Budapesti Közlöny, 1920. május (54. évfolyam, 100-122. szám)

1920-05-22 / 116. szám

2 rendelkezései (1—7. §-ok) továbbra is változat­lanul alkalmazandók, természetszerűleg a most megállapított alapárakra vonatkoztatva. 2. §. Ez a rendelet kihirdetésének napján lép életbe. Budapest, 1920. május 20. Dr. Dearé Miklós s. k., az Országos Központi Árvizsgáló Bizottság elnöke. Melléklet­e 8.020/1920. 0. K. A. B. számú ren­delethez. A fémszálas izzólámpák legmagasabb alapárainak táblázata: I. a) Légüres (vagy úgynevezett körtealaku) Tungsram, Metán, Wolfram, Osram, A. E. G. vagy más elnevezésű lámpák. fogja elhagyni s ha mégis önhibájából elhagyná, illetőleg önhibája miatt az intézetből eltávolít­tatnék, az általa addig élvezett ingyenes ellátás megtérítése fejében havonként 200­0, azaz kettőszáz koronát, valamint a tanulmányi ki­rándulások költségeiből reá eső részt az állam­­kincstárnak meg fogja téríteni. Ha a pályázó nagykorú, ezt a kötelező nyilatkozatot maga tartozik kiállítani. A tanfolyam tandíjmentes. A felvett tanuló a tanfolyam épületében díj­talanul kap lakást és teljes ellátást. A jó magaviseletű, szorgalmas tanulók havon­ként 40—60­0 szorgalmi díjban fognak a tan­folyam igazgatósága által részesíttetni. Ágyneművel (vánkos, lepedő, takaró), továbbá fehérneművel, ruházattal, tankönyvekkel, író- és rajzeszközökkel saját költségén tartozik minden tanuló magát ellátni. Az egykoronás bélyeggel ellátott és a fent­­említett okmányokkal kellően felszerelt kérvé­nyek, melyben a folyamodó addigi alkalmaztatása, illetve foglalkozása is részletesen leírandó, eset­leg bizonyítványnyal igazolandó, a magyar királyi földmivelésügyi minisztériumnál Budapesten folyó évi június hó 1-ig nyújtandók be. Ugyanazon határidő alatt szintén a földmive­lésügyi m. kir. minisztériumnál írásbeli uton jelentkezzenek mindazok a pincemesteri tan­folyamra már felvett tanulók, akik hadbavonu­­lásuk miatt tanulmányaikat félbeszakították s azt most befejezni szándékoznak. Budapest, 1920 május 11. 2—2 M. kir. földmivelésügyi miniszter. 614/1920. szám. Pályáza: A budapesti VII. kerületi rn. kir. állami óvónő­képző-intézet I. osztályába az 1920/21. iskolai évre 35 tanuló vetetik fel. A tanulók lehetnek bejárók vagy bennlakók. Az internátusban ingye­nes, féldíjas, teljes fizetéses és ingyen ebédes helyek vannak. A tartásdíj összege később fog megállapittatni. Ép testű, egészséges és jó zenei hallású ta­nulók vehetők fel, kik 14 életévüket már betöl­tötték s a közép- vagy polgári iskola IV. osz­tályát sikerrel elvégezték. A felvétel kérvényezem alapján történik. A nagy­­méltóságú vallási és közoktatásügyi m. kir. mi­niszter úrhoz címzett, egykoronás bélyeggel ellátott, sajátkezűleg irt folyamodványt az igaz­gatósághoz (Budapest, VII. ker. Szegényház-tér 7. sz.) kell benyújtani f. évi május hó 31-ig. Elkésett folyamodványok nem vétetnek figye­lembe. Csatolandók: 1. Születési anyakönyvi ki­vonat; 2. IV. osztályról szóló bizonyítvány (aki most végzi a polg. v. középiskola IV. osztályát, csatolja a III. oszt. bizonyítványát s a IV. oszt. félévi értesítőjét s ha bizonyítványát megkapta, azonnal küldje be az igazgatóság­hoz); 3. ha a folyamodó a folyó iskolai évben iskolába nem járt, újkeletű hatósági erkölcsi bizonyítvány; 4. újkeletű hatósági orvosi bizonyítvány; 5. magyar honosságot igazoló ille­tőségi bizonyítvány; 6. kedvezményért folyamo­dóknál hatósági bizonyítvány a családfő polgári állásáról, vagyoni állapotáról s a családtagok számáról. A folyamodvány és mellékletei csak újkeletű szegénységi bizonyítvány mellett bélyegmentes. A felvétel csak akkor válik véglegessé, ha a tanuló zenei hallása és testi épsége 1. évi szep­tember hóban tartandó vizsgálaton is kifogás­talannak bizonyul. Tandíj nincs. A nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi miniszter úr értesíti a szülőket, hogy az okleve­let szerzett tanulókat állásról nem biztosíthatja a jelenlegi körülmények között. Budapest, 1920 április hó 21-én. Igazgatóság. Felelős szerkesztő: BÁRSONY ISTVÁN. A. B. C. V.41 gyertyafény koron­a 20—135 5—50 18 — 1980 2196 136—175 5—50 2160 2376 26­28 176— 260 10—50 2520 2844 3168 b) ugyancsak légüres, azonban u. n. So­ffitta­­lámpák ■' 90—135 16—50 61­56 66 78 7182 136—176 16—50 6804 73’80 79 38 176—260 25—50 7776 8424 90-72 SO­135 100 8424 9126 9828 fe­175 100 8964 97­20 10458 m­—260 100 101'52 ,L0998 118-44 11.Gázzal töltött u.n. félv­altos lámpák: fényerősség A. B. C. Watt Volt (gyertyafény) k o r o r­ a 25 SO­130 37 38‘40 4160 44­80 40 SO—150 55 38'40 4160 4480 60 jí 30—■175 . 100 4416 47'85 5152 [176—■260 100 5376 5824 62 72 75 jí 30-■175 120 5F84 56-16 60-48 1176—■260 120 63'36 63‘64 73-92 100 \1 30-■175 165 63'36 68'64 7392 1 176 —260 140 78'72 85'28 91'84 150 |I 30—•175 260 140'401521016380 [176—•260 240 14040152-10163-80 200 Jf 30—175 350 162-—175-50189 — [176—260 330 162'—175-50189 — 300 |f 30—•175 550 183*60198-90214-20 1176—260 485 183-60198-90214‘20 600 |[ 30—■175 980 226-8024570264-60 [176—260 880 226’80245-70264-60 750 jf 30-■175 1500 30240327-60352-80 [ 176—260 1500 302'40327-60352-80 1000 || 30-■175 2040 367-20397-80428-40 [176-■260 1960 367'20397-80428-40 1500 \í 30—175 3200 518-40561'6060480 [176—260 3200 618-40561-6060480 61.005/VIII. 2. 1920. szám. Pályázati hirdetés ii budafoki magyar királyi pincemesteri tanfolyamra való felvételre. A budafoki m. kir. pincemesteri tanfolyamra az 1920. évi szeptember hó 1-én kezdődő s 12 hónapig tartó tanévre tanulók felvétele céljából ezennel pályázatot hirdetek. A tanfolyam célja, hogy az arra felvett tanulók az okszerű borkezelésben elméletileg és főleg gyakorlatilag rendszeresen és alaposan kiképez­­tessenek. Felvételi kellékek: 1. A kétéves tanfolyamú hazai vincellériskolák vagy alsóbbfokú keres­kedelmi tanfolyamok, polgári iskolák vagy ezek­kel egyenrangú más iskolák valamelyikének sike­res elvégzését igazoló bizonyítvány. A nem vin­cellériskolát végzettek azonban legalább egy évi szőlő- vagy pincegazdasági szőlészeti vagy pincészeti gyakorlatot is tartoznak kimutatni. Nagyobb előképzettséggel vagy több fakorlát­tal bírók a felvételnél előnyben részesülnek. 2. A pincében való állandó foglalkozásra alkal­mas, erős, egészséges testalkatot igazoló orvosi bizonyítvány. 3. Községi erkölcsi bizonyítvány a folyamodó eddigi magaviseletéről. 4. Ha a pályázó kiskorú, a szülők vagy a gyám beleegyezése és annak kötelező nyilatko­zata, hogy a tanuló az intézetet évközben nem Budapesti Közlöny 1920 május 22 H­IVAT­ALOS HIRDETMÉNYEK. . .. m——V — — — ** 1 ' ' — ■ ■ - — Ár­verések. Arverts. Pk. XI. 226133/2. 1920. szám. Hivatalból dr. Boros Pál ügyvéd által képviselt Fotó fényképé­szeti szaküzlet Weisz Gézáné végrehajtatnak a buda­pesti közp. kir. járásbíróság fenti szám alatt kelt vég­­zése alapján folyamatba tett végrehajtási ügyében a központi kir. járásbíróság Pk. XI. 226133/1920. számú kiküldő végsésa következtében végrehajtató kérelmére 2000 korona tőke és jár­ erejéig fennálló követelésé­nek kielégítésére az árverést a fenti szám­i jegyző­könyvben összeírt és 2061 koronára becsült ingósá­gokra elrendelem és az 1908. évi XLI. t.-o. 20. §-ához képest azt mindazon végrehajtatok, foglaltatok és felülfoglaltatók kielégitésére is elrendelem, akiknek javára a foglalást a körülírt ingóságokra a mai napig foganatosították, mégis az idézett törvényszakasz má­sodik bekezdésében 1., 8. és 3. pont alatt felsoroltak­nak és még azoknak a kivételével is, akiknek árverés kéréséhez ez időszerint joguk nincsen. Az árverésnek a végrehajtást szenvedő lakásán Budapesten, VII. ker., Rákóczi-út 80. házszám alatt leendő megtartására határnapul az 1920. évi május hó 29. napjának délelőtt 1212 óráját kitűzöm, amikor a lefoglalt bútorokat, vegyszereket és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, eset­leg becsért­éken alul is eladom. Budapest, 1920. évi május hó 14. napján. Bod­mitzer Ernő, központi kir. bír. végrehajtó. 4597 1—1 Árverés. Pk. IX. 228533/2. 1919. szám. Dr. Steiner Lajos ügyvéd által képviselt Murai Sándor javára 2796 korona követelés és csak a hátralék erejéig a fenti számú végzésével elrendelt kielégítési végre­hajtás folytán alperestől 1919. évi június hó 3-án lefog­lalt és 4000 koronára becsült ingóságokra a budapesti központi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak a felülfoglaltatók köve­telése erejéig is, amennyiben azok törvényes zálogjogot nyertek volna, alperes lakásán Budapesten, VII. ker., Király­ utca 87. sz. házban II. emelet 23. ajtó leendő megtartására határidőül 1920. évi május hó 22. napjá­nak délután 2 órájára tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, írógép és egyéb ingóságok a legtöb­bet ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul is eladatnak. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingó­ságok vételárából a végrehajtó követelését megelőző kielégíttetéshez jogot tartanak, amennyiben rés­zü­kre foglalás korábban eszközöltetett volna s ez a végre­hajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbbségi beje­lentéseiket az árverés megkezdéséig nálam írásban vagy szóval bejelenteni tartoznak. A törvényes határidő a hirdetménynek a biróság tábláján kifüggesztését követő naptól szám­ittatik. Kelt Budapesten, 1920. évi május hó 6. napján. Füredy Ferenc, kir. kir. végrehajtó. 4601 1—1 Árverés. 1915. Pk. I. 12177/13. sz. Közhírré teszem, hogy a budapesti I—III. ker. kir. járásbíróság 9981/2. 1915. számú végzésével dr. Dániel Dezső ügyvéd ál­tal képviselt Stritt hagyatéka végrehajtató részére 350 korona követelés és járulékai erejéig elren­delt kielégitési végrehajtás foganatosításakor végre­hajtást szenvedőnél lefoglalt és 660 koronára becsült ingóságokra a fenti végzés folytán az árverést elren­delem, annak a kielégitésre jogosult alap- és felül­­foglaltatók követelése erejéig, végrehajtást szenvedő lakásán Budapesten, III. ker., Vörösvári­ ut 15. számú házban földszint 3. ajtószám alatt leendő megtartására határidőül 1920. évi junius hó 1. napján délelőtt 8 óráját tűzöm ki, mikor a biróilag lefoglalt bútorokat, lakásberendezést s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzezetés mellett, " becsáron alul is eladom. Felhívom mindazokat, kik a befolyandó vételárból a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyiben korábbi zálogjoguk a végrehaj­tási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, igényüket az ár­verés megkezdéséig nálam írásban vagy szóval jelent­­sék be. Budapest, 1920. évi május hó 16. napján. Engler Kálmán, kir. bírósági végrehajtó. 4602­1—1 Árverés. 1919. Pk. X. 231194/4. szám. Dr. Benk­ő Gyula budapesti ügyvéd által képviselt Benkö Gyula végrehajtóinak 171 korona 20 filiér töke és járu­lékai iránti ügyében a budapesti központi kir. járás­bíróság fenti számú elrendelő s a budapesti központi kir. járásbiróság fenti számú kiküldő végzése foly­tán a végrehajtást szenvedőnél lefoglalt és 8000 koronára becsült ingóságokra az árverés elrendel­tetvén, annak a felülfoglaltatok követelése erejéig is V. ker., Vilmos császár­ ut 16. sz. 1. em. 38. ajtó sz. a. leendő megtartására határidőül 1920. évi május hó 27. napjának délelőtt­i 12 óráját tűzöm ki, amikor a birói­lag lefoglalt bútorok, szőnyegek és egyéb ingóságok a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett­ szük­ség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Buda­pest, 1920. évi május hó 4. napján. Schrank József, kir. bírósági végrehajtó. 4635 1—1 Árverés. Pk. VI. 225805/1920. szám. Dr. Márton Arnold ügyvéd által képviselt Mayor József végreh­aj­­tatónak a budapesti központi járásbíróságnak P. XXL 108852/1920. szám alatt kelt végzése alapján folya­matba tett végrehajtási ügyében a központi járás­biróság fenti számú kiküldő végzése következtében végrehajtató kérelmére 2400 korona tőke és jár­ erejéig fennálló követelésének kielégitésére az árverést az 1920. Pk. VI. 225508. számú jegyzőkönyvben összeirt és 10000 koronára becsült borossasokra elrendelem én

Next