Budapesti Közlöny, 1914. május (48. évfolyam, 99-123. szám)
1914-05-01 / 99. szám
4 33. §. A társaság jóváhagyott díjszabásait és az azokhoz tartozó pótlékokat kinyomatni és mérsékelt díj ellenében az összes érdekelteknek rendelkezésére bocsátani köteles. Az ipari és kereskedelmi kamaráknak valamint a kereskedelemügyi m. kir. minister által kijelölt más hazai testületeknek a díjszabási kiadványok megfelelő számú példányai a társaság által díjmentesen küldendők meg. A hivatalos használatra szolgáló példányok a kereskedelemügyi m. kir. minister által megjelölt számban szintén díjmentesen bocsátandók rendelkezésre. A díjszabási kiadványok megjelenéséről és arról, hogy azok mely áron kaphatók, a fiumei kereskedelmi és iparkamaránál, valamint a Budapesten megjelenőVasúti és Közlekedési Közlönyében mindenkor hirdetés teendő közzé. Kisebb terjedelmű díjszabási határozmányok a most nevezett kamaránál, illetve közlönyben teljes szövegükben teendők közzé. 34. §. A társaság mindazokban a szerződéses viszonylatokban, amelyekre nézve jelen szerződés 32. §-a alapján állandó díjszabás alkalmazására kötelezve nincs, a fiumei kivitelt illetőleg maximális fuvardíjakat fog előre megállapítani. Ezen maximális fuvardíjak jegyzéke minden módosítás alkalmával a kereskedelemügyi m. kir. ministernek és a m. kir. tengerészeti hatóságnak több példányban beterjesztendő. A maximális fuvardíjak helyett tényleg alkalmazott díjtételekről a társaság havonként rendszeresen összeállított jegyzékeket fog a kereskedelemügyi m. kir. ministernek és a m. kir. tengerészeti hatóságnak beszolgáltatni. 35. §. A társaság kívánatra magyar vasúti állomásokról egy összegben kifejezett díjtételeket fog a szállítók rendelkezésére bocsátani. 36. §. A társaság a magy. kir. tengerészeti hatóság felhívására Fiuméból kiinduló minden szerződéses járatán hazai termékekből és iparcikkekből hajónkint legfeljebb 10 súlytonnányi mintaküldeményeket, melyek azonban a hajóűrben összesen 10 köbméternél nagyobb térfogatot nem foglalhatnak el, díjmentesen, a hazai termékekből és iparcikkekből álló egyéb rakományokat pedig, amennyiben azok a hajóűrben összesen 50 köbméternél nagyobb helyet nem foglalnak el, hajónként legfeljebb 50 súlytonnáig a rendes fuvardíjak 50%-áért tartozik elszállítani. A tényleges elszállítás rendszerint a bejelentés sorrendjében történik, oly küldeményeknél azonban, melyeknek értékesíthetősége egy későbbi járatra való várakozásig nagyobb hátránynak lenne kitéve, a rendes sorrendtől kivétel engedélyezésének van helye. A jelen §-ban a hazai termékekből és iparcikkekből álló rakományok szállítására megállapított kedvezmények nem szólnak azokra a viszonylatokra, amelyekben az illető hazai cikkek forgalma már általánosan kifejlődött. A mintaküldemények tekintetében megállapított kedvezmények ily korlátozás alá nem esnek. 37. §. A társaság köteles mindazokban a szerződéses viszonylatokban és mindazon kiviteli forgalmakban, melyeket a kereskedelemügyi m. kir. miniszer e célból kijelöl, a m. kir. államvasutakkal a hazai kivitel számára közvetlen díjszabásokat létesíteni. Ezekbe a közvetlen díjszabásokba a m. kir. államvasutak más megállapodás hiányában a társaság vaeldíj részleteit a kereskedelemügyi m. kir. minister által jóváhagyott rendes kiviteli díjszabás illető tételeinek 10%-os mérséklésével állíthatják be. 38. §: A társaság a behozatalt illetőleg fuvardíjait a fennálló forgalmi konjunktúrák alakulásának figyelembevételével mindenkor akként fogja szabályozni, hogy Fiuménak behozatali érdekei a versenykikötőkkel szemben hátrányos helyzetbe ne jussanak. A fiumei behozatali forgalomban tényleg alkalmazott fuvardíjakról a társaság havonként rendszeresen összeállított jegyzékeket fog a kereskedelemügyi m. kir. ministernek és a m. kir. tengerészeti hatóságnak bemutatni. 39. §. A társaság a hazai kivitelt és a hazai behozatalt illetőleg fuvardíjaiból bárminő engedményeket vagy visszatérítéseket és bármily egyéb díjszabási kedvezményeket csupán az egyenlő elbánás elve szerint adhat. Arra nézve, hogy az egyes ügyfeleknek megadott kedvezmények a többi ügyfeleket az egyenlő elbánás elve alapján megilletik-e, a felmerülő vitás esetekben a kereskedelemügyi m. kir. minister határoz. 40. §. Azokban a szerződéses viszonylatokban, amelyekre nézve jóváhagyott díjszabások nem adatnak ki, így jelesen a 2. és 4. §§-okban említett kiviteli viszonylatokban és az összes behozatali viszonylatokban, a társaságnak a fuvardíjak megállapításánál követett eljárása felett a jelen szerződés szempontjából felmerülő vitás esetekben egy külön bizottság határoz, mely egy-egy évre előre alakíttatik. Az év a szerződés életbelépéséhez képest július hó elsejétől a reá következő június hó végéig terjed. Ezen bizottságba a kereskedelemügyi m. kir. minister két tagot nevez ki, a társaság pedig ugyancsak két tagot választ be. A bizottság elnökét, ki szintén szavazati joggal bir, a m. kir. ministertanács nevezi ki. A bizottság a kereskedelemügyi m. kir. minister által hozzáutalt kérdésekben 48 órán belül végérvényesen határoz. 41. §. A kereskedelemügyi m. kir. ministernek joga van az általa a jelen szerződés 32. §-a alapján jóváhagyott díjszabások kiegészítését és módosítását kívánni. Amennyiben a kereskedelemügyi m. kir. miniszer által kívánt változások végrehajtását a társaság üzleti helyzetére való hivatkozással aggályosnak tartaná, az illető változások kérdése az előző alapján megalkotott bizottság elé vitetik, mely bizottság ezekben az ügyekben nyolc napon belül végérvényesen határoz. Jelen nem vonatkozik a szerződés 28. §-ának második bekezdése szerint engedélyezett eltérések megváltoztatására, mely tekintetben a kereskedelemügyi m. kir. minister a szerződés most idézett 28. §-ának első bekezdése szempontjából önállóan határoz. 42. §. A jelen szerződés 32. §-a alapján jóváhagyott díjszabásokkal szemben magasabb díjtételek a kereskedelemügyi m. kir. miniszer engedélyével is rendes körülmények között csak akkor léptethetők életbe, ha azok a »Vasúti és Közlekedési Közlönyben három hónappal korábban közzététettek. Ha rendkívüli körülmények a magasabb díjtételeknek hamarább leendő alkalmazását tennék szükségessé, a kereskedelemügyi m. kir. miniszer ezeknek életbeléptetésére a helyzetnek megfelelő korábbi időpontot fog megállapítani, mely esetben az illető új díjtételek a társaság által nyomban közzéteendők. 43. §: A Fiuméval való forgalomban a társaság más vállalatokkal mindennemű oly megállapodást, mely közvetlenül vagy közvetve a fuvardíjak lekötésére, a szolgálat megosztására vagy a szabad versenynek bármely más módon való korlátozására vagy szabályozására irányul, csakis azon feltételek alatt létesíthet, amelyekhez előbb a kereskedelemügyi m. kir. miniszer jóváhagyását megadta. A társaság az előző bekezdés szempontja alá eső kérdésekben az egy évnél hosszabb időre tervezett megállapodások iránt más vállalatokkal tárgyalásokat is csak akkor vehet fel, ha ehhez előbb a kereskedelemügyi m. kir. minister elvi engedélyét elnyerte és köteles a társaság az engedélyezett tárgyalások menetéről a kereskedelemügyi m. kir. ministernek mindenre kiterjedő jelentéseket tenni. 44. §. A társaság az általa közvetített összes személyes áruforgalomról a kereskedelemügyi m. kir. minister által megkívánt részletezés szerint havi és évi statisztikát fog összeállítani és a kereskedelemügyi m. kir. ministernek, valamint a m. kir. tengerészeti hatóságnak bemutatni. Az egész évre szóló statisztikai adatok a m. kir. központi statisztikai hivatalnak is megküldendők. 45. §. A társaság kötelezi magát, hogy mozgósítás vagy háború esetén a cs. és kir. hadügyminister felszólítására valamennyi rendelkezésre álló hajóját megfelelő díj mellett a katonai igazgatás és a haditengerészet szolgálatába a szükséghez képest átengedi. Szükség esetén azok a hajók is katonai célokra lesznek átengedendők, amelyek meg vannak ugyan már rakva, de még el nem indultak, valamint azok az útban levő hajók is, amelyek még idejekorán visszarendelhetők. Avégből, hogy a társaság a cs. és kir. hadügyminister rendelkezéseinek teljesen megfelelhessen, a kereskedelemügyi m. kir. minister meg fogja engedni, hogy mozgósítás vagy halom esetén egyes szerződéses bel- vagy külföldi járatok, esetleg valamennyi is, beszüntettessenek. A társaság által mozgósítás vagy háború esetére a fegyveres erő céljaira elvállalandó teljesítménynek kiviteli módozatai, valamint a díjazásra való igények, továbbá a katonai igazgatásnak és a haditengerészetnek az átengedett hajók sérüléséért vagy elvesztéséért beálló kártérítési kötelezettsége, végül a mindennemű katonai szállítmányokért békében és háborúban járó díjak a cs. és kir. hadügyministeriummal és a cs. és kir. hadügyministerium tengerészeti osztályával kötendő egyezményben fognak szabályoztatni. Arra az esetre, ha az imént jelzett egyezménynek a katonai szállítmányok számára megállapított kedvezményekről szóló része bármely okból hatályon kívül helyeztetnék, jelen szerződés tartamára fenn fog maradni a társaság azon kötelezettsége, hogy a katonai szállítmányokat, az utazó egyes katonai egyéneket, nemkülönben a katonai áruküldeményeket a polgári felek számára fennálló díjtételek feléért szállítsa. A társaság kijelenti, hogy az előzetes meghallgatása után a kereskedelemügyi m. kir. minister hozzájárulásával kiadott összes katonai szabályok, amelyek a tengeren való forgalomra vonatkoznak, a társaságra és közegeire nézve kötelező erővel bírnak. Vagyontalan magyar és osztrák állampolgároknak, valamint bosznia-hercegovinai illetőségűeknek, akik mint állításkötelesek a cs. és kir. követségek vagy konzulátusok írásbeli felhívására külföldről hazaszállítandók, a társaság szabad utazást engedélyez. A társaság a hajózási szolgálat állásainak betöltésénél egyenlő feltételek mellett más pályázókkal szemben a cs. és kir. haditengerészet tényleges és tartalékos tisztjeinek (tartalékos hajózászlósoknak, tartalékos hajóapródoknak) elsőbbséget fog nyújtani. A cs. és kir. hadsereg, a cs. és kir. haditengerészet, a m. kir. honvédség és csendőrség kiszolgált altisztjeinek alkalmazása tekintetében a társaság aláveti magát a segélyezett vasúti és gőzhajózási vállalatokra nézve e tekintetben fennálló törvényes határozatoknak. A társaság köteles a katonai igazgatás céljaira Fiuméban béke idején állandóan 500 tonna megfelelő minőségű kőszenet készletben tartani. A társaság kötelezi magát, hogy a felmerülő költségek megtérítése ellenében hajóin már béke idején mindazokat az intézkedéseket és berendezéseket megteszi vagy megtéteti, amelyek fele a cs. és kir. hadügyminsterum tengerészeti osztálya által kivántatni fognak. 46. §. A társaság a cs. és kir. közös külügyminiszer, valamint a kereskedelemügyi m. kir. minister megkeresésére a hivatalból utazó állami tisztviselőknek, altiszteknek és szolgáknak, nemkülönben a m. kir. tengerészeti hatóság hivatalból kiküldött Budapesti Közlöny 1914. május 1.