Budapesti Közlöny, 1921. december (55. évfolyam, 271-296. szám)

1921-12-01 / 271. szám

1921 deczember 1. , Budapesti Közlöny d) orvosi bizonyitványnyal azt, hogy ép, erőse­n egészséges, edzett szervezetű, e) erkölcsi bizonyitványnyal azt, hogy kifo­­­gástalan magaviseletet tanúsított,­­­ f) hatósági bizonyitványnyal azt, hogy a szü­lők gazdák, birtokosok, esetleg bérlők s a növen­­­­dék az iskola végeztével nem megy idegen alkal-­­ mazásba, hanem az iskolában szerzett ismere­teit otthon a saját (szülői) gazdaságában vagy ■bérletén fogja hasznosítani, g) hatóság előtt kiállított nyilatkozattal azt, hogy az érette járó költségeket arra az időre, amelyet a kisgazdaképző iskolánál tölt, szülője, gyámja vagy más hozzátartozója, illetőleg maga (iskoláztatója) az iskola pénztárába félévi elő­­leges részletekben minden félév első hónapjában, tehát október 5. és március 6-ig pontosan be­fizeti. Az 1921/22-ik tanév első osztályába 20 növendék vétetik fel. A tápdíj a közszükségleti cikkek piaci át­alakulása szerint évről-évre, a jövő 1921/22. tanévre 2000 koronában van megállapítva. A növendékek ez összegért élelmezés, lakás, mosás és orvosi kezelésben részesülnek. A patika számlát azonban a növendékek tartoznak fizetni. Az élelmezési díjon kívül, a tanulók tanéven­ként 20 korona beiratási és 100 korona bútor­áé eszközhasználati díjat kötelesek a beiratás alkalmával fizetni. . .Nagyobb mérvű kártételek esetén, ha vétkes gondatlanság vagy netán szándékosság volna megállapítható, az okozott kárért a kártevők teljes kártérítéssel tartoznak. Ágyneműt és evőeszközöket az iskola igazga­tósága az egyöntetűség végett a tanulók költ­ségére maga szerzi be. A felvett növendékek a jelentkezés alkalmá­val kötelesek magukkal hozni 1 rend ünnepi, 1 rend munkaruhát, 6 inget, 6 alsónadrágot, 4 törülközőt, 6 zsebkendőt, 6 pár kapcát, 1 pár ünnepi és 1 pár munka lábbelit, 2 ágylepedőt, 1 tiszta pokrócot és 2 m. hosszú és 1 m. széles, zsalmazsákot.. A felvett növendékek a felvételről, valamint bevonulás idejéről annak idején értesítést, a tan­folyam befejeztével pedig látogatási bizonyít­ványt kapnak. Csermajor, 1921 szeptember hó 1. Igazgatóság. Felelős szerkesztő:­ BÁRSONY ISTVÁN. A m. kir. minisztériumnak I.977/1921. M. E. számú rendelete folytán a Budapesti Közlöny fő­lapja a hirdetmények kivonatát közli, míg a hirdet­mények teljes szövege a Budapesti Közlöny Hiva­talos Értesítőjében mint melléklapon jelenik meg. A hirdetések közzététele a kéziratnak be­érkeztét követő HARMADIK napon történik a Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítőjében közölt hirdetmények kivonata. A Hivatalos Értesítő kapható 4 koronáért a kiadó­­hivatalban VII., Rákóczi-ut 54. szám. Hivatalos hirdetmények. A m. kir. államvasutak hirdetménye. 190812/1921. sz. Pályázat 50 vagon kőolaj finom­it­­vány vagy elsőrendű párlat szállítására. Ajánlatok 1921 dec. 6-ig a xnáv. igazgatósághoz. *2857 Árverések. 234566/1021. sz. 9000 K becsértékü áruszekrény és cipők Bpesten, Rózsa­ u. 88/b. sz. a. 1921 dec. 13-án 11 órakor. Ladányi Lajos bir. végrehajtó. 15116 233003/1921. sz. 168599 K becsértékü műhelyberen­dezés, gépek, elektrotechnikai cikkek és más ingó­ságok Bpesten, Szalay-u. 2. a. 1921 dec. 3-án 12 órakor. Forgács Tivadar bír. végrehajtó. 15118 ,227261/1921. sz. 15350 K becsértékű üzleti áruk és más ingóságok Bpesten, Munkácsy-u. 29. a. 1921 dec. 3-án 2 órakor. Pongrácz Olivér bír. végrehajtó. 15120 73/1921. sz. 379000 K becsértékü sajtgyári beren­dezések, sertések, lovak, kocsik, sajt és más ingóságok Vizsolyban, Felső- és Alsóczéczén, Felső- és Alsótuzsán és Abaujkéren 1921 dec. 1-én és a következő napokon 12 órakor. Rubovics Salamon abaúj szántói kir. végre­hajtó. 15163 Át nem vett 92 élő sertés kg.-ként 90 K kikiáltási árban, a nagytétényi sertéshizlaló telepen 1921 dec. 1-én 12 órakor. Rhorer Géza budapesti királyi köz­jegyző. 15174 226790/1921. sz. 129300 K becsértékü bútorok­ és más ingóságok Bpesten, Sziget­ u. 38. a. 1921 dec. 2-án 1 órakor. Schrank József bir. végrehajtó. 15176 352/1921. sz. 70 métermázsa csöves tengeri Debre­­czenben, a kir. járásbiróság földsz. II. sz. szobában 1921 december 2-án 11 órakor. Tihanyi Vilmos bir. végrehajtó. 15216 Felhívás: Császár Antal, Donáth Vilmos és a »Szerb«, »Bodon­ Sándor raktár«, »Rimaszombat« »Kálmáninternátus« megjelöléssel nyilvántartott tárgyak tulajdonosai az orsz. lakásbizottság felszámoló bizottságától tulajdonai­kat vegyék 30 nap alatt át. 15172 Gondnokság. 2749.1921. sz. Szűcs Imre mezőtúri lakost a szol­noki kirá­tszék gondnokság alá helyezte. *2860 Holtnaknyilvánítások. Aki az alább megnevezettek életbenétéről, haláluk körülményeiről vagy a holtnaknyilvánítás szempont­jából fontos egyéb körülményekről, így különösen arról tud, hogy az eltűnt a hirdetményben jelzett időn túl még életben volt, azt a hirdetményt ki­bocsátó bíróságnál jelentse be. 5765/1921. szám. Czakó János és Czakó Zsigmond bessenyőtelki földmivesek, akik 1889-ben, illetve 1892. évben születtek, Cz. Gáspár és M­inkó Orsolya fiai, a 60. gy.-e.-ből 1914 nov. 5-én az orosz harctéren el­tűntek. Egri kir.­­ bíróság:­ 15117 192435/1921. sz. Botorka István bpesti (Dob-u. 87 II. 50.) kárpitos segéd, aki 1875-ben Szepesváralján született, K. Károly és Schmidt Alojzia fia, Barler Margit férje, a 312. h. gy.­ezredből 1916 ápr. havában az orosz harctéren eltűnt. Bpesti központi* kir. járás­bíróság. *2864 4543/1921. sz. Pettner János kápolnásnyéki műker­tész, aki 1885-ben Temesvárott született, P. Anna fia, a 303. honv. gyalogezredből 1915 január 16-án eltűnt. Székesfehérvári kir. jbiróság. *2832 Csaehó György békéscsabai kisbirtokos, aki 1888-ban született, Cs. György és Szlabik Judit fia, Bankó Judit férje, a 4. h. gy.-ezredből 1915 február végén eltűnt Békéscsabai kir.­­biróság. 15073 2354/1920. sz. Somi Gyula bihartordai földmives, aki, 1881-ben született, S. Gábor és Nagy Júlia fia, Németi Zsuzsanna férje, a 3. népf. gy.-ezredből szerb fogságba esve 1915 február 26-án hősi halált halt. Berettyóújfalui kir. jbiróság, 15076 2253/1921. sz. Juhász István dégi kőmű­vesgegéd, aki 1889-ben született, J. János és László Julia fia, Fekete Mária férje, a 19. gyalogezredből 1914 szep­tember havában az orosz harctéren eltűnt. Enyingi kir.­­biróság, 15078 Tóth Lajos hódít mezővásárhelyi földmives, aki 1379-ben született, T. Sándor és Kiss Erzsébet fia, Koncz Lídia férje, az 5. népf. hadtápzászlóaljból 1915 nov. elején a szerb harctéren eltűnt. Hódmezővásárhelyi kir. járás­bíróság, * 15079 2349/1921. sz. Kellmann Ferenc horvátjárfalui lakos, aki 1896-ban született, K. Ferenc és Bec­hnitzer Mária fia, a 31. gy.­e.-ben-1916 okt. 12-én az olasz harctéren hősi halált halt. Magyaróvári kir. jbiróság, 15080 2271/1921. szám. Juhász András, aki 1877-ben Kis­­apostagon, született, J. Dávid és Feldinszki Ilona fia, Petrák Erzsébet férje, a 69. gy.­ezredből 1916 aug. havában, az olasz harctéren eltűnt. Adonyi kir. járás­bíróság, 15081 5217/1921. sz. Ormánál Pál pálmonostori földmives, aki 1887-ben Péterm­onostoron született, D. Lajos és Megy­égi Róza fia, a 38. gy.-a-ból 1915 márc. havában­­az orosz harctéren eltűnt. Kiskunfélegyházi kir. járás­bíróság. 15082 3549/1921. sz. Vajda György nyirábrányi napszá­mos, aki 1887-ben Nyiracsádon született, V. György és Baloga Jiilianna fia, Seres Flóra férja, a 15. huszár­ezredből 1916 jun. 9-én az orosz harctéren eltűnt. Nagy­­kállói kir.­­biróság. , 15086 8771/1921. sz. Kovács József fityeházi lakos, Bogiin Franciska férje, a 6. vártüzérezredből Przemyslben fogságba esve az asztrah­áni fogolytáborban 1916 dec. 7-én hősi halált halt. Nagykanizsai királyi járás­bíróság. 15087 3473/1921. sz. Szabó László nagykőrösi ácssegéd, aki 1874-ben született, 8. István és Baranyi­­Mária fia. Mákai Teréz férje, a 29. h. gy.-ezredből 1916 már­­havában Bukovinában eltűnt. Nagykőrösi kir. járás­bíróság. 15088 14430/1921. sz. Császár Vince szegedi földmives, aki 1882- ben született, C. Antal és Papdi Julia fia, Bálint Anna férje, az 5. honvéd gyalogezredből 1914. augusztus 29-én az orosz harctéren eltűnt. Szegedi kir. járásbíróság. 15089 5541/1921. sz. Polgár­­József nagygenesi földmives, aki 1887-ben született, Perger Teréz férje, a 83. gyalogezred­ben 1914.­ október 17-én az északi harctérért hősi halált halt. Szombathelyi kir. járásbíróság. 15091 5111/1921. sz. Avar István szombathelyi asztalossegéd, aki 1887-ben Óladon született, A. Mihály és Sós Anna fia, a 18. honvéd gyalogezredből 1914. november elején az orosz harctéren eltűnt. Szombathelyi kir. járásbíróság: 1.5092 3348/102. sz. Lengyel István tokaji földmives, aki 1883- ban született, L. István és Szakács Mária fia, a 65. gyalogezredből 1914. szeptember 22-én az orosz harctéren eltűnt. Tokaji kir. járásbíróság, 15093 3367/1321. sz. Szaszák József bodrogkereszturi föld­­mi­ves, aki 1895-ben született, Sz. József és Pancsák Véren fia, a 10. honvéd gyalogezredből 1916. szeptember havá­ban eltűnt. Tokaji kir. jár­ás bir­óság, 1509- 1447/1921. sz. Horváth Sándor vérteskethelyi föld­­mives, aki 1880-ban Bokodon született, H. Ferenc és Ga­lambos Erzsébet fia, Vida Julia férje, a 12. gyalogezred­ben 1916. június 17-én az orosz harctéren hősi halált halt­ Nagyigmándi kir. járásbíróság. 15095­­ 3007/1921. sz. Kislinger Ede zagyvapálfalvai üvegfúvó, aki 1886-ban Herencsvölgyön született, K. Anna­­ fia, König Józsa férje, a 29. vadászzászlóaljból 1914-ben az orosz harctéren eltűnt. Salgótarjáni kir. járásbíróság* 15096 1617/1921. sz. Gubán István zagyvapálfalvi asztalos­­segéd, aki 1896-ban született, G. Péter és Gyurcsik Teréz fia, a 16. honvéd gyalogezredből 1915. július 5-én eltünt Salgótarjáni kir. járásbíróság. 15097 6792/1921. sz. Németh László, aki 1888-ban Zala­­besenyőn született, N. Ferenc és Balogh Zsófia fia, a 11. honvéd gyalogezredből 1916-ban az olasz harctéren el­tűnt. Zalaegerszegi kir. járásbíróság. 15098 9189/1921. sz. Máté Ferenc kónyi napszámos, aki 1886- ban született, M. Ferenc és Kovács Ágnes fia, Horváth Ágnes férje, a 19. gyalogezredben 1915. május havában az orosz harctéren hősi halált halt. Győri kir. járásbíróság.. *2827 7102/1921. sz. Cseresznyék János kónyi földmives, aki 1883-ban született, Cs. József és Dömötör Róza fia, Kiss Margit férje, a 31. honvéd gyalogezredből 1914. de­cember havában az­­orosz harctéren eltűnt. Győri kir. j­árásbiróság. *2828 9386/1921. sz. Tóth János abdui napszámos, aki 1877* - ben született, T. István és Csonka Teréz fia,­­Somogyi Zsófia férje, a 31. honvéd gyalogezredből 1914. november­­j havában az orosz harctéren eltűnt. Győri kir. járásbíróság. *2829 9187/1921. sz. Rigó Mihály kónyi napszámos, aki 1875-ben született, R. Mihály és Takács Julia fia, a 31. honvéd gyalogezredből 1914. szeptember havában Dublin­nél eltűnt. Győri kir. járásbíróság. 2830 15230/1921. sz. Végh Sándor szegedi vasúti hordár, aki 1880-ban Pákén született, V. Sándor és Csiszár Zsuzsanna fia, Raffai Mária férje, a 20. h. gy.­ezred­ben 1915 febr. 3-án­ sz orosz harctéren hősi halált halt Szegedi kir.­­biróság. *2861 3892/1921. sz. Für István székesfehérvári fogházőr, a aki 1881-ben Győrsö­vény­házán született, F. István és Varga Zsuzsanna fia, a 31. h. gy.­ezred őrmestere 1914 okt. 19-én az orosz harctéren hősi halált halt. Székesfehérvári kir. járásbaróság. • *2862 4855/1921. sz. Koczián Ferenc sárkeszi földiül­vés, aki 1886-ban született, K. Mátyás és Kovács Júlia fia, Győrfy Erzsébet férje, a 31. h. gy.-ezredből 1915 máj. havában eltűnt. Székesfehérvári kir.­­biróság. *2863 Pk. 1711/2. 1921. szám. Kovács Jenő torokboréndi földmives aki 1892-ben született, K. Gyula és Spiz Anna fia, a 19. gy.-ezredben 1914 dec. 23-án Varsó körül hősi halált halt. Devecseri kir.­­biróság. 14951 . 2461/1921. sz. Sztamorán­ János battonyai földmives, aki 1892-ben született, Sz. Sebő és Petkov Mária fia, Budisin Mária férje, a 33. gy.­ezredben 1914 nov. havá­ban az orosz harctéren hősi halált­­halt. Battonyai kir. járásbiróság. 14923 idézések. ..............., 339/1919. sz. Bacher Lipót bpesti lakos hagyatéká­nak tárgyalása 1922 márc. 6-án Sümeghi László bpesti kir. közjegyzőnél, idézve Pataki Ilona, Ede, Etel és Margit. 15115 199/1921. sz. Kruppai Mihályné Bognár Rozália szöllősgyöröki lakos hagyatékának tárgyalása 1922 márc. 1-én Bárdió György kaposvári kir. közjegyzőnél Idézve Kruppai Péter. * " 15154 398/1919. sz. Sírok István kölkedi lakos hagyatéká­nak tárgyalása 1922 febr. 22-én Krausz Győző mohácsi kir. közjegyzőnél. Idézve Sirok Imre. 15158 160/1921. sz. Zajácz András nyirbaktai lakos hagya­tékának tárgyalása 1922 márc. 2-án Buday Gyula nyír­bátori kir. közjegyzőnét idézve Zajácz József, Erzsé­bet Szentgyörgyi Józsefné, András, Anna, Markos Györgyné és Márta Dankó Jánosné. 1516/ 162/1921. szám. Kupecz Mihályné Kubicza Mária nyirlugosi lakos hagyatékának tárgyalása 1922 febr. 28-án dr. Buday Gyula nyírbátori kir. közjegyzőnél. Idézve Petrás Mihályné Kupecz Erzsébet. 15161 683/1921. sz. A sátoraljaújhelyi Hitelbanknak Som­mer Mihály ellen indított perében tárgyalás 1921 dec.­­ 22-én a sátoraljaújhelyi ker. gazd. biróságnál. Idézve Sommer Mihály. 15164 682/1921. sz. A sátoraljaújhelyi Hitelbanknak Vicz­­m­ándy Ödön ellen indított perében tárgyalás 1921 dec. 22-én a sátoraljaújhelyi­ ker. gazd. bíróságnál. Idézve Viczmándy Ödön. 15165 201/1921. sz. Gy. Szabó János békési lakos hagya­tékának tárgyalása 1922 márc. 4-én Szabó István kir. közjegyzőnél. Idézve Gy. Szabó Sándor. 151-14 689/1921. sz. Német Lászlóné mezőtárkányi lakos hagyatékának tárgyalása 1922 március 6-án Lipcsey Péter egri királyi közjegyzőnél. Idézve Német László. 15148 686/1921. szám. Gyurkó Antal mezőtárkányi lakos hagyatékának tárgyalása 1922 márc­i-án Lipcsey Péter egri. kir. közjegyzőnél. Idézve Gyurkó Antal. 15149 85/1915. sz. A gróf Batthyány István-féle hitbizományi várományosainak meghallgatása 1921 december­ 21-én a székesfehérvári kir. törvényszéknél. 15167 Okiratmegsemmisítések. Aki az alább megjelölt okiratok valamelyikének bir­tokosa, az okiratot a hirdetményben megjelölt határ­idő alatt az eljárást megindító biróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a bíróság azt semmis­nek fogja nyilvánítani. 185369/1921. sz. Beifeld József bankházának 1919 máj. 16-án kiállított elismervénye A. 2010/73. és B. 2010/73. sz. konvertált jelzálog sorsjegyekről. Bpesti közp. kir. járásbíróság.­­ * 15133 .

Next