Budapesti Közlöny, 1900. október (34. évfolyam, 225-250. szám)

1900-10-02 / 225. szám

még be nem váltattak, ezen kötvények tulaj­donosai figyelmeztetnek, hogy azok kamatozása a lejárati időponttal, t. i. az illető sorsolástól számitott három hónap elteltével megszűnt. Budapest, 1900. október 1-én. A földtehermentesítési pénzalap vn. l­ír. igazgatóságától, mint regale adósság­­ellenőrző bizottságtól. A máramaros-szigeti ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy Szalay Miklós f.­vissói lakos ügyvé­det elhalálozása, Borzsay Gyida és dr. Gergely Albert munkácsi ügyvédeket pedig saját kérelmük következtében, az ügyvédekről vezetett lajstrom­ból, azzal a megjegyzéssel törölte, hogy Szalay Miklós irodája részére gondnokul dr. Pap Gyula f.­vissói ügyvéd rendeltetett ki, dr. Gergely Albert pedig iratait dr. Katz Sándor munkácsi ügyvéd­nek adta át, gondnok kirendelésének szüksége tehát fenn nem forgott. Az aradi ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy dr. Vlad Aurél ügyvédet, Déva székhelylyel, az ügyvédi lajstromba folytatólag fölvette. A debreczeni ügyvédi kamara közhírré hogy dr. Újvárosi Szabi Lajos ügyvéd, I­szörmény székhelylyel, az ügyvédek névje­gébe fölvétetett,­ ­NEMHIVATALOS kész. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. báró Hornig Károly veszprémi urnak, ki a bozsóki róm. kath. megyei elemi a­rányozott, köszönetét nyilvánította. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. min ■Jónásch Antal salgótarjáni aczélgyári igazi­nak, a ki az ottani ág. hitv. ev. iskola részére (nyolczszáz) koronát adományozott, köszönetét, nyilvánította. _______ Megadott szabadalmak. (Az alábbi czímű találmányra a megjelölt naptól szá­mítva a megnevezettnek szabadalom adatott, mely a szabadalmi lajstromban a megnevezett számot kapta.) 18207. lajstromszám. Körner Ferencz József pékmester Eltvilleben (Németország). — Eljárás komiszkenyár. előállítására. IV/e. oszt. 1899 decz. 30. 18208. lajstromszám. Lindemann Antal keres­kedő Hannoverben. — Csapda. X/e. oszt. 1899 decz. 13. 18209. lajstromszám. Marossi Endre technikus Turinban. — Újítások a levegő nedvesítésére Szolgáló vizporlasztó készülékeken. VIII/b. oszt. 1899 nov. 21. 18210. lajstromszám. Louis de Franklin Mun­­ger gyáros New-Yorkban. — Újítások pneuma­tikus vagy rugalmas tömör kerékabroncsokon. XX/a. oszt. 1899 decz. 5. 18211. lajstromszám. Messing János Nándor festő Laarban. — Összerakható bak. VIII/c. oszt. 1899 decz. 14. 18212. lajstromszám. Perez József magánzó Veronában. — Penge vivókardok számára. XIX/d. oszt. 1899 nov. 15. 18213. lajstromszám. Siemens & Halske ezég Budapesten. — Fölfüggesztő szerkezet beálló tengelyekkel biró közúti vasúti járművek zárt védő keretei számára. V/g. oszt. 1899 decz. 8. 18214. lajstromszám. Schwarzkopf József szi­­fóngyáros Újpesten. — Eljárás szifónkupak elő­állítására. XVIII/d. oszt. 1899 aug. 29. 18215. lajstromszám. Turner Tamás Cilpin gyáros New-Yorkban. — Eljárás és készülék acetyléngáz előállítására. Il/e. oszt. 1899 nov. 21. 3 18216. lajstromszám. De Thiersant Henrik mérnök Londonban. — Acetyléngázfejlesztő ké­szülék. Il/d. oszt. 1899 decz. 5. 18217. lajstromszám. Tóth G. Mihály keres­kedő Jász-Alsó-Szt.-Györgyön. — Füllesztő- és főzőkészülék. II/b­. oszt. 1899 decz. 11. Elsőbb­sége 1899 decz. 16-tól kezdődik. 18218. lajstromszám. Boldt & Vogel czég Ham­burgban. — Készülék üres tárgyak tisztítására. XVIII/d. oszt. 1899 okt. 9. 18219. lajstromszám. Barthels Frigyes Vilmos gyáros Hamburgban. — Eljárás egy darabból való forrasztás nélküli kovácsolt csőösszekötő fémdarabok előállítására. Ve/1. oszt. 1899 nov. 13. 18220. lajstromszám. Batkó János községi ír­nok Jász-Alsó Szt.-Györgyön. — Irattartó. IXa/b. oszt. 1899 decz. 7. 18221. lajstromszám. Bleiziffer Antal gépész Ciglenikben. — Berendezés ajtók önműködő nyi­tására és zárására. VIII/d. oszt. 1899 decz. 12. 18222. lajstromszám. The Delecroix Motor Syndicate Limited elég Londonban. — Szén­­hydrogén motor járművek számára. Vd/2. oszt. 1899 decz. 6. időjárás. A m. kir. meteorológiai központi intézet távirati jelen­tése 1900. október 1-én reggel 7 órakor A szélirányok jelölése : N=Észak, E=kelet, S=dél, W=Nyugot. — Felhőzetei 0=efrészen derült, 1=többnyire derült, 2=részben felhős, 3=többnyire borult, © = eső, Sfc=hó, =E=köd, |"3=zivatar. Európa délkeleti részét nagy kiterjedésű légnyomási maximum borítja, a­melynek hatása alatt az európai időjárás túlnyomóan száraz és aránylag meleg. A mini­mum északnyugaton van. Esők voltak Németországban és Felső-Olaszországban. Hazánkban a derült, száraz és meleg időjárás egyre tart. Változás nem várható. Vízállás: 1900. október 1-én. Jegyek magyarázata: *= jeges viz; +=nul fölött; —=nul alatt; ?=kétséges. Felelős szerkesztő: VADNAY KÁROLY. Állomások * 5 ££ C A hőmér­séklet Celsius szerint Szél •*£®N *© A CD Csapadék mm. Hőmérséklet fi0 a $ 5 2« F-* ^ b­ánya ereje és maxi­muma mini­muma Akna-Szlatina 66.0 14.7E 2 o Szatmár .........­­55.6 14.9— 6 — 25 12 Ungvár----------63.6 18.0 ,S 2 1.2— 27 17 Eger ................. 63.3 14.0 sw1 1 — 25 11 Késmárk ____ 64.1 13.8 1— 2 — — — Árvavárosba......— —­­— — — — — Selmecbánya ... 63.1 14.4s 1 o — 23 13 Nagy-Szombat— — — — — — — 1budapest...... 63.0 16.9— o — 27 16 C­öyalla ......... 63.8 14.0— o — 26 14 Magyar-Óvár ... 64.2 33.4s 1 2 1 26 14 Sopron ............. 63.9 15.4 s 11 2 — 25 14 Herény ............ 64.0 14.3— 2 — 26 13 Keszthely......... 64.1 18.6— o — 27 15 Pécs ................ 64.6 16.6w 2 o — 27 15 Csáktornya...... 63.8 17.3 sw1 o —• 25 17 Eszék............... 65.3 16.2— ()— 28 14 Zágráb ............. 64.8 17.3w 1 o — 26 17 Károlyváros ... 64.8 16.4— o — 26 16 Fiume ........... 65.7 20.1 —■4 — 25 18 Crkvenica —— 20.3—­­ 25 16 Debreczen ----64.3 16.2 sw2 o — 30 13 Kis-Kartal ..... 63.8 13.4— o — 28 11 Szolnok............ 63.3 37.4s 2 2­­26 14 Zombor............. 65.2 15.5— o — 3 13 Szeged ..... — 64.3 15.3s 1 1 — 28 14 Nagylak ......... 65.0 16.8 ssw2 o — 31 16 Arad ................ 65.0 18.0s 3 1 28 17 Zsombolya ...... 64.8 14.1s 1 1 30 13 Temesvár_____ 65.5 15.8 SE1 o — 30 12 Pancsova ......... 64.8 18.5 NW2 o — 28 15 Orenkova ------65.6 17.9 NE2 00— 28 16 Nagy­várad ... Kolozsvár ...... 64.6 17.4 SE3 n — 27 36 64.4 3­2.4— o — 269 M.-Vásárhely ... 66.1 12.8E 1 o — 24 12 Vajda-Hunyad... 66.2 13.8— 6 — 27 12 Nagy-Szeben _ 66.7 11.2 BSE1 o — 299 Botfalu _...... _ 66.4 7.8 NE2 co— 267 Bécs .........— 63.7 39.4— 3 — 23 19 Prága................. 63.6 15.1S 1 — — 26 38 Krakó ............. 64.0 15.6 SSE1 2 —— 26 14 Tarnopol ......... 65.8 13.1 SE4 — 20 13 Bregenz ......­­65.8 14.8 sw1 • 2 22 32 Salzburg ......... 64.0 17.0— 2 — 25 35 Klagenfurt ..... 64.6 12.8 NE1 o — 229 Póla ................. 65.5 19.8 ESE1 8. — 23 18 Lesina ... ........ 65.8 21.7 ESE1 o 26 20 Sarajevo ____ 67.0 8.9 SE1 o 1 V 277 Folyó Vízmércée Inn Duna Morva Vág Nyitra Rába Dráva Mura Száva Kulpa Una Verbász Boszna Drina Tisza Szamos Kraszna Latorcza Laborcza Ung Ondova-Tapoly Bodrog Sajd Hernád Berettyó Sebes-Körós Fekete-Körös Fehér-Körös Kettős-Kórós Hármas Körös Maros Tenis Bóga Schärding _~ Passau......— ... Bécs ...___— — Pozsony------­Komárom---­Budapest... — _ D.-Földvár---­Paks.......­... Mohács_____ Újvidék----— Zimony „ ... — B­SZKI.S ... _ „... Orsová...------­Hohenau____ Zsolna---------­Szered............. Érsekújvár Sirvár ... — Győr ---------­Zákány ------­Eszék ............. M.-Szerdahely Zágráb _____ Sziszek ------­Mitrovicza___ Károlyváros .. Novi ........ Banjaluka___ Doboj ____ ._ Zwornik ___ M. -Sziget __ Tekeháza___ Tisza-Ujlak V.-Namény. Csap (Záhony) Tokaj ____ Szolnok ___ Csongrád _. Szeged... . ... Titel______ Deés........ _. Szatmár...... N. -Majtény... Munkács Homonna ___ Ungvár ------­Bártfa ______ Hoór ... _­­. Zemplén — Zsolcza ......... Horn.-Németi B.-Újfalu......... Csúcsa......—­­ Nagyvárad...... Belényes — Boros Jenő__ Békés ______ Cyoma ......... —J­­ulafeh­érvár Arad.­ ............ Makó ............. Kis-Kastély ... Temesvár ...... N.-Becskerek... Víz­állás réggé-Változás az elmúlt • 24 óra alatt Hom­z­sákiel áradt tapadt cm. címre 4. 169 13-+ 17 — 112— — + 902 4- 20 -1- 1304 + 16 4- 802 + w + 152 + -» + 923 + 1* + «22 + IS 4- 302 + 11 — 22 -1- « + 762 + 13­18— — — + 324 — + 40— — + 171 . 20 ■f 1622 [ 1* — 462 ■+_ + 22— 2 7 — 842 — 4- 882 — 4- 262 — — 41 _ i- &— — — + 2'-_ — + 11 + 6— — 4- 17 — 762 4- 10 — 1172 4- 18 — 3 982 4- 33 — 307X + 10 — 1235 + 1* — 1­382 4- 18 + 1;»3 4- 18 1- 482 + JS — 31— — 4- 14 -4- 4— — 4-4- 39 ? 4- 20 — 16— — + 190 — — 4- 17_ — — — 4- 20— — 4- 15 + 105— — -t- li — 4— — + 10 4 1302 4- 11 4- 55— — 4- 32 — 282 + ts_ —-— — 4 25— — + 21 4- 28 — .— 4- 19 — 222 4- 3­6 + *2 4- 20 — 572 + 20 - 342 4- 20 — 140— — 4- 20 — 422 + 19 — 164 — — — — — 544 1 - A budapesti árutőzsde hiv. árjegyzései 1900. október 1-én. Gabonaneműek. — Kész áru. — Árak koronaértékben. A budapesti áru­- és értéktőzsde szokásai szerint készpénzben 50 kilogrammonként. A minőségi súly hektoliterenként és kilogrammonként B n T. a tiszavidéki ........ fehér megyei .... pestvidéki ____ bánsági----------­bácskai .................... szerb átmenetben.. román ... ......... bolgár ---------72 73 7 20 7 25 7 30 7 35 7 20 7 15 7 15 6 30 7 40 7 35 7 35 7 2­­7 4* 7 45 7 35 7 35 7 25 7 4*­ 7 45 7 50 7 50 7 40 7 51 7 55 77 7 45 7 45 7 40 7 50 7 55 7 60 7 60 7 511 7 60 7 65 7 60 7 60 7 50 7 6 7 70 7 70 7 60 7 75 7 65 7 65 7 55 7 80 7 80 7 65 80 7 75 7 75 7 65 7 85 7 85 7 75 81 Bozi 50 kg-ként Minőség Árfolyam Zab 60 kg-ként ...o Minőség Árf­olyam­ K-tól K-ig | K-tól K-ig Elsőrendű......................... Középminőségü __________ 6 85 6 80 7 05 6 90 Elsőrendű........................... Középminőségü ---------... 5 40 5 15 5 65 5 35 Árpa 60 kg-ként Takarmány, elsőrendű____ _ másodrendű___ Sörfőzésre tiszavidéki......... . felsőmagyarorsz. - dunántúli ____ 6 90 6 50 6 10 6 80 Tengrori 50 kg-k. Belföldi .............................. Román vagy bolgár____ Szerb ........................ —___ Cinquantin ........................ 6 50 6 55 6 60 6 65 Repoga 80 kg-ként Káposzta.« Bánsági____ 13 50 - 6­1 Köles 16 kg-ként— 5 70 5 80 1

Next