Budapesti Közlöny, 1899. február (33. évfolyam, 26-49. szám)

1899-02-01 / 26. szám

értékfokozatonként elkülönítve, számtani sorrend­ben tartalmazó jegyzékek kíséretében nyújtan­dók be. Több jegyzékről ezen kívül még egy összesítő, vagyis a szelvényutalványok értékfokozatonkénti darabszámát tartalmazó főjegyzék is szolgálta­tandó be. A benyújtott szelvényutalványokról, a benyújtó fél elismervényt kap, mely elismervény vissza­adása mellett az új szel­vény­­vek legkésőbb a szelvényutalványok benyújtása napjától számított 30 nap múlva fognak leszolgáltatni. A benyújtásnál használandó nyomtatványok az említett helyeken díjmentesen állanak ren­delkezésre. Az uj szelvényívek kiadása teljesen díjmentes. F. évi augusztus 1-étől kezdve az uj szelvény­ívek kizárólag a m. kir. központi állampénztár­nál Budapesten, fognak kiszolgáltatni. Budapesten, 1899. évi január hóban. A m. kir. pénzügyministerium. A bács-topolyai kereskedők és ipa­rosok körének alapszabályait a m. kir. bel­­ügyministerium, f. évi 3.581. szám alatt, a be­mutatási záradékkal ellátta. A soultouri önkéntes tűzoltó tes­tület alapszabályait a m. kir. belügyministerium, f. évi 3.600. szám alatt, a bemutatási záradék­kal ellátta. Az újvidéki sakkor alapszabályait a m. kir. belügyministerium, f. évi 3.614. szám alatt, a bemutatási záradékkal ellátta. A puszta-szent-lászlói önkéntes tűzoltó egylet alapszabályait a m. kir. be­lügyministerium, f. évi 5.594. szám alatt, a be­mutatási záradékkal ellátta. A béga-szent-györgyi parkegylet alapszabályait a m. kir. belügyministerium, I. évi 7.271. szám alatt, a bemutatási záradékkal ellátta. Bács-Bodrog vármegye zombori járásába tar­tozó Sztanisics község szőleiben a phylloxera jelenléte megállapittatván, nevezett község hatá­rát a földmivelésügyi m. kir. minister, 88.017/98. számú rendeletével, zár alá helyezte. Felhívás a folyó év tavaszán tartandó erdészeti állam­vizsgák tárgyában. A folyó év tavaszán erdészeti államvizsgát tenni szándékozók figyelmeztetnek, hogy a vizsgaleté­­tel engedélyezéséért a fennálló szabályzat értel­mében beadandó folyamodványaikat, a szabály­­szerűleg szükséges okmányokkal és szakbeli le­írással felszerelve, legkésőbb folyó év márczius hó 15-éig az erdészeti állam­vizsgáló bizottság elnökéhez (Budapest, földmivelésügyi m. kir. mi­­nisterium, erdészeti főosztály) bérmentve küld­ték be. Budapesten, 1899. január hó 30-án. Sóltz Gyula, s. k. elnök. NEMHIVATALOS RÉSZ. A császári és apostoli királyi Felsége a cse­repe­s kenézi ev.ref. egyházközségnek, temploma felépítésére, legfelső magánpénztárá­ból 100 (száz) frtnyi segélyt legkegyelmesebben adományozni méltóztatott. Ő császári és apostoli királyi Felsége a k­i­m­­pur-szurduki (kimpeny-szurduki) görö kel. román egyházközségnek, temploma fel­építésére, legfelső magánpénztárából 100 (száz) frtnyi segélyt legkegyelmesebben adományozni méltóztatott. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister báró Hornig Károly veszprémi püspöknek, a ki egyházmegyéje szegényebb iskolái részére 4­00 (négyszáz) frt áru fölszerelési tárgyat adomá­nyozott, köszönetét nyilvánította. Időjárás. A m. kir. meteorológiai központi intézet távirati jelen­tése 1899. január 31-én, reggel 7 órakor. Európa északkeleti szélén egy uj depresszió lép előtérbe, azonkívül a délnyugati depresszió is jelentkezik élesebb körvonalakban. Aránylag magas a légnyomás Er­dély és a Fekete-tenger táján. Az európai időjárás többnyire száraz. Csapadék csak az Adria környékén volt és Európa északi szélén. Közép-Európában gyenge fagy uralkodik. Hazánkban a tenger mellékéből indult ki a lecsa­pódás, mely hó vagy havas eső alakjában Horvátországra és az Alföldre terjed ki. A hőmérséklet állapota válto­zatlan. A szelek a keleti negyedből jönnek. Többnyire borús, sok helyütt csapadékos (hó v. ha­­i­s eső) idő várható, fagypont körüli hőmérséklettel. aulói javára 400 (négyszáz) írt tőkével tett alapít­­ványukért, köszönetét és elismerését nyilvánította. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister dr. Fülöp Adorján zentai gymnasiumi tanárnak, a Stolze-Fenyvessy módszerű gyorsírás tanításá­ban előmenetelt tanusító zentai gymnasiumi ta­nulók jutalmazására tett 100 (száz) frtos alapít­ványáért, köszönetét nyilvánította. Vízállás, 1899. január 31-én. Jegyek magyarázata: *= jeges víz; + —=nul alatt; ?=kétséges. = nul fölött . Felelős szerkesztő: VADNAY KÁROLY. Állomások Légnyomás mm. A hőmér­séklet Celsius szerint Szél iránya ereje és Felhőzet , Csapadék mm. Hőmérséklet maxi-­ mini­muma mama | Árva várai­­a...... 61.3 —7.63 1 —10 Selmecbánya ... 58.5 —3.5 NW3 4 — 1 —3 Kis-Kartal ...... 60.0 —3.0— 4 _ 5 —6 Nagy-Szombat ... 58.9 —1.6_ 4 _ 5 —3 Magyar-Óvár ...... 59.0 —0.4_ 4 _ 4 —1 O­ Gyalla ............. 58.8 —0.4_­­ 4 _ 5 —0 Budapest 59.4 —0.94 — 5­­ 2 Sopron ....... 58 8 —1.2_ 4 _ 4 —2 Herény............... 58.0 —1.1— 4 _ 2 —1 Keszthely..... 58.2 0.5N 2 3 — 3 Csáktornya__ 58.5 0.2E 1 4 1 1 —0 Zágráb................. 58.1 0.8— 1 6 4 1 Károlyváros ... 58 2 0.3— * 1 3 0 Fiume .......... 54.3 5.1 NW2 4 148 5 Crkvenica 56.9 5.83 178 4 Zombor........... 59.1 0.0 NE2 * 1 7 —0 Eszék............... 58.5 0.6 NE1 * 6 5 0 Újvidék.................— — — Pécs ..................... 57.7 0.2 NE2 * 2 5 0 Pancsova ....... 58.5 1.3 NE2 4 2 5 1 Drenkova............. 57.6 2.9 NE1 4 7 1 Temesvár........... 59.6 —1.5 NE1 4 — 2 —4 Zsombolya ... . 58.9 —1.0— * — 3 —3 Arad ......... 59.2 —1.3 NE1 — 2 —2 Nagylak ............. 59.0 —1.8— —­­ 2 —2 Szeged ................. 58.8 —1.5 SE1 4 — 3 —3 Szolnok................. 58.8 —3.8 NE3 2 — 2 —3 Eger .................. 59.7 —0.4 SE1 4 — 4 —2 Debreczen ......... 58.6 —2.6E 1 3 1 2 —3 Késmárk ....... 60 7 —7.5 sw2 4 — Ungvár................. 61.2 —4.9 NE2 3 — 3 —6 Akna-Szlatina ... 61.9 —4.8— 4 — 4 Szatmár ............. 61.1 —1.7 sw1 — — 0 —3 Nagy-Várad.......... 60.2 —3.6 NE2 2 — 2 —5 Kolozsvár ....... 60.9 —3.0E 2 4 1 4 —4 Maros-Vásárhely 61.2 -4.5N 1 4 — 1 —5 Nagy-Szeben ..... 60.2 —0.8 NW4 4 — 3 —1 Vajda-Hunyad......— — «_— _ Botfalu ................. 60.7 —3.6 NE1 4 1 2 Bécs ................. 58.2 - 1.2— 4 — 3 —1 Prága.................... 57.9 —3.4W 1 4 — 3 —3 Krakó ................. 59.2 —4.2W 1 —1— 1 —4 Tarnopol ............. 60.9 —4.8— 4 — _2 —5 Bregenz ............. 55.3 —2.4N 1 — — I —3 Salzburg ............. 56.3 —7.3W 2 4 — _9 —8 Klagenfurt .......... 59.4 —2.8 SW1 rn— —4 —9 Póla .................... 54.3 7.1E 2 © 13 107 Lesina ................ 55.1 11.9E 5 4 2 126 Sarajevo ............. 55.9 3.2 NE1 4 7 —3 Folyó Yizméree Víz­állás reggel változás az elmúlt 24 óra alatt Hőmér­séklet áradt apadt cm. d­mr.c Inn Schärding...... -f 442 — 3 Duna Passau............ + 1775 — 4 Bécs................. — 102 120 Pozsony .......... + 143 150 Komárom ...... + 194 12 — 2 Budapest......... + 176 14 + * Ercsi .............— — — Paks............... + 125 16 — 1 Mohács............. + 260 210 »» Újvidék ......... + 235 11 + 1 Zimony ......... + 1935 + 1 Buziás............. -f l-185 + 3 Orsová............. 4- 2216 + 4 Morva Hohenau.......... + 1014 Vág Zsolna............. + 269 _ Szered............. +­­114 _ Nyi­tra Érsekújvár ...— — — Rába Sárvár............. + 241­0 Dráva Győr............. -1- 1937 + 1 Zákány ....... — 381 Eszék .......... + 835 —­ Mura M.-Szerdahely— — — — Száva Zágráb ......... + 508 — Sziszek ......... + 455 _ Mitrovicza.... + 1808 _ Kulpa Károlyváros ... + 80 10_ Una Novi.............— — — _„ Vorbász Banjaluka.... + 7— — _ Boszna Doboj .......... + 12— — _ Drina Zwornik.......— — Tisza M.-Sziget .... + 25— — + 4 Tekeháza .... + 20— — — 2 Tisza-Ujlak ...— 302 — 2 V.-Namény.... + 84 — 3 Csap (Záhony) — 964 — 4 Tokaj .......... + 86 30 — 1 Szolnok ....... + 132 281 Csongrád .... + Hl7 — 5 Szeged.......... + 1313 — 0 Titel............. + 2235 0 Szamos Deés............. — 61 — 1 Szatmár....... + 582 — 3 Kraszna N.­Más­tény....— — — _ Laborcza Munkács....... + 88 — 7 Latorcza Homonna ...... + 10— — — 1 Ung Ungvár .......— — — _ And­ova Bártfa.......... + 35— _ — 5 Tapoly Hoór............. — 70— — — 4 Bodrog Zemplén....... + 242 16 — 2 Sajó Zsolcza ....... + 152* — 1 Hernád Hern.-Németi + 581 0 Berettyó B.-Ujfalu....... — 182 — 3 Sebes Körös Csúcsa.........— — _ Nagyvárad.... — 13— — — 4 Fekete Körös Belényes.........— — _ _ Fehér Körös Boros­ Jenő.... — 64 — 1 Kettős Körös Békés .......... + 402 — 5 Hármas Körös Gyoma............. + 64 — 5 Maros Gyulafehérvár — 284 — 1„ Arad............. — 148— — — 2 Makó .......... — 288 + 1 Temes Kis-Kastély ...— 8­14 Bega Temesvár ..... — 702 _ II.­Becskerek...— 408 — A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister a fiumei állami elemi és polgári fiúiskola tan­testületének és ifjúságának, az ezen intézetek ta­ A budapesti gabonatőzsde hiv. árjegyzései 1899. január 31-én. Gabonaneműek. — Kész áru. A budapesti áru- és értéktőzsde szokásai szerint készpénzben. Ó vagy Faj 74 klg. Minőségi súly hektoliterenként 75 klg. | 76 klg. | 77 klg. | 78 klg. | 79 klg. | 80 klg. 100 kilogrammnak ár. írttól írtig írttól írtig írttól írtig írttól írtig | írttól írtig írttól írtig írttól írtig új bánsági.............__ __ __ ___ ___ ___ 6 . .........— — 9 80 9 95 10 — 10 10 10 15 10 20 10 25 10 30 10 40 10 45 10 50 10 55 új tiszavidéki ...... . . .........— — 10 — 10 15 10 20 10 30 10 30 10 35 10 35 10 45 10 45 10 55 10 55 10 65 58 új pestvidéki ......— — — —­ —— — — — — — — 6 . .........— — 10 95 10 10 10 15 10 25 10 25 10 30 10 30 10 40 10 40 10 50 10 50 10 60 új fehérmegyei ... . » ..........— — 10 — 10 15 10 20 10 5 10 25 10 30 10 35 10 40 10 40 10 50 10 50 10 60 új bácskai.............— — — — — — — — — — n a­­ — — 10 25 10 30 10 30 10 85 10 40 10 45 10 45 10 50 a román átmenetben— ó szerb » ó bolgár » ó vagy új F a j Minőségi súly hekto­literenként írttól írtig J Ó vagy újF­aj Minőségi súly hekto­literenként írttól írtig Rozs ......ó elsőrendű ...... másodrendű ... 70—72 klg. --------- 8 05 7 95 8 10 8 — Tengeri 116 6 bánsági ....... másnemű ..._ 5 55 5 50 5 60 5 55 Árpa...... » — ••• H 6 6 ó takarmány ... szeszfőzésre ... sörfőzésre ...... 60—62 klg. 62—64 — 64—66 — 6 10 6 70 7 70 6 40 7 50 8 50 Repoze .. 11 új új káposzta......... bánsági .........-1150 12 25 Zab-------- - -39—41 klg. 5 80 6 15 Köles ...6 --4 25 4 50

Next