Budapesti Közlöny, 1915. augusztus (49. évfolyam, 177-201. szám)

1915-08-01 / 177. szám

4 Gallusz Gusztáv, a 301. honvéd gyalogezred­nél beosztott 53. gyalogezredbeli tartalékos had­nagyoknak, a legfelsőbb dicsérő elismerés tudtul adassék. Ő császári és apostoli királyi Felsége végül ugyanezen legfelsőbb elhatározásával, az ellenség előtt teljesített kiválóan köte­lességhű szolgálataiknak elismeréséül: Levit János és Vogl Ot­aár, a 38. honvéd hadosztály südő­­dénél beosztott élelmezésügyi őrmestereknek, a koronás ezüst érdemkeresztet a vitézségi érem szalagján legkegyelmesebben adományozni mél­­tóztatott. _____ Ő császári és apostoli királyi Felsége leg­kegyelmesebben megengedni méltóztatott, hogy: Livnói Hadfy Imre és Plank Ede altábornagyok a német császár­i Felsége által nekik adományozott 2. osztályú vaskeresztet elfogadhassák és viselhessék. (Folytatása következik.) A császári és apostoli királyi Felsége Bécsben 1915. évi julius hó 21-én kelt legfelső elhatá­rozásával Bárczi Iván pénzügyi tanácsost, nagy­károlyi pénzügyigazgató-helyettest, a VII. fizetési osztályban való meghagyása mellett pénzügy­igazgatóvá legkegyelmesebben kinevezni méltóz­tatott. A kereskedelemügyi m. kir. minister dr. Gyulay Aladár ministeri segédtitkárt miniszeri titkárrá, dr. Harsányi Mór ministeri fogalmazót miniszeri segédtitkárrá, dr. Dános Árpád ministeri segéd­fogalmazót miniszeri fogalmazóvá és végül dr. Halmos László Géza fizetésnélküli ministeri fogalmazót ideiglenes minőségű fizetéses ministeri segédfogalmazóvá — ez utóbbit a m. kir. köz­ponti statisztikai hivatal személyzetének lét­számába — kinevezte. • A kereskedelemügyi m. kir. minister Moser Sándor ministeri főszámtanácsosi címmel és jelleggel felruházott ministeri számtanácsost ministeri főszámtanácsossá, Bökény László ministeri számtanácsosi címmel és jellegel fel­ruházott ministeri számvizsgálót ministeri szám­­tanácsossá, Korniczky Frigyes ministeri szám­ellenőrt ministeri számvizsgálóvá és dr. Kováts Gyula ministeri számtisztet ministeri szám­ellenőrré nevezte ki. A kereskedelemügyi m. kir. minister a m. kir. postatakarékpénztár személyzeti létszámába ki­nevezte : a) Hlaváts Viktor és Voggenh­uber Ferenc számvizsgálókat számtanácsosokká; b) Bodnár Mór tisztet és Rumi Miksa m. kir. szabadalmi állampénztári ellenőrt szám­­vizsgálókká ; c) Fülöp Vencel és Lusztig Adolf segédtiszte­ket tisztekké; d) Németh Imre, Meskó Gyula, Szloboda Géza, Kugelbauer László, Goldschmidt László, Koleszárovits Jenő, Wagner József, Petrovits Lajos, Molnár József, Lichtler Antal, Schnell­bach József és Kovács István díjnokokat segéd­tisztekké. Ugyanekkor Lenkey Bertalan postatakarék­pénztári segédtisztet a m. kir. szabadalmi állam­­pénztárhoz ellenőrré nevezte ki. A kereskedelemügyi m. kir. minister Telkes Aurél statisztikai tisztet statisztikai ellenőrré és Ottinger Oszkár statisztikai gyakornokot statisz­tikai tisztté kinevezte. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter dr. Rátz István, m. k. állatorvosi főreáliskolai ny. r. tanárnak a budapesti tud. egyetem orvos­­tudományi karán az »állati élősködők« tanából egyetemi magántanárrá történt képesí­tését jóváhagyólag tudomásul vette és nevezettet ezen minőségében megerősítette. Budapesti Közlöny 1915. augusztus 1. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter Orosz József bártfai állami gimnáziumi rendes tanárt a győri állami főreáliskolához áthelyezte. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter állami elemi iskolai tanítókká, illetve tanítónőkké kinevezte a következőket: Antal Aranka oki. tanítónőt Nagyiratosra, Árva Erzsébet oki. tanítónőt Alsócsátra, Árvay Ignác kisbucsai r. k. isk. tanitót Mura­­szentkeresztre, Bakó Mária oki. tanítónőt Fülöpszállásra (tanya), Balogh Ilona oki. tanítónőt Unghuttára, Barna Erzsébet oki. tanítónőt Szabadka (tanyára), Bartók János herczegányi közs. isk. tanitót Felsőcsernátonra, Bágyoni Mihály Irén oki. tanítónőt Maros­gombásra, Bárdosi Antal zsebefalvai r. k. isk. tanitót Héthársra, Beke Etelka oki. tanítónőt Fülöpszállás-Kerek­­egyházára, Bene Margit oki. tanítónőt Petrozsényba, Benkő József oki. tanitót Tőkés­gereblyére, Beretka Károly torpágyi rk. isk. tanitót Zen­ta-tanyára, Beremek Béla oki. tanitót Návolyba, Boka Traján bezsáni közs. isk. tanitót Nadán­­telekre, Bohuz Erzsébet oki. tanítónőt Szászlekencére, Bol­ancza Trajánné oki. tanítónőt Vedres­­ábrányba, Béna József muragárdonyi rk. isk. tanitót Jánosfalvára, Boros Mór oki. tanitót Felsővisóra, Böjthe Hana oki. tanítónőt Mezőtúrra (tanya), Buczó Lajosné szül. Papp Vilma oki. tanító­nőt Szalkszentmártonba, Buday László barslédeci rk. isk. tanitót Galgóczra, Budinszky Irén oki. tanítónőt Sajkásgyörgyére, Bundala Anna nyitrapereszlényi rk. isk. tanítónőt Oszlányba, Csapóné Wallach Erzsébet oki. tanítónőt Feketevizpusztára, Czapáry Flóra oki. tanítónőt Nagydobronyba, Cser Imre alsószerdahelyi rk. isk. tanitót Temeskalocsára, Csia Antal tarnakápolnai ref. isk. tanitót Bősházára, Csiszér József borsebesi rk. isk. tanitót Uj­­mikelakára, Czinczik Benedikta istvánszabadjai rk. isk. tanítónőt Lipovnokra, Deák Imre sárrétudvari ref. isk. tanitót Berendre, Debreceny Katalin oki. tanitónőt Szamos­­dobra, Decker Krisztina oki. tanitónőt Mosonba, Deésy Anna oki. tanitónőt Csikszentgyörgyre, Despy Leposzára oki. tanitónőt Zenta-kült.-re, Dettrich Erzsébet oki. tanitónőt Berekfalura, Dévay Nagy Béla furksórai közs. isk. tanitót Gyulafehérvárra, Dobra Péter tobaji rk. isk. tanitót Monostor­szegre, Dom­bay Hona garamolaszkai rk. isk. tanitó­nőt Jabláncra, Dubszky Kamilla oki. tanitónőt Mindszent­­kült.-re, Drács Olga nagydivényi rk. isk. tanitónőt Turzófalvára (V. sz. irtvány), Dvorzacsek Erzsébet oki. tanitónőt Verbóc­­h­vojnicára-Ehrengruber Stefánia oki. tanitónőt Védenybe, Elekes Jenő oki. tanitót Nándorhegyre, Endorffer József oki. tanitót Zimándközre, Eischer Adolf rajeci rk. isk. tanitót Hegyes­­helyre, Erdélyi Mariska oki. tanitónőt Zenta-tanyára, Erhardt Jakab oki. tanitót Nákófalvára, Faragó Béla oki. tanitót Kalotadámosra, Fasching Karola oki. tanitónőt Omorra, Fodor Géza magyarláposi rk. isk. tanitót Tiszafára, Frank Vilma büdszentmihályi ref. isk. tanitót Hertelendyfalvára, Gaál Irma oki. tanitónőt Szántóhalmára, Garancsy Péter tiszaadonyi gkath. isk. tanitót Felsőviznicére, Gatter Aranka oki. tanitónőt Magyarszent­­mihályra, Gauss Magda oki. tanitónőt Fiuméba, Gábor Rezső császtói rk. isk. tanitót Nyitra­­nádasra, Gerenczy Károlyné oki. tanitónőt Milovára, Gócz Gizella oki. tanitónőt Marosvécsre, Gönczy József kaplati közs. isk. tanitót Hőlakra, Gregor Erzsébet sirokai rk. isk. tanitónőt Bártfára, Gurszky Margit oki. tanitónőt Felsőszlécsre, Gyutth­ Gizella pusztaszandai urad. isk. tanitó­nőt Cibakházára, Hadnagy Irén oki. tanitónőt Lisznyópatak­­telepre, Halász Edith oki. tanitónőt Bajára, Hilbert István varcsarói közs. isk. tanitót Ruszkabányára, Holló Anna kézdiszászfalvai rk. isk. tanitónőt Csi­kménaságra, Hóman Rozina oki. tanítónőt Atyásra, Horthy Vilma oki. tanitónőt Kisgaramba, Horváth Bella tajtii rk. isk. tanitónőt Les­­tyénre, dr. Horváth Gábor főv. tanitót Dunabog­­dányba, Horváth Zoltán sajószentpéteri ref. isk. tanitót Nagydobronyba, Husovszky Janka oki. tanitónőt Kapnik­­bányára, Ipovitz Imre oki. tanitót Berestyére, Jachinir Júlia oki. tanitónőt Terjére, Jakab Árpád márkodi ref. isk. tanitót Palota­­ilvára, Janovich Adrienne oki. tanitónőt Debrecenbe, Jónás Sára oki. tanitónőt Tatrangra, Junó László oki. tanitót Szuhahutára, Kadar­ász Irén oki. tanitónőt Füzérre, Kasziákné Ballek Mária alsókemeneci rk. isk. tanitónőt Nagykeresnyére, Katona Erzsébet oki. tanitónőt Miszbányára, Kádár Márton oki. tanitót Harcéra, Keller Etel oki. tanitónőt Morvaőrre, Kislingstein Antónia oki. tanitónőt Újtelekre, Kiss Anna dombegyházai közs. isk. tanitónőt Ilonokujfalura, Kiss Lajos oki. tanitót Kisenyedre, Kizák Irén nagycsertészi gör. kath. isk. tanitó­nőt Szedlicére, Kiing Ilona oki. tanitónőt Sásonyba, Kolbenheyer Krisztina oki. tanitónőt Vág­­mosócra, Kessey László oki. tanitót Jeszenőremetére, Kotyó Endre szarvkői rk. isk. tanitót Ban­kosra, Kovács Erzsébet oki. tanitónőt Soltmária­­házára, Kovács Irma oki. tanitónőt Kiskaposnokra, Kovács Margit oki. tanitónőt Ördögkutra, Kovács Mihály máv. isk. tanitót Muraszerda­­helyre, Kovács Sándor oki. tanitót Székre, Kozma Mária oki. tanitónőt Sárvárra, Körmöczy György oki. tanitót Munkácsra, Környei József fegyint. tanitót Lipótvárra, Kövér Izabella újvilági urad. isk. tanitónőt Felsőmecenzéfre, Krascsevics Flóra oki. tanitónőt Gölnicbánya­­görctelepre, Krucsó Margit oki. tanítónőt Szatmárnémetibe, özv. Kulin Jánosné oki. tanitónőt Kendilonára, Kühlburger Gizella oki. tanitónőt Szapáry­­ligetre, Kürtös Péter bethleni gör. kath. isk. tanitót Telesre, Lator Istvánná oki. tanitónőt Kassára, László Erzsébet oki. tanitónőt Győrságra, Lengyel Artur okk tanitót Ujegyházára, Leu Gyula szalárdalmási közs. isk. tanitót Bihar hosszuaszóra, Lipták Aladár lókuti rk. isk. tanitót Ágoston­­lakra, Lubersbeck Vilma oki. tanitónőt Vaskorpádra, Luca Jánosné­sz, Jaszentsák Júlia oki. tanító­nőt Forráshutára,­ Makkay Irma oki tanitónőt Mezőzáhra, Ma­kai Erzsébet oki. tanitónőt És­szentkirályra

Next