Budapesti Közlöny, 1921. április (55. évfolyam, 69-93. szám)

1921-04-01 / 69. szám

­ A siketnémák debreczeni intézet növendékei­nek felsegélyezésére özv.­ Faik Árminné debre­czeni kefegyáros 1000 K-t, Bosznay Dezső debreczeni nagykereskedő 500 K-t adományozott. A m. ki r. vallás- és közoktatásügyi miniszter nevezetteknek ezen adományukért köszönetét fejezte ki. A siketnémák egri intézetének javára a Heves­vármegyei Takarékpénztár 1000 K­t, Henduska Rezső törvényhatósági bizottsági tag, gyöngyösi lakos, a Hatvani Bank Részvénytársaság, a Gyöngyösi­­Magyar Kereskedelmi Részvénytársa­ság 500—500 koronát adományozott. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter nevezettek­nek ezen adományokért köszönetét fejezte ki. Felelős szerkesztő: BÁRSONY ISTVÁN. A m. kir. minisztériumnak I.977/192­. Uh­. E. számú verésjele folytán a Budapesti Közlöny fő­lapja a hirdetmények kivonatát közli, míg a hirdetmények teljes szövege a Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítőjében mint melléklapon jelenik meg. A Bu­dpesti Kaziny Htelslss Értesítfhm közúti h­irdetmán­yek kivonata. A Hivatalos Értesítő kapható 4 koronáért a kiadó­hivatalban VII.,­­sákóczi-út 54. szám.­ ­ Hivatalos hirdetmények. Árverések, 3919. Pk. X. 279066/7. sz. 2040 K-ra becsült bútorok és más ingóságok. Budapest, V., Váczi-út 18. V. 2­1. sz. a. 192­­ április 39-én d. e.­ 11 órakor. DK Ladányi Lajos, bir. végrehajtó. 3377 7 1—1 Pk. IX. 225805/3. 1921. sz. 14300 K becsériéka női kalap, szalma és szalag Budapest, VII. Király­ utca 99. sz. a. 1921 április 22-én déli 12 óra. Papp Árpád, bírósági végrehajtó. 3782 1—1 1920. Pk. Vik­. 227801. sz. 2000 K becsértékű­ bútorok és más ingóságok. Budapest, VII., István­ út 31. I. 6. sz. alatt 1921. április 7. déli 12 óra. Dr. Forgács Tivadar, kir. végrehajtó. 3840 1—1 Felhívások. . P. 2512/1920. sz. Janovszky János volt pásztornak! lakos felhívása házassági életközösség visszaállítására. Beregszászi törvényszék. 3839 1—1 P. 1273/1921. sz. Zsigó István vett szokolyi lakost a nyíregyházi kir. törvényszék felhívja a házassági életközösség visszaállítására. *627 1—1 P. 1329/4. 1920. sz. A nyíregyházai kir. törvényszék felhívja Lázár József volt tiszaeszlári lakost a házas­sági életközösség visszaállítására. *628 1—1­­P. 1029/1221. sz. A nyíregyházai kir. törvényszék felhívja Kolokán Lászlónné Kazár Julianna volt nagy­­kállói lakost a házassági életközösség visszaállí­tására. *322­1—1 P. 1026/1921. szám. A nyíregyházai kir. törvény­szék felhívja Sándor Mihályné Nomes Julianna volt gacsilyi lakost a házassági életközösség visszaállí­tására. *630­1—1 40415/1921. XVIII. sz. A volt romániai gazdasági törzs (­Wirtschaftsstab Rumänien) ellen a követeléseket 1921 április 20-ig be kell jelenteni a m. kir. pénzügyminisz­térium XVIII. főosztályánál. *637­­1-1 5540/1921. XV. a. sz. Králik János kurdesihráki m. kir. bánya főmüvezető szolgálatra jelentkezők. *638 1—1 Gondnokságok. P. 864/3. 1920. sz. A miskolci,­ kir. törvényszék Török Kálmán 24 éves borsodszentistváni lakost gond­nokság alá helyezte. *625 1—1 Molínak nyilvánu­rások. Aki az alább megnevezettek életbenlétéről, halálának körülményeiről vagy a halm­aknyilván­itás szempont­­jából fontos egyéb körülményekről, így különösen arról tud, hogy az eltűnt a hirdetményben jelzett időn túl még életben volt, azt a hirdetményt ki­bocsátó bíróságnál jelentse be. Pk. 1505/5. 1920. sz. Fekete György, aki 1881 .jú­nius 15-én született. Fekete János és Goedon Mária fia, Juhász Julianna férje, karancskuszi földmives, a 25. közös gyalogezred kötelékében mint közember 1914 október 9-én állítólag meghalt a mesőlaborczi hadi­kórházban. Bejelentések 1921 május 12-ig a salgótar­jáni kir. járásbírósághoz. 1900­­—1 36/1921­. sz. Fi. Szilágyi Károly hajduszoboszlói földmives, aki 1890 június 30-án született, K. Szilágyi Sándor és Laboncz Zsuzsanna ua, Szabó Mária férje, a 39. közös gyalogezred 13. századának közembere, állítólag eltűnt az orosz harctéren Erfahr helységnél 1915. április 23-án. Bejelentések 60 nap alatt a hajdu­­szoboszlói kir. járásbírósághoz. 2760 1—1 Pk. 132/1921. szám. Vadász István püspökladányi lakos, aki 1885 december 29-én született, Vadász Imre és Szuromi Julianna Ha, Farkas Erzsébet férje, a 3. honvéd gyalogezred kötelékében az orosz harctéren a grodovicai csatában állítólag eltűnt. Bejelentések 60 nap alatt a püspökladányi kir. járásbírósághoz. 3404 1—1 P. lff. 6469/1920. sz. Halász Molnár Bálint volt szen­tesi lakos, Török Eszter nagymagócsi lakos férje, állító­lag ezelőtt 12 évvel Romániában földcsuszamlás követ­keztében egy szénbányában meghalt. Bejelentések egy év alatt a szegedi kir. törvény­székhoz. 3754 1—1 Pk. 461/1921. sz. Ritter József aidói munkás,­aki 1838 november, 17-én született, II. János és Stumpf Mária Has­pétien, a 80. közös gyalogezredből orosz hadifogságba esve, állítólag 1915 május 22-én Novo- Nikolajevskben meghalt. Bejelentések 60 nap alatt a felsőőri kir. járásbírósághoz. 3807 1 —l Pk. 1454/2. 1920. sz. Megyeri András békési kő­mi­ves, aki 1883 július 10-én született, M. András és Nagy Sára fia, Csató Eszter férje, a 4. honv. gy.­ezred­­ben állítólag 1915 június 18-án eltűnt a doberdói fen­­sikon. Bejelentések 1921 május 19-ig a békési kir. járásbírósághoz. 3808 1 —1 Pk. 1643/2. 1920. sz. Bakucz Gábor békési lakos, aki 1883. január 28-án született, B. Gábor és Szebenyi Sára fia, P. Nagy Julianna férje, a 101. közös gyalog­ezred katonája,­állítólag 1914 szeptember 22-én Hocsán meghalt. Bejelentések­ 1821 május 19-ig a békési kir. járásbírósághoz. 3809 1—1 Pk. II. 417/1921. sz. Kőházi Béla debreczeni parker­­mester, aki 1886-ban Csongrádion született, K. Bála és Barbár Anna fia. Kis Mária férje, az 5. honv. gyalog­ezred 2. zászlóalja 6. századának katonája 1914 aug. 4. óta nem adott hirt magáról. Bejelentések 60 nap alatt a dobroczoni kir. járásbírósághoz. 3812 1—1 Pk. 255/1920. sz. Szolnoki Bálint hajdúhadházi lakos, Sz. Sándor és Varga Julianna ua. Hunyadi Mária férje, gyalogos a 3. honv. gy.­ezredben, az orosz harctéren 1914 aug. havában eltűnt. Bejelentések 60 nap alatt a hajdúböszörményi kir. járásbírósághoz. 3818 1—1 Pk. 1869/1920. sz. Pintér Sándor holládi lakos, aki­­ 1875-ben született, P. Károly és Bundi Juli­­a, Ivanász Mária férje, a 30. honv. gy.­ezred 2. tábori pótszáza­dában állítólag 1916 aug. 11-én elesett. Bejelentések 60 nap alatt a marczali kir. járásbírósághoz. 3819 1—1 Pk. 368/1921. sz. Kehi János kélyi földmives, aki 1889-ben született, K. Dániel és Mausz Borbála fia, leehter Anna férje, a 17. gy.-ezred katonája, 1914 szept. 9.*óta hirt nem adott. Bejelentések 60 nap alatt a gyönki kir. járásbírósághoz. 3820 1—1­83/1921. sz. Iványi József nádudvari földmives, aki 1885 május 14-én született. Iványi József és Erdei Rozália Ua, Balázs Margit férje, a 3. honvéd gyalog­ezred katonája az orosz harctéreng 1914 október 6-án eltűnt. Bejelentések 69 nap alatt a püspökladányi kir. járásbírósághoz. 3321 1—1 Pk. 187/1921. Ber­jén Albert nádudvari napszámos, aki 1878 május 12-én született, D. András és Kun Rebeka fia, Katona Eszter férje, a 3. honvéd gyalog­ezredben a szerb harctéren 1914 nov. 15-én eltűnt. Bejelentések 60 nap alatt a püspökladányi járásbíró­sághoz. 3822 1—1 Pk. 496/2. 1921. Balázs Mika János zalamerergyei rákos, Gál Anna férje, a 20. honv. gy.­ezred 20. had­­táplászlóalja 3. századának katonája állítólag 1016. őszén hősi halált halt. Bejelentések 60 nap, "alatt a nagykanizsai kir.­­birósághoz. 3823 1—1 Pk. 441/1921. sz. Molnár Lajos mosondornai lakos, aki 1888 jab­. 5-én született, M. Márton és Molnár Katalin­­a, Nagy Erzsébet férje, a 78. közös gy.­ezred katonája az orosz harctéren 1914 november havában eltűnt. Bejelentések 60 nap alatt a magyaróvári kir.­­birósághoz­ 3825 1—1 Pk. 393/1921. sz. Molnár János iránti napszámos, aki 1890-ben született, M. Jakab és Schneider Rozina fia, Schnweighardt Katalin férje, a 8. honv. gy.-ezred kötelékében 1915 február havában eltűnt. Bejelentések 60 nap alatt a móri kir.­­birósághoz. 3831­­—I Pk. 103/1121. sz. Gulyás József sukorói földmives, aki 1893 febr. 4-én született, G. István és Bognár Zsófia fie, a 69. közös gy.­ezred kötelékében az orosz harc­téren 1915 tavaszán eltűnt. Bejelentések 1921 május 15-ig a székesfehérvári kir.­­birósághoz. 3832 1—1 Pk. 289/1921. sz. Krisztnek Péter alsónánai lakos, aki 1882 márc. 18-án született, K. Jakab és Glökner Éva fia, a 24. vadászzászlóalj I. századában a kárpáti harcokban 1914 nov. havában eltűnt. Bejelentések 60 nap­ alatt a szekszárdi b­ír. járásbírósághoz. 3833 lél Pk. 170/1921. sz. Czohmoisztor Simon gindllcsaládi földmives,’aki 1872 október 2-án született, Cz. János és Moszberger Anna fia, Josz Éva férje, a 17. honv. gy.­ezred kötelékében az orosz harctéren 1914 december havában eltűnt. Bejelentések 60 nap alatt a szekszárdi kir. járásbírósághoz. * 3834 1—1 Pb. 5248/1920. sz. Taba Benő szekszárdi kovács­mester, aki 1883 március 11-én­ született, T. Benő és Taba Erzsébet na, Vaisz Borbála férje, a 17. honv. gy.­ezred katonája 1914 szeptember havában Lemberg közelében állítólag meghalt. Bejelentések­­50 nap alatt a szekszárdi kir.­­birósághoz. 3835 1—1 Fk. 210/1. 1920. sz. Kiska János taranyi földmives, aki 1885-ben született, K. István és Horváth Katalin­­a, Pap Mária férje, a 44. közös gy. orvod kötelékéből 1914 szept. 9-én az orosz harctéren eltűnt. Bejelentések 60 nap alatt a nagyatádi kir.­­birósághoz. 3836­1—1 Pk. 10322/1921. sz. Schwartz Mór újpesti­ lakos, aki 1888 jun. 7-én született, S. Janka ua. az 1. honv. gy. ezred 8. századának katonája 1916-ba­n eltűnt. Bejelen­tések 60 nap alatt az újpesti kir.­­birósághoz. 3845 1—1 idézések, 1232/3. 1921. sz. Schvrartz Sándornak Siegehnann Lipót ellen inditott polgári, perében tárgyalás 1921. április 20-án a paksi kir. járásbíróságnál. Idézve Siegelmann Lipót. 3779­­—l 1113/2. 1921. sz. Pauliik Ferenc és társának Érben­­ Samu ellen indított polgári perében tárgyalás 1921. évi április 26-án az újpesti kir.■­ járásbíróságnál. Idézve Érben Samu. 3847 ]—­ P. II. 1359/1921. sz. Ritsky Olgának Koszka József ellen indított házassági perében tárgyalás 1921 április 22-én a szegedi kir. törvényszéknél, idézve Koszka József. 3753 1 — 1­22/1921. hagy. sz. Gálik György békéscsabai lakos hagyatékának tárgyalása 1921 június 11-én Ornatta Gyula békéscsabai királyi közjegyzőnél. Idézve Gálik János. 385­5 1—1­30/1921. hagy. szám. Deák Péterné Nagy Klára gyomai lakos hagyatékának tárgyalása 1921. évi Julius hó 11-éit Omatta Gyula békéscsabai kir. közjegyzőnél. Idézve Domokos Jánosné Deák Mária. 3867 1—1 213/1920. hagy. sz. Bugyi Elek kiskunnajsai lakos hagyatékának tárgyalása 1921 június 23-án dr. Nagy Mór kiskunhalasi kir. közjegyzőnél. Idézve Bugyi Márton. 3885 lel .651/1921. sz. Juhász Mihálynak özv. Varga Józsefné és társai ellen inditott polgári perében tárgyalás 1921 . április 20-án a sárospataki kir. járásbíróságnál. Idézve Varga József örökösei.­­ 3874 1-m­ 485/2. 1921. sz. Tolnai Polgári Takarékpénztárnak Francz József ellen inditott polgári perében tárgyalás 1921 április 25-én a szekszárdi kir. járásbíróságnál. Idézve Francz József. 3888 1—1 Okiralmogsemmisitések. Aki az alább megjelölt okiratok valamelyikének bir­tokosa, ha más határija megjelölve nincs, egy év alatt az okiratot az eljárást megindító bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Pk. I. 177403/1921. sz.­ A Bácsi élet- és járadék­biztosító intézetnek 1905 aug. 31-én 62551. sz. a. dr. Székely Ferencné életére kiállított életbiztosítási köt­vénye. Budapesti közp. kir. járásbiróság. 3780­1—1 IL P. 42838/3. 1920. sz. A Magyar Földbirtokosok és Bérlők szövetkezete által 1—50. sz. a. dr. Megyeri Izidor, 124—129. sz. a. Hecht Leó, 133. sz. a. Engel Lajos, 142. sz. a. Rományik László, 150—159., 302—341. sz. a. Lestyánszky Sándor, 185—189., 257—301. sz. a. Czobor László névre kiállított 158 darab részjegy. Be­jelentések a részjegyek utolsó szelvényeinek lejártá­tól számított 3 év alatt a budapesti királyi törvény­­székhoz. 3784 1—1 P. 1130/1. 1921. szám. A Szegedi Kézművesbasok zálogosztálya által 1320. évi december hó 29-én 16359. szám alatt egy gyűrűről kiállított zálogjegy. Bejelen­tések 45 nap alatt a szegedi királyi törvényszék­hez. 3755­­—1­3244/1. 1921. sz. A Szegedi Kézművesbank zálog­­osztálya által 1921 március 6-iki lejárattal 15941. sz. alatt egy aranygyűrűről, egy lógóról és egy brostáról kiállított zálogjegy. Bejelentések 45 nap alatt a szegedi kir. törvényszéknél. 3757 l—­ Pk.­2516/1921. sz. I. kibocsátású C. 290.691. sz. 1000 K-ás 6%-os, v. kib. A. 28.522. sz. 2000 K-ás 5/2%-on, V. kib. B. 896.974—75. sz. 100-100 K-ás 6%-os, Vi­. kib. D. 076.886. sz. 5000 K-ás 6%-os és VII. kib. C. 556.751. sz. 10001 K-ás 6%-os hadikölcsön­­kötvények. Miskolczi kir. járásbíróság. 3538 1—1 Vegyis hirdetmények. Pk. 3814/34. 1916. A szombathelyi kir. járásbiróság Hagel Jakabnak 3539, Kornfeld Harmadnak 3672 és Herh­ardt Renusnak 3572 K-át utal ki Hagel Benőné hagyatéki ügyében. 3626 .1—1 Budapesti Közlöny 1921 április 1. i plagánhirdetések, Budapestvidéki Műmajom Részvénytársaság meghívója az 1321. évi április hó 12-én délelőtt 11 órakor Szé­­chenyi­ utca 5. szám alatt tartandó rendkívüli közgyű­lésére. 8579 Kiss Bunagözdajőrési Társaság árudijszabási hirdet­ménye. 8 580 Astra Precíziós f­cshanikai és Optikai Gyár Rözvény­­társaság meghívója 1921. évi április hó 16-án déli 12 órakor Dob­ utca 63. sz. alatt tartandó rendes közgyűlé­sére. “ 8569 s­ortuna K3­, Könyvnyam­dai Díjfintátel és Kiadó Részvénytársaság 1920. évi december 31-iki mérleg­számlája. 8575 Egysolik­ Szesz- és Ököripar Részvénytársaság meg­hívója az 1921. évi április hó 14-én délelőtt 10 órakor Pozsonyban tartandó rendes közgyűlésére. 8573 Dealsan­ Benő Diszkereskedelmi és Ipari Részvény­­társaság meghívója az 1921. évi április hó­ 14-én dél­után 5 órakor Károly-körút 20. sz. alatt tartandó ren­des közgyűlésére. 8565 „Konzorcium“ Áruforgalmi Részvénytársaság meg­hívója az 1921. évi április hó 17-én délelőtt 10 órakor Deák Ferenc­ utca 10. sz. alatt tartandó rendes köz­gyűlésére. 8578 Orsz. Lépészszö­vetség Tak. és Előlegezés­ Egyes. m. Szöv. meghívója az 1921. évi április hó 17-én délelőtt 9 órakor Ferenc-körut 17. szám alatt tartandó rendes közgyűlésére. 8567 Magyar iparűzésnek Szöv. meghívója az 1921. évi április hó 17-én délelőtt 11 órakor a Kereskedelmi és Iparkamara helyiségében tartandó rendes közgyűlé­sére, . 8568 Árverése 973 kg.­­Holló­ szappannak Budapesten, V., Honvéd­ utca S. 1921. évi április hó 9-én délután. 4% óra. 8566 Horváth János elveszett indexe. 8570 Egyesült Magyar ülpőnagykereskedők Részvénytár­saság meghívója az 1921. évi április hó 18-án délután. 4 órakor V., Nádor­ utca 26. sz. alatt tartandó rendes közgyűlésére. 8553 Vulkán Gépgyár Részvénytársaság részvényeinek 25. számú osztalékszelvényei beváltása. 8556 Pyrisofith Villamos szigetelőtesték Gyára Részvény­­társaság felszámolóinak felhívása. 8536 3—S Sássdi Takarékpénztár Részvénytársaság meghívója az 1921. évi április hó 24-én délután 3 órakor Sásdon tartandó rendes közgyűlésére. 8577 Korrsavelgyi Gazd."Vasút Részvénytársaság,meghívója az 1921. évi április hó 12-én délelőtt 10 órakor Mérleg­­utca 3. sz. a. tartandó rendkívüli közgyűlésére. 8571 Budapest, 1921. Nyomatért sut »A Moitae Ut»«- irt. könyvnyomdajartm (VH., Ko Rósai-ut 64. sax

Next