Budapesti Közlöny, 1926. május (60. évfolyam, 98-120. szám)

1926-05-01 / 98. szám

1926 május 10. Budapesti Közlöny A pályázati kérvényt, melyben az erdő­sítés helyét (község, dűlő, helyrajzi szám), kiterjedését, a beerdősitett terület talaja­inak minőségét, az erdősitésre használt fa­fajokat s azok elegyarányát, az erdősitésre ■fordított munka- és anyagköltséget és végül at beerdősített területet környező terület­részletek minőségét és mivelési módját pon­tosan meg kell jelölni, az 1926. évi december hó 15-éig kell az erdősítés helyére illetékes m. kir. erdőigazgatóságnál benyújtani. Budapest, 1926. évi március havában. M. kir. földmivelésügyi minisztérium. NEMHIVATALOS RÉSZ. A m. kir. földmivelésügyi miniszter az Alsó­­dunántúli Mezőgazdasági Kamarának azon nemes áldozatkészségéért, hogy a somogy­­szentimrei m. kir. földmivesiskola négy tanuló­jának ingyenes kiképzése céljából évi 1400 aranykoronás alapítványt tett, őszinte köszö­netét nyilvánította. Felelős szerkesztő: BÁRSONY ISTVÁN. Az 1925: Vil­. t.-c. 50. §-a értelmében a Buda­­pesti Közlöny főlapja a hirdetmények kivonatát közli, míg a hirdetmények teljes szövege a Buda­pesti Közlöny Hivatalos Értesítőjében mint mellék­lapon jelenik meg. A hirdetések közzététele a kéziratnak beérkeztét . . . követő HARMADIK napon történik. . . . A Budapesti Közlöny Hivatalos Édesítőjében közölt hirdetmények kivonata. A Hivatalos Értesítő kapható 2400 koronáért a kiadóhivatalban, VI. Rózsa­ utca 111. szám. Árverések. 310463/1926. szám. 35 millió korona becsértékü bútorok, műkőszobrászmunkák, műkő­szökcikut és más­ ingóságok Budapesten, Hermina-ut­­­ a. máj. 3-án 5 órakor. Havel Ede, bik­. végrehajtó. 10239 638/1926. szám. 15 millió korona becsértékü autó és más ingóságok Baján, Mátyás király­ tér 8. al. máj. 10-én 10 órakor. Szegő József, bir. végrehajtó. 10240 65/1926. szám. 25 millió korona becsértékű üzleti berendezés és más ingóságok Hajdúböszörményben máj. 7-én 12 órakor. Bá­tis Bálint, bir. végrehajtó. 10245 304160/1926. szám.. 55 mi­llió korona becsértékű bú­torok, gép és más ingóságok Budapesten, Petőn Sándor­ u. 6., I. 1. a. máj. 10-én 12 órakor. Pongrácz Olivér, bir. végrehajtó 10224 232602/1925. szám. 143­ millió korona becsértékü bútorok,­ üz­leti berendezés, pénzszekrény, kalapok és más ingóságok Budapesten, Váczi­ u. 23. a. máj. 7-én 4 órakor. Schweitzer Brúnó, bir. végrehajtó. ., 10235 221/1921­. . szám. 143 millió korona, becsértékü gé­pek, géprészek Szerencsen máj. 21-én 9 órakor. Holló Arzén, bár. végrehajtó. 10259 465/1926. szám. 2000 millió kor. becsértékü 16, ökör, tehén, bútorok és más ingóságok kastélyán máj. 4-én 9­ órakor. Venczel Gyula, bir. végrehajtó, 10264 219/192­6. szám. 395 millió , becsértékü ökrök, lo­vak, tehén, gazdasági eszközök, hasábfa és más ingó­ságok Kistárkánypusztán május 26-án 3 órakor. Tóth József, sümegi bir. kiküldött. 10278 301379/1926. szám. 292 millió K becsértékü bútorok, kocsik és más ingóságok Budapesten, Akácfa­ utca 23. szám alatt május 4-én 2 órakor. Baráth Ferenc, bir. végrehajtó. 10218 283365/1925. szám. 7 millió K becsértékü bútorok és más ingóságok Budapesten, J­ózsef-körút 63., H. emelet 1. szám alatt május 4-én 4 órakor. Kirchner Béla, bir. végrehajtó. 10227 224212/1925. szám. 19 millió K becsértékű bútorok, képek és egyéb ingóságok Budapesten, Gróf Tisza István­ u. 12. szám alatt május 5-én 12 órakor. Albrecht Ádám, bir. végrehajtó. 10228 209/1926. szám. 26 millió K becsértékü tehenek, hí­zott ártány, szecskavágó, járgány, süldő, szalma és más ingóságok Csolyoson, Knefel Sándor tanyáján május 15-én 11­ órakor. Bomba Béla, bir. végre­hajtó. 10229 218441/1924. szám. 16 millió K becsértékű bútorok 6s más ingóságok Budapesten, Visegrádi­ utca 9., V. emelet 2. szám­ alatt május 11-én 4 órakor. Pongrácz Olivér, bir. végrehajtó. 10230 309876/1926. szám. 20 millió K becsértékü üzleti be­rendezés, bárólét és más ingóságok Budapesten, Imre­ utca, 2. szám alatt május 14-én­­ 5 órakor. Schrank József, bir. végrehajtó. 10231 308428/1926. szám. 1642 millió korona- becsértékű butorok, festmények, szőnyeg, borok, bordói és más ingóságok Budapesten, Vilmos császár­ út 22., I. a. máj. 4-én 1 órakor. Dobrev Ede, bir. végre­hajtó. 10249 3663/1926. szám. Szántók és szőlők Budapesten, az I. kerületben (7647., 1105. és 5857. betét) az I—III. ker. ker. járásbíróságnál jul. 2-án 10 órakor. Ki­kiáltási ár 4982 aranykorona. 10250 232263/1905. szám. 65 millió korona becsértékű bú­torok, zongora, pénzszekrény és más ingóságok Budapesten, Bózea-u. 64. a. máj. 4-én 3 órakor. Terray Béla, bír. végrehajtó­­i 10216 228978/1925. szám. 65.000.000 K becsértékű bútorok és más ingóságok Budapesten, VI., Bul­yovszky-u. 38., I. 3. 1926 május 3-án délután 3 órakor. Szabó Gábor, bir. végrehajtó. 10320 306756/1926. szám. 17,400.000 K becsértékü bútorok és más ingóságok Budapesten, Damjacich­ u. 51. sz., fldsz. 1926 május hó 3-án, déli 12 órakor. Pongrácz Olivér, bir. végrehajtó. 10318 435/1926. szám. 7,000.000 K becsértékü bútorok és más ingóságok Győrött 1926 május 3-án, délután 3 órakor. Salamon, bír. végrehajtó. 10353 23160/1926. szám. 50,300.000 korona becsértékü búto­rok és más ingóságok Budapesten, II., Hunyadi ,Já­nos­ ut 5. szám alatt május 3-án 3 órakor. Béh Fe­renc, bir. végrehajtó. I£351 306901/1926. szám. 21,300.000 korona becsértékü búto­rok, pénzszekrény és más ingóságok Budapesten, VII., Rózsa­ utca 15. szám alatt május 3-án 3 órakor. Dr. Makai László, bir. végrehajtó. 10347 309128/1926. szám. 159.000.000 korona becsértékü bú­torok, pénzszekrények, írógépek és más ingóságok Budapesten, VI., Teréz­ körút 40—42. szám alatt máj. 3-án 2 órakor. Schrank József, bir. végrehajtó. 10338 306521/1926. szám. 184 millió korona becsértékű búto­rok, képek és más ingóságok Budapesten, VI., Ki­rály­ utca 106. sz., V. 1. alatt május 3-án fél 3 óra­kor. Dr. Dobrev Ede, bir. végrehajtó. 10327, 218314/1925. szám. 74 millió K becsértékű bútorok, pianinó, pénzszekrény, szőnyeg, festmény, evőkészlet és más ingóságok Budapesten, Csanádi­ utca 21., földszinten május 8-án 5 órakor. Kirchner Béla, kir. végrehajtó. 10219 307929/1926. szám. 226 millió K becsértékü bútorok, zongora, festmények és más ingóságok Budapesten, Újpesti­ rakpart 5. szám alatt május 3-án 12 órakor. Sinkó Adorján, bir. végrehajtó. 10221 240798/1925. szám. 10 millió K becsértékü jégszek­rény, csészék, poharak, abroszok, evőkészletek és más ingóságok Budapesten, Dob­ utca 88. szám alatt május 3-án 5 órakor. Sinkó Adorján, bir. végre­hajtó. 10222 312150/1926. szám. 122 millió K becsértékű bútorok, írógép, villanymotorok, csillárok és más ingóságok Budapesten. Izabella­ utca 92., földszinten máj. 11-én fél 2 órakor. Biró János, bir. végrehajtó. 10223 465/1926. szám. 9 millió K becsértékü ló, ökör, tehén, bútorok s más ingóságok Kistállyán május 4-én 9 órakor. I­zel Gyula, mezőkövesdi bir. végrehajtó. 10226 306324/1926. szám. 10 millió K becsértékü bútorok és más ingóságok Budapesten, Mérleg­ utca 2. sz. alatt május 25-én 4 órakor. Schweitzer Brúnó, bir. végrehajtó. 10238 9853/1926. szám. 30 millió K becsértékü autó és más ingóságok Pécsett, Rákóczi­ uti 66. szám alatt május 5-én 3410 órakor. Müller Győző, bir. végre­hajtó. 10241 230761/1925. szám. 21 millió K becsértékü üzleti be­rendezés, ruhák és más ingóságok .­Budapesten, Iét­­ván­ út 32. szám alatt május 8-án 3 órakor. Mang’hu Árpád, bir. végrehajtó. 10247 23696/1925. sz. 17 millió K becsértékű bútorok, ci­pők, festmények és más ingóságok Budapesten, Csa­logány­ utca 53. o., máj. 6-án 142 órakor. Szabó Ist­ván, bir. végrehajtó. 10242 21210/1926. sz. 14 millió K becsértékü bútorok, író­gépek, gépek és más ingóságok Budapesten, Fő-utca 20-—22. o., máj. 11-én 3411 órakor. Réh­a Ferenc, bir. végrehajtó. 10246 308426/1926. szám. 50 milió K becsértékü bútorok, gépek és más ingóságok Budapesten, Váci­ utca 14. szám alatt május 3-án­­1 órakor. Dobrev Ede, bir. végrehajtó. 10232 307848/1926. szám. 174 millió K becsértékű zongorák és más ingóságok Budapesten, Főherceg Sándor­ u. 6. szám alatt május 3-án 2 órakor. Mangha Árpád, bir. végrehajtó. 19233 301830/1926. szám. 62 millió K becsértékü üzleti be­rendezés és más ingóságok Budapesten, Vilmos csá­szár­ út 66. szám alatt május 10-én 3 órakor. Mangha Árpád, kir. végrehajtó. 10234 310056/1906. szám. 18 millió K becsértékü bútorok, ping-pongasztal, nyomós gép, galvanizáló készülé­kek, motor és más ingóságok Budapesten, Peterdi­­utca 38. szám alatt május 12-én 3 órakor. Makkai Lás­zló, kir. végrehajtó. 10236 242227/1925. szám. 219 millió K becsértékű bútorok, festmények, szőnyegek, dísztárgy­ak és más ingósá­gok Budapesten, Pannónia­ utca 2. szám alatt május 3-án 3 órakor. Ladányi Lajos, bir. végrehajtó. 10237 311038/1926. szám. 36 millió K becsértékű bútorok, pénzszekrény, kávépörkölőgép és más ingóságok Bu­dapesten, Gyep-u. 26. a., máj. 3-án 2 órakor. Hoff­man Győző, bir. végrehajtó. 10253 211102/1925. sz. 21 millió K becsértékü bútorok, sző­nyeg, kép és más ingóságok Budapesten, Vörös­­marty­ u. 63., ul. 11. a., máj. 4-én 2 órakor. Hipszky Endre, bir. végrehajtó. 10254 247882/1925. szám. 11 millió K becsértékü bútorok, pénzszekrény és más ingóságok Budapesten, Wesse­­lényi­ utca 18. a., máj. 4-én 12 órakor. Forgács Tiva­dar, bir. végrehajtó. 10255 311451/1928. szám. 14 millió K becsértékű bútorok, üvegfal, jégszekrény és más ingóságok Budapesten, Akáczfa­ u. 6. a., máj. 11-én 4 órakor. Péchy Gyula, bir. végrehajtó. 10258 861/1926. szám. 11 millió korona becsértékű zeig kiskabátok, szövet, zeig nyárikabátok, télikabátok, télinadrágok, mellények, varrógép és más ingósá­gok Makón, a Városház udvarán máj. 5-én 10 óra­kor. Sajtos Mihály, bir. végrehajtó. 10271 1001/1926. sz. Ház Békásmegyeren (875. betét) a köz­ségházán, máj. 17-én 10 órakor. Kikiáltási ár :250 millió K. Pestvidéki kir. járásbíróság. 10217 228659/1925. sz. 53 millió K becsértékű bútorok, cipő­áruk és más ingóságok Budapesten, Szerecsen u. 11. alatt, máj. 11-én 3 órakor. Forgács Tivadar, kir. végrehajtó. 10247 300742/1926. sz. 45 millió K becsértékü bútorok, csil­lárok és más ingóságok Budapesten, Berzencei­ utca 22. a., máj. 3-án 4 órakor. Pongrác Olivér, bir. vég­rehajtó. A 10251 234741/1925. sz. 62 millió K "becsértékü bútorok, ké­pek és más ingóságok Budapesten, Irányi­ u. 1. a., máj. 7-én 5 órakor. Albrecht Árpád, bir. végre­hajtó. 10252 768/1926. szám. Ház, kert 189. sz. tkv. Felsőgödö­n, 1926 május 5-én délután 3 órakor. Kikiáltási ár 28.000.000 korona. 9851 309165/1926. szám. 12 millió korona becsértékű búto­rok és más ingóságok Budapesten, Koráll-utca 6—S. földsz. 8. alatt május 3-án 1 órakor. Báthor József, bir. végrehajtó. 10321 238941/1925. szám. 23 millió korona becsértékű búto­rok, festmény és más ingóságok Budapesten, V., Li­­pót­ körút 18. II. 8. május 4 én 7 órakor. Báthor Jó­zsef, bir. végrehajtó. 10358 5726/1926. sz. 28 millió K becsértékü ruhaneműek és más ingóságok Szombathelyen, Kiskar-u. 11. a., máj. 5-én 9 órakor. Ringhofer Gusztáv, kir. végre­hajtó. 10257 21676/1926. sz. 30 millió K becsértékü bútorok, fest­mények, bolti berendezés, áruk és más ingóságok Bu­­­dapesten, Lajos­ u. 51. a., máj. 5-én 3 órakor. Szabó István, bir. végrehajtó. 10259 1139/1926. sz. 60 millió K becsértékü 16 Hp. loko mobil, Gatter-fürész teljes felszereléssel és más in­góságok Dunabogdányban, máj. 14-én 3 órakor. Ko­vács Ferenc, bir. végrehajtó. 10267 369/1926. sz. 22 millió K becsértékü üzleti berende­zés, koporsók, lovak, gyertyatartók és más ingósá­gok Kiszomborban, május 8-án 2 órakor. Sajtos Mi­hály, makói kir. végrehajtó. 10269 370/1926. sz. 22 millió K becsértékü üzleti berendezés koporsók, mákdaráló, gyertyatartók, lovak és más ingóságok Kiszomboron, máj. 6-án 12 órakor. Saj­tos Mihály, makói bír. végrehajtó. 10270 222908/1925. szám. 45 millió K becsértékű bútorok és más ingóságok Budapesten, Ferenc József-rak­­part 19. szám alatt május 3-án 2 órakor. Szabó Gá­bor, bir. végrehajtó. 10304 2239/1926. szám. Ház, udvar, kert és szántó Domb­­iratoson a községházánál (251. és 259. betét) július 26- án 10 órakor 77.356.050 korona kikiáltási árban. Battonyai kir. járásbíróság. 10305 100/1926. szám. 28 millió K becsértékű rézvet, gép­­felszerelések, sajt és más ingóságok Göncruszkán, május 11-én 12 órakor. Rubovics Salamon, abaúj­­szántói kir. végrehajtó. 10310 Csődhirdetmények. 38/1926. Ifj. Schön Ede csődügyében a tárgyalás 1926. évi május hó 1-én délelőtt 9 órakor. Kir. tör­vényszék Kaposvár. 10423 43264/1925. szám. A Fejér Artur és társa cég és beltagja ellen nyitott csődöt a budapesti kir. tör­vényszék megszüntette. 10220 1351/1926. szám. Zombory László füzesabonyi ven­déglős és neje ellen az egri kir. törvényszék a cső­döt megnyitotta. Tömeggondnok Petrák Jenő füzes­abonyi ügyvéd, követelések bejelentése május 31-ig. felszámolási tárgyalás június 8-án. 10280­3—1 1392/1926. szám. Róth Dezső gyöngyöshallői vő­­föskereskedő ellen az egri kir. törvényszék a csődöt megnyitotta. Tömeggondnok Janka Kálmán gyön­gyösi ügyvéd, követelések bejelentése május 31-ig, felszámolási tárgyalás junius 8-án. 10308 Csődönkivü­li kényszeregyességek. 8027/1926. szám. Klór Sándor nagylétai kereskedő ügyében az egyezség jóváhagyása jogerős. *3761 11379/1925. szám. Schmelczer Hermann és Gottesz­­mann Fábián ügyében tárgyalás május 12-én a szek­szárdi kir. törvényszék bajai kirendeltségénél. *3802 1288/1926. szám. Polgárdy és Koppe, csemegeke­­reskedő és tagjai Polgárdy István és Koppe Kon­stantin kérelmére a győri kir. törvényszék az el­járást megindította. Vagyonfelügyelő Polgár Győző ügyvéd, követelések bejelentése május 14-ig a győri Kereskedelmi- és Iparkamarához, egyességi tárgya­lás július 12-én. *3834 3010/1906. szám. Csáky János korcsmáros kérel­­m­ére a szegedi kir. törvényszék az eljárást meg­indította. Vagyonfelügyelő Skultéty Rezső, követe­lések bejelentése május 21-ig a szegedi Kereske­delmi- és Iparkamarához, egyességi tárgyalás jul. 13-án. *3835 1328/1926. szám. Frank József ballonyai lakos ügyében a szavazás megismétlése április 30-án a szegedi kir. törvényszéknél. *3836 1670/1926. szám. Sugár Mór magyarbánhegyesi kereskedő ügyében a szavazás megismétlése április 27- én a szegedi kir. törvényszéknél. *3837 1399/1926. szám. Bacsa Pál szegvári kereskedő ügyében a szavazás megismétlése április 30-án a szegedi kir. törvényszéknél. N *3888 341/1926. szám. Ne­umeyer Károly kereskedő ügyé­ben a veszprémi kir. törvényszék az eljárást meg­szüntette. *3853 3

Next