Budapesti Közlöny, 1914. január (48. évfolyam, 1-25. szám)

1914-01-01 / 1. szám

2 __ _____ 3. §. E törvény szempontjából segéd­jegyzőknek a rendszeresített állásra élethossziglan megválasz­tott azokat a segédjegyzőket (jegyzősegédeket, aljegyzőket) kell érteni, akik az 1900. évi XX. t.-c. 3. §-ában megszabott jegyzői minősítéssel bírnak, vagy ha ilyennel nem is bírnak, de az 1904. évi XI. t.-c. értelmében segédjegyzői fizetéskiegé­­szítésben részesültek, vagy ebben csak azért nem részesültek, mert illetményük az évi 1.000 koro­nát elérte. 4­ §• A jegyző és a segédjegyző alapilletményét a 2. §-ban említett összeg erejéig rendszerint az állam egészíti ki. Ott, ahol a község minden tagját egyenlően érdeklő rendes közigazgatási költségek fedezése céljából kivetett községi pótadó utolsó három évi (1911—1913.) átlaga 20%-on alul marad, a ki­egészítést addig a határig, ameddig az a pótadó­­nak 20%-on felül való emelése nélkül lehetséges, a község (községek) köteles foganatosítani. Ily helyeken az állami kiegészítés csak ennek az összegnek évi 2.000, illetőleg 1.400 koronáig való felemelésére szorítkozik. A pótadó-átlag kiszámításánál a hasznothajtó befektetésekre (ingatlanvétel, üzemek létesítése stb.) tett kiadásokat le kell vonni. A községi kiegészítés kérdésében a törvényható­ság belügyminiszeri jóváhagyás mellett határoz. A pótadóban később beálló változás sem az állami, sem a községi kiegészítés mértékére nincs befolyással. 5. §• A jelenlegi alapilletmények összegének a fize­­téskiegészítés szempontjából való megállapításá­nál számításba kell venni: a) a község (községek) által adott készpénz­­fizetést, személyi pótlékot és az 1914. évi január hó 1-én túl terjedő hatálylyal adott drágasági pótlékot; b) az állam által az 1904. évi XI. t.-c. alapján adott fizetéskiegészítést és korpótlékot; c) az 1904. évi XI. t.-c. 6. §-a alapján járó sze­mélyi pótlékot; d) a jegyzői és a segédjegyzői javadalmazás eset­leges kiegészítő részét alkotó községi ingatlanok haszonélvezetének s az ezen ingatlanok meg­művelése körül esetleg teljesített szolgálmányok­­nak pénzbeli egyenértékét; és a község (községek) által adott terményjáran­­dóságok pénzbeli egyenértékét. A község által adott, vagy az 1904. évi XI. t.-c. 6. §-a alapján járó személyi pótlékot akkor is számításba kell venni, ha az a nyugdíjba nem volt beszámítható. Az alapilletmények összegének megállapításánál a természetben adott lakáson felül a házi kert ha­szonélvezetének pénzbeli egyenértéke is számítá­son kívül marad. 6. §. A jegyzői és a segédjegyzői javadalmazás eset­leges kiegészítő részét alkotó községi ingatlanok haszonélvezetének, úgyszintén a jegyző és segéd­­jegyző részére a községtől járó terményjárandósá­goknak (életneműek, fa, jószágtartás stb.) pénz­beli egyenértékét községenként meg kell állapítani mindazokon a helyeken, ahol a jegyzőnek a köz­ségtől (községektől) kapott javadalmazása az évi 2.000, a segédjegyzőnek ugyancsak a községtől (községektől) kapott javadalmazása pedig az évi 1.000 koronát eléri vagy meghaladja. A becslést a főszolgabíró elnöklete alatt négy tagból álló bizottság foganatosítja, amelybe két tagot a törvényhatóság választ, két tagot pedig a főispán nevez ki lehetőleg annak a járásnak területéről, amelyben az ingatlan fekszik. A becslés alapja az ugyanazon községben ha­sonló minőségű ingatlan után elérhető haszonbér, levonva abból az összes adókat s hozzáadva a községi lakosok által az ingatlan megművelése körül esetleg teljesített szolgálmányoknak pénz­beli egyenértékét. A terményjárandóságokra nézve a becslés alapjául az utolsó három év (1911— 1913) átlagárai szolgálnak. Az egyenértéket a becslő­ bizottság javaslata Budapesti Közlöny 1914. január 1 alapján a törvényhatóság állapítja meg belügy­ministeri jóváhagyás mellett. 7­ §• A jegyzők végleges vagy helyettes jegyzői minő­ségben egyfolytában eltöltött szolgálatuk után az állam részéről 5 évenként 200 korona korpótlékban részesülnek. A korpótlék összege 1.200 koronát nem haladhat túl. A segédjegyzők (3. §.) végleges vagy helyettes segédjegyzői, vagy jegyzői minőségben egyfolytá­ban eltöltött szolgálatuk után 5 évenként az állam részéről 100 korona korpótlékban részesülnek. A korpótlék összege 600 koronát nem haladhat túl. Az e törvény értelmében járó korpótlék össze­gének megállapításánál az e törvény életbelépését megelőző szolgálat is számításba esik. Nem részesülnek korpótlékban azok, akiknek alapilletménye (5. §.) eléri vagy meghaladja az e törvény 1. §-ában megállapított legkisebb jegyzői vagy segédjegyzői alapilletménynek s a megfelelő időre e §­ szerint járó kárpótléknak együttes összegét. Azok a jegyzők és segédjegyzők, akiknek alap­­illetménye (5. §.) a legkisebb jegyzői vagy segéd­jegyzői alapilletményt meghaladja ugyan, de nem éri el ennek­­ a megfelelő időre e­z­­szerint járó korpótléknak együttes összegét, korpótlékra a különbözet erejéig tarthatnak igényt. A községek által e törvény életbelépte után a jegyzőknek és segédjegyzőknek esetleg adott műkö­dési pótlékok az állami korpótlékra való igényt nem érintik. 8. §. Rendszeresített segédjegyzői állásra, a kiírt pályázat sikertelensége esetében, a jegyző ideig­lenesen, az 1900 : XX. törvénycikk 3. §-ában megszabott jegyzői minősítéssel bíró pályázó jelent­kezéséig, az állás javadalma terhére jegyző­­gyakornokot alkalmazhat. Jegyzőgyakornoknak csak azt lehet alkalmazni, akinek a községi közigazgatási tanfolyamra való felvételhez szükséges elméleti minősítése van. A jegyzőgyakornok sem hatáskör, sem java­dalom szempontjából nem tekinthető segédjegyző­­nek és az ezen minőségben eltöltött idő a kár­pótlékra vonatkozó igénynél sem jöhet szállí­tásba. Ha kétségtelenül igazolva van, hogy jelentkező hiánya miatt a segédjegyzői állást sem véglegesen betölteni, sem pedig arra jegyzőgyakornokot alkal­mazni nem lehet, a jegyző ideiglenesen, arra az időre, amíg az állás betöltése vagy jegyzőgyakor­nok alkalmazása lehetségessé válik, a főszolgabíró engedélyével az állás javadalmazása terhére díj­­nokot alkalmazhat. Az ily díjnok javadalmazását a rendszerinti díjnoki illetménynek megfelelően a főszolgabíró állapítja meg s annak egy évre eső összege az 1.000 koronát meg nem haladhatja. 9. §: A jegyzők és a segédjegyzők nyugdíjának ki­szabásánál minden esetben olyan összeget kell alapul venni, mint amely e törvény 1. és 7. §-ai értelmében legkisebb alapilletmény és kárpótlék címén jár. Ez a rendelkezés nem vonatkozik azokra, akik e törvény életbelépte előtt ennél magasabb összeg alapulvételére szereztek igényt. A törvényhatóság abban az esetben, ha a meg­felelő fedezet előzetesen biztosítva van, a belügy­­miniszer jóváhagyása, mellett megengedheti, hogy a nyugdíj kiszabásánál az előbbi bekezdésben emlí­tett összegen felül a természetben adott lakás egyenértéke, vagy a lakáspénz is — mindkettő legfeljebb 600 korona összeg erejéig — számításba vétessék. 10. §. E törvény rendelkezései a jegyzők által végez­hető magánmunkálatokért és a jegyzők némely hivatalos működéséért engedélyezett szabályszerű díjfelszámítást, valamint a terhes átalányokat nem érintik. 11. §. A községi és közjegyzők, valamint a segéd­jegyzők illetményeinek szabályozásáról szóló 1904. évi XI. t.-c. hatályát veszti. 12. §. , E törvény a kihirdetés napján lép életbe. A jegyzői és segédjegyzői fizetések kiegészíté­sére, valamint a kárpótlékra vonatkozó rendelke­zések 1914. évi január hó 1-től számított joghatál­lyal érvényesek. Az e törvény alapján az államot terhelő fizetés­kiegészítést és kárpótlékokat a belügyminiszer a törvényhatóságoknak évenként egy összegben bo­csátja rendelkezésére. E törvény végrehajtásával a belügyminiszer s a pénzügyminister bízatnak meg. Mi e törvénycikket s mindazt, a­mi abban foglaltatik, összesen és egyenkint helyesnek, kedvesnek és elfogadottnak vallván, ezennel királyi hatalmunknál fogva helybenhagyjuk, megerősitjük és szentesítjük, s mind Magunk megtartjuk, mind más Híveink által megtartatjuk. Kelt Bécsben, ezerkilencszáztizenharma­­dik évi december hó huszonkilenc­edik napján. Ferencz József s. k. * (P. H.) Gróf Tisza István s. k. Néhai Antónia hohenzoberni hercegnő szü­letett portugál infánsnő 6 királyi fenségéért az udvari gyász legfelső rendeletre péntektől, 1914. évi január 2-ától kezdődőleg tizenhat napon át a következő változtatással viselendő: január 2-ától 9-éig a mély és 10-étől bezárólag 17-éig a kisebb gyász. Személyem körüli magyar miniszerem előterjesztésére dr. Tauffer Emilnek, a­ fiumei tengerészeti hatóság orvosának és a kormányzóság egészségügyi szakközegé­nek, a közegészségügy érdekében kifejtett buzgó működése elismeréséül, a királyi tanácsosi címet díjmentesen adományozom. Kelt Bécsben, 1913. évi december 14-én. Ferencz József s. k. Báró Burián István s. k. Személyem körüli magyar min­iszerem­: előterjesztésére Machovich János pöstyéni járási főszolgabírónak, sok évi buzgó köz­­szolgálata elismeréséül, Ferencz József­­renden lovagkeresztjét adományozom. Kelt Bécsben, 1913. évi december 20-án Ferencz József s. k. Báró Burián István s. k. Személyem körüli magyar ministerem előterjesztésére Laucsik János pozsonyi ítélőtáblái irodafőtisztnek, nyugdíjazása alkalmából, sok évi hű és buzgó szol­gálata elismeréséül, a koronás arany érdemkeresztet adományozom. Kelt Bécsben, 1913. évi december 24-én Ferencz József s. k. Báró Burián István s. k.

Next