____ _ _ __ Paks — _______ _ _ _ Csáktornya______66.9 10.9N 1 —­­ 16 10 Z­ágráb------------- _67.0 12.0E 1® — 16 12 Km me _________ 64.3 14.1E 1 4 _ 21 12 Crkvenica------------— Zombor_________ 65.8 14.2— 4 — 17 14 Eszék— __ 14.6­­NW1 4 _ 18 13 Újvidék________­ _66.3 14.8w 1«»8 168 Ada--------------------65.0 14.1 .8W 1e 4 — _ Pancsova ------------65.1 13.4 NW2 4 5 15 12 Orsova ---------------63.2 14.2W 2 3 1 19 12 Temesvár_____65.5 14.6 NE1 4 1 21 13 Zsombolya______— — — — árad--------------... 65.7 14.7E 1 1 16 14 Nagylak ______65.4 14.3—­­ 6 17 13 Szeged _________65.8 14.0E 20 2 17 13 Szolnok ____65.0 13.8_ 3 1 14 13 Eger -----------------66.2 14.4 SW 1­ 4 1 30 11 Debreczen ______ 65.3 14.2N 4 6 17 13 Késmárk------------68.7 11.«»N 4 4 — —­­ungvár --------------14.5N 1 4 4 17 14 Akna-Szlati­na __67.6 12.0E 2­ 2 — Szatmár _______ 65.4 15.2 SW1 4 4 18 14 Nagy-Várad______— — — — _ _ Kolozsvár________64.8 14.4 NE 1• 2 13 11 Maros-Vásárhely­­65.4 14.8— 4 — 18 14 Nagy-Szeben____65.3 15.4— 1 — 17 13 Vajda-Hunyad __65.4 15.3— 4 2 16 15 Botfalu _ 66.0 12.5 NW 1— — 24 10 Bécs___________68.0 10.6— 4 — 14 10 Prága . __ __ 0.4 9.1N 1• 3 159 Krakó — __ 70.2 11.7 N 1 — 13 12 Tarnopol ................68.3 13.7N 1 4 — 19 13 Bregenz_________ 67.6 9.9— 0 3 14 Salzburg________68.0 10.2 NW2 — 189 Klagenfurt ______67.1 8.6 NE1 4 — 155 Pola--------------- _— — — — — —-— Lesina---------------62.3 16.5E 1 1 — _ — Sarajevo-----------65.2 12.0N 1 4 — 13 10 ( Folyó Viz-Változás a elmúlt Hóm*.: állás reggel Vízmérce sékist árait apadt1 cm­emtr-c iBR Seharding-------4 195 15 + 1« Duns Passau------._ -j- 8433 Béca ____ 4 826 + 10 Pozsony ____ 4 832 19 4 9 Komárom____ 4 3776 4- 16 Budapest____ 4 3464 4 12 Ercsi________— — — — Paks -1 336— — 4 15 Mohács--------­+ 4622 + 6 Újvidék______ + 4173 + 14 Zimony______ 4­ 333 26 4 15 Buziás ______ + 275 23 4 15 Orsova ______ 4 31­5? 4­ 12 Morva Magyarfalva -— — — Vés Zsolna ______ 4 55 13 4 10 Nyírra Szered ______ Érsekújvár----4 70 10_ — Hiába Sárvár ---------4 97 24 + 13 Dráva Győr — + 3506 Zákány ______ 4 81 12 4 o Eszék-----------­■+• 3315 4 u Mura M.-Szerdahely ~— — — Száva Zágráb ______ -1- 102 30— Sziszek______ -1- 540 26 4 u Kulws Mitrovicza __ + 440 45 4 ív Károly­város — 4 215 157 Uria Novi _ ____— _ Verbász Banjaluka__— — — — 80SZRS Doboj .— 4 28 18— Bvina Zwornik _. —— — — — Tisza M.-Sziget------­+ 36— — 4­ 14 Tekeasza _ -f- 304 4 16 Tisza-Ujlak---­- 20 14 4 16 V.-Namény — + 172 4 13 Csap _______ - 86 14 4 9 Tokaj ---------­-f- 442 4 14 Szolnok_____­+ 25 23 4 15 Csongrád____ — 522 4 17 Szeged ______ H- 1ő 15 4 15 Titel _ 4- 3219 4 11 Szamos Deés — — 8 10 4­ 16 Szatmár____ 4- 40— — 4“ 18 Kraszna N.-Majtény —. 4- 54 10 latorcza Munkács .. „ 4- 281 4 17 Laborcza Homonna____0 — — 4 16 Ung Ungvár______— — — Ondóvá Bártfa ______ + 755 4 13 Tapoly Hoór „ .. — 605 4 13 Bodrog Zemplén____ 4- 147 14 4 13 Sajó Zsolcza______ 4- 186 24 4- 6 Hernád Hem.-Németi —4- 118 25 4­ 15 Jerativa Sebes Körös B.-Ujfalu___­4 8 10 4 15 Csúcsa ---------— — — Fekete- Körös Nagyvárad ---­Belényes____ + 1 -1­­36_ 1 4 17 4 16 Fehér Körös Boros­ Jenő___ 4- 38? 4 14 Kettős Körös Békás_______ 4- 178 88 4 14 Hármas Körös Gyoma______ 4 1501­4 4 16 Maros Gyulafehérvár­­ 14— — 1 16 Arad________ - 60 40 1­ 15 Makó —­ ____ — 2 12 4 19 Temes Kis-Kastély__ 4­ 98 36 4 18 Béga Temesvár____ — 464 »» N.-Becskerek _ — 32 37— A budapesti gabonatőzsde hiv. árjegyzései 1896. szeptember 30-án. O­a'teon.axiercL-ö.esz. — ZECés ss áru. ő vagy Faj Minőségi súly hektoliterenként _■* Vlg* | 77 klg. | 78 klg. | 79 klg. | SOklg. | Síkig. | SS klg. 100 kilogrammnak ara írttól írtig írttól írtig írttól írtig | írttól Írtig | írttól írtig írttól írtig írttól írtig a bánsági-------— --*-­--.— 6 95 7.05 1.05 7.ia 7.15 720 7.20 7.25 7.30 7.356 tiszavidéki__ — ’-­--.-­—.— —.— —.— —.— —.— —. -.. Ujm — — 7.10 7.15 7.15 7.20 7.25 7.30 7.30 7.35 7.40 7.45_,_ _.-­__ 6 pestvidéki — --•-­--.--— —.— —.— —.— ----­—.— —. —_.—_.__ ______s Ej --.-­— .--7.05 7 10 7 10 7 15 7.20 7.25 7.25 7.30 7.35 7 40 fel Uj fehérmegyei _ —1— 7.05 7.10 7.10 7.15 7.20 7.25 7.25 7.30 7.35 7.40_­___ ____ _ --.-­--.-­—.—■ —.— —.— --1.-­--.-­--.-­____ — — ki­­s bácska---------­---— 7.10 7.20 7.15 7.25 7.25 7.3 7.35 7.40 7.40 7.50_,_ ______ a r_ —--•-­--­•-­—.— —.— —­— --.-­—.— —# — —.— —. -—. __.__.__._a román — —---­--•-­--.-­—.— —.—1—.— --. — —.— —.— —.— —.— —.— —.—_.__#._ uj szerb________ 6.05 6.10 ——.— —.— — 0 bolgár ______ •— —• — —•— —.— —.— --.-­—•— —•— — — a vagy Éj Faj Minőségi súly hekto­literenként írttól írtig Boza___ uj elsőrendű__ másodrendű -70­7* klgr. 6.20 6.10 6.25 6.15 Ást­h---­“| uj takarmány _ égetni való — sörfőzésre __ 60—62 klgr- 62—64 „ 64—66 „ 4.10 5.20 6.50 4.40 6.— 8.— ___ r, TM aj 6 — ~ 39—41 klgr. 39­« „ 5.45 6.— Tenger* Képeié Kbit« _ A 'Budapest!­ára« és értéktőzsde szokásai szerint készpénzben­vagy Ül ajEl Faj bánsági _ másnemű káposzta __ bánsági Minőségi sűly hekto­literenként frttől írtig 3.80 3.70 10 50 3.90 3.75

Next