Budapesti Közlöny, 1923. június (57. évfolyam, 123-146. szám)

1923-06-10 / 130. szám

2­ 12.364/1923. I. M. VI. szám. Pályázat büntetőintézeti főorvosi állásra. A budapesti kir. orsz. gyűjtőfogháznál egy IX. fizetési osztályú illetményekkel, illetve ter­mészeti lakással egybekötött bü­ntetőintézeti főorvosi állásra pályázatot nyitok. A­ szabályszerűen felszerelt pályázati kérvé­nyeket a budapesti kir. orsz. gyű­jtőfogház igaz­gatóságánál kell beadni. A pályázótól egyéb törvényes képesítés mellett a műtő­sebészi oklevél is kívántatik. A kinevezés egyelőre ideiglenes minőségben fog történni és a véglegesítés attól tétezik függővé, hogy a kinevezett a szolgálat követel­ményeinek minden tekintetben megfelel és a törvényszéki orvosi képesítést, ha ezzel még nem rendelkezik, egy éven belül megszerzi. A létszámapasztási állományba sorozott, úgy­szintén a szolgálati elhelyezést nem nyert menekült tisztviselők törvényes elsőbbségi igényére, vala­mint pályázati folyamodványaik beadásának módozatára vonatkozólag a m. kir. minisztérium­nak 6 489/1922. M. E. számú rendelete (1. a Budapesti Közlöny 1922. évi augusztus hó 5-én megjelent 178. számában) irányadó. A pályázat határideje nyolc nap attól a naptól számitva, amikor ez a hirdetés a­­Buda­pesti Közlönyében harmadszor megjelenik. Budapest, 1923. évi junius hó 7-én. A miniszter helyett: Dr. Magassy Dénes s. k., 3—3 k. államtitkár. 77/1923. szám. Pályázat (a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium f. hó 20-án 57.116/1923. sz. alatt kelt rendelete alapján). A középiskolai tanárjelöltek számára Buda­pesten felállított Báró Eötvös József­ Collegium­­ban a jövő tanévre több fizető és állami java­­dalmazásit helyre pályázat hirdettetik. Az állami javadalmazási­ tagság lakás, teljes ellátás élvezetével jár, a félfizető collegium­ tag lakás és ellátásért 8000, az egész fizető tag pedig 16.000 K-át fizet tanévenként a colle­gium pénztárába előleges félévi vagy negyedévi részletekben. Ezenkívül az összes tagok helyük elfoglalása alkalmával 100 kg. főzőlisztet, 10 kg. zsírt, 5 kg. hüvelyest (bab, lencse, borsó) és 6 kg. szappant tartoznak beszolgáltatni. A köz­­alkalmazottak gyermekei e helyett a kedvez­ményes ellátási jegyet, vagy pedig azok, akik pénzváltságot kapnak, a váltságdíjat tartoznak minden hó 15-ig a Collegiumnak átadni. A szegénysorsú pályázók, a közalkalmazottak gyer­mekeinek kivételével, a természetbeni szolgálta­tás elengedéséért folyamodhatnak. A collegiumi helyekre olyan kiválóbb közép­iskolai tanulók vétetnek fel, akik a most vég­ződő tanévvel fejezik be középiskolai tanulmá­nyaikat és a jövő tanévben lépnek az egyetemre, esetleg bölcsészettanhallgatók is, jeles előmenetel alapján. A sajátkezűleg irt folyamodványok a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszterhez intézen­­dők s a f. évi július hó 5-ig a Báró Eötvös József­ Collegium igazgatóságához (Budapest, I. Ménesi­ út 11.) küldendők be. A folyamodványhoz mellékelendők az V., VI., VII. és VIII. osztályokról szóló évi bizonyít­ványok, az érettségi bizonyítvány (lehetőleg hiteles másolatban), a születési okirat s a folyamodó vagy szüleinek vagyoni állapotáról szóló hivatalos bizonyítvány, végül orvosi bizo­nyítvány. A folyamodványban előadandó, hogy az illető milyen szaktárgyakat kiván választani, továbbá milyen és mily fokú nyelvismeretekkel vagy egyéb ismeretekkel bir. Budapest, 1923. évi május hó 26-án. A Báró Eötvös József­ Collegium 6—6 igazgatósága. Pályázati hirdetmény. 1. A makói m. kir. állami főgimnáziummal kapcsolatos internátusban fizető helyet elnyerni Budapesti Közlöny 1926 junius 10. óhajtó tanulók folyamodványukat a makói állam, főgimnáziumi internátus igazgatóságához tartoz­­nak benyújtani. Csatolandók a következő mellék­letek: a) a tanuló utolsó tanévi bizonyítványa, b) születési anyakönyvi kivonata, c) a tanuló újraoltási és egészségi bizonyít­ványa, mely azt is igazolja, hogy az illető inter­­nátusi életre alkalmas, d) két tanútól láttamozott kötelező nyilatkozat arról, hogy a szülő (gyám) az előírt fizetési­­fel­tételeknek pontosan eleget tesz és az internátus rendtartási szabályait magára nézve kötelezőnek elismeri. 2. A makói áll. főgimnáziumi internátusban az évi tartásdí­j az 1923/24. tanévben 100.000 (egyszázezer) korona, mely negyedévi előleges részletekben fizetendő. E tartásdíj a drágaság fokozódása esetén a tanév folyamán emeltetni fog. A fenti tartásdíjon kívül tanulóként az egész iskolai évre beszolgáltatandó természetben: 100 kg. kenyér-, 20 kg. főző-, 20 kg. tésztaliszt, 200 drb tojás és 5 kg. ruhamosó szappan. E természetbeli járandóságokat a szülő köteles negyedévenként (szeptember 1, november 15., február 1., április 15-én) beszolgáltatni az intézetbe. Félévenként, esetleg egyszerre is tör­ténhetik a beszállítás. A beszállítás költ­sége mindenkor a szülőket terheli. Amennyiben ezt elmulasztaná, az internátus főfelügyelőségé­nek joga van a be nem szolgáltatott mennyisé­get a makói piac akkori forgalmi árain besze­rezni. Ilyen esetben a szülő köteles a számla összegét 8 (nyolc) napon belül az internátus pénztárának beszolgáltatni. * 3. Az orvosi díjat, esetleges zongoradíjat az internátus szabályai szerint tartoznak befizetni. Az iskolai költségek, tandíj, tankönyvek, író­szerek beszerzése, ruhák, gyógyszertár és más készkiadások, valamint ragály esetén külön or­vos és ápoló a szülők által külön fizetendők. A zongoratanulás nem kötelező. Az internátusba tanévközben csak kivételesen méltánylást ér­demlő esetekben történik felvétel. 4. Az internátusból való kilépés rendesen a tanév végén történik. Ha fontos okból előzetes szülői bejelentés után a tanuló kilép vagy ha kizáratik, a következő havi ellátási díjat meg­fizetni tartozik. Az előre befizetett negyedévi tartásdíjból visszatérítésnek helye nincs. 5. A fizetőhelyek arányában ingyenes és ked­vezményes helyek vannak rendszeresítve. Az eset­leg megüresedő kedvezményes helyekre csak oly tanuló folyamodhatik, akinek utolsó iskolai bizo­nyítványában — az ügyességi és gyakorlati tár­gyakat nem számítva — nincsen elégséges érdem­­jegye, magaviselete dicséretes (!), továbbá a szü­lők a kedvezményre rá vannak utalva. A kedvezményért folyamodó tanulók szabály­szerűen bélyegeit folyamodványukat az interná­tus igazgatóságához nyújtják be. A folyamod­ványhoz az a) pontban jelzett mellékleten kívül csatolandó a tanulónak és szüleinek vagyoni viszonyaira vonatkozó hatósági bizonyítvány; feltüntetendő, hány szülői ellátás alatt levő testvére van a folyamodónak, valamint az, hogy ő maga vagy testvérei élveznek-e s ha igen, milyen és mily értékű kedvezményt (ösztöndíj, ingyenes vagy kedvezményes ellátás, neveltetési járulék vagy segély). 6. E pályázat határideje 1923 július 10. Fel­­szereletlen vagy közvetlenül a Y. K. M.-ba fel­terjesztett kérvények figyelembe nem vétetnek. 7. Az internátusi házirend VI. pontja az alábbi felszerelést írja elő: 2 pár jó cipő, 6 ing, 3 hálóing, 6 alsónadrág, 6 zsebkendő, 3 törül­köző, 6 pár harisnya, 1 paplan, 2 paplanlepedő, 2 alsó lepedő, 1 nagy és 1 kis párna, 2—2 huzat, 190 cm. hosszú, 99 cm. széles szalma­zsák, 1 pár papucs, 1 fürdőnadrág, 1 zománcos csésze, 2 drb törlőruha, 1 ágytakaró. A főgim­náziumtól kivont tornacipő és tornaing. Egy dobozban fésűk, fej-, fog-, ruhakefe, fogpor vagy fogpép, körömolló, másik dobozban sár, fénye­sítő- és bekenőkefe, cipőkrém és cipőzsinór. A ruhanemű egyes darabjaiba a megállapított szám varrandó, jól mosható piros pamuttal. 8. További felvilágosítást az internátus főfel­ügyelősége ad. Budapest, 1923. évi junius hó 8-án. A miniszter rendeletéből: Wajdinger s. k., miniszteri tanácsos. 240881923. F. M. szám. Pályázati erdszés a m. kir. erdőgazdasági szakiskola tanulóinak felvétele tárgyában. A .jelenleg Tata községben (Komárom megye) székelő m. kir. erdőgazdasági szakiskola 1924. év őszén kezdődő kétéves tanfolyamára pályá­zat nyittatik. A m. kir. erdőgazdasági szakiskolának az a célja, hogy rendszeres iskolai s főképen gya­korlati oktatás útján olyan egyéneket nevel­jen, akik szaktudásukkal és gyakorlati jártas­ságukkal képesek lesznek az erdőgazdaságok­ban rájuk bízott feladatokat sikeresen el­végezni, s nevezetesen, akik: a) kötött forgalmú birtokoknak okleveles erdőmérnökök közvetlen irányítása, vezetése és felügyelete alatt álló rendszeres erdőgazdasá­gában, az erdészeti műszaki segédszolgálatot és az erdőgazdasági intézkedések végrehajtását megfelelően teljesíteni tudják; b) magánbirtokoknak nagyobb erdőgazdasá­gában az előbb említett feladatoknak, a kisebb gazdaságokban pedig a megelőző a) pontban említett feladatokon felül az összes erdőkeze­lési teendőknek sikeres teljesítésére alkal­masak. A m. kir. erdőgazdasági szakiskolába a jövő 1924. év szeptember havában kezdődő kétéves tanfolyamára a tanulók a következő szabályok szerint fognak felvétetni: 1. A tanulók felvétele a­­­ost hirdetett pályá­zat utján és felvételi vizsga alapján történik. 2. A pályázónak sajátkezüleg irt és kellően felszerelt kérvényét közvetlenül a m. kir. erdő­­gazdasági szakiskola igazgatóságához: Tata (Komárommegye) kell küldeni és pedig leg­később folyó 1923. évi július hó 10-ig. A kér­vényt annak világos feltüntetésével kell kel­tezni és aláírni, hogy az elintézésről szóló érte­sítés milyen cím alatt s hová (vármegye, hely, utolsó postaállomás) küldessék. 3. A pályázati határidőn túl beküldött (pos­tára adott), valamint a megfelelően fel nem szerelt kérvények nem vétetnek figyelembe. 4. A pályázónak következőket kell pályázati kérvényéhez csatolt hiteles irataival igazolnia: a) illetőségi bizonyítvánnyal azt, hogy ma­gyar állampolgár; b) anyakönyvi kivonattal azt, hogy a pályá­zat naptári évében tizenhetedik életévébe lép, de a huszonegyedik életévét még nem kezdi meg; c) iskolai bizonyítvánnyal azt, hogy a közép­iskola (gimnázium, reáliskola vagy polgári is­kola) negyedik osztályát sikeresen elvégezte és a magaviseletből legalább szabályszerű osz­tályzata van; d) kincstári erdészeti, katonai vagy hatósági orvosi bizonyítvánnyal azt, hogy ép, erős, egészséges és edzett testalkata és különösen jó látó-, halló- és beszélőképessége van; e) hatóság által kiállított erkölcsi bizonyít­vánnyal azt, hogy a középiskola elhagyásától kérvényének benyújtásáig eltelt idő alatt ki­fogástalan magaviseletet tanúsított; f) aki valamlly alkalmazásban áll (vagy ál­lott) alkalmazójának, vagy alkalmazója meg­bízottjának bizonyítványával azt, hogy az al­kalmazás mióta tart (meddig tartott) és mire terjed (miben állott) és ha erdészeti alkalma­zásról van szó, az erdőbirtok a 6. b) pontban foglalt minősítés­ alá esik-e? g) hatóság által kiállított bizonyítvánnyal azt, hogy szülei milyen állandó foglalkozást űz­nek vagy űztek; h) kir. közjegyző előtt kiállított nyilatkozat­tal azt, hogy az érette járó ellátási költséget, amelynek nagysága a tanév elején fog meg­­állapíttatni, arra az időre, melyet az erdőgaz­dasági szakiskolánál tölt, szülője, gyámja vagy más hozzátartozója illetőleg maga (vagy isko­­láztatója) az erdőgazdasági szakiskola pénz­tárába negyedévi előleges részletekben minden negyedév első hónapjában pontosan befizeti. 5. Azt, hogy a pályázók közül kik jelentkez­hetnek felvételre, a m. kir. erdőgazdasági szak­iskola tanszemélyzetéből alakított tanács álla­pítja meg. 6. A felvételre való alkalmasság és érdemes­ség sorrendjének megállapításánál elsőbbség­ben részesülnek azok, a) akiknek iskolai előképzettsége jobb.

Next