Budapesti Közlöny, 1927. augusztus (61. évfolyam, 173-196. szám)

1927-08-02 / 173. szám

9 területéhez tartozó Földeák község a Mátyás napot, „Cantate“ és Őrangyal vasárnapokat és Boldogasszony fogantatása ünnepét megelőző szombaton és vasárnap tartani szokott országos állat- és kirakóvásárait ezentúl állandóan a fenti határnapokat megelőző pénteken és a reá­következő szombaton tarthassa meg akként, hogy pénteken kizárólag az állatvásár, szom­baton pedig kizárólag a kirakóvásár bonyolít­ható le. ______ 100.172/1927. III. b. szám. Hirdetmény. N­­évizgy­ógy fürdőn köztisztviselők részére fel­ajánlott kedvezmény tárgyában. Hévizgyógy­fürdőtelep igazgatósága az állam­­vasúti arcképes igazolvánnyal rendelkező ösz­­szes állami alkalmazottak, valamint igényjogo­sult családtagjaik részére a folyó évi fürdő­­évad alatt az utóidényben (augusztus hó 20-tól szeptember hó 30-ig) a szoba-, valamint a gyógyfürdőárakból a Hévízfürdőtelepen lakó vendégek részére 25 százalékos árkedvezményt ajánl fel. Azon arcképes igazolvánnyal rendelkező ál­lami alkalmazottak és igényjogosult családtag­jaik részére pedig, akik az említett fürdőidény alatt a telep vendéglőjében étkeznek és ameny­­nyiben egyágyas szobát vesznek igénybe, napi 0 pengő 88 fillér ellenében teljes ellátást nyújt. (Teljes ellátás alatt a lakás, élelmezés, gyógy­fürdő, orvos, valamint gyógy- és zenedíj ér­tendő.) Azon állami alkalmazottak és igény­­jogosult családtagjaik részére pedig, akik két­ágyas szobában helyeztetnek el, a fenti teljes ellátást személyenként és naponként 6 pengő 56 fillérért nyújtja. A kedvezmény elnyerése iránt külön kérvé­­nyezés nem szükséges, mivel a kedvezményre való igényjogosultság a fürdőigazgatóságnál az államvasúti arcképes igazolvánnyal lesz iga­zolandó. Budapest, 1927. évi augusztus hó 1-én. M. kir. népjóléti és munkaügyi minisztérium. 6l.583. 1927. K. M. szám. Pályázati hirdetmény. Az állami iparoktatási személyzet létszámába tartozó egy, a XI. fizetési osztály 3. fokozatába sorozott és az 1925. évi 7000/M. E. számú kor­mányrendelethez csatolt 2. számú kimutatás­ban megállapított fizetéssel és megfelelő lakás­pénzzel javadalmazott elektromosipari oktató segédművezetői állásra pályázatot hirdetek. Ez az állás csak olyan magyar állampolgár­ral fog betöltetni, aki a m. kir. állami felsőip­ar­­iskola gépészeti szakosztályát, vagy az állami mechanikai és elektromosipari szakiskolát el­végezte és ezt követőleg szakbavágó ipari gya­korlatot folytatott. A rendelkezési állományba helyezettek és létszámapasztás folytán elbocsátottak, valamint azok, akik hosszabb gyakorlattal, főleg huzamo­sabb művezetői gyakorlattal rendelkeznek, fel­téve, hogy az álláshoz megkívánt feltételeknek megfelelnek, más pályázókkal szemben előny­ben részesülnek. A kinevezés iránti kérvényhez eredetiben, vagy közjegyzőileg hitelesített másolatban csa­tolni kell: 1. születési anyakönyvi kivonatot, 2. hatósági erkölcsi bizonyítványt, amely a családi állapotot és megbízhatóságot, valamint az u. n. tanácsköztársaság ideje alatt tanúsított magatartást igazolja, 3. illetőségi, vagy a magyar honosságot igazoló hatósági bizonyítványt, esetleg a magyar állampolgárságra való igény szabályszerű be­jelentését — optálást — igazoló okiratot, 4. az oktatói szolgálathoz megkívánt szellemi s testi épségét és egészséges szervezetet igazoló közhatósági orvosi bizonyítványt, 5. a katonai szolgálatra vonatkozó okiratokat, 6. a felső ipariskolai, illetőleg a mechanikai és elektromosipari szakiskolai végzettséget iga­zoló végbizonyítványt, BUDAPESTI KÖZLÖNY 1927 augusztus 2­ 7. a gyakorlati működést igazoló bizonyít­ványokat. A pályázni szándékozók sajátkezűleg irt, sza­bályszerű 1­60 P-s bélyeggel ellátott kérvényü­ket a pályázati hirdetménynek a „Budapesti Közlöny“-ben való harmadszori megjelenésétől számított három héten belül a pontos lakcím fel­tüntetése mellett, a m. kir. kereskedelemügyi miniszterhez cimezve, a m. kir. iparoktatási fő­­igazgatósághoz (Budapest, VIII., Rákóczi-tér 4) adhatják be. Hiányosan felszerelt, vagy a fenti határidőn túl beérkező pályázati kérvények nem fognak figyelembe vétetni. Budapest, 1927. évi julius 27-én. 3—1 M. kir. Kereskedelemügyi minisztérium 50.673/1927. IV. szám. Pályázat. A pécsi m. kir. „Erzsébet“ tudományegyetem jog- és államtudományi karán üresedésben lévő közigazgatási és pénzügyi jogi tanszékre ezen­nel nyilvános pályázatot hirdetek. A kinevezendő tanár kötelessége lesz tudo­mányszakát minden félévben a szabályzatok­ban előirt heti óraszámban és terjedelemben előadni. A betöltendő tanszékkel, amennyiben arra nyilvános rendes tanár neveztetik ki, az 1925. évi 7000. M. E. számú rendelethez mellékelt 3. számú kimutatás A) csoportjába egyetemi nyilvános rendes tanároknak járó illetmények, amennyiben pedig nyilvános rendkívüli tanár fog kineveztetni, a fenti rendelethez mellékelt 3. számú kimutatás B) csoportja szerint az egye­temi nyilvános rendkívüli tanároknak járó illet­mények és a szabályszerű pótlékok élvezete van egybekötve. Felhívom a pályázni óhajtókat, hogy tudom­ fokozatukat, a tanári pályán való működésüket, vagy egyebütt való alkalmaztatásukat, továbbá irodalmi működésüket, esetleges egyetemi ma­gántanári képesítésüket, s egyéb érdemeiket igazoló, valamint személyi adataikat tartalmazó okmányaikkal (magyar állampolgárság, szüle­tési anyakönyvi kivonat, curriculum vitae) fel­szerelt kérvényeiket, amennyiben jelenleg is állami alkalmazásban vannak, elöljáró hatósá­guk útján, ellenkező esetben közvetlenül a pécsi m. kir. „Erzsébet“ tudományegyetem jog- és államtudományi kara dékáni hivatalához 1927. évi augusztus hó 31-ig nyújtsák be. A korábbi szolgálati állásban vagy szabad pályán eltöltött időnek a fizetés szempontjából való megállapítása, illetve a nyugdíjba való be­számítása iránti igény, illetőleg kérés csak ak­kor vehető tekintetbe, ha azt a pályázó már a pályázati kérvényben is bejelenti. Budapest, 1927. évi július hó 18-án. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter­ délután 2 óráig adandók be a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium műszaki ügyosz­tályában (V., Báthory­ utca 12. IV. emelet). 6. Készítendő: Egy helyszínrajz 1 :1000 lép­tékben. Egy homlokzat a Boldogasszony sugár­útról nézve és három homlokzat a templom előtti tér záró oldalairól 1 :200 léptékben. To­vábbá három távlati kép tetszés szerinti néző­pontból és pedig egy a Boldogasszony sugárút­ról nézve és kettő a templom előtti térnek dél­nyugati és északkeleti sarkaiból nézve. 7. A helyszinrajz és a részletes pályázati Programm­ a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium műszaki ügyosztályában (V., Bá­thory­ utca 12. IV. emelet 22.) kapható meg. 8. A tervek bekeretezése és üvegezése mellő­zendő. 9. A tér kiképzését ábrázoló távlati képek maximális mérete 50/100 cm. 10. A díjazott és megvett tervekben lefekte­tett eszméket a kiiró hatóság szabadon felhasz­nálhatja. Budapest, 1927. évi május hó. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter. 54.970/1927. IV. szám. Tervpályázati hirdetmény. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter a szegedi fogadalmi templom környékének ren­dezése és megfelelő tér kiképzése érdekében országos eszmei tervpályázatot hirdet. 1. A tervpályázaton résztvehetnek az alanti bírálókat kiküldő egyetemek tagjai. 2. A biráló bizottság elnöke: dr. gróf Klebels­­berg Kuno m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter vagy helyettese. 3. A biráló bizottság tagjai: M. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium művészeti és mű­szaki ügyosztályainak egy-egy tagja, a Képző­művészeti Tanácsnak egy építész tagja, a Ma­gyar Mérnök- és Építész Egylet egy építész tagja, a Magyar Mérnökök és Építészek Nem­zeti Szövetségének egy építész tagja, a Képző­művészek Egyesületének egy építész tagja s Szeged város tanácsának egy tagja. 4. I. díj: 4000.— pengő; II. díj: 3000.— pengő; III. díj: 2000.— pengő. Három megvétel, egyenkint 1000.— pengővel, amennyiben a bí­ráló bizottság megvételre érdemes tervet talál. 5. A pályatervek névaláírással ellátva, le­pecsételt borítékban 1927. évi november hó 1-én 57.682/1927. VI. 4. szám. Hirdetmény. Rét- és legelőgazdasági tanfolyamok. A karcagi (Jász-Nagykun-Szolnok vármegye), kecskeméti és kehidai (Zala vármegye) m­. kir. földmives iskolákban, valamint a csermajori (vasúti állomás: Vitnyéd, Sopron vármegye) kisgazdaképző iskolában legeltetési társulati elnökök, gazdák, pénztárosok és jegyzők, vala­mint községi bírók és elöljárósági tagok, köz­ségi legelőgazdák, végül közös legelőkben érde­kelt birtokossági elnökök részére a folyó évi október hó 15. és november hó 15. közötti idő­ben, esetleg az 1928. évi február hó második felében 10 napos rét- és legelőgazdasági alsó­­fokú tanfolyamok tartását vet­­inn tervbe. Ezek­nek a tanfolyamoknak megtartása iránt a résztvenni kívánók számához képest fogok ren­delkezni. Ezeken a tanfolyamokon a rét- és legelő­művelés (szántóföldi takarmány­termelés), ál­lattenyésztés, különös tekintettel a közös apa­állatok tartására és a közös (köz-) legelők gon­dozása, javítása és használata, az idevágó ren­delkezések ismertetésével fog előadatni. A tan­folyamon résztvevők a tanfolyam elvégzéséről bizonyítványt nyernek. A tanfolyam ingyenes és a résztvevők részére az oda- és visszautazás költségei fejében 19 pengő átalány megtérítésén kívül, a tanfolyam alatt az intézetben díjtalan szállás és ellátás biztosíttatik. Felhívom tehát ezeken a tanfolyamokon résztvenni kívánókat, hogy felvétel iránti kér­vényüket közvetlenül a vezetésem alatt álló minisztérium (Budapest, V., Országház­ tér 11.) VI. főosztályának főnökéhez címezve, legkésőbb a folyó évi szeptember hó 15-ig küldjék meg. A tanfolyamokra jelentkezők csak korlátolt számban vehetők fel. A felvételi kérvényen a községi elöljáróságnak, vagy a legeltetési tár­sulati elnöknek igazolnia kell folyamodónak a legeltetési társulatnál, a községnél vagy a közös legelőkben érdekelt birtokosságnál viselt tiszt­ségének vagy alkalmazásának minőségét. Budapest, 1927. évi julius hó 28-án. 3—2 M. kir. földmivelésügyi miniszter. 2130/1926—27. R. szám. Hirdetmény. A Pécsett elhelyezett m. kir. Erzsébet tudo­mányegyetem jog- és államtudományi-, orvos­tudományi-, valamint bölcsészet-, nyelv- és történettudományi karára az 1927/28. tanév I. félévére szóló rendes beírások 1927. évi szep­tember hó­ 1-től 12-ig eszközöltetnek. Az egye­temnek ideiglenesen Sopronban elhelyezett evangélikus hittudományi karán is ugyanezen időben fognak megejtetni a rendes beírások a kar székhelyén.

Next