Budapesti Közlöny, 1903. március (37. évfolyam, 49-73. szám)

1903-03-01 / 49. szám

Ezen életkor keresztlevéllel vagy születési bi­zonyítványnyal igazolandó. Oly egyének, kik a hadseregbe már önként be­léptek, a Ludovika-Akadémiába fel nem vehetők. Fizetéses helyek elnyerését czélzó folyamod­ványokhoz ezeken kívül még: 6. hivatalos bizonylat arról, hogy a szülők a fizetéses helylyel együttjáró költségeket és pedig a főreáliskolába pályázók nemcsak az ezen inté­zetben, hanem majd a Ludovika­ Akadémián fizetendő magasabb ellátási díjat is viselni ké­pesek. Az alapítványos helyekre pályázók részéről ezen kívül: 7. igazolása annak, hogy a pályázó az ala­pító oklevélben foglalt különös feltételek­nek is megfelel. III. A kérvények benyújtása. Az államköltséges és fizetéses helyek elnyeré­sét czélzó felvételi folyamodványokat — melyek mellékleteikkel együtt szabályszerűen bélyegzen­­dők — a m. kir. honvédség, a cs. és kir. közös hadsereg és a hadtengerészet személyes szolgá­lati uton, az udvari, polgári állami és egyéb hivatalnokok pedig elöljáró hatóságuk útján azon honvédkerületi parancsnokságnak terjesztik be, a­melynek területén a folyamodó alkalmazva van, illetőleg lakik. Magánszemélyek folyamodványai­kat a legközelebbi honvédkerületi, illetőleg honvéd kiegészítő (tér)­ parancsnokságnál nyújtják be. Magyarországon kívül állomásozó katonai sze­mélyek folyamodványaikat elöljáró katonai terü­leti parancsnokságaik, a Magyarországon kívül alkalmazott udvari és polgári állami hivatalno­kok pedig elöljáró hatóságaik útján közvetlenül a honvédelmi miniszernek küldik be. Az államköltséges és fizetéses helyek elnye­rését czélzó folyamodványok az előbb említett parancsnokságok által folyó évi május hó 15-éig, a Magyarországon kívüli helyekről a honvé­delmi miniszerhez érkező ily folyamodványok pe­dig május hó 31-éig fogadtatnak el A megállapított határidőn túl beérkező folya­modványok visszaadatnak és nem vétetnek figye­lembe. Az alapítványos helyek elnyerését czélzó folya­modványok azon hatóságnak, személynek kül­dendők meg, a­mely (a­ki) az alábbi kimutatásban megjelöltetett. A kérvényekben kifejezés adandó annak, hogy a folyamodó a „Utasítás a pályázók felvételére nézve a m. kir. honvéd nevelő és képző­ intéze­­tekbe"*) határoz­ványait teljtartalmúlag ismeri és kötelezi magát az ezen utasításban meghatáro­zott valamennyi feltételnek megfelelni. Azon pályázók hozzátartozói, a­kiknek a testi alkalmasság és a sikeres felvételi vizsga felté­tele alatt államköltséges vagy fizetéses helyek adományoztattak, illetve a­kik alapítványos he­lyekre bemutattattak, a honvéd kerületi vagy egyéb parancsnokságok által erről annak tudtul adása mellett értesittetnek, hogy mikor kell a pályázónak az illető intézetben megjelennie. Hasonló módon értesittetnek azok is, kiknek kérvénye nem vétetett figyelembe. Az első sorban kijelölt pályázókon kívül, a betöltendő helyek aránya szerint, néhányan má­sod­sorban fognak kijelöltetni oly czélból, hogy az első helyeken kijelölt, de a felvételi vizsgát ki nem állott, vagy testileg alkalmatlanoknak talált pályázók helyett pótlólag felvételi­ vizsgára bocsáttassanak és ennek sikere esetében felvé­tessenek. Miután azonban az említett pályázók felvé­tele biztos kilátásba nem helyezhető, a szülök gondoskodjanak, hogy fiaik a felvételi vizsgára be nem idéztetésük esetében, a polgári taninté­zetekben, tanulmányaik folytathatása czéljából kellő időben beirattassanak. IV. A felvételi vizsgák. Minden pályázó közvetlenül az illető intézetbe való beérkezte után, testi alkalmassága tekinte­tében megvizsgáltatik. *) Ezen utasítás Budapesten a Pallas nyomdai rész­vénytársaságnál 80 fill­ért kapható. A testileg alkalmatlanoknak talált pályázók hozzátartozóiknak azonnal visszaadatnak, a testi­leg alkalmasoknak minősítettek pedig felvételi vizsgát tesznek, a­melynél a hozzátartozók is jelen lehetnek. Az írásbelileg és szóbelileg megejtendő felvé­teli vizsgák a soproni honvéd főreáliskolában augusztus 27- 31-ig, a budapesti honvéd Ludo­vika­ Akadémián pedig szeptember 16—20-ig tar­tatnak meg.*) A felvételi vizsga magyar nyelven teendő le, melyet a pályázóknak oly mérvben kell tudniok, hogy az eredményteljes oktatás lehetősége e te­kintetben biztosítva legyen. A főreáliskola I. évfolyamába pályázók, a­kik horvát tannyelvű iskolákat végeztek, a felvételi vizsgát utóbb em­lített nyelven is letehetik ; a magyar nyelvnek nem tudása — a pályázóknak egyébként jó ké­pessége és megfelelő előismeretei mellett —­ nem képez akadályt a felvételre. V. Ellátási díj. Az ellátási díj a viszonyokhoz képest időnként újból állapíttatik meg. Jelenleg a honvéd főreál­iskolában évi 800 korona, a Ludovika­ Akadémiá­ban évi 1600 korona. Féldíjmentes államköltséges helyért ezen össze­gek fele fizetendő. Ezen kívül a főreáliskolába és a Ludovika­ Akadémiába felvett minden pályázónak hozzá­tartozói kötelezettséget vállalni tartoznak, hogy minden iskolaév kezdetén az illető intézet pénz­tárába tandíj gyanánt 28 koronát lefizetnek. A féldíjmentes, államköltséges és fizetéses nö­vendékek ellátási díja az illető intézet pénztá­rába félévenkint és előre fizetendő be. Az első részletet mindjárt a pályázó felvétele alkalmával,, illetőleg az iskolai év kezdetén, a második rész­letet pedig minden év márczius 1-én kell fizetni. Kelt Budapesten, 1903. évi februárius havában. 3—1 Am. kir. honvédelmi ministertől. *) A felvételi vizsga terjedelme az előbb hivatkozott »Tájékoztatóikból vehető ki. 17.123. Melléklet a XIV. 1903. Hu M. számhos. E­UMUT^LT^S a honvéd nevelő- és képzőintézetekben az 1903/1904-ik iskolai év kezdetével betöltendő alapitványos helyekről. Borsod vármegye közönsége Az alapítvány neve A helyek száma A tanintézet, melyben a helyek betöltendők Az alapitványos helyre igényjogosultsággal bírnak Hatóság vagy személy, a­hova a kérvények be­nyújtandók■ Gróf Apponyi Antal és György Ludovika alapít­ványai Ludovika­ Akadémia Magyarországi illetőségű magyar állampolgárok Gróf Apponyi Géza, Hőgyész, Tolna megye Herczeg Batthyány-Stratt­­mann Fü­löp Ludovika­­alapítványai Ludovika Akadémia Magyar nemes ifjak Herczeg Batthyány-Stratt­­mann Ödön, Körmend, Vas megye Gróf Batthyány János Ludovika-alapítványai Ludovika Akadémia Magyar állampolgárok Idősb gróf Zichy Nép, János, Lengyeltóti, Somogy megye Borsod vármegye honvéd­ségi Ludovika Akadémiai alapítványai Ludovika-Akadémia Borsod vármegyében községi illetőséggel biró ifjak, ilye­nek nem létében az illetőségre való tekintet nélkül bármely más illetőségű magyar állampolgárok .

Next