Budapesti Közlöny, 1907. április (41. évfolyam, 76-99. szám)

1907-04-03 / 76. szám

julius 1—21 és julius 24-től augusztus 15-ig néptanítók, végre augusztus 18—31 nők számára. Czéljuk ezen tanfolyamoknak, hogy az azokon résztvevők a méhtenyésztés elméleti és gyakorlati ismereteit elsajátítsák, valamint hogy a méh­­kaptáraknak és méhészeti segédeszközöknek házilag való elkészítését is megtanulják. Mindegyik tanfolyam hallgatói annak tar­tama alatt teljes ellátásban díjtalanul részesül­nek és ezenkívül azok részére, kik pályázati kérvényükben szorult anyagi helyzetüket iga­zolják s a m. kir. államvasutaknak a távolsági forgalom 7—16 vonalszakasza között lévő vala­melyik állomásáról jönnek, a személy és vegyes vonatok III. kocsi osztályában érvényes félárú menetjegyváltására jogosító igazolvány küldetik, melynek ára a visszautazás költségeivel együtt a tanfolyamról való elutazásokra fog megtérít­tetni. Minden egyes tanfolyamra 20—20 hallgató vétetik fel. A pályázni szándékozók felhivatnak, hogy egy koronás bélyegjegygyel­ ellátott folyamodványukat, melyben a foglalkozásuknak megfelelő tan­folyamra való felvételüket kérelmezik, a m. kir. földmivelésügyi ministerhez czímezve, felettes hatóságuk utján, a földmivesek és más foglalko­zásúak pedig községük elöljáróságának ajánlásá­val ellátva, az illető tanfolyam kezdete előtt leg­alább egy hónappal nyussák be. Budapesten, 1907. évi márczius hó 27. 3—9 M. kir. földmivelésügyi minister. A kübekházi függetlenségi és 48-as olvasókör alapszabályait a m. kir. belügy­­minister f. évf. 18.584. szám alatt láttamozta. A budapesti m. kir. posta- és távirda-igaz­­gatóság közhírré teszi, hogy a kereskedelemügyi m. kir. minister Pottendorf város távbeszélő hálózatát f. évi április 1-ével a budapesti hely­közi távbeszélő forgalomba vonta be. Sorsolási jegyzék azon kötvényekről, melyek az italmérési jognak a horvát-szlavón királyságokban való kártalanítá­sára az 1889. évi deczember 27-diki törvény alapján kibocsátott 41/2°/6-os adómentes kötvé­nyekre az 1907. évi márczius hó 30-án megtartott 28-dik sorsolásánál kisorsoltattak. Szelvényes kötvények: 100 frtos: 232 835 1257 1807 3351 számi 500 frtos: 985 szám; 1.000 frtos: 1158 2850 4503 4907 5486 (kisorsoltatott 350 írttal) 5667 6667 8675 sz.; 5.000 frtos: 100 szám. Névre szólók: 1506 sz. 4000 írttal, 1587 sz. 19.200 írttal. Ezen fent elősorolt kötvények kamatozása a sorsolástól számítandó három hónap múlva, azaz 1907. évi junius 1-vel megszűnik s ezen naptól kezdve azok kisorsolt tőke-összegei, az esedékes kamatokkal, a zágrábi kir. állampénztár és a kir. horvát-szlavón adóhivatalok bizományos közremű­ködése mellett is, a pénzügyminiszeri hitelszám­vevőség előzetes érvényesítése alapján, a m. kir. központi állampénztárnál Budapesten készpénz­ben fognak kifizettetni. Ugyanez a pénztár fogja a csak részben kisorsolt kötvények ki nem sor­solt részéről szóló új kötvényeket kiállítani és kiszolgáltatni. Minthogy a korábbi sorsolások alkalmával ki­sorsolt és készpénzben való visszafizetésre már alkalmas kötvények közül a következők, jelesül: 50 frtos: 81 175 278 318 350 385 429 516 537 sz.; 100 frtos: 81 127 483 484 502 568 687 733 858 969 1418 2212 2245 2339 2348 2438 2448 2950 3224 3227 3264 szám; 500 frtos: 334 529 szám; 1000 frtos: 259 640 753 2075 3809 (kisor­ Ideiglenes felelős szerkesztő: dr. LADIK GUSZTÁV. [A budapesti árutőzsde My. árjegyzései 1907. április 2-án. — Més«». ára« — -----------------------------------------------------------------------------------------------------------­­ A budapesti ért- és értéktőzsde szokásai szerint árai készpénzest 100 kilografamonként. A zsivissági súly hektoliterenként és kilogrammonként. Basa 73 74 7S 7S 77 73 79 80 81 83 Jstennagyei-—«•----­Kasáé!-------------------­— — — — 15 35 15 45 15 55 15 70 15 30 15 50 15 50 15 65 15 60 15 75 15 80 15 90 15 65 15 45 15 60 15 70 15 80 15 95 15 85 15 90 16 05 16 15 15 80 15 55 15 65 15 90 15 90 1610 15 90 15 95 15 10 16 20 16 10 15 85 16 10 16 40 16 20 16 35 16 30 15 05 16 15 16 55 16 30 16 45 16 4016 65— — básaka!-------------------­romia ------------------­bolgár------­' ““ Esss n­i Lrfoljfii» Minőség Írfoly­­a K-tól IK-ig K-tól |­K-ig SlsflwBdtt.'nj------------­Középminőségü, a] 13X5 13­ 13 35 13 10 Elsäreadit, 10-15 70 16 20 15 95 SdKépminő»ega uj ~ Hangar! Magyar, öj Magyar, ni Baeib - CinqnaBtta Fehér j. — 10 70 11-krta Takarmány nj, elidrandit » aj, másodrandil SarfOidara tiesaTidéki — •e­te­rem«2y»»EBS. » danászul 13 50 13 20 13 80 13 45 ----*-----­U$P«TS­B «tpflg.flawMttfl Kápo»*Ur*p(j«l _ _ _ _ Heparspss« », vmi a— j toao * 3 soltatott 550 írttal) 5328 5411 5525 6570 7531 szám; 5.000 írtos: 229 szám; Névre szólók: 107 sz. 600 írttal, 223 sz. 600 írttal, 244 sz. 100 írttal, 486 sz. 200 írttal, 764 sz. 2800 írttal még be nem váltattak, ezen kötvények tulajdonosai figyelmeztetnek, hogy azok kamatozása a lejárati időponttal, t. i. az illető sorsolástól számított három hónap eltelté­vel megszűnt. Zágráb, 1907. évi márczius bó 30-án. A kir. horvát-szlavon-dalmát országos kormány számvevősége. Vízállás, 1907. április 2-án. * jegesviz, 4­ null fölött, — null alatt,­­ kétséges.­ Időjárás. A m. kir. meteorológiai központi intézet távírdát jelenti.­ 1907. április hó 2-án reggel 7 órakor. Jegyzet: A levegőnyomás­ irtatok tengerszinre és 45 szélességi fokra vannak redukálva. (Tátrafü­reden 1000 m. magasságra.) A szélirányok jelölése: N—észak, E=kelet, S=déli ■W=nyugat. — Felhőzet: Q=egészen derült, ^több­nyire derült, 2=részben felhős, 3=többnyire borult, #=eső, -jír=hó, ==köd, f5=zivatar. Hazánk időjárásában tegnap sem történt lényeges változás. Ma reggelre a Tengerparton, meg a Dunántúl nyugati szélén esősre s egyúttal enyhébbre vált az idő. A hőmérséklet maximuma : Fiuméban s Ógyallán 14 C*, minimuma: Tátrafüreden 19 C° volt. Európában az idő változóan felhős és szórványo­san csapadékos. A hőmérséklet nyugaton kissé emelkedett-Enyhe idő várható nyugaton helyenkint csapa­­dékkal. Víz­állás Változás az elmúlt 24 óra alatt Homér-folyó Vízmérete reggel sáklef­ áradt apadt cm. otmr.0 Sm* Soharding__ + 1289 0 Eon» Passau_____ + 3186 4 3 9 W10U-----.--­+ 577 4 1 9 Pozsony ____ + 2782 4 3 9 Komirom _....+ 3786 4 5­­ Budapest____ +­ 3673 4 4 a Paks_______ ■+ 328 104 4 A Mohács___....+ 429­23+ 5 9 Újvidék ____ Tiszatorok __ + 4184 4­ 3 a + 4384 4 2 a­ Zimony­­__ + 4041 --'— 4 5 9 Báziás_____ + 3702 4 4 Sz Orsová ____­­- 8822 4 3 sSerre Hohenan ____ + 3222 V** Zsolna_____ 1 168 + 1628 — 2 S» Szered ...____8 4 4 Gyitre Báb» Érsekújvár ....— — Sérvár ___ + 52 —­— 4 10­ Győr ............. 1- 3102 4 4 Eri** Zákány ........... - 342 4 8 » Eszék _____ + 202— — 4 3 Hóra Muraszerdah­ely -4- 704 + & Zágráb___ + 44? ? — Sziszek______­­+• 148— —-4 6­­ Mitroviezs.__ + 362 12 -1-3 Kalos Károlyvárcg --5- 1022 4 6 Uns Novi ____ + 105 10 ?srbii£ Bánjaink»__— — — Simázné Dobó] _____ + 40— — — Brian Zvornik___ -1 273 Ti..« M.-sziget__,...— 8 —­­— 4 1 * Tekeháza­­... + 87 134 1 x» Tiszaújlak __ + 84 13 124 5 » Vásáros daffiány+ 4804 5 » Záhony____ 4 3675 4­4 Tokaj_____ 4 6922 4 8 6 Szolnok ____ 4 5388 4 3 9 Csongr v. ..___ 4- 508 104 2 9 Szeged Titel_______ 4 492 124 2 9 4- 4546 + 2 SSUMV Deés ..... 4- 166 320 » Szatmár­­ _ + 3302 + 5 Szasmc Lstorosti Nagymajtény ... Munkája ____ 4- 524 4 4 ti»feore*s Homonns.____ + 105 254 2 eng Perecseny___— — — OmrtsvE­Bártfa ____ + 100 52— 2 Tanelj Bodrog Húr _____ 4- 84 4- 562 54+ 4 Ladmusz 444 5 8110 5 Pelsazsolczis _— — — Beresd Hernádnémeti 4- 1811 4 3 Berettyó Berettyóújfalu + 2153 + 2 Sebes-Soros Csúcsa --------4 426 -4­8 — Nagyvárad ..... + 326 4 2 Fekete-KőrS* Belényes _..... 4­­68— — 4 3 Fehér-Kőrös Borosjenő____ 4- 90 104 8 Kettős-Kőrös Békés...------... 4- 3206 4 10 Birmas-Kőröi nyoma _____ 4- 4286 4 6 Maros Gyulafehérvár + 74 10— 2 9 Arad____...... - 342 + 6 » Makó----------4 774 4 5 Tanú» Kiskastély__ 4 100? 1 4*6 3 és® Temesvár____ — 30 324 5 7 Nagy­becskerek 4 873 4 7 Ma reggel 7h Előző 24 ótA Állomás hőmér­szés 1-1 HőmérsékM­­n­­­séklet 0 és erő (1-10) §7 © T—( a .maxi­mamami&i» Akna-Szlatína 82-7 -20 NE 30 a -3 Ungvár____ 81-7 0-0 NW2 6 — 10 -1 Késmárk -__ 64-2 -4-5S 1 1 — 5 -6 Losonez ........ — 1-- :— — — — — Rajecfürdő__ O-Gyalla____ 62'4 -0-8— 2 — 10 -1 61-4 3-2 SE1 4 — 14 -1 Budapest — _ 82'0 4-2S 1 4 — 104 Herény_____ 60-5 60— 4 1 14 1­ Keszthely__ 61-2 6-9 SE2 1 — 112 Pécs _ _­­___ 61-5 5-8 NE1 2 — 124 Zágráb _____ 61-3 4-5— 0 2 142 Fiume__ 60-2 4-8 NW1 0 9 145 Turkeve ____ 611 1-6 NE1 0 — 10 -2 Szeged _____ 81-9 3-6 NE1 6 110 Temesvár__ 61-6 00— 1 — 11 —2 Nagy-Várad- Kolozsvár__... 61-6 3­ 5- 2 3 — 11 -1 62-4­­0-4— 3 -- ■ 10 -4 Vajda-Hunyad 62-5 0-7W 1 2 — 10 -S Nagy-Szeben - Botfalu_____ 62*4 -1*2 SE1 1 — 9 —2 83-5 -2-4K 2 O — 7 -5 Tátrafüred__ 672'8 ~4'8N 1 o — 2 -» Szatmár —___— — Tarczal_____ 1-4L_sw1 5 «—8 —1 Eger ... -------0'2N 1­­ — 9 -2 Rozsnyó - —— árvavárai.!.... ... 2-4 -5'8 NW NW2 2 o 3 •--9 4 -1 -8 Selmeczbányti 2-2 SE1 2 — 7 0 Halaczka____ 2-5 SE0 2 -1-121 Komárom 7-8— o — 113 Magyar-Óvár _ 1-8 SE1 1 — 120 Sopron _____ 57S 2 4 — 122 Tapolcza___ 6­ 2E 2 1 — 121 Kaposvár ____ Csáktornya — — 1-0 NK 16 — 11 -1 5-8S 1 4 BT 13 -1 Eszék______ 2*2E 10 — 132 Grkvenics „ 64— o — 132 Debreczen . ~ -0-4— o — 9 -2 Kecskemét__ 1-6E 1 1 — 8 -2 Orosháza ..... _ 1-0N 2 o — 110 Arad______ -2-0K 2 1 — 100 Zsombolya__ 0*4E 1 2 — 11 - 3 Versecz___... -'--— —— — — Bavaniste___— — —— — — Drenkov»____ 4-0W 10 — 8 2 M.-Vásárhely -1-2E 1 o —•3 -1 Nagyenyed 086 1 3 — 9 1 Bécs______ 61-5 1-6 SE1 1 — 122 Berlin _____ 61-3 4-0 SE2 6 — «— Biarritz _ 56-2 14-2 SSE2 3 — 209 Nizza... ____ 57-9 91— 6 — 158 Páris ... „___ 54-8 5'9— 1 — 224 Szt-Pétervár ... 63-7­­1-4— n — — — Konstantináp. 64-9 4-0ssw0 0 1 4 3 Firenze ___ 59-6 9-4s '10 2 169 Róma _____ 60-0 8-4NE0 4 28 128 Nápoly_____ 60'5 9-1 NNE1 1 — 148

Next