Budapesti Közlöny, 1901. március (35. évfolyam, 50-75. szám)

1901-03-01 / 50. szám

parancsnoka köteles hajója megérkezését, a mennyiben a körülmények azt megengedik, 48 órán belül személyesen, vagy helyettese utján az illető hadihajó, vagy hajóraj parancsnokának bejelenteni s ezenkívül a hajó elindulását is idejekorán tudatni. A rendes időközi járatokat teljesítő gőzösök, valamint a kis parthajózású vitorlás hajók pa­rancsnokai ezen kötelezettség alól fel vannak mentve. Minden magyar tengeri kereskedelmi hajó pa­rancsnoka köteles kívánatra mindazt közölni, a­mi a közszolgálatra nézve fontos lehet, vagy a­mire nézve az illető hadihajó parancsnoka hozzá kérdést intéz. Oly kikötőkben, a­melyekben cs. és kir. kon­zuli hivatal nincs, a cs. és kir. hadihajó, illetve a cs. és kir. hajóraj parancsnoka sürgős esetek­ben jogosítva van mindazon vizsgálatokat és fegyelmi eljárásokat megtartani, a­melyek külön­ben a cs. és kir. osztrák-magyar konzulátusok hatáskörébe tartoznak. Azon gőzösök, a­melyek a rendes szolgálatukhoz tartozó időközi járatot teljesítik, menetrendjeik megtartásában ezen el­járás által lehetőleg nem akadályozandók. A cs. és kir. hadihajók parancsnokai a nekik előadott panaszokat megvizsgálják és ily ügyek békés kiegyenlítését, az érvényben levő törvények figyelembe vétele mellett megkísérlik, továbbá szükség esetén közreműködnek oly irányban, hogy a rend és fegyelem a hazai kereskedelmi hajókon fentartassék. A büntető törvénybe ütköző cselekményt elkövetett, avagy az illetékes bírói hatóságok által körözött egyének letartóztatásá­nak csak annyiban van helye, a­mennyiben az ilyen eljárás az illető ország törvényeivel nem ellenkezik, avagy nemzetközi szerződések alapján foganatosíthatónak látszik. Ezen §. határozatai a nyílt tengeren való találkozások alkalmával is megfelelő alkalmazást nyernek. 6. §. A magyar tengeri kereskedelmi hajók parancs­nokai kötelesek szükség esetén a cs. és kir. hadi­hajóknak segélyt és támogatást nyújtani, s ezek­nek kívánatra és az érték megtérítése mellett mindazon élelmi­szereket, melyekkel saját le­génységük szükségletén felül rendelkeznek, kiszol­gáltatni. 7­ §• Oly tengeri kereskedelmi hajók, melyek a cs. és kir. haditengerészet valamely hajójának fede­zete alatt levő őrkisérethez (conovi) tartoznak, kötelesek magukat azon utasításoknak alávetni, a­melyeket az őrkíséret parancsnoka, a cs. és kir. haditengerészet szolgálati szabályzatában foglalt idevonatkozó határozmányokkal egybe­hangzóan esetről-esetre megállapítani indokolt­nak tart. Abban az esetben, ha ily kereskedelmi hajó parancsnoka ismételten engedetlennek mutatkoz­nék, és magaviselete az őrkiséret rendjét és biz­tosságát veszélyeztetné, az utóbbi parancsnoka az illetőt az őrkiséret tartamára a hajó nautikai vezénylésétől felfüggesztheti. 8. §. Minden magyar tengeri kereskedelmi hajó parancsnoka, a ki ezen rendelet határozmányai ellen vét, 200 koronáig terjedhető pénzbüntetés­sel s ennek behajthatatlansága esetében minden 20 korona helyett egy napi elzárással büntet­­tetik. Az erre vonatkozó fegyelmi eljárás első­­fokúlag azon rév. vagy konzuli hivatalt, illeti meg, a­mely legelőbb jut abba a helyzetbe, hogy az eljárást megindítsa. Másodfokban a m. kir. tengerészeti hatóság, harmadfokban pedig a ke­reskedelemügyi m. kir. minister határoz. A büntető határozat elleni felebbezés 15 napon belül benyújtandó. A kirótt pénzbüntetések a tengerészek segély­alapjába folynak be. Az ezen rendeletbe ütköző cselekmények bün­tethetősége hat hó alatt évül el. 9­ §• Ezen rendelet határozatai a yachtokra is érvé­nyesek. A »Dobsinai ipartestületi dalkör« alapszabályait a m. kir. belügyministerium, folyó évi 16.704. szám alatt, a bemutatási záradékkal ellátta. Az »Újpesti ifjak társasköre« alap­szabályait a m. kir. belügyministerium, folyó évi 18.334. szám alatt, a bemutatási záradékkal ellátta. A »Nemes­ vidi kath. kör« alapszabá­lyait a m. kir. belügyministerium, folyó évi 18.337­. szám alatt, a bemutatási záradékkal ellátta. A »Vásárúti ifjúsági és népkönyv­tár egyesület« alapszabályait a m. kir. bel­ügyministerium, folyó évi 18.955. szám alatt, a bemutatási záradékkal ellátta. A »Somogy-csurgói korcsolyázó egylet« alapszabályait a m. kir. belügyministe­rium, folyó évi 19.022. sz. alatt, a bemutatási záradékkal ellátta. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister a hajdúnánási ev. ref. gymnasium ötödik és hatodik osztályainak a nyilvánosságát az 1900/ 1-dik tanévtől az 1902/1903. tanévig bezárólag terjedő három évre folytatólag meg­adta. A kereskedelemügyi m. kir. minister, folyó évi 12.685. szám alatt kelt rendeletével, megengedte, hogy a Baranya vármegye területéhez tartozó Bar­anyavár községben a f. évi január hó 28-ra esett, de elmaradt országos vásár helyett f. évi márczius hó 11-én pótvásár tartassák. A kereskedelemügyi m. kir. minister, f. évi 11.635. szám alatt kelt rendeletével, megengedte, hogy a Zemplén vármegye területéhez tartozó Grálszécs községben a f. évi május hó 15. és 16-ra eső országos vásár ez évben kivételesen f. évi május h­ó 8. és 9-én tartassák meg. A kereskedelemügyi m. kir. minister, folyó évi 12.267. szám alatt kelt rendeletével, megengedte, hogy a Hajdú vármegye területéhez tartozó C­s­e­g­e községben a f. évi április hó 8-ra eső országos vásár ez évben kivételesen f. évi ápri­lis hó - án tartassák meg. A kereskedelemügyi m. kir. minister, f. évi 12.423. szám alatt kelt rendeletével, megengedte, hogy az Abauj-Torna vármegye területéhez tar­tozó Abauj-Szántó községben a f. évi ápri­lis hó 14-re és július hó 13-ra eső országos vásárok ez évben kivételesen 1. évi márczius hó 27■ én és julius hó 10-én tartassanak meg. 1 - 10. §. Ezen rendelet kihirdetése napján lép hatályba s ezzel a földmivelés- ipar- és kereskedelmi minis­ter 1885. évi november hó 10-én 56.445. szám alatt kelt rendelete hatályon kivül helyeztetik. Budapest, 1901. évi márczius hó 1-én. Hegedűs, s. k., kereskedelemügyi m. kir. minister. Pályázati hirdetmény Budapesten tartandó gyümölcsészeti tanfolyamra. 12313/IV — 4. szám. Budapesten (a m. kir. kertészeti tanintézetben) f. évi április hó 18-tól ugyanezen hó 25-éig gyümölcsészeti tanfolyamot rendeztetek. Czélja ezen tanfolyamnak: a) hogy ezen tanfolyamon a fiatalabb és a fatenyésztés iránt érdeklődő lelkészekben a gyü­mölcstenyésztés iránti érdeklődés felkeltessék és azok abban szakszerű kiképeztetést nyerjenek, b) hogy a lelkészek a fatenyésztésnek, nemesí­tésnek, a gyümöcs értékesítésnek feltételeit, mód­ját és természetes követelményeit megismerve és megkedvelve, e hasznos és nemesítő foglalkozás­nak az életben mivelői, tanítómesterei és buzgó terjesztőivé váljanak. Ezen tanfolyamra csakis 12 lelkész fog az állam költségére felvétetni, a­kik egyenként 32 korona utiátalányban és napi 6 korona ellátási díjban fognak részesíttetni. Felhivatnak mindazon községi lelkészek, kik ezen tanfolyamban részt venni óhajtanak, hogy 1 koronás bélyeggel felszerelt kérvényeiket, a­melyben lakhelyük (vármegye és község), élet­koruk, nyelvismeretük, valamint azon körülmény is, hogy vidékük a gyümölcs termelésére ked­vező-e, felemlítendő, a folyó évi márczius hó 20-ig bezárólag közvetlenül hozzám terjesszék fel. Ezen határidőn túl beérkező kérvények nem fognak figyelembe vétetni. Oly lelkész, ki már ily tanfolyamban részt vett, nem pályázhatik. Segédlelkészek nem vétetnek fel. Az állami ösztöndíj mellett felveendő lelkésze­ken kívül fel fog még vétetni e tanfolyamra 3—4 földbirtokos és gazdatiszt is, a kik azon­ban állami ellátásban nem részesülnek. Ez utób­biak kérvényeiket szintén folyó évi márczius hó 20-áig, ugyancsak hozzám küldjék be. Kelt Budapesten, 1901. február hó 18-án. 2.x Am. Mr. földmivelésügyi minister. Pályázati hirdetmény Keszthelyen, Kolozsmonostoron és Kisszebenben tartandó gyümölcsészeti tanfolyamra. 12313/IV. 4. szám. Kisszebenben az állami faiskola területén folyó évi márczius hó 25-től április 3-ig; Keszthelyen (a m. kir. gazdasági tanintézetben) márczius hó 21-től 30-ig és Kolozsmonostoron (a m. kir. gazdasági tan­intézetben) április hó 15-től 24-éig gyümölcsé­szeti tan­folyamot rendeztetek. Czélja ezen tanfolyamoknak, a­­hogy ezen tanfolyamon a fiatalabb és a fa­tenyésztés iránt érdeklődő faiskolakezelő taní­­tók a faiskolakezelés és gyümölcstenyésztésben úgy elméletileg, mint gyakorlatilag szakszerű ki­képeztetést nyerjenek, b) hogy a tanfolyamot sikerrel végzett faiskola­kezelő tanítók közül a községi faiskolákhoz alkal­mas járási felügyelők legyenek a vármegyék által kiszemelhetők; és végül c) hogy a gyümölcstermeléssel foglalkozó földbirtokosoknak alkalom adassák arra, hogy a gyümölcsfanemesítés, kezelés és ápolásban kellő útmutatást nyerhessenek. Az egyes tanfolyamokra csakis 20 tanító fog az állam költségére felvétetni, a­kik egyenként 30 korona útiátalányban és napi 3 korona ellá­tási díjban fognak részesíttetni. Oly tanító, ki már ily tanfolyamban részt vett, vagy a­ki fa­iskolájáért földhitelintézeti pályadíjat nyert, nem pályázhatik. A felvételnél azok részesülnek előny­ben, kiknek járásából még egy tanító sem volt ily tanfolyamon. Felhivatnak azon községi faiskolakezelő nép­tanítók, kik ezen tanfolyamon részt venni óhaj­tanak, hogy­­ koronás bélyeggel felszerelt kér­vényeiket, a­melyben lakóhelyük (vármegye és község), életkoruk, nyelvismeretük s a faiskolában töltött eddigi működésük, valamint a kezelésükre bízott faiskolának térfogata is felemlítendő és ezen körülmények közvetlen iskolai hatóságok által is igazolandó, folyó évi márczius hó 10-éig bezárólag közvetlenül hozzám terjesszék fel. Ezen határidőn túl beérkező kérvények nem fog­nak figyelembe vétetni. Az állami ösztöndíj mellett felveendő faiskola­kezelő tanítókon kívül mindegyik tanfolyamra fel fog még vétetni 3—4 földbirtokos és gazda­tiszt is, a­kik azonban állami ellátásban nem részesülnek. Ez utóbbiak kérvényeiket szintén folyó évi márczius hó 10-éig ugyancsak hozzám küldjék be. A tanfolyamot állami költségen végzett hall­gatók az országos gyümölcsészeti ministeri biztos jelenlétében elméleti és gyakorlati vizsgálatot tesznek és ennek eredményéről bizonyítványt nyernek. Kelt Budapesten, 1901. február hó 18-án. 2—1 A m. kir. földmivelésügyi minister.

Next