Budapesti Közlöny, 1911. szeptember (45. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-01 / 200. szám

jelzett kar dékáni hivatalához (még pedig a közhivatali vagy tanári alkalmazásban levők elöljáróságuk utján) nyújtsák be. Budapest, 1911. évi junius 23. A m. Tö­r. vallás- és k­özok­tatásügyi 3—2 minister. 72.683/1911. szám. Pályázati hirdetmény. A gödöllői állami méhészeti gazdaságban a folyó évi október 15-én megkezdődő két éves méhészmunkás tanfolyamra pályázat hirdettetik. Felvételnek olyan egyének, kik 16-dik életévüket betöltötték, de 35. életévüket még túl nem ha­ladták. A felvételt kérő és egykoronás bélyeggel ellátott folyamodványokat a m. kir. földmivelésügyi minis­­terhez (Budapest, V., Országház-tér 11.) folyó év szeptember végéig a következő okmányokkal fel­szerelve kell benyújtani : 1. Keresztlevél (születési bizonyitvány). 2. Az elemi népiskola négy osztályának elvég­zéséről szóló bizonyitvány. 3. Hiteles bizonyítvány arról, hogy folyamodó valamely mező-, kert-, szőlő- vagy erdőgazdaság­ban mint segédmunkás, vagy mint egyéb alkal­mazott legalább egy évet gyakorlatilag töltött és használhatóságának és megbízhatóságának tanú­­jelét adta; a földműves- vagy kertmunkás-iskolát végzettek előnyben részesülnek. 4. Azoknak, kik szülői gondozás alatt nem állanak, kifogástalan magaviseletükről tanúskodó községi bizonyítványt, azoknak pedig, akik szülői vagy gyám­i gondozás alatt állanak, az említett községi bizonyítványon kívül még a szüleik, esetleg gyámjuk oly beleegyező nyilatkozatát is kell mellékelniük, mely az illetőnek a tanfolyamra való belépését megengedi. 5. Csatolandó továbbá az ép, egészséges és munkára edzett testalkatot igazoló orvosi bizo­nyítvány, a himlőoltási bizonyítványnyal együtt. 6. A hadköteles sorban levők részéről szükséges annak feltüntetése, hogy a katonai szolgálat tel­jesítésének ideje a gazdaságban töltendő két év tartamával nem esik össze. A tanfolyamra felveendő egyének a gazdaságban szabadlakást és államköltségen teljes ellátást kapnak, betegség esetén ingyen orvosi segélyben és gyógyszerben is részesülnek. A szükséges könyve­ket, írószereket, a gyakorlati munkához megkíván­­tató felszereléseket, szerszámokat és eszközöket használatra szintén a gazdaságban kapják. Abban az esetben, ha a felvett tanuló évköz­ben saját akaratából távoznék a gazdaságból, az élvezett ellátás díját a szülő, vagy gyám meg­téríteni tartozik. Minden növendék 60 korona ruhapénzben is részesül oly módon, hogy a szükséges ruházatról ezen összeg erejéig a gazdaság vezetője gondoskodik Budapest, 1911. évi julius 22-én. A m. kir. földmivelésügyi minister­­ban : The old Testament in greek by H. Barclay Swete Cambridge University Press, 1901.) Hasonlóképen átengedtetnek a pályázóknak hasz­nálat végett a héber, szyr, aramdi és arabs nyelvek szótárai. Pályadíjnyertes azon munkálat lesz, mely a héber szöveget a leghelyesebben adja vissza és amelynek nyelvbeli és tárgy­beli magyarázatai a verseknek és a legfontosabb versióknak semmiféle lényeges nehéz­ségét nem hagyja figyelmen kivül. 2. Az e célra kijelölt helyen összegyűlt pályázók dolgozataikat az e végből kirendelt bizottság fel­ügyelete alatt meg nem szakítható 12 óra lefolyása alatt tartoznak befejezni. 3. A pályázatban részt vehetnek: a) mindazok a magyar és osztrák állampolgárok, akik a folyó évben vagy a legközelebb múlt 1., 2. vagy legfeljebb 3. évben a theologiai tanfolyamot a bécsi, prágai vagy budapesti egyetemen befejez­ték és a római katholikus presbyteri fokot elnyerték ; b) mindazok, kik az előbbi feltételeknek meg­­felelőleg a két első pályázatban részt vettek, azon­ban jutalmat nem nyertek. 4. A jutalomért való versenyzés a bécsi egyete­men 1911. november 17-én, pénteken, a prágai és budapesti egyetemen pedig 1911. évi november 20-án, hétfőn fog megtartatni. Folyamodók kötelesek a pályázatban való rész­vételre jogosultságukat legalább 3 nappal előbb az illető egyetem theologiai karának dekanátusa előtt okmányilag igazolni.­ Budapest, 1911. junius 24-én. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minister. 73.713/1911. szám. Pályázat. A­ bibliai tanulmányok előmozditására és a kap­csolatos alapnyelvek tökéletes elsajátítására létesi­tett Lackenbacher-féle alapítványból a héber Pen­tateuchus sorshúzás által meghatározandó 15—20 versének legsikerültebb és az alapítólevél határoz­mányainak leginkább megfelelő latin fordításáén és nyelvbeli, valamint tárgybeli magyarázatáért 1890, azaz ezernyolcszázkilencven korona tűzetik ki jutalmul. A feltételek a következők : 1. Mózes öt könyve mindegyikének a sors által kijelölt helyéről 3—4 versszak lesz a pályázók által héberből latin nyelvre lefordítandó és nyelvbeli valamint rövidre fogott tárgyi magyarázatokkal ellátandó. A pályázóknak rendelkezésére bocsáttatnak 8 héber biblián kivül Onkelos Targuma (Berliner-féle kiadás 1884), a szűr Peschittónak szövegkiadása és az arabs Versió (megjelent Beyrouthban 1877), vagy a Saadia haggaon héber betűkkel, kiadta Derenbourg J. Oeuvres complétes de Saadia I. Paris 1893 (az u. n. LXX. a következő kiadás­ Budapesti Közlöny 1911. szeptember 1. A kerekegyházi függetlenségi 48-as párt- és népkör alapszabályait a m. kir. bel­­ügy­minister az 1911. évi 92.184 szám alatt láttamozta. Az aradi ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy dr. Groza Péter ügyvédet, Déva székhelylyel, az ügyvédek lajstromába felvette. Az aradi ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy dr. Szilvágy László aradi ügyvédet, elhalálozása folytán, az ügyvédek lajstromából törölte; irodája részére dr. Salgó Miksa aradi ügyvéd rendeltetett ki gondnokká. NEM HIVATALOS RÉSZ. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minister Somogy vármegye törvényhatóságának, a kapos­­vár­i m. kir. postás dalárdának, a mezőgazdasági ipar részvénytársaságnak, Kacskovics Zoltánná­­nak, gróf Zichy Gyula pécsi püpöknek, Márffy Emilnek, a kaposvári segélyszövetkezetnek, Kacs­kovics Zoltánnak, dr. Biedermann Rezsőnének, özv. Biedermann Ottónénak, gróf Festetlek Plá­nénak, Kaposvár r. tan. városnak, a kaposvári cukorgyárnak, Kemény Samunak, idősb Somssich Andornak és a Somogy megyei takarékpénztár­nak, a kaposvári polgári leányiskolával kapcso­latos Erzsébet egyesület által Fonyódon létesí­tendő szünidei gyermekotthon javára tett ado­mányaiért, őszinte elismerését és köszönetét nyil­vání­totta. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minister Ernszt József kereskedelmi tanácsos, újvidéki lakosnak, az újvidéki kir. kath. magyar főgimná­zium tanulói javára 500 korona tőkével tett alapítványáért, köszönetét nyilvánította. Megadott szabadalmak. Az alább címzett találmányra a megjelölt naptól sza­­lalmi s a nevezettnek szabadalom adatott, mely a szaba­dalmi lajstromban az idézett számot kapta.) 53485. lajstromszám. J. L. Herrmann gyáros cég Wienben. — Tartány sütemény, kenyér, gyümölcs és más ételnemüek számára. XVIII/d. oszt. 1910 dec. 2. (Képv.: Neufeld.) 53486. lajstromszám. Mauser Pál titkos keres­kedelmi tanácsos Oberndorf­ban. — Elcsattantó berendezés mozdulatlan csővel biró visszalökés által töltött pisztolyokhoz. Pótszabadalom az 52156. sz. szabadalomhoz. XIX/a. oszt. 1910 szept. 1. Elsőbbsége 1909 október 28-ika. (Kép.: Kaimer) 53487. lajstromsz. Meyer Carl Asmus Heinrich kereskedő Hamburgban. — Tömítés. Ye/1. oszt. 1910 szept. 17. Elsőbbsége 1909 szept. 18-ika. (Képv.: Janssen.) 53488. lajstromszám. Paris Ignicole részvény­­társaság cég Párisban. — Bunzen és hasonló égőkhöz való elgázositó készülék nyomás alatt álló folyékony szénhydrogén vegyületek számára. II/d. oszt. 1910 máj. 3-án (Képv.: Molnár R. B.) 53489. lajstromszám. Straube & Biró cég Wienben. — Összecsappantható ágyállvány. VIII/c. oszt. 1910 aug. 29-én. Elsőbbsége 1909 aug. 30-ika. (Képv.: Török.) 53490. lajstromszám. Siemens & Halske Aktiengesellschaft cég Berlinben. — Centrifugai­­szabályozó a hajtóerő által működtetett fékező­tagokkal. Yll/f. oszt. 1910 aug. 30. Elsőbbsége 1909 szept. 6-ika. (Képv.: Kalmár.) 53491. lajstromszám. Dr. Schiessler József magánzó Wien/m. Badenben. — Berendezés elek­tromos rezgések előállítására, erősbitésére vagy fölvételére. VII/j. oszt. 1910 okt. 11. (Képv.: Schön.) 53492. lajstromszám. Schaller Károly Ferenc csász. tanácsos, gyáros Wienben. — Beállítható málhanyereg. Pótszabadalom a 39636. sz. szaba­dalomhoz. XX/d. oszt. 1910 okt. 14. (Képv.: dr. Wirkmann.) 53493. lajstromszám. Thuránszky Zsigmond tanító Jászberényben. Eljárás és berendezés fájós fogak gyógyítására. IVh/2. oszt. 1910 szept. 9. (Képv.: Molnár.) 53494. lajstromszám. Torkos Imre m. kir. kataszteri biztos Budapesten. — Bogaskoronával egye­sitett vetőgép. X/a. oszt. 1910 okt. 28. (Képv. : Radványi.) 53495. lajstromszám. Wildmer Emil elektro­technikus Zürichben. — Vízhatlan védőkészülék elektromos világítótestek armatúrái számára. VH/b. oszt. 1910 okt. 26. (Képv.: Weisz.) 53496. lajstromszám. Westinghouse Metall­faden Glühlampenfabrik Gesellschaft m. b. H. cég Wienben. — Készülék elektromos izzólámpák számára szolgáló folytonos szálaknak tartóvá­zakra való fölerősitésére. VH/h. oszt. 1910 okt. 30. Elsőbbsége 1909 nov. 3-ika. (Képv.: Kelemen.) 53497. lajstromszám. Société Francaise des Wagons Aérothermiques cég Párisban. — Kom­presszor. XXI/c. oszt. 1910 nov. 23. Elsőbbsége 1910 márc. 8-ika. (Képv.: Schön.) 53498. lajstromszám. Wolf Rudolf tanár Prossnitzban. — Berendezés gázoknak fürdőkben való elosztására. Pótszabadalom a 49359. számú szabadalomhoz. XXI/a. oszt. 1911 jan. 17. El­sőbbsége 1911 jan. 17-ike. (Képv.: Neufeld.) 53499. lajstromszám. Vereinigte Chininfabriken Zimmer & Co. Ges. m. b. H. cég M/m. Frank­furtban. — Eljárás a kinin hidrohalogén addicio­­termékei savesztereinek előállítására. IVh/2. oszt 1910 okt. 31. (Képv.: Bernauer.) 53500. lajstromszám­ Piciot Raoul-Pierre tanár Wilmersdorf-Berlinben. — Eljárás tiszta oxygén­­nek légköri levegőből való előállítására. IVh­/L oszt. 1910 nov. 25. Elsőbbsége 1909 nov. 29-ike. (Képv.: Neufeld és Fenyő.) 53501. lajstromszám. D. Stölzle’s Söhne Aktien­gesellschaft für Glasfabrikation cég Wienben. — Födéltár rugós drótkengyellel. XVIII/a. oszt 1910 dec. 5. Elsőbbsége 1909 máj. 26-ika. (Képv., Kalmár.) 53502. lajstromszám. Takács János postaszolga Budapesten. — Poloskafogó. X.h. oszt 1910 nov. 22 53503­ lajstromszám. Beals Frank Herbert igazgató Worcesterben. — Zár­óberendezés uj­­ságok, levélből itékok, csomagok és más effélék számára. XXa/b. oszt. 1910 juli 19-én. (Képv.: dr. Szilasi.) 53504. lajstromszám. Billows Arthur James rég­­ész Melbourneben. — Készülék folyadékoknak gázzal való telítésére. XVIII/d. oszt. 1910 okt. 29 én. Elsőbbsége 1910 jun. 27-ike. (Képv.: Schön.) 53505. lajstromszám. Briandet Henri mecha­nikus Parisban. — Vasaló eltávolítható fogan-

Next